kotorásztam a régi papírjaim között, mert hogy nincs is jobb dolog szerda reggel, egyrészt, másrészt meg, mitadisten, kerestem valamit; és persze azért vannak az embernek régi papírjai, hogy mindent megtaláljon közöttük, csak azt nem, amit keres.
ezzel nincs is semmi baj. megtaláltam a régi kazetták boritóit, amiket, már nem is igazán tudom, kiknek csináltam. mosolyogtam rajta, hogy a tracklistek alapján én aztán iszonyú depressziós kamasz voltam ám. erre ma már büszke vagyok. a kazettákra bezzeg nem. régen azt hiszem pont fordítva volt. gyönyörű képek, a boritókat biz isten jobban megcsináltam mint a kazettákat, egyik másik képet most nagyon szívesen megtalálnám, de az emlékezet, régi papírok nélkül nem mindig működik.
ezzel sincs semmi baj. aztán megtaláltam régi levelezéseket, verseket, mondatokat, idézeteket; és arra a szomorú, de legalább ordas közhely igazságra döbbentem rá (basszus milyen vicces ezt így leírni, holott tényleg), miszerint én egy kurva átlagos kamasz voltam ám. azt hiszem mindenki ír fel idézeteket a falra, levelezik olyanokkal, akiket borzasztó komolyan gondol, és olyan mondatokat ír le, amik nagyon szépen hangzanak, bár nem jelentenek semmit, de legalább azt is komolyan gondolja; rádöbbentem arra a füst milán címre, hogy 'ez is mind én voltam egykor' valamint persze ezzel együtt arra is, hogy valószinűleg erre is mindenki rádöbben legalább egyszer.
ezzel aztán semmi baj nincs. aztán, hogy emelkedettebb vizekre evezzek, megtaláltam egy nyomtatott papírfecnin, a nagy bölcseségeket kereső korszak egyik tanulságos johannes kuhn történetét; annak idején azért szerettem ezt annyira, mert voltam olyan hiú, hogy azt hittem magamról, hogy én is ezt csinálom, ezzel mintegy bizonyítva az édes kamaszévek (lófaszt) semmittevését. várjál, most is ezt csinálom. mármint a semmittevést, ugye, a többihez valószinűleg remetének kellene lenni; de az tény hogy épp ezeket az állatokat hanyagoltam el egyre jobban, lassan megesznek. ez a 'fogak ugyan harmincketten vannak, mégis tehetetlenek egy nyelv ellen' szöveg, ez hagyján hogy igaz, de módositani kellene az internetes világ gépelt szavaira is.
ezzel van a baj. na nézzük akkor ezt a bizonyos történetet, a címe: 'mit csinálsz egész nap?' (tényleg, mit?)
egy magányban élő hegyi remetéről szól ez az ősi történet. egyszer a hozzá zarándokló látogatók közül valaki megkérdezte a remetét:
- nem unod magad egész nap egyedül? mivel töltöd napjaidat? mondd el nekünk, mit csinálsz egész nap?
- barátaim, bizony igen elfoglalt ember vagyok. nem is gondolnátok, mi mindenre kell ügyelnem szünet nélkül, majdhogynem álmomban is. először is van egy sólymom, amit meg kell zaboláznom. aztán van két karvaly madaram, amire vigyáznom kell. van két nyulam, amelyeket meg kell fékeznem, nehogy világgá fussanak, van egy kígyóm, amit zárva kell tartanom. Van továbbá egy szamaram, amelyet gondoznom kell, és van egy oroszlánom, ezt sem hanyagolhatom el.
- hát ez valóban sok munkát ad! - bólogattak a látogatók - de mutasd meg nekünk, hol vannak ezek az állatok. egyet sem látunk közülük.
- dehogynem! - ellenkezett a remete - hiszen mindegyikteknek van ennyi és ilyen állata. figyeljetek csak! a két sólyom a két szemem, amelyek gyakran elkalandoznak. féken kell tartanom mindkettőt, ami igen nehéz feladat. a két karvaly a két kezem - folytatta a hegyi ember -, mindent meg akarnak kaparintani. s ha valami már "karmaim" közt van, még többet szeretnék, ahogyan ti is. állandóan figyelnem kell, nehogy többet akarjanak, mint amit szabad. van két nyulam, ezek a lábaim. állandóan futni, menni akarnak. én meg ebbe a kunyhóba, ketrecbe zártam őket. sok gond van velük.
- és a kígyó hol van? - kíváncsiskodtak a jövevények.
- a kígyó az én nyelvem. úgy meg tudja marni a másik embert, mint az igazi mérges kígyó. nem szabad szabadjára engedjem, mert azt mondja a régi mondás: a fogak ugyan harmincketten vannak, mégis tehetetlenek az egy nyelv ellen. van továbbá egy szamaram, ez a testem. milyen engedetlen állat az ember teste: hol fáradt, hol beteg, hol nehéz neki a teher, hol nincs kedve semmihez. táplálni, gondozni kell és főleg megnevelni, mint a rossz gyereket. az oroszlán az állatok királya, mondják. az én oroszlánom a szívem, ő végzi a legtöbb munkát, a legtöbb feladatot vállalja magára. nagyon kel vigyáznom rá... mindegyik állat hasznomra, javamra van, ha én kormányzom őket. bizonyára megértitek, hogy egész napomat kitölti ez a munka.
az emberek csodálkoztak a remete bölcsességén és bólogattak beszédére.
- így van ez, tudjuk magunkról.
aztán bölcsességben gazdagodva hazamentek.
ebből világosan látható, hogy nem érek rá állást keresni (lófaszt), összeszedni magam (lófaszt!), normális életbe kezdeni (lófaszt), egyáltalán élni (lófaszt marci!), mivel egyenlőre meg kéne fogni az állatokat, ugye (ez legalább igaz). aztán meg állatkertet kell gyártsak. ezzel még sok bajom lesz.
és mindezt illusztráljuk is:
ezzel nincs is semmi baj. megtaláltam a régi kazetták boritóit, amiket, már nem is igazán tudom, kiknek csináltam. mosolyogtam rajta, hogy a tracklistek alapján én aztán iszonyú depressziós kamasz voltam ám. erre ma már büszke vagyok. a kazettákra bezzeg nem. régen azt hiszem pont fordítva volt. gyönyörű képek, a boritókat biz isten jobban megcsináltam mint a kazettákat, egyik másik képet most nagyon szívesen megtalálnám, de az emlékezet, régi papírok nélkül nem mindig működik.
ezzel sincs semmi baj. aztán megtaláltam régi levelezéseket, verseket, mondatokat, idézeteket; és arra a szomorú, de legalább ordas közhely igazságra döbbentem rá (basszus milyen vicces ezt így leírni, holott tényleg), miszerint én egy kurva átlagos kamasz voltam ám. azt hiszem mindenki ír fel idézeteket a falra, levelezik olyanokkal, akiket borzasztó komolyan gondol, és olyan mondatokat ír le, amik nagyon szépen hangzanak, bár nem jelentenek semmit, de legalább azt is komolyan gondolja; rádöbbentem arra a füst milán címre, hogy 'ez is mind én voltam egykor' valamint persze ezzel együtt arra is, hogy valószinűleg erre is mindenki rádöbben legalább egyszer.
ezzel aztán semmi baj nincs. aztán, hogy emelkedettebb vizekre evezzek, megtaláltam egy nyomtatott papírfecnin, a nagy bölcseségeket kereső korszak egyik tanulságos johannes kuhn történetét; annak idején azért szerettem ezt annyira, mert voltam olyan hiú, hogy azt hittem magamról, hogy én is ezt csinálom, ezzel mintegy bizonyítva az édes kamaszévek (lófaszt) semmittevését. várjál, most is ezt csinálom. mármint a semmittevést, ugye, a többihez valószinűleg remetének kellene lenni; de az tény hogy épp ezeket az állatokat hanyagoltam el egyre jobban, lassan megesznek. ez a 'fogak ugyan harmincketten vannak, mégis tehetetlenek egy nyelv ellen' szöveg, ez hagyján hogy igaz, de módositani kellene az internetes világ gépelt szavaira is.
ezzel van a baj. na nézzük akkor ezt a bizonyos történetet, a címe: 'mit csinálsz egész nap?' (tényleg, mit?)
egy magányban élő hegyi remetéről szól ez az ősi történet. egyszer a hozzá zarándokló látogatók közül valaki megkérdezte a remetét:
- nem unod magad egész nap egyedül? mivel töltöd napjaidat? mondd el nekünk, mit csinálsz egész nap?
- barátaim, bizony igen elfoglalt ember vagyok. nem is gondolnátok, mi mindenre kell ügyelnem szünet nélkül, majdhogynem álmomban is. először is van egy sólymom, amit meg kell zaboláznom. aztán van két karvaly madaram, amire vigyáznom kell. van két nyulam, amelyeket meg kell fékeznem, nehogy világgá fussanak, van egy kígyóm, amit zárva kell tartanom. Van továbbá egy szamaram, amelyet gondoznom kell, és van egy oroszlánom, ezt sem hanyagolhatom el.
- hát ez valóban sok munkát ad! - bólogattak a látogatók - de mutasd meg nekünk, hol vannak ezek az állatok. egyet sem látunk közülük.
- dehogynem! - ellenkezett a remete - hiszen mindegyikteknek van ennyi és ilyen állata. figyeljetek csak! a két sólyom a két szemem, amelyek gyakran elkalandoznak. féken kell tartanom mindkettőt, ami igen nehéz feladat. a két karvaly a két kezem - folytatta a hegyi ember -, mindent meg akarnak kaparintani. s ha valami már "karmaim" közt van, még többet szeretnék, ahogyan ti is. állandóan figyelnem kell, nehogy többet akarjanak, mint amit szabad. van két nyulam, ezek a lábaim. állandóan futni, menni akarnak. én meg ebbe a kunyhóba, ketrecbe zártam őket. sok gond van velük.
- és a kígyó hol van? - kíváncsiskodtak a jövevények.
- a kígyó az én nyelvem. úgy meg tudja marni a másik embert, mint az igazi mérges kígyó. nem szabad szabadjára engedjem, mert azt mondja a régi mondás: a fogak ugyan harmincketten vannak, mégis tehetetlenek az egy nyelv ellen. van továbbá egy szamaram, ez a testem. milyen engedetlen állat az ember teste: hol fáradt, hol beteg, hol nehéz neki a teher, hol nincs kedve semmihez. táplálni, gondozni kell és főleg megnevelni, mint a rossz gyereket. az oroszlán az állatok királya, mondják. az én oroszlánom a szívem, ő végzi a legtöbb munkát, a legtöbb feladatot vállalja magára. nagyon kel vigyáznom rá... mindegyik állat hasznomra, javamra van, ha én kormányzom őket. bizonyára megértitek, hogy egész napomat kitölti ez a munka.
az emberek csodálkoztak a remete bölcsességén és bólogattak beszédére.
- így van ez, tudjuk magunkról.
aztán bölcsességben gazdagodva hazamentek.
ebből világosan látható, hogy nem érek rá állást keresni (lófaszt), összeszedni magam (lófaszt!), normális életbe kezdeni (lófaszt), egyáltalán élni (lófaszt marci!), mivel egyenlőre meg kéne fogni az állatokat, ugye (ez legalább igaz). aztán meg állatkertet kell gyártsak. ezzel még sok bajom lesz.
és mindezt illusztráljuk is:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése