2008. szeptember 8., hétfő

valamit megtanít viszló éva

viszló évától nem először, de most megint. a helyi hívás annak idején meghatározta a reggeleimet, 'de csúnyákat ébredtem' tőle; annál is inkább, mivel akkoriban, hála petrának, csomót pöttömöztem azzal a kis manóval, aki miatt azt mondta éva, hogy ő nem ír több dalt, nehogy túl meztelen legyen a gyerekének az anyja, és aki a legjobban a térkép című dalt élvezte, édesanyja nem kis megrökönyödésére (korán kezdi a gyerek). fogalmam sincs mi van velük; annyira régen nem írtam neki, hogy már azért nem írok talán, pedig fent van az iwiwen; de nem is ez a lényeg. nagyon szeretem őket, úgyse tudnék mást mondani; és ők se. úgy tudom a férfi megint van, (vas zoli, szintén zenész, közepes blues dalokat ír szerintem, de pszt, évának erről egy szót se), a pöttöm se pöttöm már, idestova iskolás (a bencével egyidős, ha jól emlékszem).

kétezerötben ezt írtam róla a fríben:
'viszló éva egy darabka esős délután párizsban. gyönyörű nő gyönyörű dalokkal. ha józsef attila élne, rendszeres látogatója lenne a koncertjeinek. éva dalait hallgatva az embernek eszébe jut a régi blues-idézet: süt a nap az égen, de az én szívemben esik az eső. a különbség csak annyi, hogy éva dalainak az egén ritkábban süt ki a nap. reszkető szenvedélyesség, csontig ható őszinteség és mindenekelőtt tisztaság jellemzik éva dalait. olyanok, mint a savval maratott üveg. szerencsém van őt közelebbről is ismerni, így hát tudom, olyan érzelmi szőnyegbombázásokat élt már túl, mint drezda és london együttvéve. dalai, melyeket korábban gitáron is kísért, érzelmi szeizmográfként tudósítják a hallgatót egy női lélek tektonikus rezdüléseiről. amit ír, bámulatos. ahogyan előadja, az is. éva hetvenben, hatvanban született. (milyen furcsa, egyik lány sem budapesti születésű. úgy tűnik, a város feje valami másban fő…) ő is diplomás, mint közgazdász dolgozik egy nagy multinál. időnként párizsban tart előadásokat a cég dolgozóinak – hol franciául, hol angolul. fellépésein két zenész barátja kíséri: a dalait zseniálisan meghangszerelő remek gitáros, kerekes gábor, és a szintén ragyogó faggyas lászló. éváéknak kevés koncertjük van, hanghordozója eddig még nem jelent meg. így hát mellékelek egy versszakot egyik dalából azok kedvéért, akik belehallgatnának:
beledőlök az énekbe, mint egy késbe, / belemeredek a pillanatfénybe, / fáradt vagyok, meg főzni is kéne, / de akkordok visznek kísértésbe. / ez az utolsó hely, hol szellemek járnak, / ez az utolsó óra, hogy meztelen látnak / míg modellt állok mások gondolatának / – hadd higgyek addig a harmóniának'.

a kevés koncertjük, amik voltak, én azokon se voltam, a fene essen bele, folyamatosan külön földeltem valamit; pedig dalostalálkozós volt éva, a transzormációval is, meg a férfje féle blues zenekarral (bistro blues band, azt hiszem már nincsenek) is, ráaádsul most találtam meg az országjáró dalosok találkozójának honlapján a régi dalostalálkozós archívumokat, ezek szerint pl annó még a tópartiban is volt, ráadásul pont akkor, amikor én még a manuellával arrafelé számolgattam a lehullott gesztenyéket; mindenesetre a kétezerhatost böngészve találtam új számokat (itt nézd meg - regisztrálnod kell a letöltéshez, de érdemes, majdnem egy teljes album fent van) és abból is, a ha nem vagy itt van itt mostanában a reggeleken, ahogy jön az ősz. ha nem vagy itt, az ugye hol megvadít, hol megtanít; és te tényleg olyan vagy, mint egy alkohol. mindenesetre én most nagyon így szoktam lenni, ahogy ez a dal. figyeld csak:

ha nem vagy itt, a csend megvadít,
mint egy cérna nélküli gomb az ingen,
úgy vagyok mint kihűlt kilincsen
a kéz nyoma, melynek már súlya nincsen.

ez egy értelem nélküli est megint.

ez a nagy hodály, csupa vak homály,
én fityegek itt az ágy szegélyén,
repülő vagyok a tenger mélyén,
vagy ketyegés, alvó éjjek-éjjén.

senki nem hall, fölösleges.

átöltözöm. fogat mosok.
még szintezem magam, a téred síkján elhelyezem.

mint egy hófehér testű jó fakír,
úgy lebegek itt, mint egy fémdarabka,
mágnesek között elragadva,
vagy űrhajós, tőlem elszakadva:

elalélt arccal vár a hold.

hogy nem vagy itt, valamit megtanít,
még sohase tudtam ilyen gyorsan érni,
pár erjedt emléket így becézni,
a maradéktól ilyen hűsen égni:

olyan vagy, mint egy alkohol.



1 megjegyzés:

NetVersFeszt írta...

Jó az írás.
Egy kis korrekció:
"még szintezem magam, a téred síkján elhelyezem" helyett a pontos szöveg:
"vízszintezem magam, a tér egy síkján elhelyezem".

Fagyi - Transz Formáció