mojib: whimsical lifestyle

(használd a képességedet, hogy megtaláld a linket)

hangszertudás nélkül zenésznek lenni ma már nem olyan nagy kunszt, lásd például a magyar popszakma néhány jeltelen képviselőjét. de van, akit lemezjátszón pelenkáztak, és tízéves korára már szkreccselve hallgatta a miki manót; és olyan is van, aki miután felnőtt, apja bakelitgyűjteményéből lett világhírű, úgy, hogy összelopkodott mindent, amiket a következő generáció - akinek a szülei rádiót hallgattak - nem ismertek, és ettől összeszarták magukat hogy milyen jó. ilyen pl dj shadow, vagy a szárnya alól kinőtt james lavelle, azaz az unkle. a hangmintázó zenei társadalom persze főleg a hiphopból nőtt fel, de a pop is merített belőle bőven (mit ad isten, az enigma cretuja is ebből élt meg, míg meg nem hülyült teljesen), hogy aztán eljusson odáig, hogy egy új hangot se kelljen már csinálni, csak hangmintákból is össze lehet hozni egy komplett albumot; ennek a legszebb példája a zseniális ausztráli avalanches bagázs, akik a since i left you című lemezüket több mint 3000 (!) hangmintából hegesztették össze, és a végeredmény az ezredforduló egyik legjobb lemeze, amire e sorok írója olyan pszihedelikus utazásokat tett a londoni tömegközlekedésen, hogy arról a megboldogult oyster kártyája tudna a legtöbbet mesélni.

az ő iskolájukba járt ez a svéd gyerek, a mojib, aki annyira fiatal (kisebb nálam vaze!), hogy neki sgt peppers vagy a kind of blue helyett az entroducing és a psychence fiction a klasszikus lemezek. a hangszertudás hiányát (ne legyünk gonoszak, krimpilozik a zongorán, és pengeti a gitárt, ezzel már leveri krisz rudit, de azért nem emiatt fogunk felfigyelni rá) zeneszerkesztő szoftverekkel helyettesíti, és nem is feltétlen rosszul; tulajdonképpen azt csinálja amit az avalanches élőben (mindent mindennel), vagy amit az unkle baromi drága stúdiókban (effekteket effektekkel), csakhogy ő otthon, még a mastert is ő csinálja, ezzel gyakorlatilag mint valami követendő mózes (mojib!) a laptop fölött görnyedő zenebuziknak: íme pénz és apuka vagy bristol (mojib egy hideg svéd, ráadásul egy tóparton lakik valahol gothenburg mellett) nélkül is lehet híresnek lenni vaze! aki figyelmesen böngészi az úriember honlapját, ezekről kvázi vizsgaanyagot is talál; mind az avalanches dolgaiból, mind az unkle cuccaiból csinált kurvaügyes mixelvényeket, bár az utóbbinak bizonyos részeiért fizetni is kell. mash-upokal kezdte, mint annyian, aztán kicsit továbbment, a kedvenc számait legózta újra, majd tavaly jelent meg először internetes megoldással, aztán most már kiadónál is a szerzői lemeze, amit most fogok méltatni, te meg remélhetőleg hallgatni.

akinek a már emlegetett unkle, vagy dj shadow a szíve csücskei, az mindenképpen látogassa meg mojibot, jól fog szórakozni, főleg azért, mert ő valószínűleg igen sok dobtémát, basszusfutamot, és váltást fog felismerni, de még a legnaívabb zeneszerető is biztosan megtalálja majd a sigur rós, kings of convenience, chemical brothers, radiohead (!), 4hero, jagga jazzist, the free design (love you, mekkora zene már az!) hangjait; az ügyesebbek mobyt, clint mansellt, bright eyest, sőt még orbitalt is felfedezhetnek, tehát kész zenei turkáló ez az album. egyébként a hangzás meg a megoldások még ha néha mosolyogtatók is (azért ez nem egy entroducing!), én nagyon megszerettem ezt a lemezt, és sokadig hallgatásra több van benne, mint első hallásra; a személyes kedvenc, a szinte már pszihedelikus home is, where the heart is, prédikációval, vonatokkal, kórussal; a másik az underneath, amiben sebastian tellier gyönyörű la ritournelle-jére énekeltet rá egy új dallamot, és a végeredmény szerintem jobb mint az eredeti; vagy ott a sigur rós stalfurját átgyúró break of dawn, egészen kitűnő számok.

persze, bele lehetne kötni sok mindenbe; igazából ez majdhogynem egy remixgyűjtemény, minthogy szerzői lemez lenne, és az öreg mesterekkel szemben staffan ulmert barátunk sokkal ismertebb hangokkal operál, ami megzavarhatja a befogadást; és az avalanches házibuli hangulatával ellentétben inkább az unkle féle sötétebb oldalhoz húzódott jobban, tehát kvázi trip hopot hallhatunk, amit bár igyekszik minnél változatosabbra gyúrni, mégsem lehetne eredetiséggel vádolni; vízhangosított zongorák, effektelt hegedűk, mélyre húzott basszusok, sötét ritmusok, hallhattunk már ilyet. nick horby okoskodik a 31 dalban az avalanches frontier psychiatrist-járól eképpen: 'az avalanches viszont olyan dalok foszlányait használja, amiket még sohasem hallott az ember, oly módon, amit el se tudott volna képzelni; és ennek az az eredménye, hogy kétségkívül alkottak valamit a semmiből' namost ha ezt a gondolatmenetet követjük, itt épp ez a baj, hogy olyan dalok foszlányait hallhatjuk, amit bizony ismer(het)ünk; és ez visszásan is lejöhet, mert lehet hogy például valakit zavar, ha a kedvenc sigur rós motívumát ilyen közegben hallja, vagy a kings of converience gitártémát is bosszantóan érzi, így lecsupaszítva-lenyúlva; de azért valaki mondja meg, honnan vannak a vonósok a home is where the heart is-ből, mert tudom hogy ismerem, de mégsem.

ettől függetlenül nekem talán épp ez tetszik benne a legjobban, hogy félig ismerős, félig szimpatikus, barátságos cucc ez, a szomszéd fiú legó albuma, akiről kiderül hogy hasonló építőkockái vannak, mint nekünk. ezekből az átfestett legódarabokból az eredetit is megmutatja ez a jó mojib, most készített az avalanches when i meet you-jához hasonló mixtapet, ami az albumon hallható dalokat effekt nélkül is tartalmazza; különösen a 'b oldal', a feasting my heart címre keresztelt rész kedves a szívemnek, a nyolc percnél megszólaló paul simon feldolgozás a four tet my angels back & forthjával közösen bár kicsit disszonáns, de az ötletért már eleve adnék egy pacsit ennek a mojib gyereknek.

az artworkban is érdemes gyönyörködni, claire scully munkája; köröznek egy félig kész épület körül a madarak, majd leszállnak egy fára; nesze neked, ennél jobban nem is lehetne körülírni ezt az albumot. ha már benne vagy a mojibolásba, nézd meg a remixeit is; főleg a gyönyörű radiohead videotape-t ajánlom kedves figyelmedbe, ami az egyik legjobb raidohead remix, amit valaha hallottam (a másik szintén mojib, bár az inkább feldolgozás, a paranoid android) illetve a donnie darko és a 21 gramm filmzenékből összegyúrt nagy kedvencemet, a my love-t az előző, hülye című the class of OO című amolyan demójáról.