benjamin kevésbé különös filmje

benjamin button különös élete

ha hollywood 'emberi történeteket' árul, azt általában úgy teszi, ahogy a cigányasszonyok vetettek kártyát régen a nyugatiban; hiányos paklival. ha pedig megvan minden lap, akkor is figyeld a kamerájukat, mert csalnak; szép, cirádás jelentekkel magyarázzák a lapokat. sokat ígér a benjamin button különös élete című film is; mégpedig hogy szerelemről, elmúlásról, életről, eleve elrendeltségről, és hasonló nagy szavakról fog beszélni, szépen, lassan, sztárosan, naná hogy a kedves nézőnek már eleve minden gyanús. főleg ha az okosok olyasmiket írnak, mint hogy micsoda nagy ívű, tökéletes alkotás, ami egyszerre művészi (!) és egyszerre közönségi; az amerikai szépség óta ilyet még nem láttunk, de a néző ugye, továbbra is reménykedik, és várja a messiást.

viszont a néző is csak ember, mégha előre öregszik is, e sorok írója legalábbis mindenképpen; s őt épp nem brad pitt tejfölös arca csábítja a moziba, hanem a rendező neve, akitől már olyan mozgolódó képes élményeket kapott, mint a hetedik eső áztatta hangulata, vagy a majdnem tökéletes chuck feldolgozás, a tökösbradpittes harcosok klubja. ezek után úgy érzi várhat valamit, és nem is rossz a szájíze még az elején; fordított órával kezdődik a meskete, mert ha a mutatók visszafelé járnak majd, biztos visszajönnek az elmenők is, mondja az órásmester, a tévésmaci meg azt hogy 'már itt gyanúsnak kell lennie mindennek, mert rögtön után elevez ladikján a semmibe - és ezt ficnher megmutatja, élesbe'.' de szerintem itt még nem olyan vészesek a képek; a néző még csak nem is gyanítja, hogy itt bizony nem az aranyos páréves öregember élete fogja lenyűgözni, sokkal inkább a technikai haddelhadd; korhűk vagyunk, a színek díszkrét barnába öltöznek, a fiatal-öreg arca tiszta gollam, a mai filmben mindent lehet. csakhogy; az még csak-csak érdekes, hogy hogy nő fel egy öreg gyerek egy öregek otthonában, s csak néha szisszenünk fel, hogy forrest gump honnan ismeri benjamint (főleg amikor ülnek a padnál, és meséli a fekete barát az életét, sokféleképpen lehet ezt nézni, ha jó lenne, mondhatni filmes megidézésnek is, így viszont kimondottan kínos szerintem); és a bájos kislány, aki meglátja az öregbácsiban a kisfiút is még elfogadhatóan giccses; nade aztán annak a rendje módja szerint benjamin háta egyenesedik, haja szála növekedik, és tizennyolc éves korában (naná!) elhagyja a szülői házat, és onnan elszabadul a pokol.

mármint épp nem; innentől kezdve kábé alszik a néző. ha nem, hát annál rosszabb neki; jön a különös élet, amiben igazából a forditott időn kívül semmi különös nincs, abból meg pont alig kapunk valamit, néhány jé, egyre jobban nézel ki beszólásnál. giccsesebbnél giccsesebb, közhelyesebbnél közhelyesebb képek és mondatok peregnek, benjamin él, benjamin szerelmes, benjaminnak egyre több a haja, benjamin megismeri a halált, az elmúlást, majd benjamin hazatér (!), benjamin megismeri az apját, benjamin örököl, benjamin harcol a szerelemért (tudod, a kislány, de ez a szerelem, aminek a film háromnegyed részét ki kellene tennie, annyira vontatott, közhelyes, és gyenge, hogy ihaj, ráadásul ismét csak nagyon kínosan emlékeztet a forrest gumpra; és nem azzal van a baj, hogy emlékeztet rá, hanem hogy ettől még jobban érezhető, hogy mennyire gyenge ahhoz képest), benjamin elnyeri a szerelmét, és most figyelj; benjaminnak gyereke lesz (egy kislány), akit benjamin elhagy egy évesen, igen egyszerűen summázva: nem kell neked (mondja a szerelemnek) két gyerek, az már sok lenne, mondja, majd motorjára ül (!), és elrobog. természetesen indiába, többek között, naná. ennyivel el van intézve; és ha még nem kaparod a falat, várjál; természetesen aztán, hogy a kamaszlányok is örüljenek, egyszer visszajön a kamasz pitt is, (tiszta hét év tibetben fizimiska), és persze hogy a kezdő öregek otthonába tér meg majd, mikor már szegény gyermek, és persze hogy a közben szépen öreggé sminkelt cate, a szerelem fogja dajkálni majd, hogy két karjában a halálon, mint egy álmon.

ráadásul mindezt nagyon bő lére eresztve; szegény fincher, hagyhatta volna, hogy a felére vágják a filmet; de gondolom valamire el kellett költeni azt a sok pénzt. az okosoknak persze annyira tetszik, hogy ilyenre is el lehet költeni azt a sok pénzt, hogy meg is szórják gyorsan oscarral. így megy ez. az külön fáj, hogy nem elég hogy egy pár oldalas fitzgerlad novellát felduzzasztanak monstre-filmmé, de még a külső narrátoros, öreg nénis (gondoltad volna? ő a szerelem), visszaemlékezős, élet összegzős súlyokat még súlyosbítják a bevágott katrina hurrikánnal; tökéletesen feleslegesen. jót nehéz, de azért lehet; elvileg a filmet azért találták ki, hogy nézd azt amit még nem láttál; az öreggyerek pittnél, meg a hajós-háborús résznél ezt megkapod. és nagyon kevés pillanatra a fincheri humort; az embert, akit üldöznek a villámok. de itt el is apad; színészeknek alig örülsz, hiába vannak, és hiába sztárok; nem rossz a pitt se, nem rossz a blanchet-se, de sztárok ők, nem emberek, azt csak alakítják, és még jobban csinálja ezt mindkettő sminkese. mondja megint a smaci:

'a modern filmkészítésnek gyakorlatilag korlátlanok a lehetőségei a számítógépes technikában, legalábbis minden olyan esetben, amikor nem a 'valóságot' akarjuk rekonstruálni vele. hanem például gurítani egy nagyot. a mozi maga is arra van, a nagy gurításokra. a kicsikre ott a színház, vagy az adóbevallás. mert a legdrágábból kihozott számítógépes tengeri csata is úgy fest a nagyvásznon, mint egy játék, amiben los angeles utcáin kell leszedni a szembejövő versenyzőket, vagy mint a fifa 2010 a megszólalásig élethű ribéryvel és magyar kommentárral. s nincs ez különben akkor sem, amikor ráctalanítással igyekszünk eltüntetni a demenciát brad pitt ősöreg ábrázatáról. ráadásul az alkotók pechére valamelyik kereskedelmi csatornán úgyis mindig 'éppen' fut a dallas, akinek tehát az a baja, hogy brad pittet akarja süvölvénynek látni, hát akaratlanul is csekkolhatja fincher igyekezetét'

natessék. a cigányasszonyok legalább emberségesen hazudtak; tudtad, hogy azért fizetsz, hogy azt mondják, amiért fizetsz. itt azért fizetsz, hogy ne vedd észre, hogy nem azt mondják, amiért fizetsz. a pályaudvaron nekem mindig utazást, sok gyereket, meg egy nőt jósoltak, aki vár rám. annyi pénzem sose volt, hogy megmondják, hol van; de spórolhattam volna rá a mozijeggyel is.