naja. most megint csak maszturbálok, ne nézzetek ide. mármint; nem céllal, értelemmel írok. az elmúlt napok tajtékosak voltak megint, szép, nagy hullámokat vertek, és ahogy illik, pár sziklát le is döntöttek. ez ilyen. lassított kép; szép, fehér kövek omlanak a tengerbe. ez majdnem költészet, mert tudod, az ott én vagyok. a sziklákkal együtt beesnek a jegesmedvék is a vízbe; a maradék fehér maci, aki túléli, átfesti magát fekete fehérre; mondjuk lehet hogy ez meg már a klímapara. ilyen képekkel mellébeszélni, ez maszturbálás; szoftpornó, betűkkel. anyám őrületébe újra beletörtem, mint ahogy a madarak, akik nekirepülnek az üvegnek; süllyednek a dolgaim, amik már amúgy is ingoványra épültek; és, mit ad isten, a legnagyobb félelmem szeretne kávézni velem; miszerint, hogy egyedül vagyok. de erről konkrétan beszélni, azt nem. mint ahogy szex közben se, bele a közepébe, dehogy, ráérünk. csak szelíden; legyen betűerotika. kellene írni egy verset, amiben az erotikára az rímel hogy retorika.
béla kigombolta lujza blúzát. lújza felsóhajtott, beletúrt béla hajába, és még közelebb húzta magához; érezte béla izgalmát. béla izgatottan lihegve (ácsi! ne lihegjen már az a béla. túlságosan emberi. akarom mondani állati. ne botránkoztassunk, szórakoztassunk; figyelni kell az ilyen szavakra) tehát béla izgatottan felnyögött, letépte a blúzt lújzáról (csak keményen béla!), és keze már a melltartó titkaival küzdött (kicsit túl díszes, így ebben a formában, de azt nem lehet hogy csak simán kikapcsolja), és amikor győzött (ezaz béla!), visszahúzódott, hogy csodálhassa lújza büszkeségeit (ez fontos. ne mondjunk ki olyanokat mint mell, pina, fasz; ezekre hál istennek rettenetesen sok szinonima van. sokkal jobb, ha valamiféle álegzotikus - titokzatos hangulatot próbálunk meg belesuvikszolni, és nem azt a savanyú tényt, hogy itt bizony általában mindig arról van szó; testrészekről és emberekről, akik szarnak, hugyoznak, válnak, meghalnak rákban, elüti őket a villamos. bélának tehát nem hímvesszője van; bár alkalomadtán azt is lehet, hiszen ez olyan komoly megfogalmazás, hogy az olvasó érezze, hogy ez bizony komoly dolog; de amíg így hülyéskednek, addig dorongja. vesszője! stb. de nézzük meg mit csinál erre lujza:), lujza ijedten tiltakozott béla távolságától, visszahúzódott bélához, és míg ajkaival béla forró (lehet hogy béla meleg? vagy beteg? lázas? ajaj) ajkait kereste, kezével ő is elkezdett kalandozni béla testén.
na itt már hagyjuk őket magukra. szegények, annyira tipikusak úgyis. a vége mindig ugyanaz. szerelmesek még pár oldalig, ha kicsit előrelapozol, már összevesznek, ha a végére, kibékülnek, és arra készülnek, hogy boldogan éljenek, amíg. egyébként, puszta polgárpukkasztásból lehetne tovább írni; itt derülne ki, mondjuk, hogy béla kerekesszékes; na ezzel már nem tudnának mit kezdeni a júlia füzetek olvasói. vagy érintsük finoman (kvázi erotikusan) az új évezred divatos problémáit, és derüljön ki, hogy béla kasztrált; ez is érdekfeszítő lenne. vagy mégjobb, kicsit abszurd, lujza kezei ütközzenek bele béla szívszabályozó gépébe, és véletlenül kapcsolják azt ki; wow, a szex után a halál a második eladható olvasmány. lujza forró ajkai elindulnak lefele béla már emlegetett testén, hogy aztán mindenféle dorongok helyett katétert találjon a szomjas száj; oralitás nehezített fokon.
most kérdezhetnéd, hogy mi a fasz huhu, mi a vesszőnek írok én ilyeneket. tudod, maszturbálok. szeretnék megnyugodni. tajtékosak voltak az elmúlt napok, és baszott nagy hullámokat vertek maguk körül; és ez kurvára nem irodalom. ráadásul unom már; hát még a szívem. képzeld, egyre jobban fáj a szívem. nem, nem érzelem; fizika. orvosilag. a stressz, tudod. az itthoni helyzet; meg ami körülötte van. szeretem magamat űrhajónak látni, ami körül forognak a kidobott dolgok, mint valami holdak; ami körülöttem van. ismerek olyat, aki, ha stressz éri, kis lapra köröket rajzol; olyat is, aki papírokat tépked apró cafatokra; olyat aki az ujjait dörzsöli össze, lilára; olyat is, aki csipkedi magát, de szinte véresre; olyat is aki üvölt, aki sikolt, aki hallgat, meg olyat is, aki nekimegy fejjel a falnak. én eddig nem írtam; mondhatom, dacoltam a hullámokkal. de a fejemre estek a sziklák, elszédültem, elgyengültem, hazamentem volna, ha lenne hova; így idejöttem a blogba, feszültséget vezetni. nem írok konkrétan arról, ami van: csak érintem a felületét. erotika. gyengéd érintés a nyakadon. lehelet a fülcimpádon. képzavar; gyengéd, érthetetlen latin szavak a zárójelentéseden.
és persze ez csak maszturbálás; magányodból kisajtolt gyönyör. nem változik tőle semmi, igazából meg se nyugodtam, csak amíg futnak az ujjaim a billentyűkön. nem neveztem néven semmit, nem néztem szembe vele, nem oldottam meg, nem haltam bele, ó nem, semmi. írogattam egy kicsit, így reggel, időt nyertem, egy órát, kettőt, kivontam magam magamból, és nem néztem meg a végeredményt, hanem leírtam. fél másodperc alatt csináltam egy bélát, meg egy lújzát; játszok velük, én, a szemét, dühös, frusztrált isten, kinek nincs helye az olimpuszon. béla most kövér, csatakos, undorító, az izzadság folyik le húsos karjain; lújza hozzá illően karcsú, vékony, anorexiás. most megfordítom őket; lújza nyomja agyon a vékonydongájú bélát. ezt megunom, most mást játszunk; lújza fojtogatni kezdi bélát. bélából gyorsan ügyes birkózót gyúrok, és kötött fogással szereli le lújzát. ezt is megunom. most inkább gyönyörűen, a szikrázó jégen, karcsú madarakként röpülnek egymás mellett a fields of goldra. csillogó csillagok, és egy egész giccses örökkévalóság nézi őket szelíden mosolyogva. ez se jó; vágódjanak el, törjék ki a nyakukat. jaj de szomorú vagyok én ma; szegény lújza és béla. leültetem inkább őket az asztalhoz, mellettük pohár víz, és sakktábla; csikorogjon az elme. hagyom őket a fenébe.
mindig attilával jövök; ő asszondta, azé az érdem, aki játszhatott. naugye. megnyugodtam; megyek tovább. legyen béla egy vietnámi veterán, aki ontja a tűzet, lövi a sárgákat, megy előre a dzsungelben. már nem hisz semmiben; nincs célja annak amit csinál, csak csinálja, mert mást ebben a kurva dzsungelben nem lehet csinálni. már nem jut eszébe lújza; a torkolat tűzben elégnek a vágyai. már nem utálja a vietkongokat; már nem szereti az övéit; semmi ilyesmi nincs már. erre mondják azt hogy veterán. él; mert megtanulta, hogy hogy maradjon életben; él, mert csinálja amit itt kell, magyarán lő, hogy ne őt lőjék. aztán ha van valami stressz, mint például nemrégen, - rálépett egy aknára, de persze megúszta, mert már tudja hogy kell, öreg róka ő - utána megáll egy kicsit, egy fa tövében, és rágyújt egy cigire. levezeti, tudod. semmi több. és így lövik le. még egy kicsit játszok; a fa tövében cigire gyújt, és most megengedi magának, hogy eszébe jusson lújza; látja maga előtt azt az éjszakát, amikor kigombolta lújza blúzát, lújza felsóhajtott, beletúrt a hajába, stb. becsukott szemmel, a fát ölelve ábrándozik; így öli meg a felé settenkedő vietkong. vagy, odajön a sárga, kér tőle egy cigit, és együtt cigiznek. vagy a nőkről beszélgetnek. vagy, fordul a kamera, mutatja az álmodozó, és jaj, mily védtelen bélát, és az is látszik, ahogy a sűrű bozótból valaki lopózik feléje; dübörög a zene, emelkedik az adrenalin, béla mit sem sejt, szeme csukva, de jaj, kiugrik a bokorból valaki, és leteperi bélát. most látjuk csak ki az; na ki? azt hiszed a lújza?
péntek van, tizenhárom. jason kell ide, nem lújza.
béla kigombolta lujza blúzát. lújza felsóhajtott, beletúrt béla hajába, és még közelebb húzta magához; érezte béla izgalmát. béla izgatottan lihegve (ácsi! ne lihegjen már az a béla. túlságosan emberi. akarom mondani állati. ne botránkoztassunk, szórakoztassunk; figyelni kell az ilyen szavakra) tehát béla izgatottan felnyögött, letépte a blúzt lújzáról (csak keményen béla!), és keze már a melltartó titkaival küzdött (kicsit túl díszes, így ebben a formában, de azt nem lehet hogy csak simán kikapcsolja), és amikor győzött (ezaz béla!), visszahúzódott, hogy csodálhassa lújza büszkeségeit (ez fontos. ne mondjunk ki olyanokat mint mell, pina, fasz; ezekre hál istennek rettenetesen sok szinonima van. sokkal jobb, ha valamiféle álegzotikus - titokzatos hangulatot próbálunk meg belesuvikszolni, és nem azt a savanyú tényt, hogy itt bizony általában mindig arról van szó; testrészekről és emberekről, akik szarnak, hugyoznak, válnak, meghalnak rákban, elüti őket a villamos. bélának tehát nem hímvesszője van; bár alkalomadtán azt is lehet, hiszen ez olyan komoly megfogalmazás, hogy az olvasó érezze, hogy ez bizony komoly dolog; de amíg így hülyéskednek, addig dorongja. vesszője! stb. de nézzük meg mit csinál erre lujza:), lujza ijedten tiltakozott béla távolságától, visszahúzódott bélához, és míg ajkaival béla forró (lehet hogy béla meleg? vagy beteg? lázas? ajaj) ajkait kereste, kezével ő is elkezdett kalandozni béla testén.
na itt már hagyjuk őket magukra. szegények, annyira tipikusak úgyis. a vége mindig ugyanaz. szerelmesek még pár oldalig, ha kicsit előrelapozol, már összevesznek, ha a végére, kibékülnek, és arra készülnek, hogy boldogan éljenek, amíg. egyébként, puszta polgárpukkasztásból lehetne tovább írni; itt derülne ki, mondjuk, hogy béla kerekesszékes; na ezzel már nem tudnának mit kezdeni a júlia füzetek olvasói. vagy érintsük finoman (kvázi erotikusan) az új évezred divatos problémáit, és derüljön ki, hogy béla kasztrált; ez is érdekfeszítő lenne. vagy mégjobb, kicsit abszurd, lujza kezei ütközzenek bele béla szívszabályozó gépébe, és véletlenül kapcsolják azt ki; wow, a szex után a halál a második eladható olvasmány. lujza forró ajkai elindulnak lefele béla már emlegetett testén, hogy aztán mindenféle dorongok helyett katétert találjon a szomjas száj; oralitás nehezített fokon.
most kérdezhetnéd, hogy mi a fasz huhu, mi a vesszőnek írok én ilyeneket. tudod, maszturbálok. szeretnék megnyugodni. tajtékosak voltak az elmúlt napok, és baszott nagy hullámokat vertek maguk körül; és ez kurvára nem irodalom. ráadásul unom már; hát még a szívem. képzeld, egyre jobban fáj a szívem. nem, nem érzelem; fizika. orvosilag. a stressz, tudod. az itthoni helyzet; meg ami körülötte van. szeretem magamat űrhajónak látni, ami körül forognak a kidobott dolgok, mint valami holdak; ami körülöttem van. ismerek olyat, aki, ha stressz éri, kis lapra köröket rajzol; olyat is, aki papírokat tépked apró cafatokra; olyat aki az ujjait dörzsöli össze, lilára; olyat is, aki csipkedi magát, de szinte véresre; olyat is aki üvölt, aki sikolt, aki hallgat, meg olyat is, aki nekimegy fejjel a falnak. én eddig nem írtam; mondhatom, dacoltam a hullámokkal. de a fejemre estek a sziklák, elszédültem, elgyengültem, hazamentem volna, ha lenne hova; így idejöttem a blogba, feszültséget vezetni. nem írok konkrétan arról, ami van: csak érintem a felületét. erotika. gyengéd érintés a nyakadon. lehelet a fülcimpádon. képzavar; gyengéd, érthetetlen latin szavak a zárójelentéseden.
és persze ez csak maszturbálás; magányodból kisajtolt gyönyör. nem változik tőle semmi, igazából meg se nyugodtam, csak amíg futnak az ujjaim a billentyűkön. nem neveztem néven semmit, nem néztem szembe vele, nem oldottam meg, nem haltam bele, ó nem, semmi. írogattam egy kicsit, így reggel, időt nyertem, egy órát, kettőt, kivontam magam magamból, és nem néztem meg a végeredményt, hanem leírtam. fél másodperc alatt csináltam egy bélát, meg egy lújzát; játszok velük, én, a szemét, dühös, frusztrált isten, kinek nincs helye az olimpuszon. béla most kövér, csatakos, undorító, az izzadság folyik le húsos karjain; lújza hozzá illően karcsú, vékony, anorexiás. most megfordítom őket; lújza nyomja agyon a vékonydongájú bélát. ezt megunom, most mást játszunk; lújza fojtogatni kezdi bélát. bélából gyorsan ügyes birkózót gyúrok, és kötött fogással szereli le lújzát. ezt is megunom. most inkább gyönyörűen, a szikrázó jégen, karcsú madarakként röpülnek egymás mellett a fields of goldra. csillogó csillagok, és egy egész giccses örökkévalóság nézi őket szelíden mosolyogva. ez se jó; vágódjanak el, törjék ki a nyakukat. jaj de szomorú vagyok én ma; szegény lújza és béla. leültetem inkább őket az asztalhoz, mellettük pohár víz, és sakktábla; csikorogjon az elme. hagyom őket a fenébe.
mindig attilával jövök; ő asszondta, azé az érdem, aki játszhatott. naugye. megnyugodtam; megyek tovább. legyen béla egy vietnámi veterán, aki ontja a tűzet, lövi a sárgákat, megy előre a dzsungelben. már nem hisz semmiben; nincs célja annak amit csinál, csak csinálja, mert mást ebben a kurva dzsungelben nem lehet csinálni. már nem jut eszébe lújza; a torkolat tűzben elégnek a vágyai. már nem utálja a vietkongokat; már nem szereti az övéit; semmi ilyesmi nincs már. erre mondják azt hogy veterán. él; mert megtanulta, hogy hogy maradjon életben; él, mert csinálja amit itt kell, magyarán lő, hogy ne őt lőjék. aztán ha van valami stressz, mint például nemrégen, - rálépett egy aknára, de persze megúszta, mert már tudja hogy kell, öreg róka ő - utána megáll egy kicsit, egy fa tövében, és rágyújt egy cigire. levezeti, tudod. semmi több. és így lövik le. még egy kicsit játszok; a fa tövében cigire gyújt, és most megengedi magának, hogy eszébe jusson lújza; látja maga előtt azt az éjszakát, amikor kigombolta lújza blúzát, lújza felsóhajtott, beletúrt a hajába, stb. becsukott szemmel, a fát ölelve ábrándozik; így öli meg a felé settenkedő vietkong. vagy, odajön a sárga, kér tőle egy cigit, és együtt cigiznek. vagy a nőkről beszélgetnek. vagy, fordul a kamera, mutatja az álmodozó, és jaj, mily védtelen bélát, és az is látszik, ahogy a sűrű bozótból valaki lopózik feléje; dübörög a zene, emelkedik az adrenalin, béla mit sem sejt, szeme csukva, de jaj, kiugrik a bokorból valaki, és leteperi bélát. most látjuk csak ki az; na ki? azt hiszed a lújza?
péntek van, tizenhárom. jason kell ide, nem lújza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése