borsó

oké, tessék, megmutatom a lapjaimat: valami nincs rendben velem. ki gondolta volna, mi? ez aztán az enigma. mivel semmit nem tudok kezdeni a számokkal, ezért szeretek tízes skálázni; az ötös-hatos között ingadozó 'valami nincs rendben velem' szint átlagosnak volt mondható eddig mindig, de persze volt már tízből tízes kilengés is; most tulajdonképpen akkora baj nincs, sőt. csak éppen ez az átlagos állapot emelkedett egy picit, hatos - hetesre. sokat bántottak meg mostanában, és nem is tudom mi fáj jobban ezekben, az a része, amiben igazuk van, vagy az, amiben nincs. máshogy mondjam ugyanezt - mert minden írásom úgyis ugyanarról szól - olyan most, mintha egy szépen megvetett ágy előtt lennék, baromi fáradtan, és eszméletlenül jól esne belefeküdni, minden tökéletesnek tűnik, csak ahogy belefekszek, felgyűrődik a lepedő, vagy alám kerül egy borsószem, valami nyomni kezd, a teljes boldogsághoz csak annyi kellene, hogy meg tudjam úgy igazítani a takarót, lepedőt, ágyat, rugót, de sehogy nem sikerül, forgolódok, hánykolódok, szidom magam, hogy mi a faszért nem alszok már, minek ezzel szenvedni, viseld el, megpróbálom, de idegesít, talán el tudnék aludni, de annyira kevés kellene a tökéletességhez, piszkálom, kifeszítem, így se jó, most máshol nyom, megy az idő, egyre fáradtabb vagyok, takarózom a múlttal, puhává álmodom a jövőt, csak ez az istenverte jelen, ez karcolja a derekamat már megint. úgy fáj a hátam basszameg, jut eszembe.
másodjára írok blogot djzés közben; most cdfű helyett hintaló, micsoda nevek, ha egyszer lesz egy kávézóm, tuti blognak fogom hívni, vagy még jobb, pandának, ááh. yesterday's mistakes szól, mindjárt holnap, én csak a mákkal nem tudok mit kezdeni, csak ha mákom van, ez fájt, ugye.