felnőtt játszóház szakképzett gyerekekkel

pánikfalva

neked is volt olyan talponálló (tehát kocsmatöltelék?) műanyag katonád, amit tök jól esett megrágni (fontosak az orális tapasztalatok!), és aminek az istenért se mozgott semmije? (de igen, miután letörted, persze). neked farmod is volt? tehenekkel, meg folyton eldőlő kerítéssel? azta, a gazdag gyerek. traktorod is? baszki, egy szavad se lehet. de az téged is zavart mi, hogy az indi-ján mindig a bal karjával tartotta a békejobbot, a covboyod (így!) sose dobta el a lasszóját, a legelő lovad meg sose emelte fel a fejét? eddig nyomaszthatott a frusztráció miatta, de már vége! nyomás a moziba, itt a pánikfalva! van abban valami nagyon megnyugtató, hogy a mai hightech animációs izék között, ahol a dínó olyan élethűen kergeti a menyétet (!), hogy a néző azt hiheti, valójában a rendszergazdák haltak ki, és a mamutok fejlesztik a hetedik ablakot, a hülye francsziák nekikezdenek tologatós álbábfilmet csinálni, ahol a tűz animálása alig haladja meg egy gyufásdoboz rajzaiét.

az is nagyon megnyugtató, hogy nem csak hogy pénzt tudtak szerezni egy ilyesfajta játékházra (egy indiános szett, egy farmos szett, meg néhány elszállt vízi-ufó izé, a józsefvárosi piacon olcsóért be lehet az ilyet szerezni), de még a forgatókönyvírókat is elkerülte a producerek józan szakmai tapasztalata (egy ilyen baromságot nem lehet eladni!), így gyakran lehet olyan érzésünk, hogy vagy az alkotók fogyasztottak mindenféle csúnya dolgokat (könnyen lehet), vagy ezek amúgy is teljesen hibbant ötévesek (előfordulhat), vagy valójában a gyerekeikkel íratták a sztorit (bizony ez se kizárt). ebből aztán szép lassan induló fel, majd elszállás következik, egy covbojról (így!), meg egy indijánról, egy téglavásárlós weboldalról, egy szülinapos lóról, pár kötelező mellékszereplőről, minthogy postás, rendőr, farmer, feleség, meg a tehenek, szadista sarkkutatók, és némi idegen létformáról, akiknek mindenesetre jól nevelt francia neveik vannak. az is baromi megnyugtató, hogy ez a film egy pillanatra se akar többnek látszani, mint ami, semmi művészi, mélyenszántó mondanivaló, arról meg már nem az alkotók tehetnek, ha néha, mint mindenben, magunkra, ne adj isten, valami filmtörténeti klasszikusra ismerünk.

a hangulat, a történet, de még a humor is ismerős lehet annak, aki szokott pöttömökkel játszani, mint minden gyerekjátékban, itt is tökéletesen kijön a felnőtt élet kiforgatott paródiája; az olyan zseniális pillanatokért, mint hogy hogy fürdik egy covboy (így!), hogy issza a farmer a kávét, és hogy mulat egy postás, a felnőtt a leghálásabb, nyújtogathatja a nyelvét önmagára. így aztán a lehető leghasznosabb dolog történhet a nézővel, ha kiváltja a mozijegyet; lekuporodhat egy terepasztalhoz játszani, tologatni, húzni, vonni, egy ötéves szemével látni az életet, amihez csak a kedvéért, hogy ne érezze elveszettnek magát, egy aranyos romantikus vonalat is mellékeltek, meg némi kikacsingatást, hogy azért nem csak hogy ő volt egyszer gyerek, de a gyerek is volt ám egyszer felnőtt, csak abbahagyta, mert minek. szegény felnőtt az elején még csak húzza a száját, hogy mit keres ő itt, meg hogy néz ez ki, meg egyébként is, nem ér ő rá az ilyenekre, de aztán csak úgy hagyja ott a mozit, hogy kezéből pisztolyt formázva pufogna a csúnya rendőrökre, akik az istenért nem akarják átengedni biciklivel a margit hídon.

(akinek egyébként ennyi nem elég, azt összekisfilmezhetik a jutubon az alkotók)