az asszony és a majom

ha nem tudsz élni, olvass, ha nem tudsz olvasni, írj, ha nem tudsz írni, élj, ha nem tudsz élni, vissza az elejére gondolat füzérét követve egy újabb könyvet szeretnék körbenyalni, most épp peter høegtől az asszony és a majmot.

høeg másik magyarul megjelent regénye, a smilla kisasszony hóra vágyik az egyik kedvenc olvasmányom lett az elmúlt években, és már volt szerencsém méltatni is, e blogban megszokott kétes minőséggel. az asszony és a majmot utána írta høeg, és magyarra szintén kertész judit fordította, áldja meg az isten érte, ráadásul most a palatinus kiadó újra kiadta, végre nem olyan iszonyatosan ízléstelen borítóval mint a magyar könyklub kiadványán, és főleg értelmesebb fülszöveggel - a könyklub kiadásán szereplő szöveg (lsd. szépség és a szörnyeteg fabulája!) kritikán aluli - kedves, zsebre vágható méretben, részemről nagyon tetszik ez a turczi féle e{x}trém sorozat koncepciója, csak így tovább.

az alaptörténet összefoglalva elég ijesztő lehet: van egy kellően csinos és kellően depresszív, alkoholista asszony, aki mellesleg épp állatkert igazgató feleség; valamint van egy eddig ismeretlen fajhoz tartozó, a csúnya nagyvárosba (london - végig angliában járunk) becsempészett majom, aki annyira baromira intelligens, hogy fügét mutat darwinnak. e páros indul el, vissza a természetbe (természetesen), hogy aztán némi szodomita ízzel a szájukban olyan kérdésekre találják meg a választ, mint hogy hogyan lehetünk szabadok, mi is az ember, mi az ember és az állat között a különbség, és legyőzhet e a szerelem minden akadályt, például a faji különbségeket; ráadásul mindeközben a gonosz korrupt társadalom vadul vadászik rájuk.

természetesen (naná) mivel ez egy høeg regény, ennél azért jóval többről van szó. bár smilla helyett most madelene lett a neve a nőnek, hasonlóságuk letagadhatatlan: madelene is dán értelmiségi elit leszármazott, aki a társadalomba beilleszkedni képtelen, ráadásul nem is nagyon akaró, magányos, de vonzó jelenség, viszont míg smilla a hóba, addig madelene a házasságba és az alkoholba menekül, legalább annyira eredményesen. nézzük csak meg madelene-t:

'madelene minden reggel feltámadt. ez a feltámadás a tükör előtt zajlott, és körülbelül fél-háromnegyed óráig tartott. madelene elmélyült e folyamatban. megalkuvás nélkül, alaposan végezte az egyetlen tevékenységet, melyről biztosan tudta hogy jól végzi: újrateremtette a fikciót, miszerint madelene ragyogóan néz ki.
az arc, ami visszanézett rá a tükörből, véleménye szerint szomorú volt. nem fáradt vagy széteső, hiszen madelene még csak harmincéves volt. inkább - úgy látta - egy sápadt és névtelen arc, mely akár a következő pillanatban semmivé válhat. de nem tomboló destrukció közepette, hanem szürke hétköznapiságában egyszerűen beolvadva a környezetébe.
erre a felületre vitt fel madelene egy érzéki, egyszersmind visszafogott maszkot. mielőtt arclemosóval letisztította az arcát, pórusai összehúzódtak, és az immár zsírtalanított felületről matt fényű, selymes alapozással eltávolította életének utolsó tíz évét. az immár semlegesen sima arc a tükörben lehetett 20, talán 15, sőt, 12 éves is.
szeme körül ceruzával álcázta a mikroszkopikus ráncokat és egy élet fokozatosan megszerzett szkepszisét. egy finom ecsettel a fiatalok állandóan csodálkozó arckifejezéséhez igazította tekintetét.
a kor és a fáradtság arcunk sötét pontjain bújik meg. a szemöldök vonalát követő halvány árnyékkal madelene megnagyobbította a szemét, majd folyékony szemtussal óvatosan kihúzta. tekintete nyílt, tiszta és kritikátlan volt. arcára ezután finom aranyárnyalatú, testszínű alapozót vitt fel, szája kontúrját ecsettel húzta ki, és egy természetes szájfénnyel teltebbé varázsolta ajkait. végül a könnycsatorna végénél egy enyhén betegesnek ható, pici rózsaszínű pötty is megnagyobbította a szemét, ugyanakkor tompította az egészség látszatát. arca most gyermekien sugárzónak, kissé betegesnek tűnt, de az átrendezés olyan virtuóz és diszkrét módon zajlott le, hogy csak egy szakértő tudta volna észrevenni, hogy mindez kozmetikázás eredménye.'

naugye. ami szintén hasonlít a hó hatalmára, az a történet felépítése; fokozatosan építkező, krimi elemekkel teletűzdelt történet, okosan adagolt feszültséggel, jókor, ügyesen elhelyezett csattanókkal, és a vége felé már szinte science fictionba hajló végkifejlettel. høeg látszólag cinikus és kíméletlen a szereplőivel, de olyan végtelenül gyengéden mozgatja őket, hogy emögött szinte már efuórikus humanizmus (már ha egyáltalán van ilyen) sejlik fel; nézd csak meg madeline alkoholizmusát:

alkoholizmusában madelene, mint minden más dologban a világon, meglehetősen magányos volt. nem volt tanácsadója, kísérője, sőt tapasztalata sem. úgy fedezte fel az italt, ahogy egy magányos utazó fedez fel egy új kontinenst. fogalma sem volt róla hogy miért csinálja, és nem is akarta tudni. de arra hamar rájött hogy az ötvenöt százalék az optimális. ötvenöt százaléknál az első hatás beállta előtt, amikor a száj nyálkahártyája felszívja a folyékony gőzt, miközben a szájüreg sejtjei pusztulnak, maró, égető érzés keletkezik. ez az égető érzés fontos volt. tisztaságot árasztott és madelene megérezte belőle a szenvedély lelkét: az önpusztítás mély, mindent átható vágyát. ezek után következett az első mámor. nézte magát a szekrényajtóban. belső ürességében lassan felcsapott egy forró, lobogó alkoholláng. madelene a semmiből egy csapásra valamivé vált.

ráadásul mindezek mellé a folyamatosan beszurkált keserű, filozofikus mélységű, szofisztikált monológok teszik teljessé az élményt. élvezetesen ír, úgy mint egy tudós, egy matematikus, egy politikus, egy szociológus, egy detektív, és egy költő egyszerre; és ha mindez nem lenne elég, tud tárgyilagosan, és visszafogottan is lenni, mint egy újságíró. de ez még nem minden; ennek a tetejébe még az érzékiség finom fátylát is lebegteti, annyira művelten és finoman, mint az ízléses francia erotikus regények. így lehet az, hogy bár nem hagyja ki a nyilvánvaló magas labdákat a történettel kapcsolatban, mégse érzi az ember erőltetettnek, vagy ponyva szagúnak, épp ellenkezőleg, gyönyörű irodalmi élmények közepén találja magát, miközben épp olyan sikamlós és kényes dolgokról olvas, mint hogy egy nő hogy szeretkezik egy majommal. vagy épp mással:

'madelene-t tízéves korába bedugták egy koppenhágától északra fekvő angol iskolába, mely nemzetközi internátus volt, és egyben dánia utolsó leányiskolája. egy angelikán gyógyító rend apácái vezették, angol üzletemberek és diplomaták lányai jártak ide, valamint olyan dán lányok, akiktől a szüleik meg akartak szabadulni, és volt módjuk rá, hogy e kívánságukat szakmailag megalapozott módon teljesítsék. (...)
amikor negyedik éve járt az intézetbe, valóságos természeti katasztrófa tört ki az osztályban. néhány hónap leforgása alatt madelene osztályában mind a harminc lányban tombolni kezdett az erotika. (...)
a katasztrófa különböző formákat öltött. egyik lány se tudta mire megy ki az egész, és néhányuk számára a változás gyógyíthatatlan traumát okozott. testükön, mely eddig karcsú és fiús volt, daganatszerű zsírdudorok nőttek, melyek akadályt jelentettek a sportpályán, kizökkentették őket megszokott kereteik közül, szétrepesztették ruhájukat, és kiszolgáltatták őket az agresszív maszkurin vágyaknak. (...)
ebben a káoszban fedezte fel egymást madelene és susan. miután éveken át karnyújtásnyira voltak egymástól, anélkül hogy észrevették volna egymást. de ekkor elég volt egy rövid, elgondolkozó pillantás, hogy felfedezzék, az általános hanyatlásban ők ketten a felszínen maradtak. (...)
az apácák általában képzettségükkel, tapasztalatukkal és jó adag határozott brutalitással lettek úrrá a lányokon ilyenkor eluralkodó helyzeten. de ez az egyidejűségben rejlő erő meglepte őket, és emiatt csaknem két évre volt szükségük hogy a lányokat újra hatalmukba kerítsék. ám ez után a két év után, egy sor abortusz, nemi betegség, két sikeres öngyilkossági kísérlet és végül egy nyílt lázadás után - amelyet egy utolsó tisztogató akció követett - az eredmény tizenkilenc, legalábbis felszínen alkalmazkodó és szófogadó lány volt. közöttük susan és madelene.
két évet töltöttek még az intézetben, melőtt kitört a botrány, és ebben az időben voltaképpen észrevétlenek maradtak. a környezetük nem értette őket, és ami érthetetlen, az egyben mindig láthatlan is. (...)
egy percig sem volt kétségük afelől, hogy mi felé tartanak. idegrendszerük legmélyén pontosan tudták, hogy az út végén egy férfi vár rájuk. egy férfi, akinek még nem tudják a nevét, akinek még nincs se arca, se teste, létezéséről azonban ösztönös biztonsággal tudnak.
segítették egymást ezen az utazáson. mivel a legutolsó nagy tisztogatás után az iskola egy része üresen állt, ketten foglaltak el egy négyágyas szobát, és ebből a szobából hajóztak ki a nyílt tengerre. az ágyuk volt a hajó, a víz először kékben, majd rózsaszínben játszott, később sötétvörösre váltott. hőmérséklete kellemes volt, mint a fürdővízé.
e két év alatt igen keveset aludtak éjszakánként, és nem is volt rá szükségük. szerelmük játék volt, minden sietség és kétségbeesés nélkül. és voltaképpen iránya sem volt. egyszerűen csak szörfözni próbáltak, ameddig csak lehet, a forró felszínen.
soha nem beszéltek arról, amit csináltak, sem másokkal, sem egymással, de még saját magukkal sem. tudták, minél kevesebb szót ejtenek róla, annál nagyobb a kihágás. soha senki nem látta, hogy egymáshoz értek volna. abban a valóságban, amit környezetükkel megosztottak, semmi sem utalt arra, hogy nem csupán nagyon jó iskolatársak, és barátnők lennének, könnyen kezelhető, csendes, közepes tanulók egy előkelő iskolában. csakhogy e szféra mellett volt egy másik. és ebben egy pillantás, egy orrcimparezdülés vagy a mód, ahogy egyikük nyelve hegyével benedvesítette felső ajka domború ívét elég volt ahhoz, hogy felgyújtson egy lángcsóvát, mely ölüktől hajuk tövéig, onnan egyenesen a kék égig csapott fel.'

ennek a regényének a humora egyébként lágyabb mint a smilláé, mondhatni 'szőrösebb'; és kicsit didaktikusabbnak is tűnik, viszont itt a krimi hatás jobban érezhető, pörgősebb, izgalmasabb a lendülete, és a végére tartogatott végső csattanó garantáltan meglepetést fog okozni azoknak a hűvös vérmérsékletűeknek, akik kibírják, hogy nem lapoznak az utolsó oldalra, ellentétben velem:

(- mi az az angyal? - kérdezte a majom.
madelene a fejét rázta.
- ez az, amit én se tudtam soha - válaszolta. - de talán egyharmad isten, egyharmad állat, és egyharmad ember.)

ha nem is annyira meghatározó olvasmány, mint a smilla kisasszony hóra vágyik, de fantasztikus élmény volt ez is, talán ha ezt olvasom hamarabb, ez ütött volna nagyobbat, így viszont csak azt tudom tanácsolni az utánam jövőknek, hogy először kezdjék ezzel, aztán a smillával, és úgy lesz az igazi. aki még ezek után sem høeg rajongó, de szereti az effajta könyveket, szintén jól jár vele; mindenképpen kiemelkedik az állatos - emberes, szociológiailag érzékeny regények közül, és hogy igazán baromságokat írjak már így végre a végére, közvetlenül boulle majmok bolygója, vagy merle állati elmék (a majom ábécé adná magát, de azt annyira nem szeretem) mellé, lehet föltenni a polcra és az is beszerezheti, aki crichton kongója miatt látta magát majomnak a tükörben. de igazán annak való, aki észreveszi benne, hogy mitől mutat meg ez a könyv jóval többet a többinél; és nem, nem a majmokról.

'madelene a szerelemből élt már nagyon régóta. jobban mondva a függőségéből. azt a néhány kockázatot, amelyet élete során vállalt, azt a néhány önálló lépést, amelyet három héttel azelőttig harminc éven keresztül megtett, csak azért merte megtenni, mert tudta hogy biztonsági háló feszül alatta. ez a háló a bizonyosság volt, hogy a férfiak, akik szerették, beleőrülnének, sőt belepusztulnának, ha elhagyná őket. a bizonyosság volt személyiségének esszenciális aminosava. a vele szemben álló majomból azonban teljességgel hiányzott a félelem. ha legalább csak egy árnyalatnyi alázatot vagy félelmet mutatna.
de nem, szó sem volt ilyesmiről. az állat tökéletesen félelemmentes volt.
ekkor tette fel a kert madelene-nek az első kérdést. olyan világosan és érthetően, mintha egy hírolvasó olvasta volna fel. a kérdés így hangzott: ki döntött életed eddigi szerelemi viszonyaiban? még mialatt a kérdést hallgatta, még mielőtt teljes egészében elhangzott volna, madelene tudta, nem tölt itt el elég időt ahhoz, hogy megtudja a választ.'