jelöljük meg az e-t

gettó milliomos

azzal azt hiszem nem árulok el nagy titkot, hogy a film, - a főszereplőjével egyetemben - megjelöli a helyes választ, a kérdések közül a legértelmesebbikre; miszerint hogy 'mi is kell ahhoz, hogy megtaláld az elvesztett szerelmet?' na mi? négy betűből az egyik, ha nem tudod, van segítséged, nézd meg a filmet. bár szerintem, ez esetben is inkább az e), esetleg tovább az omega (z) fele, de ennyi variáció között nehéz is lenne milliomosnak lenni, ezért is vagyunk mi ilyen szegények; túl sok a betű az abcnkben. az a boldog élet, ahol csak négy lehetőség van, de még abból is lehet felezni, telefonálni, vagy kérdezgetni, ugyebár. apropó kérdések; az már régi bajom az effajta mű(veltségi) vetélkedővel, hogy alig tesznek fel benne értelmes kérdéseket; az oké, hogy hány lyukja van a kilenclyukú hídnak, vagy hogy lújza miért hagyta el bélát pár bejegyzéssel korábban, de már látom is lelki szemeimmel, hogy mi lenne, ha például attila (ez a józsef ez mindig itt van?) kérdezne; miért rág a tenger szú módra / karcsú viharra teremtett hajót? s ez még csak a filléres kérdés. a miért fáradnak el a rohanóknál már telefonálhatnál valami vadul rohanó ismerősödnek, s így a telefonos segítséged se maradna meg, hogy választ kapjál (őtőle) az utolsó, a legfontosabb kérdésre, - hogy maradjunk ennél a műnél - vagyis hogy miért hagytál el, hogyha kívánsz? na bazdmeg, miért? a helyes válasz persze hogy milliókat érne.

nade térjünk vissza ezekre a milliókra; sajnálom hogy csak most néztem meg ezt a filmet, miután már összeajnározták; az oszik előtt máshogy álltam volna hozzá, (nekem nehezen szimpatikus, aki sok aranytól fénylik) de még így is főnyereménynek (sic!) éreztem, hát még úgy. azért is sajnálom, mert akkor gizdázhattam volna, hogy megmondom előre a frankót, s lehetett volna fogadni nálam, hogy kinyeri. egyértelműen a gettó milliomos (ki ad ilyen szar magyar címeket a filmeknek?) a nyertes (mondjuk benjamin ellen) és az ő jófiú-fülű, kicsit lúzer, ámde nagyon kitartó főszereplő sráca, aki danny boyle segédletével bemutatja két órán keresztül, hogy a szegény, de izgalmas élet is érhet milliókat, főleg ha jókat kérdeznek, és ha az ember nem adja fel, akár a főnyereményt is megnyerheti, de az elvesztett (meg se kapott?) szerelmet mindenképpen. gyanús, persze, álomgyár-szagú, de ennek a filmnek jól áll a szemfényvesztés; főleg, mert legalább veszi a fáradságot (a film felében legalábbis), hogy elmenjen egészen a kiindulópontig, a szarig, akarom mondani a nyomornegyedig.

boyle legjobb pillanatai kétségkívül azok, ahol a trainspottingot hozza; lepusztult helyeken reménytelen emberek rohannak bele a kamerába, merülnek alá mellékhelységekbe (az itteni jelenet szerintem veri a brian enos kétbetűsét, pedig az se volt semmi), küzdenek az életükért, a pénzükért (a szerelmükért?) és túlélnek minden áron. élet szaga van ezeknek a jeleneteknek, ráadásul sodróak, és hogy finoman fogalmazzak, nem gyakran 'odabasznak' - szokja a kedves néző az olyan, bár legalább annyira hatásvadász, mint sokkoló kockákat, mint például amikor kiderül, hogy mi is történik azzal, aki nem tud énekelni. és maga a film legjobb pillanatai pedig azok, amikor minden klisé, és közhely ellenére igazi mesét látunk; legkisebb királyfi küzd a sárkány milliomos fejeivel, hogy a végén elnyerhesse a fele birodalmat, és a királylányt. a jó nagyon jó, a lány nagyon lány (fingja nincs hogy mit akar, csak megy arra, amerre viszik jórészt), a gonoszok nagyon gonoszak, minden pontosan, precízen a helyén van, ez zavarhatna is, de végülis ezért váltottunk jegyet, hogy tessék mesélni nekünk. és ezt boyle néha igazán jól csinálja, néha meg inkább csak ügyesen; a hangulatot hozza, felpörget, elérzékenyít, meghökkent, kicsit paráztat, sűrít, lentart, kipufog.

az már inkább zavaróbb, ha a mesekönyv többnek akar látszani, mint ami; a gettós részeknél néha már kimondottan kustoricás, giccses, propagandás (azért az a poén, amikor egy pillanatra az elhúzó jardok beszólnak a kamerába, hogy no kamera please, az azért mindent megér), és ha az ember néha lélegzethez jut a nagy érzelmek és történések parádéjában, azért csak feltűnik neki, hogy itt a főszereplőn kívül az összes karakter borzasztóan kidolgozatlan, és az alakításuk is igencsak megkérdőjelezhető; engem főleg latika zavart, amikor már szép, hosszúcombú lány, mert azonkívül, hogy szép volt és hosszúcombú, túl sok színészi képességet nem mutatott magából, de ez igaz a gengszterekre is, a rendőrökre is (nagyon rendőrök!), és az meg külön fájt, hogy mennyire szörnyen elcsépelték az elején még tök izgalmas bátyó karakterét (eltévedt tékozlófiú, aki a végén beismeri hogy 'nagy az isten', majd egy kád pénzbe dől; brr, hol is láttunk ilyet?). általában igaz erre az alkotásra is az a régi teóriám, miszerint hogy a gyerekek rendre lejátszák a színről a felnőtteket, főleg ha hagyják játszani őket; nézd meg a kis srácok tekintetét, elképesztő, elvinnék a hátukon az egész filmet.

a befejezésért is fel lehetne szisszenni, nem csak a már veszélyességi szinten mozgó giccsmutató miatt, hanem a stáblistás, bollywoodot parodizáló tánc miatt; a poén jogos, de a hangulat nem annyira; az a néző, akire úgy hatott a film, ahogy kellene (elérzékenyülve pityereg az iszonyatosan tipikus egymásratalálós jelenten), az kikérheti magának, hogy úgy rántják ki belőle, mint ahogy a gettóban otthagyott merciből a mozdítható dolgokat a gyerekek egy órával korábban. engem ez kevésbé, az utolsó kérdés viszont már jobban zavart; szerintem sokkal jobb lett volna, ha elbassza (d'artanyan!) és egy fillér nélkül, de annál boldogabban dől bele addigra már nem is annyira elveszett kedvese karjaiba. de persze nem én írok ilyeneket, hanem inkább ilyeneket, mint hogy kicsit szomorú, hogy már egy ilyen forgatókönyv is simán nyeri az oscart. ez általában vonatkozik arra is, amiért ez a film valójában díjat kapott; attól, hogy ha megmutatják nekünk, hogy valójában mennyire jó dolgunk van, - mert van akinek nálunk is sokkal szarabb, - annyira zavarba jövünk, hogy nem tudunk mit kezdeni vele, és jobb esetben díjazni kezdjük. ez a véleményem az amúgy szintén majdnem oscarra jelölt iszka utazásáról is, de persze azt is elismerem, hogy emellett, ahogy a gettó milliomos, így az iszka sem rossz film, sőt.

annak viszont nagyon örülök, hogy végre a kis különbejáratú kedvencemet, a.r. rahmant is felfedezte magának a világ, már amennyire rá volt szorulva hogy felfedezzék, indiában már így is akkora atyaúristen, mint itthon mondjuk dés és presser együttvéve. annak idején az egyik kedvenc szívtépős számomat neki köszönhettem, a cafe del mar cincon, meg a talvin singh féle anokháján lévő mumbai theme tune-t; kár hogy azóta már annyit idézték, (bármire rárakták, aminek a nevében benne volt az india, vagy a chillout) hogy a jóérzésű embernek a könyökén jön ki; dorfmannal megállapítottuk, hogy ez is egyike azoknak a mesterműveknek, amiket ma már nehezen tudnánk meghallgatni. rahman ügyes, és van is érzéke a finoman giccses, de nagyon szívbemarkoló széphez, hogy nagyon csúnya legyek, ő az indiai zene morriconéje, még akkor is, ha amikor épp slágert gyárt, akkor inkább a lagzi lajcsija. a zene még a film közben is feltűnően erős volt néhol (hogy miért nem az o saya nyert?!), és bár bele tudnék kötni, azért nem ez a legjobb filmzene amit hallottam, nem rossz, csak kicsit hatásvadász, de érdemes meghallgatni. azokat a spanyolviaszokat teszi a fülbe, amit föltaláltak már, mondjuk craig amstrong, (akivel volt már közös filmzenéje rahmannak!) - elektronika vs vonósok -, vagy nitin sawhney (akivel szintén dolgozott már együtt) - ősi indai 'tribal' vs hip hop -, de a latika theme még így is úgy a fülembe maradt, hogy az egyik legjobb dallam erre az évre, azt így már előre is.

végezetül jön a húszmillió (rúpiás) kérdés; jelöljük meg a helyest választ azügyben, hogy jó film e a gettó milliomos:
a - zseniális
b - nem rossz
c - jó
d - rossz
ugye hogy milyen nehéz? e lenne a jó megint, mert a semmiképpen, b-nél több, c-nél kevesebb, d szintén kiesik. felezni nem érdemes, ez a szar számítógép úgyis a b-t meg a cét hagyná meg, a nézők sose értettek hozzá, felhívni meg ugyan kit. tessék vigyázni, mert kiesünk.