soha

hogy nem tudom, eljön-e vagy nem jön el, amikorra ígérte, hogy felhív-e vagy sem, amikorra mondta, hogy nem tudom, gondol-e rám, vagy nem gondol, amikor nincs velem, hogy nem tudom, kellek-e neki, vagy nem kellek, miközben én vadul sóvárgok utána, hogy nem tudom, érez-e irántam valamit, vagy csak érdekből tapad rám, hogy nem tudom azt se, undorodik-e tőlem netán, és titokban letörli a nyálamat magáról, hogy nem tudom, fogcsikorgatva készül-e arra, hogy megcsókoljon és közben vak és süket tájakon hatol át, gyomrában félelemmel, hogy nem tudom, olyan-e, amilyennek látom, vagy egészen másmilyen, mert egyáltalán nem tudom, hogy különben milyen, hogy nem tudom, miért cselekszi azt, azt, amit cselekszik, sőt, tudom, hogy halvány sejtelmem sincs róla, miért teszi azt, amit tesz, hogy nem tudom, miért változik el az arcszíne, hogy miért nevet olyan törvénytelenül, hogy nem tudom, hazudik-e, amikor hazudik, vagy igazat mond-e, amikor igazat mond, hogy nem tudom, miért gyűlöli feneketlenül az egész világot, kezdve az anyján, folytatva a nővérén és befejezve az öccsén, hogy nem tudom, miért vagyok rosszul, ha nincs velem, hogy nem tudom, miért nevet úgy, mint egy hiéna, mint egy sakál, hogy orra felgyűrődik csontos arcán, hogy nem tudom, tudom-e még, amit egyáltalán tudok-e róla vagy a világról, hogy nem tudom, megtudom-e valaha, hogy mit gondol, mit hisz, mit remél, amikor nincs velem, vagy amikor velem van, hogy nem tudom, eljön-e vagy nem jön el, amikor megígéri, hogy nem tudom, gondol-e rám, amikor nincs velem, hogy nem tudok róla semmit, de semmit, s hogy ebbe a semmibe, mint egy hajótörött, a testi létezésén át belekapaszkodom, mint egy őrült, minél semmibb, minél elérhetetlenebb, annál jobban fuldokolva, hogy nem tudom, mi van a bőre alatt, amikor megtapintom, s hogy azt sem merem kimondani, mert ennél a mondatnál folyton megtorpanok, hogy azt sem merem kimondani, hogy szeretem, hogy szerelemmel szeretem, pedig szeretem, s ha ki is mondom, rögtön elbizonytalanodom, kihátrálok a mondatból, mint egy gyanús belső udvarból, ahol sötét alakokat vélek fölfedezni, mert nem tudom, hogy ez szerelem-e vagy egyszerűen csak a szerelem kívánása, semmi más, hogy mindezt nem tudom, hogy nem is tudhatom, nos, azt hiszem, hogy ez a sok pokoli nem egyetlen és végleges igen, egyetlen és könyörtelen állítás, amelyből már rég nincs kiút, ó, nem is volt soha.

(forgách - aki nincs)