2009. május 8., péntek

mese az üres papírról

elkezdeni, mindig elkezdeni a legnehezebb, bemocskolni az üres papír méltóságát, belerondítani a tisztaságába, és megpróbálni megfelelni annak a képtelenségnek, hogy ezek után amit írsz, annak többet kellene érnie, mint annak, amit tönkretettél, a tiszta, üres papír esztétikájának, mondanivalójának, élvezetének; holott te tudod a legjobban, te, aki írsz, hogy a tiszta papírnál jobban sose fogod tudni kifejezni, hiába írod bosszúból tele az egész lapot dühösen, mégse fogod tudni úgy megfogni a lényeget, mint az üres lap előtted; és valójában már nem is azért írsz hogy elmondj valamit, hanem hogy miután sikerül végre elkezdeni, mert elkezdeni, mindig elkezdeni a legnehezebb, talán előtte gyűrögeted a papírt, behajtod, esetleg rajzolgatsz rá valamit, hogy ne legyen már olyan bosszantóan tökéletes, halogatod, időt nyersz, de miután elindul az írás, az írásnak azzal az önmagából jövő gyönyörűségével, ami leginkább egy céltalan sétáláshoz hasonlít, aztán már csak azért csinálod, hogy elvigyen magával, hogy elrejtse azt a kétségbeejtő tényt, amit már akkor tudtál, amikor ránéztél az üres papírra: hogy ott van, csak általad láthatóan, de ott van, tökéletesen megfogalmazva az, amit le akarsz írni, és amit aztán nem fogsz tudni soha úgy leírni; és hogy épp ezért a tiszta, üres papírnak, önmagában, az írásod nélkül
tökéletesen igaza van.

1 megjegyzés:

sofi írta...

evvel nekem elmondtál mindent, amit érezek az irással, alkotással kapcsolatban. (ezért akarok most épp blogot törölni) Valószinüleg mert Beckett is ezt mondja és én neki mindig igazat adok valamiért.

Mert ha van beszéd akkor h van hallgatás is, de ha üres marad a papir akkor csak lehetőség van a beszéde és a hallgatásra, mert a semmiben ottvan a minden.

És im én is ujra betöltöttem egy üres felületlet a tökéletlen mondataimmal.
(szori megindult a szófosókám)
ja hanemtudnád honnan kerültem én ide, akkor énvagyok az utolsó nimrodella.fm