2008. április 26., szombat

lásd még

aki állandóan csalódik a világban, nem fél, hogy egy szép napon a világ fogja magát, és csalódik őbenne? - kérdezte ancsel éva. én se tudom már követni, hogy ki csalódik kiben, én bennük, ők bennem, de nem vagyunk jóban az élettel mostanában az biztos.
(lásd még: nők. pénz. munka)

nem esik jól az étel. bánt a tavasz. nem tudok mixelni se. gyűlnek a zenék, de nem esnek jól azok se. nem tudok beszélni se. ha hallgatok, az a baj; ha beszélek, minek. írni is minek, nem tudok még azt se. nincs kedvem igazat se írni. mi a faszért van a blog, ha nem azért hogy igazat írjanak benne? épp hogy nem; nincs kedvem hazudni se.
(lásd még: illúzió. mese. drog)

és nem is ez a baj; hanem hogy kurva ingerült vagyok mostanában. nem értem mi történik, alig ismerek magamra, és ettől persze még ingerültebb vagyok. dühös. a dühöt általában szerettem; ha igazán dühös voltam, kívül tudtam tenni magamat magamból; mintha nem lett volna elég hely bennem magamnak, és a dühömnek, ezért mindig én álltam arrébb, és kívülről röhögtem magamon, ahogy üvöltözök, ordítok, tépek, karmolok, vagy csak kussolva fogat csikorgatok. utána kitisztult minden, és kellemesen elfáradtam tőle; eddig szerettem a dühöt. de ez most más. nem tudok a végére menni, nincs vége, nincs kielégülés.
(lásd még: szex. anyám. apám)

nem tudok sírni. azt se értem hogy igazából mitől vagyok így kiborulva. most jön ki rajtam anyám? a dunaújvárosi faszság? tavasz van? migrén? menstruálok? globális felmelegedés? hétévenként változó sejtek? most teltem meg valamivel teljesen, és túlcsordul - de mivel? szerelemmel biztos nem. keserűséggel? fájdalommal? negatív szinonimák tömkelegével? lehet hogy cukor beteg vagyok, jut eszembe.
(lásd még: lyme kór, agyhártyagyulladás, szifilisz)

elég ebből már. nagy sűrű felhő van megint a fejem fölött. írjunk haikut róla. picsába az irodalommal is. vezessen már valami valamerre, mert megőrülök. attól is megőrülök, hogy lehet, hogy épp az, hogy megőrülök, az vezet majd valahova; ha egyről a kettőre nem is, de egyről a nullára, vagy minuszba biztosan. egyre jobban gyűlölöm a matekot.
(lásd még: iskola. jövő. halál)

sokat utazok mostanában. az hagyján, ettől még inkább olyan, mintha egy helyben járnék. kurva szoba biciklin ülök, és változó képeket vetítenek a hátam mögé. én meg csak tekerek mint a hülye, hogy oda is jussak, bele a képekbe, valami megfogható változásba, tájba, érzésbe, de mindig ugyanott maradok; a távolság változatlan, de ha elég gyorsan tekerek, a képek legalább megváltoznak. így vagyok az emberekkel is, jut eszembe. meg az élettel, ugye.
(lásd még: nők. pénz. munka)


hogy mennyire tele van az izé, azt az bizonyítja hogy megint elkezdtem attilázni.
'intsd meg mind, kiket szeretek', mondja ő, 'hogy legyenek jobb szívvel hozzám. vizsgáld meg az én ügyemet, mielőtt magamat feláldoznám'.
vagy ami méginkább:
'ugye jobb hogyha nem csalok?' - kérdezi ő - 'és mert én úgyis meghalok, azt se kivánd hogy éljek'. hát ezaz.
mert tényleg úgy van hogy 'itt állt a hátam mögött s én mégis megkerültem érte a világot'.
(lásd még:
úgy segített hogy nem segíthetett.
lehetett láng, de nem lehetett hamva.
ahány igazság, annyi szeretet.
úgy van velem, hogy itt hagyott magamra)

Nincsenek megjegyzések: