reggel megint

ma reggel, még kávé előtt, megyek anyámhoz, erre azzal fogad, hogy nézzek már körül, mert szárnycsapásokat hall. na mondom magamban, itt a vég, anyámhoz már járnak az angyalok. de hogy nézzek körül, mert van itt valaki. már nézem a telefont, hogy kit hívjak, amikor felnézek a szekrényre, és láss csodát, igaza van, ott van anyám angyala: egy gyönyörű rozella papagáj néz rám vissza, erre akkorát ugrok ijedtemben, hogy ő is megrémül, körberepüli a nappalit, lever mindent amit lehet, majd rá egy képkeretre, hogy aztán (miután az is leesett) fel a szekrény tetejére a rég elfelejtett porcelánokra (abból dől kettő) onnan ijedtében a függönyre, ott megül szépen, csakhogy közben jönnek a macskák, kommandó, jobbról balról, nekirontanak a függönynek, a papagáj át a színen, a fejemet centikre hibázza el, én már hasalok, kora reggeli hadiállapot már megint, a macskák a papagáj után, közben az asztalon is alig marad valami, én fognám a macskákat, a macskák fognák a papagájt, anyám meg nekem kiabáll, kis családunk átlagos hétfő reggelre ébredt.

nekünk már eleve volt egy depressziós, magányos papagájunk, akiről most tudtam meg, hogy a kellően hülye nevű kissándor fajtából való; - nem összekeverendő a nagysándorral, és ha eddig azt hitted, hogy nagy sándor történelem, hát nem, papagáj - és ennek az állatnak kedvenc szokása volt, hogy először is beszélni azt nem, de megtanulta a macskáktól a nyávogást, a kutyáktól a morgást, az ajtótól meg a nyikorgást, és ebbéli műveltségét minden reggel fél hétkor elkezdte fitogtatni; ne tudd meg milyen érzés úgy próbálni tovább aludni, hogy közben elviselhetetlen éles hangon nyávog, morog, siránkozik, nyikorog, dorombol valami a falon túlról; és gondolom, e hangok között néha kiadott valami papagáj nyelvű jelentést is arról, hogy mennyire szar az élet, amit szegény elég jól ismert, lévén hogy egyedül volt, és ebben a családban szerintem ő bírta legtovább ép ésszel, de ő is feladta egy idő után (akkor kezdett el nyávogni), és eme kétségbeesett hangokat meghallhatta a rozella, aki egyet is érthetett vele, hiszen egész éjszaka esett; az ajtót meg hajnalban résnyire kinyitottam, hogy ne ázzanak szegény macskák, a hülye burkus (ő az egyik kutya, ha nem tudnád követni) meg belökte, és ezt a pillanatot választhatta újdonsült vendégünk arra, hogy meglátogasson minket; mindenesetre elég bátor tett egy papagájtól, hogy három macska, két kutya, két ember, és egy papagáj közé csak úgy berepüljön.

aztán eljött a győző, a kedvenc madárbuzi ismerősünk, és némi hadakozás árán egy hálóval'befogta', és mit ad isten, neki pont egy rozella lánykája árválkodott egyedül, akit el is hozott magával, így befogása után egyből egy jó nő mellé került az úriember (merthogy győző ránézett és egyből mondta hogy ez fiú. most, hogy láttam milyen a lány, így már én is értem; a pasi díszesebb és egyenesebb a tartása - peckes -, a hölgy egy kicsit kisebb, kevésbé színes, és kecsesebb, alázatosabban tartja magát), ráadásul igazi férfiként, körülbelül két perccel az izgalmak után, neki is fogott udvarolni élete odarendelt párjának, felfújt tollal biztosan nagyon szépeket mondhatott papagájul, külön poén, hogy míg szabadon volt, összerepülte a fél lakást, a macskától való félelmében, most, így, rács mögött, asszonnyal az oldalán, csak megvető pillantásra méltatta a felé sompolygó kiscicákat, és még akkor se jött zavarba, amikor az egyik megpróbálta megmászni a kalitkát; a lánypapagáj alig észrevehetően közelebb húzódott lovagjához, és együtt nézték ahogy kikergetem a macskákat. azért érzed.