pislog a nap, jön az eső, pára tapad a bőrre. bennem három kávé dolgozik, az első gyenge, mint az amerikaiak, a második jeges, a harmadik kegyetlen fekete. hát írni kellene. a sirályban vagyok, az ablaknál, ahol átszökik rajtam a cigaretta füst, és felhallatszana a király utca, ha nem épp az új csík zenekar lemeze lenne a fülemben, és nem épp a quimby feldolgozás szólna, most múlik pontosan, 'engedem had menjen, szaladjon kifelé belőlem, gondoltam, egyetlen, nem vagy itt jóhelyen, nem vagy való nekem, villámlik, mennydörög, ez tényleg szerelem' és tényleg. mármint fog. villámlani, mennydörögni biztosan, remélem. most meg csillag lesz, vagy fecske. kurvára nem a zenéről akartam beszélni, de azt még hozzá kell tenni, hogy 'végülis, mindegy is, tudtam hogy nem is jössz, este csillag voltál, nappal meg fecske; minden föld bevetve, minden nő rendbe, na ezt hagyom itt neked, te csillag, vagy fecske'. sose hittem volna hogy egyszer kispált fogok idézni, istenem micsoda trendi gyerekké nőttem ki magam, így huszonhat év alatt, de cserébe ez csík, ez folk, haló! nagyon jól áll ezeknek a népzene. vagy istentudja, fordítva, a csíknak áll jól az alterpop, ha ez a helyes kifejezés. a boritón van egy vicces szöveg, asszondja az ifjabb barcza zsolt magáról, hogy 'nagyon szeretek muzsikálni, de ha valakinek van egy subaru wrx-e, és nem kell neki, azonnal hívjon'. gyerekek hívjátok, tényleg. és akkor lelopom a dolgot, mert úgyis valami olyasmi is dereng velem kapcsolatban a horizonton, hogy végülis mást se csinálok, csak lopok, valamilyen formában, valahogyan, hogy nagyon szeretek fasságokat írogatni, de ha valakinek van egy zsalugáteres faháza egy erdőszélén, és nem kell neki, azonnal hívjon. bár a telefonom szar, de addigra, mire hívtok, úgyis lesz valahogy.
tulajdonképpen úgyis lesz valahogy. főleg, hogy odakint selymes nap lett, ezt nagyon szeretem, ezt az eső előtti, már nem meleg napot, az őszi napot, főleg ahogy így nem tud beszökni a hetedik kerület házai közé; gyűlölöm-utálom pestet, de ezt nagyon szeretem benne, a hetedik kerületet, és ezt, ahogy itt tud sütni a nap, illetve ahogy itt nem tud sütni. mostanában azon kapom magam, hogy úgy viselkedek, mintha várnék valamit; végig megyek, a hosszú, napsütéses utcán, bokrokon a feketerigók, és úgy járok, mint akit néznek. lógok a vonaton, és úgy nézek ki a wc ablakon, mint akire visszanéznek. ülök itt, nyomogatom helyes sorrendben a betűket, és úgy csinálok, mint ha figyelnének. nézem a lányokat, és rajtuk a nyarat, és azt hiszem, hogy látnak engem. mi ez? színészként készülök valami darabra, de mire? gyereket akarok, persze, meg pulit, és álmodok. álmomban a fiamról írok naplót (sic, blogot!) mint ahogy anyám csinálta rólam annó (szeptember 7, egymásra rakott két építőkockát! november 6, egész nap aludt!, december 9, felállt a biliről, és azt mondta hogy fúj!, stb), és épp azt írom benne, hogy látom a fiamon, hogy milyen okos (azt nem tudom miből gondolom), és hogy azt figyelem, írom én az álmomban (követed?), hogy vajon őbenne megszakadt e már ez az átkozott vérvonal, és arra jutok, álmomban, hogy igen. álmomban a dávidot tolom, valami lejtőn, a dávid ugrál, a keze mozdul, nem tudom visszafogni, a kocsi elindul, a kerék kijön, a dávid kiesik, betont látok és vért, üvöltök, és mint valami mix, erre rácsúszik az hogy én vagyok a kocsiban, én szabadulok el, mozgatnám a kezemet, de nem tudom, mindenfele áll mindenem, a dávid tolja a kocsit, és ő üvölt, én elszabadulok, a kocsi megugrik, a kerék kijön, és jön a beton. erre mondja azt a quimby, hogy az álmok foltos indián lova. fenébe, hogy ilyen kis tipikus pöcs lettem, quimbyt, kispált, jézusom, akkor ide valami emil rulezt és hiperkarmát is. jövőre meg jöhet a tankcsapda. na az lenne durva csapda.
ennek a kurva blognak naplónak kellene lennie, nem ilyen két hangból álló hármashangzat gyűjteménynek. próbáljuk meg. ma majdnem hat órát aludtam. reggel ittam kávét, ja de az már volt. jó. epret ettem, sajtos hülyeséget, és egy meggybefőttet eddig. fizikai állapot szar, vérnyomás az égben, szédülés, stb. lelkiállapot furcsa, hullámzó, ha lehetne lélekre menstruációt mondani, hát akkor nekem most 'megvan'. igen, néha vérzik is. néha görcsöl. néha kívánós. néha meg szarik mindenre. néha felkelni se tudok tőle. hagyjuk is ezt. naplóbejegyzés: semmi pénzem nincs, mégis mindig elbaszom fasságokra. mellettem három lány sört iszik, és a sörre gondolok most énis. naplóbegyejzés kiemelve: ez év (2008) június hatodikán, este hétóra kettőkor meg kell állapítsam, hogy nem elég hogy kispál és quimby közhelyekkel dobálózok, még a sörre is gondolok. most már tényleg belövetem a hajam.
hála istennek megjött a dávid. jön a sakk, abbahagyom.
tulajdonképpen úgyis lesz valahogy. főleg, hogy odakint selymes nap lett, ezt nagyon szeretem, ezt az eső előtti, már nem meleg napot, az őszi napot, főleg ahogy így nem tud beszökni a hetedik kerület házai közé; gyűlölöm-utálom pestet, de ezt nagyon szeretem benne, a hetedik kerületet, és ezt, ahogy itt tud sütni a nap, illetve ahogy itt nem tud sütni. mostanában azon kapom magam, hogy úgy viselkedek, mintha várnék valamit; végig megyek, a hosszú, napsütéses utcán, bokrokon a feketerigók, és úgy járok, mint akit néznek. lógok a vonaton, és úgy nézek ki a wc ablakon, mint akire visszanéznek. ülök itt, nyomogatom helyes sorrendben a betűket, és úgy csinálok, mint ha figyelnének. nézem a lányokat, és rajtuk a nyarat, és azt hiszem, hogy látnak engem. mi ez? színészként készülök valami darabra, de mire? gyereket akarok, persze, meg pulit, és álmodok. álmomban a fiamról írok naplót (sic, blogot!) mint ahogy anyám csinálta rólam annó (szeptember 7, egymásra rakott két építőkockát! november 6, egész nap aludt!, december 9, felállt a biliről, és azt mondta hogy fúj!, stb), és épp azt írom benne, hogy látom a fiamon, hogy milyen okos (azt nem tudom miből gondolom), és hogy azt figyelem, írom én az álmomban (követed?), hogy vajon őbenne megszakadt e már ez az átkozott vérvonal, és arra jutok, álmomban, hogy igen. álmomban a dávidot tolom, valami lejtőn, a dávid ugrál, a keze mozdul, nem tudom visszafogni, a kocsi elindul, a kerék kijön, a dávid kiesik, betont látok és vért, üvöltök, és mint valami mix, erre rácsúszik az hogy én vagyok a kocsiban, én szabadulok el, mozgatnám a kezemet, de nem tudom, mindenfele áll mindenem, a dávid tolja a kocsit, és ő üvölt, én elszabadulok, a kocsi megugrik, a kerék kijön, és jön a beton. erre mondja azt a quimby, hogy az álmok foltos indián lova. fenébe, hogy ilyen kis tipikus pöcs lettem, quimbyt, kispált, jézusom, akkor ide valami emil rulezt és hiperkarmát is. jövőre meg jöhet a tankcsapda. na az lenne durva csapda.
ennek a kurva blognak naplónak kellene lennie, nem ilyen két hangból álló hármashangzat gyűjteménynek. próbáljuk meg. ma majdnem hat órát aludtam. reggel ittam kávét, ja de az már volt. jó. epret ettem, sajtos hülyeséget, és egy meggybefőttet eddig. fizikai állapot szar, vérnyomás az égben, szédülés, stb. lelkiállapot furcsa, hullámzó, ha lehetne lélekre menstruációt mondani, hát akkor nekem most 'megvan'. igen, néha vérzik is. néha görcsöl. néha kívánós. néha meg szarik mindenre. néha felkelni se tudok tőle. hagyjuk is ezt. naplóbejegyzés: semmi pénzem nincs, mégis mindig elbaszom fasságokra. mellettem három lány sört iszik, és a sörre gondolok most énis. naplóbegyejzés kiemelve: ez év (2008) június hatodikán, este hétóra kettőkor meg kell állapítsam, hogy nem elég hogy kispál és quimby közhelyekkel dobálózok, még a sörre is gondolok. most már tényleg belövetem a hajam.
hála istennek megjött a dávid. jön a sakk, abbahagyom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése