még mindig nem napló, de lassan már megüljük a naplovat (fúdeszar). viszont visszakaptam a búcsú a szerelemtől-t, és ezek szerint mégiscsak az ukumének volt igaza (miszerint hogy nálam van), és miközben szégyelem magam ezügyben, gyorsan ideírom a kedvenc idézetemet belőle, ha már a madárkából nem tudom (az kiazistennél van?) pedig abból se ártana; mindkettő volt már fent az iwiwen (magamról! pfúj), le is került onnan; szóval, william wharton búcsú a szerelmtől című igen nagyszerű regényének, igen ronda
(komolyan mondom, erre legyen már valami szabály, mert ez így gáz; két iszonyatosan jó, és nagyon fontos könyvet is elbasztak már a magyar kiadások - az egyik høeg smilla kisasszony hóra vágyik című - aminek már egyébként a címe is szar, az amúgy szintén szar - össze ne szard már magad marci itt a sok szarozásban - filmadaptáció magyar címe sokkal jobb: hó hatalma - könyvét is elbaszták azzal, hogy kritkán alulian ronda boritóval, és idegesítő betűtipussal látták el, ezt a wharton regény se úszta meg; nagyon zavaró, hogy az egyébként fontos belső monológokat, ilyen giccses, dőlt betűs szarral szedték, ha az ember csak belelapoz a könyvbe, hajlamos lehet elriadni tőle, míg mondjuk a smilla esetén rossz esetben bele se lapoz, holott sokkal jobb mind a két könyv, külön külön is, mint mondjuk az egyre többször és egyre cifrább köntösben újrakiadott egész coelho életmű, úgy ahogy van, de ne politizáljunk, izé irodalmáljunk, vagy szarozzunk, vagy mi a fenét csináljunk már itt többet)
95ös magyar kiadását (szerinted jobb mint a madárka?) ha kinyitod a hetvenegyedik oldalon, a következő sorokat is megtalálod, amiket én módfelett kedvelek:
'én is figyeltem a körülöttem zajló életet, a jövés-menést, flörtölést, az összebújt párokat, vagy hangos asztaltársoságokat, a sokszor kissé teátrális találkozásokat, búcsúzásokat. vajon a művészek miért csapnak mindig ekkora hűhót maguk körül? lehet, hogy éppen ettől művészek, vagy ez kell ahhoz, hogy művésznek tarthassák, érezhessék magukat? így akarnak láthatóvá, valóságossá válni. valamiért nem biztosak abban, hogy egyáltalán léteznek-e. kiváncsi vagyok, hogy vajon bennem mennyi van ebből a létbizonytalanságból. talán az az ember, aki birtokában van mindannak a szeretetnek, elismerésnek, amelyre szüksége van, nem is lehet igazából művész, nem képes létrehozni, alkotni valamit, mert az élete teljes, kerek egész. lehet, hogy ez a teljesség az emberi kreativitás végét jelentené? hogy nem lennének többé írók, költők, festők, muzsikusok, politikusok - olyan emberek, akik legalább törekednek az emberi kommunikációra?'
hátja bazdmeg. az a bizonyos egész, amit már a katalin (jajkatakata!) utcában is emlegettünk. egyébként erre én is kiváncsi vagyok. mármint hogy vajon bennem mennyi van ebből a létbizonytalanságból. nyilván rengeteg. igazából arra lennék kiváncsi, van e bennem valami, ami nem ebből ered (mármint a létbizonytalanságból). a kommunikációra is kiváncsi lennék; arra, pontosan, hogy én vajon egyáltalán törekedek-e erre a komunikációra; mert szerintem már nem nagyon. volt idő, sőt. beszéltem én már több tüdőgyulladásnyit. azt se mondhatom hogy ha majd egyszer kinyitom a számat, mert szellőzik az gyakran. de már egyre több benne a hangos hallgatás; pont az embert hallgatom el bennem, amit zorán így mond a csak a szerelemben:
ne legyél fiatal, s ne úgy szép(komolyan mondom, erre legyen már valami szabály, mert ez így gáz; két iszonyatosan jó, és nagyon fontos könyvet is elbasztak már a magyar kiadások - az egyik høeg smilla kisasszony hóra vágyik című - aminek már egyébként a címe is szar, az amúgy szintén szar - össze ne szard már magad marci itt a sok szarozásban - filmadaptáció magyar címe sokkal jobb: hó hatalma - könyvét is elbaszták azzal, hogy kritkán alulian ronda boritóval, és idegesítő betűtipussal látták el, ezt a wharton regény se úszta meg; nagyon zavaró, hogy az egyébként fontos belső monológokat, ilyen giccses, dőlt betűs szarral szedték, ha az ember csak belelapoz a könyvbe, hajlamos lehet elriadni tőle, míg mondjuk a smilla esetén rossz esetben bele se lapoz, holott sokkal jobb mind a két könyv, külön külön is, mint mondjuk az egyre többször és egyre cifrább köntösben újrakiadott egész coelho életmű, úgy ahogy van, de ne politizáljunk, izé irodalmáljunk, vagy szarozzunk, vagy mi a fenét csináljunk már itt többet)
95ös magyar kiadását (szerinted jobb mint a madárka?) ha kinyitod a hetvenegyedik oldalon, a következő sorokat is megtalálod, amiket én módfelett kedvelek:
'én is figyeltem a körülöttem zajló életet, a jövés-menést, flörtölést, az összebújt párokat, vagy hangos asztaltársoságokat, a sokszor kissé teátrális találkozásokat, búcsúzásokat. vajon a művészek miért csapnak mindig ekkora hűhót maguk körül? lehet, hogy éppen ettől művészek, vagy ez kell ahhoz, hogy művésznek tarthassák, érezhessék magukat? így akarnak láthatóvá, valóságossá válni. valamiért nem biztosak abban, hogy egyáltalán léteznek-e. kiváncsi vagyok, hogy vajon bennem mennyi van ebből a létbizonytalanságból. talán az az ember, aki birtokában van mindannak a szeretetnek, elismerésnek, amelyre szüksége van, nem is lehet igazából művész, nem képes létrehozni, alkotni valamit, mert az élete teljes, kerek egész. lehet, hogy ez a teljesség az emberi kreativitás végét jelentené? hogy nem lennének többé írók, költők, festők, muzsikusok, politikusok - olyan emberek, akik legalább törekednek az emberi kommunikációra?'
hátja bazdmeg. az a bizonyos egész, amit már a katalin (jajkatakata!) utcában is emlegettünk. egyébként erre én is kiváncsi vagyok. mármint hogy vajon bennem mennyi van ebből a létbizonytalanságból. nyilván rengeteg. igazából arra lennék kiváncsi, van e bennem valami, ami nem ebből ered (mármint a létbizonytalanságból). a kommunikációra is kiváncsi lennék; arra, pontosan, hogy én vajon egyáltalán törekedek-e erre a komunikációra; mert szerintem már nem nagyon. volt idő, sőt. beszéltem én már több tüdőgyulladásnyit. azt se mondhatom hogy ha majd egyszer kinyitom a számat, mert szellőzik az gyakran. de már egyre több benne a hangos hallgatás; pont az embert hallgatom el bennem, amit zorán így mond a csak a szerelemben:
ahogy a címlapok szeretnék
se kamerával, se szabad szemmel
nem látszik benned és bennem az ember
hát nem bazdmeg, a cctv sem látta, az biztos, de még jó is, hogy nem tűnt fel nekik, külön jegyet kértek volna azért is (egy bérlet az embernek, egy az emberségének). mit műveltél akkor is marci, hát ezaz, se kamerával, se szabad szemmel, de nem kommunikálok magammal sem, nem is tudom, hol vannak ezek a dolgok pontosan bennem, ha vannak e még egyáltalán. de ha ezt tovább fejtegetem, akkor egyrészt őszinte leszek a végén még itten, az meg udvariatlan dolog a mai (embertelen?) világban, másrészt meg lassan olyan lovon fogok lovagolni (naposon - fú még mindig szar), amit ugye, nem most akartam megülni, tehát állj, stop, jövőre ugyanitt, addig meg menjünk a farkunk után körbe-körbe:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése