mese a boldogtalanokról

akik kétségbeesetten mímelik azt ami másokból úgy fakad mint a virág

ágyak porondján fogcsikorgató mosolyú trapéznők
arcukon a vágy hirtelen csalánkiütései vagy mozdíthatatlan sápadtság

akik képtelenek megbocsájtani maguknak és ezáltal másoknak
kegyetlenül és gonoszul őrjöngenek cserébe kegyelmet és jóságot várva

ökölbe szorítva szórják keserűségüket a világba
hogy az végre felfigyeljen már rájuk

vagy a mindig csendben levők a mindig mindenről lemondók
akik fölényességükbe rejtik meg sem született érzéseiket

a simogatva karmolók és fojtogatva ölelők
akik beletemetkeznek büszke magányba

rezzenthetetlen közönyűek vagy libabőrős ámokfutók
görcsösen összeszorítottak vagy örökösen tátongók mint a madárfiókák csőre

akik sohasem találják meg testük kibogozhatatlan gubancán a szál boldogító végét

s megkövülten várják vagy őrjöngve hajhásszák a messiást a mesebeli királyfit
a hím-ariadnét

aki gyöngéd fonalával végre valahára elvezeti őket reflexeik összekuszált útvesztőjében az elérhetetlen a köznapi a tetveknek is kijáró

megváltáshoz