2009. január 24., szombat

célzott-e rá pia?

ó kedves blogom, miért vagy te blog, miért nem napló? ország, világ olvashat így, össze se tudlak gyűrni, begyújtani se tudok veled. nem jó ez így. és kedves blogom, ha már az én blogom vagy, márpedig az én blogom vagy, senki másé, én, én, úgy szeretek ragaszkodni, uralkodni, kisajátítani, és a többi szép emberi tulajdonságaimat használni; mit nekem elengedés, megnyugvás a létezésben, a földi dolgok múlandósága fölötti bölcsesség; lófaszt, te az én blogom vagy, az enyém, senki másé, de ha már így alakult, a szart kezdjek veled? egy csomó mindent nem is merek elmondani neked; - a többinek meg értelme sincs - így neked sincs, kedves blogom. soha nem használtalak még arra, amire való lennél - azt mondja az estilia, hogy mostjuteszébe, hogy a blog terápiás célzattal, meg minden, meg hogy ezt a benne ülő pszichológus tanácsolja, és ilyen baromságok - de most már nem is hiszem, hogy el fogom kezdeni. talán csak ma; ó kedves blogom, na majd ma! figyeld csak:

először is, kedves blogom, tisztázzunk valamit; hiába személyeskedünk, az életbe nem foglak én téged nagybetűvel írni. mármint így: Blogom. na azt már nem. tovább megyek; hiába minden jeles tulajdonságod, azt hiszem sose foglak se komolyan venni, se tisztelni. de téged ez nem zavarhat, mert te az én blogom vagy, és azt csinálod amit én mondok; tudod, rajtad élem ki a gyerekkoromból hiányzó főnökösödést. emlékszel, ott a homokozóban? sosem voltam én a főnök. az dög kulich csabi, az igen, hordhattuk neki a vödröket. borzasztó, ha rágondolok; de azt hiszem, ha rágondolok, azt hívják az ilyen liafélék 'terápiáscélzatnak'. ó, mit tudnak ők a homokozókról. na mindegy. az átforduló hintára emlékszel? hogy pont akkor sikerült, amikor senki se látta? kirepültem hátra, és anyám megvert, mert tönkretettem a nadrágom. ó micsoda sérelmek ezek: ezért leszek szemét veled! nem fogok rímekben írni, mert nem érsz annyit; csak néha vicces. ezt te is így gondolod, én tudom.

képzeld, kedves blogom, épp most lázas vagyok, mondhatni: beteg. valami vírusos szar, lázat csinál nekem, nem tudok tőle nyelni, meg minden ilyesmi. undorító ízű gyógyteákat pakolok magamba, és ezzel a hülye bioptron (tudtad, hogy eztaztánténylegsvájcbagyártották?) lámpával bombázom magam; útban vagyok a gyógyulás felé. azért is irkálok neked, hogy ne unatkozzak, míg odaérek. és képzeld, kedves blogom, a smilla (!) - nem a görlandi, a dunai - irigyel. mert elmondtam neki a bambuszlámpát, tetején szalmakalappal; - tudod amit még pécsen találunk a márkal - meséltem neki, hogyha negyven fölé megy a lázam, akkor ez a lámpa elkezd sétálni a szobámban, meg leveszi a kalapját, és hasonlók. erre elkezdett irigyelni; előtte viszont sajnált, te, kedves blogom, te érted a nőket?

azt is képzeld, kedves blogom, hogy életemben először voltam az új nemzeti színházba! tudod, abba a hülye, gnóm, rondába, amire mindenki haragszik, és csak a nagyon sznobok műélvezik. mert ők tudják hogy kell nézni, és ha tudod hogy kell nézni az ilyeneket, akkor szép lesz, meg jó, meg minden. gorkijt néztünk, meg brecht, és mindkettőt főleg a nagyon sznobok tudták műélvezni (előttem is ült egy ilyen, képzeld, kopaszodott!), de a brech nekem is nagyon tetszett, mert bár még nem vagyok elég sznob, de legalább már kellően cinikus az ilyesmikhez. és képzeld, szerintem a mészáros piroska, amilyen csúnya, olyan nagy színésznő lesz később, de talán még nagyobb is; ezt csak azért mondom, hogy megjegyezzem, hogy majd milyen jó lesz dicsekedni a gyerekeimnek, hogy én már akkor (tehát most) tudtam hogy piroska, az igen. kedves blogom, szerinted lesznek gyerekeim? egyébként is szarok a véleményedre, nem jelent az semmit. nade a lényeg, hogy az előadás vége után annyit kolbászoltunk ebben a nemzetiben (mert kolbászolni, azt lehet ám benne!), hogy ránkzártákazajtót, meg minden, izgalmas volt, és a végén a dramaturg, aki itt a fordító is, őt stoppoltuk le, és ő vitt minket ki a hévig, ungár júliának hívják, és litlés volt; a karjai kicsik, és alig érte el a kormányt, és én teljesen beleszerettem, annyira jó lehet ilyen embernek lenni. mármint ilyen jónak, hasznosnak, meg minden. akin nem fognak az élet szemétkedései. azt mond meg nekem, kedves blogom, hogy rajtam miért fognak az élet szemétkedései? lehet dramaturgnak kellene menjek? ezt csak azért kérdezem, hogy oldjam a köztünk lévő feszültséget, de tudom, hogy nem tudsz te, kedves blogom, nem tudsz te szartse.

nem zavar hogy mocskos a szám? a zazi miatt, pedig már nem is, de az biztos hogy amiatt írom így egybe a dolgokat, mintahogyeztitten. képzeld, most meg a werther szerelme és halálát olvasom goethétől, attól írok ilyen személyeskedve (mert tudod, az egy levélregény), meg ilyen kis szentimentálisan. ugye, hogy nem is vagyok szentimentális? és szerinted én is öngyilkos leszek majd, ha kiolvasom? köztük legyen szólva, engem inkább idegesít ez a werther, jól fel kéne pofozni néha, de még jobban kivagyok arthurtól, a férjtől, ó, őt falhoz kéne csapkodni. mennyire jó ember; mennyire megértő; mennyire tisztességes, meg minden; üssék meg! szerinted a mi világunkban kedves blogom, abban a világban, ahol téged már látod ország, meg a világ olvashatna, ha nem lenne jobb dolga (de a világnak mindig van, eztjegyezdmegkedvesblogom, a világ sosem ér rá, isten, az talán ráér, de ő meg úgyis tud mindent, úgy nem poén ilyeneket olvasgatni), és blognak hívnak téged, nem naplónak, és nem folyik ki lázas kezemből a tinta, hanem a hurutoldó teámat lötykölöm ki a billentyűzetre, szóval ebben a csúnya világunkban, így kétezer után, szerinted tudnak még az emberek így szeretni? mármint, ahogy werther. meg ez a hülye lotte. nem úgy kéne lennie, hogy a lotte megcsalja az arthurt, bár attól még szereti, csak szegény werther nyugodjon már meg, aztán a werther is rájön hogy hülyét csinál magából, terápiákra jár (a liához, figyeld meg, ha kiolvasom, elküldöm a liához!), és a végén meg elmegy kurvázni. persze nem azt mondom, hogy most már nem tudunk belehalni a szerelembe, de nem is inkább a szerelmünk tisztasága miatt, ahogy wertheréknél, hanem inkább az önzésünk miatt.

várj egy kicsit kedves blogom, berakok egy kis hiphopot, mert már a fasz kivan a sok őszi zenével. úgy látszik lement a lázam egy kicsit; 39 fölött már nem bírnám a smaurai showdown-t. valamiért rákattantam megint a szomorúságra, már ami a zenéket illeti; remélem, a lázammal kiizzadom ezt is. emlékszel, még arra a hülye kiscsajra a töréspontból? az a baj veled marci, mondta, hogy túl sok szomorú zenét hallgatsz, így nem lehet élni. ezt mondta. ó micsoda sérelmek ezek, de muszáj emlegessem őket, hogy meglegyen ezahülyeterápiáscélzat. azt akartam neked írni, kedves blogom, még pár hete, amikor rohadt hideg volt, hogy 'olyan hideg van, hogy megfagytak a változások'. tetszett ez a mondat, de nem tudtam vele mit kezdeni; hát most, nézd meg, kedves blogom, most meg felolvadtak a változások. sáros, latyakos pocsolyákként fodrozódnak bennem, nem érzem jól magam miattuk. az is zavar, hogy az öregek mindig emlegetik, főleg a jutka, hogy én milyen jó ember vagyok. meg hogy isten (!) dolgozik bennem. tegnap is a buszon, segítettem vinni egy néni kisfiának a kismotorját - tudod, olyan kék, na nekem olyan sem volt, a fene essen bele, micsodasérelmekezekénmondom - és elbeszélgettünk, a végére ő is kihozta, hogy vigyázzak magamra, mert hogy én egy jó ember vagyok. asszondta: látja a szememen. ó kedves blogom, szét tudnám verni a fejüket! főleg a magamét. mi az én jóemberségem? szépen csillognak a megfagyott pocsolyáim, naja, amíg elég hideg van. igazából ez már érzékeny talaj, kedves blogom, azt hiszem, neked ehhez lassan semmi közöd, és a terépiáscélzatra is szarok. mivel te az én blogom vagy, természetes, hogy most gyorsan megnyugtatsz, azt mondod hogy, dehogy, marci, nincs nálad jobb (!), és effajta kislányos megnyugtatásokkal operálsz, rám is férne, bár én épp úgy nem hiszek neked, ahogy te nekem; ezért is vagyunk ilyen fontosak egymásnak kedves blogom, jobb ha tőlem tudod.

kedves blogom, azt is akartam még annó írni, hogy az igéretek törékenyek; de mivel tényleg azok, ezzel se tudok mit kezdeni. így hát abba is hagyom ezt a hülyeséget. remélem értékelted, hogy egyszer az életben ilyen kedves voltam veled (óhogydögöljmeg), ez csak a kivétel, meg a szabály, tudod. egy csomó mindent nem írtam le neked, amit szerettem volna, és egy csomó mindent igen, amit meg nem szerettem volna, mindig ez van, látod ezért is utállak. meg, legyünk őszinték végre, semmi értelme nem volt ennek a hülye terápiáscélzatnak se, nem lettünk tőle okosabbak, se te, se én se. ráadásul a lázam is kezd visszajönni, nézd meg, a lámpám már itt integet, hogy menjünk sétálni. megyek is, te nem jöhetsz, szerbusz.

5 megjegyzés:

Nasztaszja Prokofjev. írta...

tényleg szép a szemed

Nasztaszja Prokofjev. írta...

mármint nem az, hogy szép
hanem van benne valami
az a valami
ja igen
bizalom
.

Névtelen írta...

arthur egyébként werther :D most.
na de ezt nézzétek!

http://books.google.hu/books?id=bd0FAAAAQAAJ&printsec=titlepage

Névtelen írta...

azelőzőmeghovatűnt?

Névtelen írta...

az első, ami rejtélyes módon eltűnt:

"mi haszna, ha szép vagy, örökké beteg vagy..."

szép, szép. de vigyázz, mert csal.

ezt ismerem. gimis másodikos anyag. csak nem te olvasod a kötelezőket?:P

ráhibáztál. épp az általad leírt lottekkal és wertherekkel van tele ez a wonderful world. és hála a lottek mellbedobásának, a wertherek olyan előnyökhöz jutnak, amiket maguktól a büdös életben nem érnek el.