hoztam pár morzsát is, pedig nem akartam, csak rajtam maradtak, mint ovisokon az ebéd. bennem ragadtak, mint, én tudom ide a hasonlatot, de erről most nem beszélünk. hogy a búsba lehet kibírni, hogy vannak ilyen mondatok mint 'egy bizonyos széles ágy, melynek minden négyzetcentiméterét bejárta a szerelem', te úr isten, gondolj bele úgy mélyen ebbe a mondatba. nagyon régen regények, régen novellák, de mostanában meg inkább mondatok taglóznak le, vagy máshogy fogalmazva, ragadnak belém, mint. a másik, asszondja:
"fiatal nő bukkant elő, leült tőlem kissé távolabb, könnyű ruhában melyen át kirajzolódott teste, karcsú és kemény mint az őzé. hallgatag férfi telepedett mellé, egy ölnyi távolságra tőle és szótlanul nézett a szemébe. olyan nyelven beszéltek, melyet én nem értettem. a nő dzsiminek szólította a férfit. de beszédük súlytalan volt - tekintetük zavart és mozdulatlan, mint a vakoké. mindig rájuk gondolok azóta, mert egész életem alakjai közül ők az egyedüli teremtmények akiknek tekintetéből nem csapott ki a ragadozás vágya vagy az üldöztetés félelme. ez a kétféle tekintet sorolja az élőlényeket vagy a farkasok falkájába vagy a bárányok nyájába... tudták-e vajon, hogy a világ hálójából kiszabadultak?" (szeferiszt)
bassza meg, ezt most nagyon érzem; amerre nézek őzeket és farkasokat látok, sőt, ha nem nézek sehova, hanem magamba, ott is őzeket és farkasokat látok, és egy őzre vágyok, hogy kiszabaduljak ebből a kurva hálóból, így leszek farkas, és ha elindulok felé, sebesülök, sután, mint egy őz, ő meg fut tovább a falkájával mint egy farkas. de valójában nem erről akartam írni; hanem, kapaszkodj, a boldogságról!
merthogy, könnyen érheti a vágy, akarom mondani vád, ezt a kis buzit (kb!), hogy szomorkás, borús, zeneileg szólva melankolikus, vagyis nevezzük néven a divatot: depressziós! ebben mindenképpen (és idestova majd minden képen) van valami. nekem nem is az a furcsa, hogy az újonnan meglátó emberkék ilyesmiket emlegetnek velem kapcsolatban, hanem hogy a régiek mennyire nem ismernek ebben meg; most látom csak, hogy milyen vidám kis bohóc voltam én ezek szerint, most jön a rím, ifjúságom delén, óje. a humorom megszomorodott, de azt hiszem ezt meg is érdemeljük mindketten; én is, meg a humorom is. addig vágyj, amíg a takaród ér, és látod ez se poén, hanem negyvenfokos lázon érlelt kamubölcsesség, hanem, most egy öntáncolást, és tényleg a boldogságról:
légy marcika, ugye, avagy marcika egy légy, legalábbis hálón függ újabban állandóan; arra fekszik, és arra kel. az első dolga az, amiről most nem beszélünk, a második első dolga viszont nem mint a régi offline kőkorszakiaknak, hogy kitekint az ablakon, lófütyit, omszponthu, köpönyegponthu. azt mondják ezek a praktikus honlapok, hogy esett, és esni is fog, de legalább épp most nem esik. egyébként van webkamera is. marcika biciklizni akar, főleg mert nincsen bkv bérlete; és úgy tűnik, lógni depressziósan nem lehet. marcika azt hiszi előre lát, hiába néz folyton hátra, így nagy okosan váltó ruhát pakol be magának, de nem is arra gondol hogy elázik, hanem, mivel sárvédő az nincs, - ahogy egy igazi urbanista, most tanulom a kifejezést, figyelj: hipster (!) sznob baromtól elvárható - arra, hogy tuti tiszta sár lesz a ruhája. marcika elindul, csöpög, de esze az nincs szegénynek, arra gondol, mindjárt eláll. messzebbről indul mostanában, mint a régi útja, de az útvonalhoz ragaszkodik, így esik, hogy a deák térnél már esik, de úgy irtózatosan, istenből, igazából. arra eszmél marcika hogy a fülhallgatójából nem csak ane brun szól (my lover will go - mikor? melyik? mikor, melyik), hanem az eső is csurog, meg kell állni, el kell rakni. amíg kinyitja a táskáját, elázik a táska, ennél a pontnál már mindegy, annyira nedves már mindene, amennyire ruhában, (vagy ruha nélkül) egy férfiembernek csak lehet. félúton vagyunk, visszafordulni baromság, fordult marcika az életében vissza eleget, beállni valami fedezékbe meg már csak azért sem, hiszen éppen megint ötperces késést rejteget. tehát zöldre vált a lámpa, és neki, basszameg, de úgy istenigazából; és hinnéd e, erről írok, emiatt írok, erről akartam írni most. nem mondom hogy életem legboldogabb öt perce volt, mert azt már biztosan tudom, hogy a legek legtöbbször békésebb bés ragozássá szelídülnek, mindenesetre olyanokat kurjongtam mint az állat. én még azt hiszem így nem áztam el, biciklin legalábbis semmiképpen nem. elengedett kézzel rockvilláztam az andrássy kellős közepén, és úgy vágtam át egy rendőrautó előtt a piroson, mint akinek az ilyen legalább annyira természetes, mint az, hogy egy száll pólóban, tökig elázva, sárvédő nélkül üvölti a járókelőkre hogy máj lávör vill góóó áááá. kurvajó volt na. milyen baromi kevés kell a boldogsághoz, illetve milyen sok, illetve mi az isten az az un. boldogság, és miért akarom ennyire hogy közöm legyen hozzá, meg az effajta kávé utáni csöpögő kérdések,.az viszont nagy tanulság, hogy mennyire semmi köze nincs a logikához azoknak a dolgoknak, amikben megtalálom a boldogságot, és épp ezért szinte mindig véletlenül találom meg a boldogságot, ebből meg arra kéne rájönnöm, hogy mi a medvefütyinek akarok én ennyit tudni, és minek gondolkozok ennyit, amikor ebből a képletből világosan kiderül, hogy ez csak medvefütyi, nem ez vezet az esőben való biciklizéshez.
az igazi poén azonban most jön, a ne csináld ezt egy óvodában sorozat újabb tanulságos epizódja, ugyanis marcika becaplat az oviba, utána a vízözön, a gyerekek ezt persze imádják, rögtön mondom is a levinek hogy azért vagyok ilyen vizes, mert kimentem úszni a játszótéri pocsolyába, ezek meg elhiszik, marcibácsi a hős, tud úszni a játszótéren, ahhoz nagyon jól kell úszni, mondom nekik, hogy úszni tudj egy pocsolyában, tarkóig pocsolyában, írtam úgyis egykor, minden utolér, amiről írsz. de nem ez a lényeg; hanem marcibácsi átöltözik, hajszárítózik, és még így is úgy néz ki, mint abban a régi orosz filmben a vízszörnyek, akikről lógott a hínár, és megették a csinos orosz lányokat. viszont marcibácsinak van száraz váltópólója, és van száraz váltónadrágja, csak egy dolga nincs, száraz alsóneműje, azaz bokszere, bár a bokszerekről mindig a gyerekkorom harmadik emeletén ugató bokszerkutyák jutnak eszembe, akiktől úgy féltem, hogy hatéves koromig nem mertem felenni még az elsőre se. bokszer nélkül meg mégse, elvégre mégiscsak óvodában vagyunk, így aztán fel a száraz nadrágot, szarjunk bele. igen ám, csakhogy a száraz rövidnadrágon szép lassan átsejlik, hogy mi van alatta, ráadásul elég feltűnő, és nem kevésbé félreérthető módon, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, marcibácsinak hivatalos találkozója is van, anyukákkal, meg cseperedős pedagógusokkal, meg új pöttömökkel, akik közül az egyik tűzről pattant fodros agyú természetesen miért ne jegyezné meg, hogy 'a bácsi bepisilt?', de nem is ez az igazán ciki, hanem nagy vígan magyaráznám neki hogy mi történt, meg hogy van ez, erre teljes őszinteséggel odafordul a mamához, és azt kérdezi tőle; 'anyu, nézd meg, a bácsinak nagyobb mint apának?' erre bezzeg senki nem válaszolt.
merthogy, könnyen érheti a vágy, akarom mondani vád, ezt a kis buzit (kb!), hogy szomorkás, borús, zeneileg szólva melankolikus, vagyis nevezzük néven a divatot: depressziós! ebben mindenképpen (és idestova majd minden képen) van valami. nekem nem is az a furcsa, hogy az újonnan meglátó emberkék ilyesmiket emlegetnek velem kapcsolatban, hanem hogy a régiek mennyire nem ismernek ebben meg; most látom csak, hogy milyen vidám kis bohóc voltam én ezek szerint, most jön a rím, ifjúságom delén, óje. a humorom megszomorodott, de azt hiszem ezt meg is érdemeljük mindketten; én is, meg a humorom is. addig vágyj, amíg a takaród ér, és látod ez se poén, hanem negyvenfokos lázon érlelt kamubölcsesség, hanem, most egy öntáncolást, és tényleg a boldogságról:
légy marcika, ugye, avagy marcika egy légy, legalábbis hálón függ újabban állandóan; arra fekszik, és arra kel. az első dolga az, amiről most nem beszélünk, a második első dolga viszont nem mint a régi offline kőkorszakiaknak, hogy kitekint az ablakon, lófütyit, omszponthu, köpönyegponthu. azt mondják ezek a praktikus honlapok, hogy esett, és esni is fog, de legalább épp most nem esik. egyébként van webkamera is. marcika biciklizni akar, főleg mert nincsen bkv bérlete; és úgy tűnik, lógni depressziósan nem lehet. marcika azt hiszi előre lát, hiába néz folyton hátra, így nagy okosan váltó ruhát pakol be magának, de nem is arra gondol hogy elázik, hanem, mivel sárvédő az nincs, - ahogy egy igazi urbanista, most tanulom a kifejezést, figyelj: hipster (!) sznob baromtól elvárható - arra, hogy tuti tiszta sár lesz a ruhája. marcika elindul, csöpög, de esze az nincs szegénynek, arra gondol, mindjárt eláll. messzebbről indul mostanában, mint a régi útja, de az útvonalhoz ragaszkodik, így esik, hogy a deák térnél már esik, de úgy irtózatosan, istenből, igazából. arra eszmél marcika hogy a fülhallgatójából nem csak ane brun szól (my lover will go - mikor? melyik? mikor, melyik), hanem az eső is csurog, meg kell állni, el kell rakni. amíg kinyitja a táskáját, elázik a táska, ennél a pontnál már mindegy, annyira nedves már mindene, amennyire ruhában, (vagy ruha nélkül) egy férfiembernek csak lehet. félúton vagyunk, visszafordulni baromság, fordult marcika az életében vissza eleget, beállni valami fedezékbe meg már csak azért sem, hiszen éppen megint ötperces késést rejteget. tehát zöldre vált a lámpa, és neki, basszameg, de úgy istenigazából; és hinnéd e, erről írok, emiatt írok, erről akartam írni most. nem mondom hogy életem legboldogabb öt perce volt, mert azt már biztosan tudom, hogy a legek legtöbbször békésebb bés ragozássá szelídülnek, mindenesetre olyanokat kurjongtam mint az állat. én még azt hiszem így nem áztam el, biciklin legalábbis semmiképpen nem. elengedett kézzel rockvilláztam az andrássy kellős közepén, és úgy vágtam át egy rendőrautó előtt a piroson, mint akinek az ilyen legalább annyira természetes, mint az, hogy egy száll pólóban, tökig elázva, sárvédő nélkül üvölti a járókelőkre hogy máj lávör vill góóó áááá. kurvajó volt na. milyen baromi kevés kell a boldogsághoz, illetve milyen sok, illetve mi az isten az az un. boldogság, és miért akarom ennyire hogy közöm legyen hozzá, meg az effajta kávé utáni csöpögő kérdések,.az viszont nagy tanulság, hogy mennyire semmi köze nincs a logikához azoknak a dolgoknak, amikben megtalálom a boldogságot, és épp ezért szinte mindig véletlenül találom meg a boldogságot, ebből meg arra kéne rájönnöm, hogy mi a medvefütyinek akarok én ennyit tudni, és minek gondolkozok ennyit, amikor ebből a képletből világosan kiderül, hogy ez csak medvefütyi, nem ez vezet az esőben való biciklizéshez.
az igazi poén azonban most jön, a ne csináld ezt egy óvodában sorozat újabb tanulságos epizódja, ugyanis marcika becaplat az oviba, utána a vízözön, a gyerekek ezt persze imádják, rögtön mondom is a levinek hogy azért vagyok ilyen vizes, mert kimentem úszni a játszótéri pocsolyába, ezek meg elhiszik, marcibácsi a hős, tud úszni a játszótéren, ahhoz nagyon jól kell úszni, mondom nekik, hogy úszni tudj egy pocsolyában, tarkóig pocsolyában, írtam úgyis egykor, minden utolér, amiről írsz. de nem ez a lényeg; hanem marcibácsi átöltözik, hajszárítózik, és még így is úgy néz ki, mint abban a régi orosz filmben a vízszörnyek, akikről lógott a hínár, és megették a csinos orosz lányokat. viszont marcibácsinak van száraz váltópólója, és van száraz váltónadrágja, csak egy dolga nincs, száraz alsóneműje, azaz bokszere, bár a bokszerekről mindig a gyerekkorom harmadik emeletén ugató bokszerkutyák jutnak eszembe, akiktől úgy féltem, hogy hatéves koromig nem mertem felenni még az elsőre se. bokszer nélkül meg mégse, elvégre mégiscsak óvodában vagyunk, így aztán fel a száraz nadrágot, szarjunk bele. igen ám, csakhogy a száraz rövidnadrágon szép lassan átsejlik, hogy mi van alatta, ráadásul elég feltűnő, és nem kevésbé félreérthető módon, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, marcibácsinak hivatalos találkozója is van, anyukákkal, meg cseperedős pedagógusokkal, meg új pöttömökkel, akik közül az egyik tűzről pattant fodros agyú természetesen miért ne jegyezné meg, hogy 'a bácsi bepisilt?', de nem is ez az igazán ciki, hanem nagy vígan magyaráznám neki hogy mi történt, meg hogy van ez, erre teljes őszinteséggel odafordul a mamához, és azt kérdezi tőle; 'anyu, nézd meg, a bácsinak nagyobb mint apának?' erre bezzeg senki nem válaszolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése