se igazat se valódit

'mért féltékeny az ember?
azért mert ugy érzi, a nő bármikor kaphat férfit, de a férfi nem kaphat bármikor nőt
a férfinak nő kell, teljes egészében, a nőnek pedig csak fasz kell
meg pénz és geci
az utóbbi nem illik ide
a koitusz homoszexuális aktus is
ha a nőt az ember fizikai erővel nem kényszerítheti megadásra, akkor - kiterjesztve ezt az egész női nemre - megadásra kényszerítheti azzal, hogy szarik rá, azaz homoszexuálizmussal
rém buta voltam, hogy adtam anyámra, hogy bedőltem egész perverz lelkiségének és nem követtem a fiukat'

fasz gondolná hogy ez józsef attila. vagy egy faszt; ma már minden fasz tudja. divat a szabad ötletek jegyzéke. itt is volt már, a faszom. szar leírni. kimondani is. megfogni is. faszomat a faszba. pedig ezt kéne csinálni a kurvaéletbe, mi a faszért ír az ember blogot? kurva őszintének kellene lenni, kurvára, a faszig őszintének, le egészen a pina-fasz-segg- esetleg a gyomor szintjéig, le addig, amíg már nincs értelme semminek (=tehát bármit lehet) és leírni egy kibaszott fasz füzetbe.

most a pinádra gondolok, angyalom, most a bukszádra, most a kis szádra, most meg a pasid faszára.

egyébként, biztos csinálják sokan ezt is. persze attilának mindent lehet; belőle még a szar is művészien jött ki, nézd meg. ki a faszom mit gondolna, ha leülnék egy kávéházba és hagynám hogy jöjjön a szar; és ki a faszom törődne vele, hogy ki mit. persze dehogy. elvileg ezt csinálom; öntöm a szart, a trágárságot ide, sorról sorra, mindjárt itt a karácsony, te meg mindjárt undorodva elfordulsz ettől a szartól, hogy mi az istennek kell ilyeneket írni, nemhogy még te hogy lehetsz ilyen hülye, hogy ilyeneket faszságokat olvassál, amiben már eddig is annyi a fasz, hogy inkább meg se számolod. de közben hazudok, bazdmeg, hazudok, az igazat mondom, tényleg, de nem a valódit, ha meg a valódit, és az igazat is, mi a faszra mész vele, hát még én mire megyek vele, az igazság meg szarik mind a kettőnkre, márha van egyáltalán, vagy ott röhög valahol a nemlét hegyén, mint ahogy az isten, a szerelem, meg a hatos lottó.

basszameg, még azt se merem őszintén leírni, hogyha lejönnének ezek onnan, az igazság, az isten, a szerelem, meg az a kurva hatos lottó, lejönnének a nemlét hegyéről a lét völgyébe, és választhatnék közülük, csak egyet persze, kurvára csak egyet, mert a jóból is megárt, mindenből megárt, nem merném leírni, hogy az az egy, az melyik lenne.

a faszomat, persze hogy a szex.

bár kurvára költői vagyok, de! most megállok, behúzom a kéziféket, ne menjetek el, szeressetek bazdmeg, vigyázok a számra ígérem, fogalmazok, mesélek, magyarázok, hazudok, és persze zenét is adok. na. maradjatok.

az úgy volt hogy először volt a szabad ötletek jegyzéke a pince színházban. és persze előtte, meg a végére is sebő, naná. rejtelmek, amikor zengenek. a darabról lenne persze jó beszélni, de arról nem lehet. kritizálni lehetne, amit lehet, és dicsérni is lehetne azt, amit lehet, de mindezt minek. az egész egyben valami elképesztő, ahogy az elején fogalmazott jordán tamás, olyan mint egy lórúgás. egy modoros, intim, művészi, iparos, profi, félénk, de kurvanagy lórúgás. igazából most is hazudok, az istenit neki, mert engem még soha életemben nem rúgott meg ló, az ádit már igen, és mondjuk tehén engem is, de az meg nem ló, tehát nem tudom hogy mihez hasonlítom, látod, aki hasonlítgat, az mindig hazudik. jordán tamás elképesztően jól oldja meg a 'darabot', főleg azért, mert tényleg darabot csinál belőle; oldja, viszi, meséli, a versek előadása viszont nem mindig tetszett, túl sokat használja számomra az átlépéses elmondást, hogy egybe mondja a mondatokat, és máshol hangsúlyoz, az elején még nagyon tetszett, de aztán mindegyiknél ezt használta, meg végig arra gondoltam, amit mondott, hogy ezt nyolcvanhat óta hanyadszor adhatja elő, és úristen, hogy lehet ezt a darabot ennyiszer előadni, meg egyáltalán. a végén háromszor is visszatapsolják, utoljára elmondja az istenemet, túlzónak érzem, de olyan élményem volt közben, amiben, hiába is védekezek ellene, nem csak a színház volt, hanem az ember is; tehát, bár az első perctől kezdve tudtam hogy hazudik, tényleg igazat mondott jordán tamás, amikor azt mondta, hogy próbálja az igazat mondani, nem csak a valódit. nem baj ha nem bírod követni.

aztán mélypont, alkohol, mélypont. de nem ez a lényeg. hanem most figyelj, mert ezt nem fogom tudni elmondani. asztória, aluljáró, háromnegyed tizenegy, kurvahideg. egy ember áll, kezében valami iszonyatos alakú, látszólag valami íróasztalból csinált szögletes (!) gitár, és énekel. de bazdmeg, hogy énekel. most mond az igazat marci, te fasz, ne a valódit, hogy énekel, jézusom, mint magasan, mint thom yorke, lágyan, mint mcalmont, basszameg, nemértek én a férfi énekesekhez, nem értek én semmihez. egy spanyol csávó áll meg mellettünk, nem tud magyarul, de ott tombol, hogy ez amazing, fuck man, ez amazing, meg hogy nincs nála kamera, mert fel kéne tenni a youtube-ra, meg hogy ez a csávó valami elképesztő profi, meg miez, miez, miez. tényleg, mi ez? a dolog annyira morbidul elképesztő volt, hogy egy kurva hideg aluljáróban valaki így énekeljen, és gitározzon, hogy az jézusom, persze, számomra egyből azt a költői hegyet hozta oda, hozzám mohamedhez, a nemlét hegyét, és együtt hallgattam istennel, a szerelemmel, az igazsággal, csak a hatos lottót küldtük el a picsába, mert nem dobott be semmit a figurának.

a figura egyébként bozontos szakállas, a háta mögött a legolcsóbb műanyagüveges bor, a műanyagüveg hajlatáig fogyva. de szerintem csak mert hideg volt, na. ez még mindig kevés. a figura énekelt, franciául, angolul, magyarul, ami eszébe jutott, amikor meg nem jutott eszébe, fütyülte a dallamot, de úgy bakker, hogy ahhoz képest joe cocker, látszott rajta hogy feldobja hogy kb négyen állunk, és nézzük, ez koncert volt, minden szám végén tapsoltunk, de ő már kezdett is bele a következőbe, sztenderdek, beatles, rómeó és júlia, morricone, de!, de morricone például úgy, hogy üvölteni tudtam volna, hogy ilyen nincs, a fütyülős téma, tudod, amikor megy a jókalapú a vonat tetején, na azt, gitárral úgy átdolgozva, mintha valami ezeréves blues-folk dal lett volna, atyaúristen, a zseniális kifejezés csak a valódi, nem az igazi. a magyarul nem beszélő spanyol csávó felhívta a barátnőjét, és mutatta neki telefonba, hogy ezt hallgasd bazdmeg, miez. aztán az őrület számomra ott tetőzött, hogy kinyitotta az asztal-szögletes gitárt (de tényleg, már itt álljunk meg, mert nem tudom elmondani rendesen; tehát olyan mint egy lant, alakra, csakhogy látszik hogy ez kábé két asztallap egymásba ragasztva, azon meg egy gitárnyak), kivett belőle egy síszemüveget (!), feltette, és belekezdett egy elvis számba. el tudod képzelni?

ez az éjszaka mi? az egyszer jutott eszembe, persze, mimás, aztán meg somlyó, amikor mondja az antistrófában hogy 'koldus ajándéka, utcai gitárszó, mit kezdjünk veled? koldus adjon nekünk ajándékot? ajándékot fogadjunk el a koldustól? a dilemmától megváltó pénzdarabot kotorásztuk a zsebünkben' - na, hát pontosan így. dehogy volt ez koldus, basszameg, ezaz, én azt éreztem, és nem hiszem hogy csak én, hogy basszus, mi vagyunk a koldusok, ennek a figurának meg valami bárba kellene énekelnie pofátlanul sok pénzért, és még az se lenne elég. hirtelen volt értelme a hidegnek, egész pestnek, a télnek, meg annak a már annyit emlegetett, és kurvára nemlétező nemlét hegynek. igaz volt, meg valódi, mi meg csak fáztunk ott, és örültünk hogy látunk végre a sok fehér között valaki európait.

nemidézek többet attilától jusztse.

még a sakkról akarok egy kicsit beszélni. az imrével azt találtuk ki, hogy amikor az egyik úgy gondolja, hogy innentől kezdve előnye van (=nyerni fog), és szól a másiknak, és a másik ezt elfogadja, akkor megállunk, és megfordítjuk a táblát. aki a nyerővel volt, viszi tovább a vesztessel, és fordítva. persze minél kevesebb az előny, tehát minél hamarabb szólsz, annál izgalmasabb, de csak akkor, ha a másik is beleegyezik, mert például egy tisztelőnynél még kurvára nem érdemes feltétlen cserélni, de három tisztveszteségnél meg már minek, érted. és ez csak a sakk, nem az élet, itt királynők vannak, meg királyok, és sorban állnak a parasztok, lehet, mégiscsak ilyen az élet, de mindegy. hanem! játssz velem. ne sakkot, életet! fogd meg a helyzeteidet, amikor nyersz, és cserélj azzal, akinél nyersz; és fordítva. ha szeretnek, és te nem szeretsz, álljatok meg, cseréljetek helyet. vagy fordítva. játék ez csak, körúti, utcaseprő, beteg ember. amikor hazajöttem ezt kaptam, ehe:

tehát játszani, azt akarsz e? mindent, mi élet. zenét ígértem bakker, az is élet, de nem albumot kapsz, csak egy számot. az viszont beszarás. először nézd meg az eredeti klippjét: istenem, én megőrülnék egy ilyen kocsiért. teljesen szerelmes vagyok ebbe a hangszerjármű ötletbe. nade! az adrinak köszönhetően botlottam bele king creosote-be, akiről most semmit, pedig lehetne, james yorkston zenésztársa, hogy én milyen sapka alá tettem a fülemet eddig, hogy még nem. és ez a figura, ez a king, ez dolgozza fel a zongora autós számot. remixeli kvázi, nade hogy! basszus, ilyet az adem szokott csinálni, hogy nemcsak hogy átgyúrja, hanem ráénekel, (például hallgasd meg ezt, ettől is beszarok, bár a hozzászólok szerint ez szar, de szerintem meg elképesztő), de ez esetben a creosote tovább is megy, nemcsak hogy megnyújtja, és pszihadelikus folká gyurmázza át, hanem még a refrénen is szab egy kicsit, a vokóder használatát meg tanítani kellene, hogy így kell ezt csinálni, ilyen lehet valami lebegő űrhajóban egy lakatlan bolygó felé zuhanni, és közben kezedben egy gitárral, vagy egy harmonikával beleénekelni az űrbe. a mandalay phoebe snow feldolgozása jut róla eszembe, én legalábbis ezzel mixelném egybe, de ha nézted a blog mikszeit, már biztos tudod, hogy úgyis szar didzsé vagyok.

akárhogyis, fasz, sakk, utcazenész, te csak mentsd magad innen, csak másképp, először nyomj egy mentés másként ezen:

nothing's change your mind (king creosote remix)

majd fuss, de közben énekeld velem, hogy 'if nothing's gonna change your mind /then no one's gonna help you find / your place in this world /so strange we don't need *************' és ez bizony kurvára így van, főleg a végén a csillagok.