2009. május 20., szerda

mindenhol

ottfelejtem magam mindenhol, az utolsó buszon például, vagy az utcádban, a konyhaajtónk előtt, ahonnan úgy tükröződök vissza, mintha én egy nagydarab nem én lennék, az égen, ha nézem, a cédék között, mert nem tudok választani; amikor simogatom a cicákat, már kinyílt a szemük, vagy ahogy piszkálom a hajam, ugyanúgy nem áll sehogy, mint eddig, de most valahogy nem tetszik; ott felejtem magam a kávékban, és az emberek arcában, akikre ránézek; a szúnyogcsípte tóparton, és a biztonsági őr csípte szökőkútnál; és a nagy, magányos nyárfánál, amit nem lehet elég messziről nézni, hogy lásd egyben, teljesen; ott felejtem magam mindenhol,

és ilyenkor, este, lefekvés előtt, amikor nem tudok aludni, úgy kell magam után menni, és összeszedni a mindenütt felejtett részeimet, hogy ne hiányozzak már legalább ilyenkor magamból, ilyenkor, amikor készülök éppen végre kilépni, kiálmodni, pár órára elszökni magamból, vissza, ahova odafelejtettem magam, mindenhova.

1 megjegyzés:

Nasztaszja Prokofjev. írta...

tényleg ott vagy mindenhol, a könyvtárban és a kollégiumban is gyakran látlak