2008. június 28., szombat

sigur rós: med sud i eyrum vid spilum endalaust

dorfman mester jóvoltából egy eredeti példánya forog az új sigur rósnak a lejátszóban, ennélfogva meg is osztom, és még írok is róla.
(sajnos csak két részben van, de így legalább 320 kb/s; a kettő között várni kell egy órát legalább, a hülye rapidshare miatt. tehát tessék, part 1 és part 2. ne légy suta, bár html van a név mögött - hogy ne találják meg a jogvédős bácsik - miután letöltötted, nevezd át, úgy, hogy töröld ki a html betűket, hogy rar-ra végződjön, és máris ki is birod csomagolni)

a sigur róssal való találkozásom első pillanata kétezer körül volt, a holland tengerparton, egy új zéland (!) nevű helyen; hogy a képzavar teljes legyen, a tévében lassított gyerekfocit adtak, még néztük is, hogy mivan, ennyire tépnek a hollandok?; hanem a gólnál a két gyerek meg is csókolta egymást, akkor már sejtettem, hogy itt többről van szó. ez volt a viðrar vel til loftárása. a vicces az volt benne, hogy a zenét nem is nagyon lehetett hallani, tehát a sigur rós nekem először főleg képet jelentett. aztán jött a vanilia égbolt, és az everything is a right place mellett az alvajáró angyalok (svefn-g-englar) kapta el a legjobban a fület, főleg, mert a film, így utólag, ritka pocséknak tűnik. és szintén dorfman mesterrel egy esti sigur dvdzés; akkor még (2003) a youtube nem volt mindennapi dolog (bár a matávban már kezdtünk rászokni), és azt is megnézném, hogy akkor hány embernek volt eredeti sigur dvdje (dorfman egy állat) plusz hányan tudtak róla egyáltalán. én akkor már belezúgtam a múm második lemezébe (finally we are no one) és megjártam izlandot; tudtam hogy izlandból nekem bármi, bármikor, és ott, azon az estén, akkorát ütött a vaka klippjében a kislány szeme, hogy a könny kicsordult. tehát a sigur rós még mindig kép, de már zenélő.

és aztán a győzelem rózsájával (szigur-rós) való szerelem beteljesedése egy hideg matávos este, munka előtt, a megboldogult arany jános utcai éjjelnappali cdturkálóban (istenem hogy milyen jó dolgok voltak régen!) a () egy darabja, ami úgy ahogy volt, zenei szerelem lett. annak a lemeznek mind a címe, (egy zárójel mekkora már?), mind a boritója (fehér, átlátszú papír, tél az egész, és semmi infó nincs rajta, csak a sigur rós weboldala) első látásra kedvenc lett, és az már csak hab a tortán, hogy a zenének az a összekuporodott téli hangulata, akkor, ott, úgy húzott össze, fagyasztott meg, és melegített fel, ahogy azt csak ilyenkor, és csak nagyon bizonyos lemezek tudják tenni, főleg abban a megboldogult rozis időkben. az íre a pont meg akkor került fel, amikor aznap hajnalban mentem haza, és folyamatosan a samskeytit (szegélyt jelent bakker!) hallgattam, amikor is, annál a résznél, amikor oktávot vált a zongora, és a szív beleszakad, elkezdett hullani a hó, lassan, nyugodtan, puhán, mint a gyerekkor, és ettől, akkor, ott, jó lett volna meghalni. nekem tehát a sigur rós ezt jelentette, a telet, ezt az elképzelhetetlen, szelíd, komoly, mély téli érzést, illatot, egy kicsit a rozit is, azt az erkélyt, és a lábnyomaimat az óvóda előtti dombon.

aztán jött a takk, meg a nagyvilág, és hírtelen mindenki ismerni kezdte a sigur róst, amolyan kultúrsznob dolog lett belőle, számomra elvesztette azt a különbejáratú kedvenc státuszt, a legtöbb művészlelkű tinikislány szanaszét hallgatta, felfedezték a spanyol viaszt (hogy az izlandi zenék jók!); én csak azon csodálkoztam hogy ugyanez a múmmal nem történt meg (mondjuk az is igaz, hogy a múmék egyre rosszabb lemezeket csinálnak). én a takkot épp ezért nem szerettem, ilyen ovodás-féltékeny voltam rá, hogy a fenének kellett megismernie a világnak, meg túl poppos volt, nem volt rajta 'az' a szám, ami a zárójelen a hármas, vagy az ágætisen a viðrar (a vonról nem szabad beszélni, az a lemez nem ér, annyira gyenge a többihez képest), meg egyébként is szerette azt mindenki, nem nagyon hallgattam újra. ráadásul a sigur rós az a fajta zene, amire nagyon rákattansz, ha olyanod van, ki se bírod venni, de ha egyszer kiveszed, nehezen teszed be újra. de az idei tél se múlt el sigur rós nélkül, jött a heima, a dvd, látni hogy mennyi helyen nem jártam még, bár a heima se száz százalékos, főleg a zenei dupla cédéje, egy csomó átirat kimondottan gyengébb, mint a régiek (mit ad isten, a samskeytire gondolok például, pont az hiányzik belőle, amitől az eredetitől repülni lenne kedvem), de a heima már egyértelműen annak volt a szele, hogy a sigur rós már régen (valószinűleg a takk óta) nem egy 'underground' művészzenekar, hanem egy gyöngyörűen megcsinált, egyre tökélyebbre fejlesztett, de már mindenképpen popzenei produktum, amiben főleg az a zseniális, hogy úgy szolgálják ki a nagyvilágot (a heima is, végülis egy részről egy lobbi, másrészről egy blöff, harmadrészről meg egy zseniális marketing-fogás), hogy közben úgy csinálnak, mintha pont ezt nem akarnák; nincsenek angol nyelvű dalok, boritók, infók is csak okosan, és elvileg nincsenek zenei kompromisszumok sem, de azért ha az ember jól figyel, a sigur rós zenéje, a von óta lemezről lemezre szelidült, és vált hallgatóközpontúvá, mire a takk már kimondottan 'könnyen befogadható' kategóriáig jutott (legalábbis részemről).

és már is itt az új lemez, miszerint, 'bizsergéssel a fülükben örökké fognak játszani' (með suð í eyrum við spilum endalaust). a sigur rós mára már tökéletes marketingel üzemel, itt is zseniálisan csinálták a radiohead módra ingyenesen letölthető videót, az első 'maxit' a gobbledigookot, aztán a csak a honlapon keresztül megrendelhető extra kiadványt is, plusz képekkel, pólókkal, kitűzőkkel, teákkal (!), táskával, stb. viszont az a legelvetemültebb rajongót is meglephette, hogy ez egy nyári lemez, méghozzá már a gobbledigooknál sejthetően vidámabb, pozítivabb hangzással, amit a fene se gondolt volna a világ egyik legtélibb zenekaráról. azonban a dolog működik, már a boritón is (ryan mcginley egyik pucér dolga a sok közül, aki tudja hova tűnt a nyár) fene tudja hogy ez mennyire köszönhető az u2-t, vagy a depeche mode-t, meg a n.i.n.-t is megjárt sztárproducer floodnak, és mennyire a sigur rós körül derengő kvázi szupersztár státusszal járó életmód váltásnak, mindenesetre ahogy björk is törzsi ritmuskodik timbalanddal, úgy a sigurék is vidámkodnak a floodal, a második, inní mér syngur vitleysingur pl egy tökéletes popdal, a hoppipola továbbfejlesztése, zseniális. mint ahogyan az is, hogy a sigur rós 'új hangja' mindössze a lemez első felén dominál, aztán szép lassan lassulunk le, és megyünk bele a sigur védjegyes ambientpostrockba, már ha ezt így ki lehet mondani egyáltalán. de itt se vált télre a dolog, inkább amolyan nyáresti éjszakába, szépen megy le a nap a lemezen, míg az utolsó számokra feljön a nyári éjszaka csillagos ege. ha egyébként erőltetem ezt a nyári dolgot, úgy is kijön, figyeld csak: az ágætis az őszi, a () a téli, és a takk a tavaszi lemez, a vont meg mondtam hogy hagyjuk. az olyan számok, mint a majd tíz perces festival, a lassan beinduló, géppuska dobjával, aztán a post rockos elszállásával, egyszerre tipikus sigur rósos, és egyszerre van benne valami új, valami könnyedebb, vagy ott az epikus illgresi, aminek utolsó percére már már szinte egy vangelis filmzenében járunk, kórussal, nagyzenekarral, az ember szinte látja maga előtt a nagyjelenetet. tehát tökéletes az új lemez, olyanformán mindenképpen, hogy úgy léptek előre a sigurék, hogy közben beleléptek a saját lábnyomukba is, ilyet kevesen tudtak eddig szerintem (a pink floydot lehetne megemlíteni, és nem csak a vonós gitárok miatt). az egyetlen hibája talán, hogy elcsúszik a dolog, az erős, lendületes kezdéshez képest ez esetben túl sok a lassú szám, a lemez háromnegyed része gyakorlatilag úszik, ami csak többszöri meghallgatás után nem zavaró; mondhatni, hogy úgy látszik, izlandon még nyáron is hosszabb az éjszaka, mint a nappal.


1 megjegyzés:

Eleanor írta...

...és akár hiszed, akár nem, egy pillanat alatt én is visszautaztam az időben arra a bizonyos estére, amikor megtaláltad azt a nyamvadt cédét, amikor ott volt a ganxtazoli is a boltban, és akár hiszed, akár nem, mostanában arra a cédére aludtam el, és akár hiszed, akár nem, még hiányzol is kicsit, csak azt nem tudom, miért nem akarsz velem beszélni, ha már egyszer linkelted a blogomat is, te idióta...