furán vagyok. jejeje. szétesek csak valami összetart még mindig. az a durva hogy felületes szemlélőnek (tehát eddig mindenkinek) úgy tünik hogy én tartom össze magam, és hogy milyen jó állapotban vagyok, meg jejejeje, fejlődök és hasonló badarságok. de én csak nézek mint rozi a moziba'.
közöm nincs hozzá. mint amikor építesz egy kártyavárat csak úgy hülyeségből, mert úgyis összedől. erre nem dől össze. mindenki azt hiszi te vagy a fasza. pedig nem. csak nem tudom, ragadnak a kártyák. csoda lehetne mondani. csak az a kár hogy közben én összefosom magam, mert tudom hogy a csodák nem tőlem jönnek, csak valahogy szereplek bennük néha.
minden csoda vagy semmi sem az. török sándor. de szeretem a kököjszi bobojszát erről jut eszembe.
azon kattogok, hogy rájöttem valamire: az hogy valaki milyen jó az ágyban az egyenesen arányos (na nem teljesen de majdnem) azzal hogy milyen a humora. de tényleg. olyan ez, mint hogy hogy mozog a táncparketten. négyévet lehúztam valakivel, akinek kurva szar volt a humora. a rozi,....na mindegy nem magyarázom. szerintem így van, azt kész.
a kádról lehet hogy nem fogok írni. pedig amíg kádaztam azt gondoltam hogy majd milyen jó lesz ha írhatok róla. tulajdonképpen azért csináltam. megsértődtem - persze jogosan - aztán befeküdtem a hideg kádba - bevágtam a fürdöszóba ajtót, már amennyire azt be lehet vágni, és nem jöttem ki két óráig, igen jól megmutattam - teljesen kihültem, szenvedtem, fájt a hátam - kurva kényelmetlen kádba feküdni csak mondom - és tök jól csöpögtem - sic, szó szerint, megint egy tanulság, egy kád ritkán száraz, csak mondom - a saját önsajnálatomban, meg az írói mélységemben, hogy mennyire jó hogy szenvedek most, fogalmaztam magamban a most ide kerülő szavakat, amikből persze semmi sem maradt, és arra jöttem rá, hogy az ember mindent, mindent, még az önpusztítást is valamiért hiúságból teszi, és a reményért, persze nem biztos hogy igazam van, de aki kiugrik az ablakon, talán az utolsó centiméterig is valamiféle csodát vár talán, vagy hogy valaki végignézni, vagy hogy ha majd megtalálják akkor, ilyesmik, én is csak azért feküdtem abban a kurva kádban, hogy bejöjjön a rozi, hogy mondjon valamit, hogy lássa hogy miatta szenevedek, hogy sajnáljon, hogy mellém feküdjön, vagy legalább szájon csókoljon, amit meg is csinált, és amire én persze nem csináltam semmit, hogy neki még jobban fájjon, és persze már nekem is fájt, brr, így van ez, semmi értelme, nem maradt semmi az egészből, kis fájdalom, de minek, megcsókolt volna amúgy is, most meg mire eljutottam ide, az egészről még írni se érdemes, annyira szánalmas, most képzeljétek el, két órát feküdtem egy kibaszott kádban, csak azért, mert valamiért megsértőttem - nem vicces, hogy már azt se tudom miért? - és bevágtam az ajtót, aztán nem jöttem ki, hogy nehogy nevetséges legyek, vártam és fagyoskodtam inkább, és nyertem, mert bejött a rozi, végre, a rohadék persze csak amikor vége lett a filmnek amit nézett, hát csak ennyit számítok neki, erre amikor bejött, azért se, fapofa, megcsókolt, átölelt, szégyelte magát, nyertem, brr, szégyelje magát még jobban, a rohadék, pedig hogy vártam rá, az első perctől kezdve, milyen kibaszott hosszú volt az a két óra és milyen kényelmetlen, és az egésznek semmi de semmi értelme nem volt a kurva életbe, még az se hogy leírjam ide, szóval, tényleg, lehet hogy a kádról nem is fogok írni.
közöm nincs hozzá. mint amikor építesz egy kártyavárat csak úgy hülyeségből, mert úgyis összedől. erre nem dől össze. mindenki azt hiszi te vagy a fasza. pedig nem. csak nem tudom, ragadnak a kártyák. csoda lehetne mondani. csak az a kár hogy közben én összefosom magam, mert tudom hogy a csodák nem tőlem jönnek, csak valahogy szereplek bennük néha.
minden csoda vagy semmi sem az. török sándor. de szeretem a kököjszi bobojszát erről jut eszembe.
azon kattogok, hogy rájöttem valamire: az hogy valaki milyen jó az ágyban az egyenesen arányos (na nem teljesen de majdnem) azzal hogy milyen a humora. de tényleg. olyan ez, mint hogy hogy mozog a táncparketten. négyévet lehúztam valakivel, akinek kurva szar volt a humora. a rozi,....na mindegy nem magyarázom. szerintem így van, azt kész.
a kádról lehet hogy nem fogok írni. pedig amíg kádaztam azt gondoltam hogy majd milyen jó lesz ha írhatok róla. tulajdonképpen azért csináltam. megsértődtem - persze jogosan - aztán befeküdtem a hideg kádba - bevágtam a fürdöszóba ajtót, már amennyire azt be lehet vágni, és nem jöttem ki két óráig, igen jól megmutattam - teljesen kihültem, szenvedtem, fájt a hátam - kurva kényelmetlen kádba feküdni csak mondom - és tök jól csöpögtem - sic, szó szerint, megint egy tanulság, egy kád ritkán száraz, csak mondom - a saját önsajnálatomban, meg az írói mélységemben, hogy mennyire jó hogy szenvedek most, fogalmaztam magamban a most ide kerülő szavakat, amikből persze semmi sem maradt, és arra jöttem rá, hogy az ember mindent, mindent, még az önpusztítást is valamiért hiúságból teszi, és a reményért, persze nem biztos hogy igazam van, de aki kiugrik az ablakon, talán az utolsó centiméterig is valamiféle csodát vár talán, vagy hogy valaki végignézni, vagy hogy ha majd megtalálják akkor, ilyesmik, én is csak azért feküdtem abban a kurva kádban, hogy bejöjjön a rozi, hogy mondjon valamit, hogy lássa hogy miatta szenevedek, hogy sajnáljon, hogy mellém feküdjön, vagy legalább szájon csókoljon, amit meg is csinált, és amire én persze nem csináltam semmit, hogy neki még jobban fájjon, és persze már nekem is fájt, brr, így van ez, semmi értelme, nem maradt semmi az egészből, kis fájdalom, de minek, megcsókolt volna amúgy is, most meg mire eljutottam ide, az egészről még írni se érdemes, annyira szánalmas, most képzeljétek el, két órát feküdtem egy kibaszott kádban, csak azért, mert valamiért megsértőttem - nem vicces, hogy már azt se tudom miért? - és bevágtam az ajtót, aztán nem jöttem ki, hogy nehogy nevetséges legyek, vártam és fagyoskodtam inkább, és nyertem, mert bejött a rozi, végre, a rohadék persze csak amikor vége lett a filmnek amit nézett, hát csak ennyit számítok neki, erre amikor bejött, azért se, fapofa, megcsókolt, átölelt, szégyelte magát, nyertem, brr, szégyelje magát még jobban, a rohadék, pedig hogy vártam rá, az első perctől kezdve, milyen kibaszott hosszú volt az a két óra és milyen kényelmetlen, és az egésznek semmi de semmi értelme nem volt a kurva életbe, még az se hogy leírjam ide, szóval, tényleg, lehet hogy a kádról nem is fogok írni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése