három kép

állsz a ferenc körúti aluljáróban, és nézed ahogy a fekete ruhás ferenc hegedül; eszméletlen szépen hegedül, kicsit talán zavaróan szépen, az üveg hangok úgy járják körbe az aluljárót, mintha hangversenyen lennél, ráadásul valami brutális, lószőrszaggató darab, sehogy nem illik oda, ahogy ferenc - biztos vagy benne hogy ferencnek hívják, mert olyan ferences, főleg a ferencieknél - átszellemültsége sem, van benne valami morbid, és felkavaró, ránézésre zseni, ez bosszantó, ez nem koldulás, ez más, a művészet fekete ruhában, vonóval a kezében vonaglik a lépcsők között, hárman hallgatjátok, a tömeget inkább zavarja, a tömeg szétnyílik, mosolyog, félrenéz, ti hárman álltok, elképedve, erőszakosan, és gyengéden játszik a ferenc egyszerre, ti meg szinte egyszerre indultok el felé, adni valamit, de mit, neked alig van pénzed, de azt oda, az utazóstáskás fiú is így lehet vele, a harmadik csak révül; és most figyelj, mert most jön a kép: jön a sepregető, olajarcú bácsi, szedegeti fel a lapátjába a csikkeket, és a hegedűtoktól pár centire is van, felszedi, és közben belenéz a ferenc arcába; és ott exponálsz, amikor egymásra néznek, az utcaseprő arcán az irígység, a lenézés, a sajnálkozás, és ugyanez a hegedűsén is; háttérben az aluljáró, a képen látszanak a hangok és a cigarettacsikkek.

a ferenc körútra mész a kálvin felől, egy nénire leszel figyelmes, a sebessége betölti az utcát, körülötte rohannak a dolgok, de ő csak tör előre, mint egy lassított bakelitlemez; szinte átlátszó, rafinált ruhában, nyaklánc, karkötők, a megszámlálható ősz haja egyszem csattal oldalra fogva, csinosan. az illata még nála is lassabb, lemaradva bandukol utána, szinte beleütközöl, régi illat, de - beszívod magadba ezt a paradoxont - fiatalos, nem nagymama szagú; lenyűgözve nézed a nénit, van benne valami félelmetes, ahogy egyszerre visszataszító ez a feldíszített pusztulás, és egyszerre tiszteletreméltó, ez a feldíszített elmúlás; egy biciklis közben majdnem félrelöki, a néni káromkodik, szokásos öreges, pattogó, bár egész naprakész - büdöskurvaanyád - szóhasználatú, de te ne ezzel törődj, hanem figyelj, mert most jön a kép: elhasznált, huszas közepein járó lány jön, puha drót hajjal, és fenékbe felhúzott fenék nadrággal, hosszú, véraláfutásos combokkal, és fasarkú cipővel, kopogósan; közönséges szaggal, pár kerülettel arább tele van velük az utca, nyaklánc rajta is, karkötő, és céltáblányi fülbevaló; járása mint a butáké, álla magasan, onnan néz le a nénire, míg elmegy mellette; a néni oldalrahúzódva néz utána, te pedig most exponálsz; a néni görnyedt háta, a lány nyolcadik kerületi feneke, pár szállingózó galamb, és a képen látszik a köztük rekedt idő.

a csillaghegyi hév megálló előtt állsz, májusi július meleg, gyíkok rohangálnak a betonon. az öreg ház előtt kidobált papírok; néha beléjük kap a szél, rajtuk az írás még abból az időből való, amikor az emberek az örökkévalóságnak írtak, szép, teátrális betűkkel, nem a pillanatnak. borítékok, levelek, képeslapok, szinte szemérmetlenül szétszóródva, alig mersz jobban rájuk nézni, mintha valami sebet, vagy megnyílt ölet látnál. a papírok között rohangálnak a gyíkok, és vibrál a meleg; a hévről leszálló emberek nagy ívben kikerülik ezt a kupacot. ahol állsz, a lábadnál van egy képeslap, megsárgulva, megszakadva, mint a sokat használt emlékek; egy tulipán van rajta, csak egyetlenegy, fekete és fehér. felemeled, és elolvasod a hátát: 'katikám, a bizonyítványom nekem is ötös lett! gyuri.' most nézed csak, hogy a legtöbb papíron ott a katalin név a címzéseknél, visszateszed a lapot oda, ahova tetted. és most figyelj, mert most jön a kép: szellő jön, mint a mesében, meghajtja a papírokat, a tulipánost is; és mint akit visznek, a tulipános is, pár levéllel karöltve felemelkedik, és beszáll a kerítésen, be a ház kertjébe, a fűbe. akkor exponálsz, amikor átlibbenek a zöld lándzsák között, némelyiket akár olvasni is lehetne; a háttérben az öreg ház fűzfája, és a két fa hinta, amin mintha ülne valaki; úgy csináld, hogy ezen a képen látszódjon, ahogy ott ül a májusi melegben, jó bizonyítvánnyal, boldogan, a kati meg a gyuri.