2009. március 25., szerda

kiss judit ágnes: nincs új üzenet

nincs új üzenet, mondja a kötet címe, és mivel tényleg nincs, sőt, nem is lesz, gyerünk, olvassunk inkább gyorsan verseket. kiss judit ágnest (de jó annak akinek két neve van) az uv című versével ismertem meg, egy iwiw üzenőfal mondatból, és az élet úgy hozta, hogy tíz perc után már a kezemben volt a kötete. ahogy vagyok, nem csak én vagyok, ahogy vagyok, azzal más is vagyok, ahogy vagyok, azzal pont úgy vagyok, ahogy a 71 oldalon olvashatod:

megbuktam, Uram, mint már annyiszor,
és jogos volt, te sosem szadizol,
csak kérdezel, s én nem tudom a választ,
mert lusta voltam tanulni, és fáraszt
a sok olvasás, a korai kelés,
a gondolkodás, a jegyzetelés.

megbuktam, Uram, amit tanítottál
tíz hónapig, egy árva szót sem értek,
hiábavaló volt az összes órád,
a legkönnyebb szabályok ellen vétek.

látom rajtad, hogy csalódott vagy,
ahogy azt is, hogy bíztál bennem,
és jobban fáj, hogy nem teszed már,
mint az a szó az indexemben,
hogy elégtelen voltam hozzád,
és elégtelen annyi máshoz,
a kitárt szárnyú repüléshez,
a sebzéshez, a gyógyuláshoz,
nem ismertem fel a hamis szót,
sem a szívből kiszökkenő vért,
futom tovább köreimet
örök évfolyamismétlőként.

matrózblúzban, lehajtott fejjel
megyek az utcán, szinte sírva,
mit bánom, hogyha megbámulnak,
látják rajtam, ma volt a vizsga,

csak alakítom, átfogalmazom
azt az egy mondatot, mit neked mondok:
ha még nincsen túl késő hozzá,
Uram, adj még egy időpontot!

mi ez nekünk, iskolakerülőknek. pedig ő, tényleg sosem szadizik; csak olyanokat kérdez, amire nem tudjuk a választ. hátha ez a kötet tudja majd a választ, gondoltam, míg belevetettem magam, és aztán kiderült, hogy számomra a legerősebb része pont ezek a rövidülések maradtak, és judit vagy ágnes költészetére elég jellemző képet ad pár oldalról előrébb az ük:

mert mind elkurvulunk egy szép napon.
helyzetbe hozni van, akit nehéz,
de kialakul majd az olyan helyzet,
s előbb-utóbb úgyis lesz annyi pénz,

amiért végül szétrakjuk a lábunk,
s ha van kereslet, áruba bocsátjuk:
hitét az egyik, tudását a másik,
és élvezkednek rajtunk megunásig.

ó, nem, először nem fáj egy kicsit sem.
aztán nagyon. de végül megszokod.
próbáld azt mímelni, hogy élvezed,
s nem a leendő hasznot számolod.

legyél hétpróbás, ki tudja a módját:
forró lehellet, ha a szív hideg,
pergetik már azt az időt az órák,
mikor ingyen sem kellesz senkinek.

egy-két barát az utcán félrefordul,
apa és anya, mint mindig, megért.
hajnalban, ha az álmok vére csordul,
csak Isten kérdi néha meg, miért.

tehát ízig vérig nő írja ezeket a verseket, ráadásul főleg a nőiességről, az istenről, és a szerelemről; s ha vannak akik érdekeltek ezekben a dolgokban, azok főleg a nők, és a nőies férfiak, de ebbe ne menjünk bele. judit vagy ágnes néha ügyesen, néha kevésbé ügyesen egyensúlyoz a mondanivaló súlyossága, és a forma könnyebbsége között; valahol a kötet célja tényleg az lehet, mint amit szabó t. anna mond róla a holmiban hogy 'arra tesz kísérletet, hogy a nőieség sokféleségét egyetlen könyvben és egyetlen karakterben mutassa meg'; és ez bár magasztos cél, de gyakran kissé alantasan sikerül. pedig elég izgalmas a költőnőnk: egyetemi tanár, aki ráadásul oboa szakot is végzett - a magas labdát persze ő maga sem hagyja ki ezzel kapcsolatban: 'a kezemet, ahogy simogatott, / és épp elég hangszert és faszt fogott'.

asszondja már az elején, amikor épp bolondistókként dicsekszik: 'a folyóknak is új / irányt szab a dalom, / minden egyes szavam / világszabadalom.' (bolond istók dicsekszik, 19 old.) és ez teszik nekem; ez a cinikus, gézengúz kikacsintás, játszás; van benne valami varró danis ügyesség, blöffség, mondhatni geg; és máshol meg jónitomis odabaszás, keserű kurvaanyázás, szókimondás, amikkel elrejti a szív sebeit: 'ne ordíts, persze hogy fáj, meg van műtve. / az a dolga hogy fájjon, basszameg. / a tied meg hogy kultúráltan szenvedj, / és ne mozogj, és ne tépd fel a sebed. (...) háború van bazdmeg, nem érdekelsz senkit / kérj morfint, és fogd be. fáj tőled a fejem.' (frontkórház, 25 old.)

ezek férfiak (már amennyire egy költő férfi, igaz tomi?), judit, aki ágnes is, hozza a női oldalt, de ugyanakkor sajnos nem csak a naprakész közhelyeket, hanem a néhol már bántóan indirekt megoldásokat is; néha tényleg irodalom, de máskor meg csak ügyes, üres szavak, legalábbis nekem. nézd csak meg: 'lieben und lieben lassen /ez majd mindent megold / ha férfi vagy, légy majka / ha nő vagy, maja gold' (úttörődal, 24 old.) vagy ilyen mondatok mint amikor az előző kötetének irgalmasvérnője épp visszatekint: 'óvszerre nem költök már, / csak néha altatóra, / nézem a hintaszéket, / hol nagymama lettem volna.' (irgalmasvérnő visszatekint 78 old.) esetleg ilyen szintű örök igazságok: 'szép vagy mondják s azt gondolom / ne higyj sosem egy férfinak / ha épp erekciója van' (ronda capriccioso 4, 81 old.) de igazi multikulturális ez a nőiesség, itt a mátrix is: 'lassan önmagam árnyékává sorvaszt / ez a valóság a kék kapszulában' (sanzon a hazugságról, 8 old.) vagy akár a next: 'most nincs nyár és lehet, hogy már nem is lesz, / csak ez a bágyadt, elkésett tavasz, / az unicumról átszoktam a nextre, / hisz jön majd a következő pasas' (tangó lemondó, 83 old.)

jók ezek a rímek, az ember mosolyog is rajta, de versekhez talán kevés; nekem inkább csak mondatok tetszettek igazán, nem egyben a művek. kimondottan zavar, ahogy megidézi például attilát: '(...) mert már vérünk J.A-szintje / az élhető alá csökken (...) mennyei cinkosunk, add meg / mindennapi Attilánkat.' (nekifohászkodás, 117 old.) - bár igaz, megidézi máshogy is, a bábok között elalvó költőnő nagyon szép motívum a mágusban (37 old.): '(...) valahol egy vonat / már várt rá, de még velem maradt'. és erotikát is találunk bőven, méghozzá nagyszerűen, nézd csak ezt meg: '(...) a tenyered hevesen húzom ölembe, s a sorsod / sokezer vonalát figyelem a bőrőmmel, lassan szétfeszülő combbal, / s ujjbegyeidnek a rajzolatát látom, mint válik örök lenyomattá bennem' (szávitri, 36 old)

ügyes szavak ezek, mondom, de basszameg, nekem ez nem líra, hanem valami más. impozáns, hogy ennyi minden stílusba kapkod bele; van itt tangó, sanzon, blues, folk, népdal, de még pop is, ha engem kérdeznek, és zeneileg néznek; de nincs meg az a finomság, az a lebegés, amit például annyira szeretek tóth krisztina, vagy makai ida költészetében, és amiről azt mondom, hogy ez az, amit férfi így nem írhat. igaz, judit, aki ági, nem is ezt akarja elérni; azt hiszem ez az erőltetett szellemesség nem a líra hiányát akarja eltakarni, és nem is a kort, vagy a mai modern nő gondolkozását próbálja lefedni, hanem szórakoztatni akar, el akarja viccelni azt, ami túl komoly. jó ez a lázadás a konzervatív líra iránt, de csak akkor jó, ha nem lesz túl erőltetett, indirekt. van hogy sikerül: 'hol vagytok, szerelemeim drága / könyvéből kihullott lapok? / feri, kinek a szerszámára / akaszthattál egy kalapot? (...) hol a sietős zongorista, / ujján én és a fűr elíz?' (ballada a tűnt szeretőkről, 88 old.) jó hogy ennyiféle a nő, hogy tud múzsa, istennő, kurva, feleség, és ijedt őzike, vagy akár örök társ is lenni; de amit a férfi keres a nőben, az nem csak ott mélyen, 'négy ujjnyival a köldököm alatt (...) ketrecbe zárva mert nagyon veszélyes, / friss húst kíván, s nem kap, csak néhanap' (ketrec, 90 old.) hanem valahol az odavezető útban is benne van, és én erről nem tudtam meg sokkal többet ezekből a versekből. persze attól még jól szórakoztam, nézd csak meg például a regélőt figurázó pergetőt (102 old.):

addig néztél szerelemmel
áldjon meg a Devla
míg megvertél a szemeddel
vigyen el a Devla

úgy magadhoz szorítottál
áldjon meg a Devla
hogy a végén felcsináltál
vigyen el a Devla

hoztál nekem inni-enni
áldjon meg a Devla
basztál feleségül venni
vigyen el a Devla

a gyereket elrengetted
áldjon meg a Devla
csak a lóvét nem fizetted
vigyen el a Devla

hoztál nekem cifra kendőt
áldjon meg a Devla
mellé másik asszonyt kettőt
vigyen el a Devla

ha nem mész el szépszerével
áldjon meg a Devla
megétetlek büröklével
vigyen el a Devla

megvetem a halott-ágyad
áldjon meg a Devla
lehugyozom a fejfádat
vigyen el a Devla

amit nagyon hiányolok, az az igazán szenvedélyes, vagy őszintén tiszta versek, ebből én a már emlegetett uvn kívül csak egyet kaptam, azt is az irgalmasvérnőtől, amikor épp megtörik (84 old.):

én úgy nézek rád, úgy nézlek előre,
mint akit már réges-rég elvesztettem,
a bor lecsöppen, szétfolyik a vágyam
megkoszosodva, reményvesztetten.
nem nyúlok utánad, épp csak nézek,
lefolyóban eltűnő víz után,
mely, ha örvénylik is, nem fordul vissza,
mint ki szeretett élni, de halni sem utál.

sokan hevültek értem, én is értük,
sok nyáron át az elmúlt évtizedben,
s ha szeptemberben kihult körülöttem
minden, mégiscsak nálad melegedtem.
lassan feléltem mindened, kiszívtam,
s másokra ragyogtam a színeid,
mint a kő, szürke lettél, mozdulatlan,
és mint a veszett farkas, túl szelíd.

táplálsz még így is, pedig nem vagyok más:
szivárgó hordó, tátongó üreg,
nem művésznő, nem hírhedt alfa-nőstény,
emberi lény sem vagyok nélküled.
a háború csak addig tart, míg megél
a hátországa tartalékain,
kifosztlak még pár győzelemért, aztán
meg vannak számlálva a napjaim.

nézlek már évek óta, s szinte látom,
színed majd visszaadja a harag,
letépsz magadról, szárnyakat növesztesz,
és útra kelsz, hogy megmenthesd magad.

megyek én is, útrakelek, hogy megmenthessem magam.

2 megjegyzés:

Lia írta...

na, már megint egyetértek. legalábbis a felvonultatott versek sora alapján. bár ez édeskevés, haha. tényleg. lauránkról nem írsz kritikát? örülnék.

a kjá blogja aranyos. prózája neki nincsen? [lusta vagyok utánanézni...]

Sörös Borbála írta...

ez egy nő.