havas pala

odakint fehér a szürke pala. és ha havas, hát hamvas és az ő téli terve;

'kifelé forduló emberek számoljanak lényük természetével. ami azt jelenti, vegyék tudomásul, hogy kedélyük egyensúlyát csak úgy örizhetik meg, ha elegendö külső benyomást szereznek. a befelé fordult ember négy kopasz fal között, egyedül, évekig egészen jól elél. elég ösztönzést nyer belülről. mi európaiak erre képtelenek vagyunk. nincs benne szégyellni való; így van. a tulajdonságokat nem lehet megváltoztatni, csak felhasználni'

ha elegendő. de mi elegendő? a szívem nem szakad meg, csak görcsösödik, mint egy rosszul standolt kötél, terhelésnél; és ugye, minél több a csomó, annál kevesebbet a teherbírás. így szakadok le, minden szédítő magasságból. mi elegendő? az eszem, ha van olyan nekem, az szakad meg; foszlik, mint egy rosszul karbantartott kötél éles felületen. először a burok jön szét, majd a 'hámréteg', s aztán mélyen belül a mag, a lényeg. így szakadok le, minden szédítő magasságból. mi elegendő?

'a kifelé fordult ember számára ezért a tavasz semmi máshoz sem hasonlítható felszabadulás. a benyomások megszázszorozódnak és elmélyülnek. az európai tavaszra mind meggyógyul, vagy meghal. és ezért a bánat ideje az ősz, amikor a benyomások száma hirtelen csökken, s még a kevés is egyhangúvá lesz.'

tudom magamról, hogy őszi vagyok. a bánat ideje az én időm; bánatban fogantam, azt hiszem, még ha anyám nem is beszél erről. de európai vagyok a kurva életbe, s ebben is igaza van hamvasnak; vagy meggyógyulok tavaszra, vagy meghalok. miért, hogy már megint itt tartok; kifelé élek, de belül változnak az évszakok. azt írtam annó őszre, hogy 'az ősz köd burkában bármi megtörténhet. még az is, hogy azt hiszem tavaszban járok, szívemben nyárral, míg megyek a tél felé.' megtörténhetne ez télen is.

de én úgy változom, hogy öregszem csak, és elfáradok, egyébként nem mozdulok. azt mondja fodor ott: 'ott állsz a vihar dobbanatlan szívében. állsz. állsz és mozgatsz'. a szívemre odafagy az olvadás míg odakint fehér a szürke pala; és küzdök az ellen, hogy ne jusson mindenről eszembe valami. erre viszont hamvas szól rám:

'nem tartozom azok közé, akik képességeiket könnyelműen elhanyagolják. kinevetnek, hogy légházat építek? túl sokat kínlódtam azzal, hogy fontos tulajdonságaimat nem ismertem fel és nem foglalkoztattam eléggé. sok bajtól kíméltem volna meg magam, ha régebben felfedeztem volna, hogy ezt nem szabad. a fantáziának meg kell adni helyét és tisztelni kell.'

tisztelem magamban azt, amibe beleőrülök; hogy azt képzelem, lehetne másképp. hogy remélek; hogy reménykedek. 'az tud beszélni, aki reménykedni is tud, s viszont' wittengstein szerint. viszont, én ugye, még mindig beszédhibás vagyok. a telet tökéletesen, de a tavaszt csak lassan, figyelmesen tudom kimondani. a szerelmet meg álltalában elhadarom, pedig ha kezdő az sz, azzal nincs baj.

odakint havas a pala, s jogos amit kérdez hamvas:

'a szerelem regénye olyan volt, hogy egyetlen, sem átélt, sem olvasott regényhez nem tudnám hasonlítani. tisztább, őszintébb, örömteljesebb és vidámabb, főként sokkalta egyszerűbb. képzeletem remekelt. amit elbeszélt, az lélektanilag kifogástalan volt. rögtön érthető és való. azon csodálkoztam, miért nem történnek a dolgok a realitásban így?'