idéző

írjunk akkor idézős blogot, mert idézni jó. mindjárt az elejére ehe mit találtam:

*̡͌l̡*̡̡ ̴̡ı̴̴̡ ̡̡͡|̲̲̲͡͡͡ ̲▫̲͡ ̲̲̲͡͡π̲̲͡͡ ̲̲͡▫̲̲͡͡ ̲|̡̡̡ ̡ ̴̡ı̴̡̡ *̡͌l̡*

aztán oscar wilde féle sebastian memloth paradoxonjaival játszanék most control cét - control vét:

'csak kétféle tragédia van ezen a világon. az egyik, ha az ember nem éri el azt, amit akar, a másik, ha eléri. ez utóbbi sokkal rosszabb - ez az igazi tragédia'.

naugye. de ehe:

'a lélek öregnek születik, de megfiatalodik. ez az élet komédiája. a test fiatalnak születik, de megöregszik. ez az élet tragédiája'.

nagyue. de van még ilyen is:

'minden nő olyan lesz, mint az anyja: ez az ő tragédiája. a férfi sohasem lesz olyan: ez pedig az ő tragédiája'.

részemről elmehet oscar is, de sebastian is a francba. legfőképpen azonban a hold mehet a francba, mert ilyet mutatott nekem; forgách andrás aki nincsje. ehe:

'tudott hallgatni, de csak ha oka volt rá. ez volt a gyöngéje. tudnillik ok nélkül is szívesen hallgatott volna, de ilyenkor be nem állt a pofája'.
(hallgatás)

erről akkor most végre én is hallgatok. de riasztó; tényleg riasztó, hogy nekem mennyire szükségem van egy olyan emberre, aki mellett hallgatni is tudok. ez a bajom a fruzsival is azt hiszem; nem egymás felé hallgatunk, hanem különböző irányban. a hallgatásával nem mond semmit; és én se mondok neki semmit az enyémmel. furcsa, mert régen épp ezzel nyugtatott meg; hogy annyira semmi közünk nem volt egymáshoz, hogy az nagyon megnyugtató volt. a táncház, amikor ő hegedült, én furulyáztam, ő énekelt én zongoráztam, ilyenek; ilyenkor találkoztunk. érdekes, én még a szeretkezéseinket is úgy éltem meg, még a kezdeti, tétova időszakban is, mintha nem is én lettem volna. ez sokkal inkább volt megnyugtató, mint riasztó. hanem azonban most épp ez a baj talán; nagyon közel akar jönni. kéri hogy magyarázzam el a verseimet. kéri hogy meséljek neki is, mint annak a holdnak. kéri, hogy mondjam el, miért értem meg a flamyt annyira. hát ez az. ezeket hogy lehet elmondani? amikor visszajöttem magyarországról, részint a flamy miatt, részint a katica miatt, de amúgy egészbe véve, egyszer rajta kapott, hogy elsírtam magam zenehallgatás közben. zorántól szólt a majd egyszer.
ezt mondta akkor a fülembe zorán:

talán egy nap, egy hét, talán egy év
amíg változtatni még nem merek
aki most vár, aki riadtan kiszáll
az vissza többé nem talál, az elveszett
látom, hogy mozdulsz felém, érzem a sóhajod
az arcod, mintha megérinteném
de gondolatban még nem itt vagyok

majd egyszer ezen végleg túljutunk
s az álmainkhoz visszafordulunk
s a múltnak úgy felelsz, hogy magadhoz ölelsz
s a világ félreáll
majd egyszer ez az örvény szétszakad
és mindegy lesz, mi volt az áldozat
a próba végetér
s az örök vágyakért
a büntetés lejár

ha minden szívdobbanásnak ára van
élni szegény-boldogan, már nem lehet
lázadunk néha, s összekapaszkodunk még
mintha így ölelkeznénk

s mondjuk, szeretni elég
s még elhiszed
hogy éljek, hogy lépjek jól, esküszöm nem tudom
te nem bántasz, nem haragszol
de látom, ami elvész, fáj nagyon

majd egyszer, ahogy kell, megérkezünk
majd egyszer nagyon boldogok leszünk
majd meglátod mit ér sok végighajtott év
míg nem vigyáztam rád
majd egyszer, tudod, eljön még a nap
csak kérlek sose mondd, hogy elmarad
s ha az átkozott idő
mint hűtlen szerető
addig meg nem csalt
s az életem kitart
jó lesz egyszer majd ...

és megmutattam neki, hogy tessék, emiatt sírok. meghallgatta, és nem értette. én le voltam nyűgözve; láttam rajta hogy tényleg nem érti. és hogy szeret, meg minden, és magyarázzam el. megpróbáltam elmagyarázni egy zorán számot. táncoltunk építészetre. úgy, hogy közben igazából nem beszélhettem neki nevekről; se katicáról, se flamyról. érzésekről beszéltem, nem nevekről. ha nevekről beszéltem volna, azt hiszem értette volna. így megy ez. valaki ebből, valaki abból ért. nevekről viszont soha nem fogok tudni beszélni neki; és azt hiszem igazán magamról se. szeret, már már folytogatóan szeret, de a szeretete viharként változna át gyűlöletté, ahogy az alapvető kis pillérjeit megváltoztatnám. ó csak egyszer látná fényben az elrajzolt terveim; erkölcsi oka lenne a gyűlöletre. de azóta is egyre több problémánk van ebből. és teljesen igaza van. hogy ő úgy képzel el egy párkapcsolatot, hogy akkor mindenünket megosztjuk a másikkal. ez így van. de hogy mondjam el neki, hogy nekem mellette pont úgy és arra van szükségem, mint amilyen egy hajótöröttnek lehet a sziget: el se tudok menni innen egyenlőre. egzotikus sziget, egzotikus ízekkel és betegségekkel. valamennyire őszinte is az ember; de nem beszél arról, hogy honnan jött. én azt hiszem. nekem minden más, amit ő nem ért meg, a szigeten túl van. valami szárazföld féle, ahova vissza kéne menjek, és amitől legalább annyira félek, mint amennyire visszavágyok. ez az egész helyzet számomra ilyen; és igen, honvágyam van. a flamy is belezavart ebbe nagyon; megmutatta hogy mennyire nem ide tartozom. de a hold most már egészen durva vágyakat ébreszt a szárazföld felé. nem is tudom hogy mondjam. meg hogy érdemes e egyáltalán erről beszélni. magamnak, ugye.

'- ha túl közel kerülsz bizonyos emberekhez – mondta chan chu-, készülj fel rá, hogy kérdéseket fognak feltenni. a közelség kérdéseket gerjeszt. minél közelebb jársz hozzájuk, annál több lesz a kérdés. végül egy nagy kérdés lesz az egész együttlét, egy merő kérdés, egy hatalmas kérdőjel'.
(a kérdőjel)

ez is annyira így van. viszont érdekes, én most épp az ellenkezőjét élem meg; kérdezek, de csak megszokásból. felkiáltójeleket gerjeszt a közelsége. lehet hogy minnél közelebb kerülnék hozzá, annál több felkiáltójelem lenne, és a végül egy nagy felkiáltó jel lenne az egész?

'rengeteg minden szól mellette. annyi minden szól mellette, hogy az már riasztó. minden mellette szól. ez kibírhatatlan. csak egyetlen érvet, egyetlen érvet mondjatok ellene, és én örökre, örökre hű maradok hozzá'.
(cím nélkül)

és az a durva hogy egy, és még egy, és egyszer annyi egy érv van ellene, hogy az, megintcsak megnyugtató.

'- ha nem tudom előre, mit fogok mondani – mondta chan chu -, akkor vagyok nyugodt'.
(ha)

tulajdonképpen nyugodt vagyok. érzem ahogy mozognak a csillagok; új korszak jön. már talán itt is van. furcsa ahogy az ember változik. kiskoromban volt egy tök jó távcsövem, olyat akarok most is; ha belenéztél nem a világot láttad, hanem mandala szerű gyöngyök forogtak benne. sosem volt ugyanaz. ahogy forgattad, úgy változott; nem lehetett kétszer ugyanolyan. mégis mindig ugyanaz maradt; kék gyöngy, piros gyöngy, sárga gyöngy. azt hiszem bármennyire is megváltozom, mindig ugyanaz maradok a kurvaéletbe. és ez viszont ijesztő. már csak a fruzsi miatt is; persze hogy szeret, mert nem látja a gyöngyeimből az összeset. sőt. azthiszem egyik gyöngyömet se látja rendesen. de amire vágyok, vajon elérhetem e? hogy valaki úgy szeressen hogy mindenemet egyben? nem azt a képet, amit éppen összerakok magamról; az úgyis megváltozik. elég csak máshogy fordítani, és a virágból máris kereszt lesz, vagy ilyesmi. nem, van e olyan, aki a gyöngyeimet fogja szeretni? nabazdmeg, és ha van, én mit kezdek vele?
elkezdtem álmodozni. vicces. igazi kamaszfiú vagyok; jöhetnek a pattanások.
erről jut eszembe, beteg a hollie. míg ezeket a hülyeségeket írom, itt alszik mellettem. olyan meleg szegény, melegebb mint a laptop. be van gyulladva a torka. persze reggel a summer rögtön elsütötte, ahogy megértette hogy a hollie emiatt nem megy iskolába, hogy neki is, jajdenagyon fáj a torka. azon röhögtem, hogy mi felnőttek ugyanezt csináljuk végülis. a pistinek sikerült az adócsalása, hátha nekünk is. erről meg az jut eszembe, hogy anyám azt mondja, kaptam bírósági papírt. mármint otthon. tényleg csak ez hiányzott. azt hiszem a bkv lehet. anyu kérdezte hogy biztos hogy nem csináltam e mást. és bakker; komolyan, honnan tudjam? én nem tudok róla; de az nem jelent semmit. lehet hogy van valami adóságom, ámbár nem hiszem. a máv, vagy a bkv haragudhat rám, ők már elég morcosak lehetnek; mindegy, majd lesz valami. úgyis kimegyek erdélybe.

'- ha terveket kovácsolsz a jövőre – mondta chan chu -, sose feledd levenni őket az üllőről és a többi terv közé hajítani'.
(a tervekről)

ennyit erdélyről. viszont vettem egy kindertojást. más se kell a fogamnak, de rájöttem, hogy nagyon régen nem mérgeztem magam ilyennel. és tényleg jó volt; éreztem az izgalmát is amikor kiválasztottam, megrázogattam, fogdostam, kicsit el is olvadt, majd a kikötőben felmásztam egy hajóra, és kibontottam. zsírkréta volt benne; eszem áll meg. egy kis aranyos figura, aki igazából zsírkréta. össze semmit nem kellett rakni benne, a fene essen bele, hogy változnak az idők. viszont összefirkáltam vele a hajót egy kicsit, ahol ültem; átok rossz kölyöknek éreztem magam. nem hiszem hogy tudna itt bárki is magyarul; pedig azt írtam oda, hogy figyelhetnének jobban is egy ilyen szép hajóra. tényleg szép; mostanában ez is befészkeli magát a majdan soha el nem érhető, de azért jó hogy van álmok mellé, a nagy család, karosszék, pulikutya után szeretnék egy ilyen hajót is. ezek amolyan lakó hajók vagy mi a márja; vékonyak, és laknak benne emberek. k*rvajó. kiülnek sörözni a tetejére; két ember kényelmesen elfér benne, meg egy kutya; és ha akarnak mennek. a gatyájuk rámegy, kérdeztem egy arcot aki ott piszkálgatott valami kötelet, azt mondta hogy hétszáz font a kikötő bérlés egy hónapra; aztakurva. végülis, mintegy albérlet. ilyen lenne az enyém is kábé, csak reklámok helyett egy viszlát és kössz a halakat felirat lenne az oldalán:

de a hajó amire én másztam fel az ez, ehe, most nézem, ez szerepelt egy filmben is.
nevetséges, hogy senki nem őrzi. sőt.
túl sokat írok már megint; nem beszélek, de nem is hallgatok, és ez megint más dolog.
de ha már megidézgetek itt dolgokat, mint valami druida, akkor a végére ez a legjobb:

'mondj hasonlatot az elmúlásra, és én megmondom, ki volnál'.
(mondj)

megszakadt webkamera. sülyedő hajó egy száraz dokkban. összenyomott kindertojás.
na ebből mondja meg ha tudja chan chau!