ennél jobb napon nem is lehetett volna megnézni ezt a filmet. minden cinizmus nélkül, ha van, amiért érdemes elolvasni az ilyeneket, amikor valaki billentyűzetet ragad, és leírja amit épp látott, okulván az utána jövőnek, vagy okoskodván, vagy óvván, esetleg lelkendezvén, tökmindegy, de ha van konkrét haszna az efféléknek, hát akkor például ez a jó tanács;
várj ezzel a filmmel jövő ilyen korig.
de komolyan. már ha lesz jövő ilyenkor, lassan aktuális a cinizmus. nyugodt, szinte kihalt kossuth tér, a villamos síneken vastagon a falevelek, odafele még befestett, maskarás halovénezők görkorcsolyáznak az andrássyn, visszafele csak a csönd, és a taxisok. ehhez a filmhez hangulatnak tökéletes.
a valentin nap talán az igazi szerelmeseknek számít a legkevésbé, a halottak napja nyilván a halottaknak számít a legkevésbé, ellenben ha van valami értelme az ilyen napoknak, akkor például az, hogy ilyen filmeket nézzünk. ha vársz egy évet, a kétezer tizenkettes dátum miatt még jobb lesz a dolog, hovatovább már - már túlzásnak is mondható; vigyél magaddal bort, szerelmet, gyertyát, és pusztuljon a világ.
a másik, az előzővel legalább egyenértékű jó tanács, hogy ne késs a filmről, mert az első pár perc, az nagyon. nyitány, wágner, lassított képek, más egy egész filmnyi giccset hozott volna ki ebből, lars csak egy résznyit, bár aggódni nem kell, bepótolja, amit kihagyott. mindenesetre az első jelenetek gyönyörűek, nincs erre jobb szó, mint a vastag sálú, hosszú csizmájú lány a trolimegállóban; gyönyörű, persze ha jobban megnézed, hatásvadász, kivan sminkelve, és egyáltalán, de ne nézd meg jobban, csak épp annyira, amennyire látod, gyönyörű, de jó, kész, erről ennyit.
nem bírom ki, jöjjön egy harmadik jó tanács; ha azért fizettél a mozijegyért (jövő ilyenkorra tuti dvdn fogod megnézni, sanszosan letorrentezve, nem mintha most nem úgy néznéd meg, látod, ezért pusztul el a világ) hogy filmet nézz, akkor igyál előtte egy kávét, és pihend ki magad; különben valószínűleg elalszol. lassú, csúnya szóval vontatottnak nevezhető alkotás ez, amely pontosan, és szépen, mint az a bizonyos melankólia megy az égen, úgy csörgedez, de az egyszeri néző számára mindez lehet hogy nem lesz más, mint dögunalom.
az armageddon, és effajta popcorn ropogtató népbutítások pörgéséhez szokott szemnek mindenesetre tényleg figyelnie kell, hogy a sok művészet mellett a világvégére is koncentrálni tudjon, és az ilyen filmek hálás pillanataiból is, amikben látványosan szétbomlik ez a szegény planéta, eléggé fukarkodik ez a lars, így tehát aki ilyeneket vár, az az elejét nézze meg, aztán aludjon, majd a végén ébredjen fel; még így se maradt le a nagy mutatványról, amikor is egy művészfilmes, jelentsen bármit is ez, megmutatja, hogy hogy kell az ilyet csinálni.
mármint a világvégét.
nem hiszem egyébként hogy ilyenek jártak volna a rendező fejében, a fáma szerint a súlyos depresszióban despedő mester terápiás célzattal készített egy filmet, az antikrisztus címűt, és aztán ezt már a jóval pozitívabb, mondhatni gyógyuló lelkiállapot szülte, már amennyiben elfogadjuk, hogy a melankóliából, vagy nevezzük néven a dolgokat, depresszióból való kilábalásra az egyetlen gyógymód a pusztulás a mester szerint, mellékeli is az ábrát.várj ezzel a filmmel jövő ilyen korig.
de komolyan. már ha lesz jövő ilyenkor, lassan aktuális a cinizmus. nyugodt, szinte kihalt kossuth tér, a villamos síneken vastagon a falevelek, odafele még befestett, maskarás halovénezők görkorcsolyáznak az andrássyn, visszafele csak a csönd, és a taxisok. ehhez a filmhez hangulatnak tökéletes.
a valentin nap talán az igazi szerelmeseknek számít a legkevésbé, a halottak napja nyilván a halottaknak számít a legkevésbé, ellenben ha van valami értelme az ilyen napoknak, akkor például az, hogy ilyen filmeket nézzünk. ha vársz egy évet, a kétezer tizenkettes dátum miatt még jobb lesz a dolog, hovatovább már - már túlzásnak is mondható; vigyél magaddal bort, szerelmet, gyertyát, és pusztuljon a világ.
a másik, az előzővel legalább egyenértékű jó tanács, hogy ne késs a filmről, mert az első pár perc, az nagyon. nyitány, wágner, lassított képek, más egy egész filmnyi giccset hozott volna ki ebből, lars csak egy résznyit, bár aggódni nem kell, bepótolja, amit kihagyott. mindenesetre az első jelenetek gyönyörűek, nincs erre jobb szó, mint a vastag sálú, hosszú csizmájú lány a trolimegállóban; gyönyörű, persze ha jobban megnézed, hatásvadász, kivan sminkelve, és egyáltalán, de ne nézd meg jobban, csak épp annyira, amennyire látod, gyönyörű, de jó, kész, erről ennyit.
nem bírom ki, jöjjön egy harmadik jó tanács; ha azért fizettél a mozijegyért (jövő ilyenkorra tuti dvdn fogod megnézni, sanszosan letorrentezve, nem mintha most nem úgy néznéd meg, látod, ezért pusztul el a világ) hogy filmet nézz, akkor igyál előtte egy kávét, és pihend ki magad; különben valószínűleg elalszol. lassú, csúnya szóval vontatottnak nevezhető alkotás ez, amely pontosan, és szépen, mint az a bizonyos melankólia megy az égen, úgy csörgedez, de az egyszeri néző számára mindez lehet hogy nem lesz más, mint dögunalom.
az armageddon, és effajta popcorn ropogtató népbutítások pörgéséhez szokott szemnek mindenesetre tényleg figyelnie kell, hogy a sok művészet mellett a világvégére is koncentrálni tudjon, és az ilyen filmek hálás pillanataiból is, amikben látványosan szétbomlik ez a szegény planéta, eléggé fukarkodik ez a lars, így tehát aki ilyeneket vár, az az elejét nézze meg, aztán aludjon, majd a végén ébredjen fel; még így se maradt le a nagy mutatványról, amikor is egy művészfilmes, jelentsen bármit is ez, megmutatja, hogy hogy kell az ilyet csinálni.
mármint a világvégét.
szintén ő mondja, hogy a film ettől függetlenül azért lett ilyen 'felettébb romantikus', mert rákattant wágnerre, eredetileg durvábbnak lett szánva, csak aztán az éleit lekerekítette a melankólikusnak éppen nem mondható, de romantikusnak annál inkább romantikus wágneri zene.
nos ez utóbbi kettő tény. wágner is, és a romantika is. az én szőrös, de kellően érzengős lelkem egyenesen azt mondaná mindkettőre - wágnerre is, meg a filmre is - hogy szép. igen a nyitány gyönyörű, aztán a film különböző pontjai szépek, majd egy két pillanatra újra gyönyörű lesz; fene se gondolná hogy nem egy mondjuk arrofsky - a forrás a túlburjánzó képi hatások, a zene és a képek kapcsolata, illetve a történet néhány iszonyúan banális mondatától is eszembe jutott - filmet nézünk.
a fogas kérdés viszont, hogy tényleg annak a lars von triernek a filmjét nézzük, aki egyike volt a mindenféle hatásvadász filmkészítési technikákat elutasító kiáltvány szerzőjének? hát ezaz. ráadásul nekem ez filmnek kevés; értem hogy a két testvér a két különböző embertípus, mondhatni derűlátó, és a borúlátó, értem hogy közben a felsőbb osztály is megkapja a magáét, értem hogy az effajta képeket, mint ahogy a meztelen kristen fürdőzik a kékes melankólia fényében, a producerek szerint érdemes filmre vinni, sőt, akkor inkább ilyeneket nézzünk már, mint bruce willis koponyáját, ahogy menti a világot, szóval mindez jó, és szép, de akkor minek az olyan mondatok, hogy 'az élet ezen a földön gonosz, ezért el kell pusztulnia', minek a lovak, a kisfiú, meg a többi sekélyes, erőltetett giccs? részemről csak a dogmás, mondhatni 'régi larsos' esküvős részt tudnám értékelni, ez egy nagyszerű szatíra, tőle elvárható zseniális rendezéssel, kamerakezeléssel, cinizmussal, amivel tökéletesen bemutatja, hogy egy szomorú, reménytelen ember milyen egyszerűen szét tud rombolni maga mellett mindent, hiába hisznek a többiek benne. ez filmnek kurvajó, de akkor mit kezdjek a többivel? hangulatnak viszont sok; ahhoz túl hosszú az egész, és túl vontatott, hogy a néző ne aludjon el rajta, csak egyszerűen lebegjen a befogadás kékes fényében. pedig nagyon sokat ígér az elején, engem például úgy a székbe szegezett a nyitány, hogy meg tudtam volna ölni a későn érkező 'bocsánat, elnézést, bocsánat'-ozó marhákat, akik miatt pillanatokra oda lett a varázslat, csak az a baráti gondolat tartott vissza ettől, hogy úgyis a világvégét jöttünk megnézni, és mindjárt mind meghalunk, ilyenkor már minek idegeskedni.
a világvégén tényleg minek idegeskedni, ez kiderül a végéből is, ami szép, mondhatni okos, ott érezni a legjobban hogy egy lars von trier filmet nézünk, mind megoldásaiban, mind arányérzékében, csak kár hogy az odavezető út tele van buktatókkal, logikai ellentmondásokkal, és giccsel.
pedig nem rossz cucc ez, olyasmi, mint a császár új ruhája: aki nem látja hogy mi benne a művészi, a zsenialitás, és egy nyálas, unalmas szarnak tartja, az magára vessen, aki látja, de még így is elalszik rajta, az is, aki meg minden képkockában fel tudja sorolni a sok művészeti utalást, szimbolikát, belemagyarázni a két személyiséget, az emberiséget, az istent, a sorsot, a szomorúságot, a pusztulást, reményt, anyaságot, és így tovább, az is.
de legfőképpen az vessen magára, aki nem hallgat eme megtépázott blog kétes értékű írójára, és nem jövő ilyenkor nézi meg ezt a filmet, borral, szerelemmel, gyertyával, nádihegedűvel. aki így tesz, annak van stílusa, és akinek van stílusa, az már elért annyit, mint lars barátunk, vagyis amikor itt az ideje, stílusosan pusztul majd bele abba a bizonyos melankóliába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése