ahol a madarak se repülnek

i have a dream: hogy mind szeretjük egymást, és a politikát, ami az emberségből versenyző pártokból áll, akik szintén szeretik egymást, és minket, közben meg a városok házai között rózsaszín felhőcskék szálldogálnak szmog helyett, és éjjelente, a gépmentes, istenadta csillag csendben, hallani lehet ahogy dübörög a béke.

lófaszt. i was a dream, actually, mégpedig hogy feljövök a blogomra, de nem én vagyok, hanem valaki más; és ez a valaki más pontosan látja hogy én mi vagyok. ezt a nyögve-nyelést, ezt az összefacsartságot, ezt az álművészi önbecsapást, ezeket a betűket, amik csak folynak, de nem olyan őserős nyugalommal és céllal, mint a folyók, hanem szutykosan, kapkodva, mint a szennyvíz. ez a valaki, aki nem én voltam, - és ez is milyen unalmas, hányszor próbáltam már itt nem én lenni, - ez a nem én pontosan olvasott engem mint karaktert, engem mint történetet, aminek volt eleje, volt vége, része volt egy másik történetnek. mint egy könyvbeli hőst, megértette a motivációimat, a vágyaimat, a gyengeségeimet, azokat, amiket még én sem tudok, de a könyv írója igen, és a narrációval mindenki más is, csak épp a főhős nem; visszafogottan érdekes, és gyakran gyomorforgatóan közhelyes történetet kapott ez a valaki, aki nem én voltam, egy fiúról, több lányról, némi szerelemről, hazugságról, igazságról, döntésekről, meg egy élet töredékről, amiben bosszantóan kevés volt a gyilkosság, a vér, és csak alig több a szex.
mennyiszer mondtam már, hogy szeretném magamat olvasni, annyira messziről, átláthatóan, szinte közömbösen olvasni, ahogy az ember megteheti egy könyvel; azt hiszem úgy még meg is szerethetném magamat, ha jól lennék megírva. szeretni fogtok, ha megtanulom jól megírni magam? szeretni fogtok, ha ti tudni fogjátok azt, amit én nem, és bele lapozhattok az utolsó oldalra? és hány embert fog érdekelni ez az egész?
amúgy is, kétféle ember van, minek bonyolítsuk. az egyik fajta, aki nem élte át azt, amiről beszélek, de ha éppen ráér, érdeke, érzelme, vagy valamije fűződik hozzá, megpróbálja 'átérezni'; ezeket az átérzéseket hamisnak érzem, és nem vigasztalnak, közben meg azt is látni, hogy éppen nem azt érzik át, amiről én beszélek, hanem azt, amit át tudnak érezni, és ez legtöbbször nem ugyanaz.
a másik fajta cserébe már átment ezeken, keményebben, szelídebben, nem pont így, vagy pont ugyanígy, ahogy én, ezek azok a fajta veteránok, akik pontosan tudják hogy mivan amikor meglőnek, hogy mi az, amibe nem halsz bele, és hogy mi értelme van annak, amibe nem halsz bele, azt is tudják, hogy kurvára nem olyan nagy dolog ez az egész, hiába xxl-s nálam a feneke. így aztán vagy közömbösek, vagy annyit mondanak, hogy hajrá, menni fog, vagy kussolj már, de igazából nem is érdekli őket ez az egész. miért érdekelné? az ő bőrükön kívül van minden más bőr.
tényleg volt egy álmom. persze több is, de ez volt a legutolsó: a nagyapám, a nagymamám és a nagybátyám volt benne, meg valahol én. nem az az érdekes ebben, hogy mind meghaltak már rajtam kívül, hanem az, hogy álmomban nem tudtam hogy meghaltak, tehát, mintha a már megtörtént dolgokat is ki tudná hagyni az agy, igaz, hogy csak álomban. nem tudtam megkérdezni hogy mit keresnek ott, ahol voltak, és hogy én mit keresek ott, és hogy egyáltalán, mi ez az egész, mert olyan természetesnek tűnt, persze mert ez az álom. nade; akkor ilyen van? a múltammal együtt álmodok, vagy mégsem? van olyan állapot - és ha csak álomban, akkor valóságban is, hiszen tudtommal az emberi szervezet éppen ugyanúgy működik, többé kevésbé, alvás közben, mint ébren - ahol az agy képes végre nem tudni dolgokról?
van abban a makulátlan elme örök ragyogásában lévő emléktörlésben valami. már csak azért is, mert van; amikor az embernek van valamije, és nem tudja elveszíteni, rögtön el akarja veszíteni; ha meg elveszíti, akkor rögtön nem akarja elveszíteni, vagy vissza akarja kapni, ez már csak így van, nehéz azzal, amink van, hát még azzal amink nincs. én leszarom, most rá tenyerelnék a delete gombra. hányféleképpen lehetne úgy még veszíteni, de, mondjanak amit akarnak, sokszor boldogabbak a vesztesek.
egyébként se lenne veszteség ez, sőt; tudtam a nagybátyámról, a nagyiékról, csak arról nem, hogy nincsenek; így, ilyenformán, megkapnék mindent, amit megkaptam, és azt nem, hogy már elveszítettem őket. így boldog, jóllakott, kövér óvodásként halnék meg, bigmeket majszolva, mint egy amerikai karikatúra.
volt egy álmom. metrón ültünk, és mindenki kisgyerek volt, két-háromévesek. ott voltál te is, megismertelek, megismertél, egyidősek voltunk mi is. játszottunk. úgy téptem a hajadat, hogy annak semmi, de semmiféle hátsó indítéka nem volt. az agy melyik részén bújik el mindez? és az, hogy aztán egy harmadikat hoztál oda, szép kisfiú volt, azt hiszem, ugyanakkora, mint mi, és tudtam hogy azért hozod oda, mert azt mutatod, hogy ő a miénk. volt, lesz, lehetne, lehetett volna, álmomban nem volt idő, feltétel, rag. hol találom ébren ezt? én úgyis mindig menekülök, miért nem menekülhetek ide; az agyam ilyen, békés, oly rendezett, szelíd, kegyelmes, rózsaszín felhőcskés részeire?
jó lenne többet tudni az életről.
hogy miért csúszik meg, és áll keresztbe a szívem, amikor rád gondolok?
menekülés közben egy zárt, áttörhetetlen határhoz érsz, ami mögött ott van mindaz, ami kellene.
jó lenne tudni, hogy van e misztikum, vagy minden tényleg ennyire észbontóan logikus.
hogy miért van annyira égbekiáltóan rendben a világ, amikor egy apa ölében tartja a kisfiát. és miért fordul fel annyiszor ez a bizonyos világ, míg eljut odáig? és ha végre rendben van, miért borítja fel majd megint?
az agyamban mintha lenne olyan rész, ahol biztosan van isten. az az isten meg tud mindent.
hogy miért csak akkor elviselhetetlen, ha a testedre gondolok?
miért néznek a szemembe a gyerekek? ha felszállok, bemegyek valahova, egyből megtalálja a szemem a szemüket. ez csak nekem, vagy ez átlagos?
és miért mindig a megbocsájtás a szeretet vége?
és miért nem lehet akkor megbocsájtani mindent, még a szeretést se?
van olyan álom, ahol nincsenek ilyen kérdések. álmomban olyan a jelen, amiben nincs folyamatos múltidő.
ott a madarak nem repülnek, csak abbahagyják a zuhanást.