2009. július 10., péntek

linknyelv

azt mondják, árvízkor a folyók megkeresik régi medrüket. valahol ott, ahol álltunk. a rakpartnál, ahol a szép, jól öltözött pesti nép ég. kicsorog a kezem közül a csönd, ha a markomba fogom. bár nyitott tenyérrel hazudunk, úgyis. én mindig arról a hűtlen kígyóról, arról a talán nőről, talán gyerekről, ami talán a jobbik részem.

az ébredéseim, azokat átaludnám ha lehetne, még mindig. volt már veled, hogy úgy ébredtél, hogy egy tehervonat száguldott át a fejeden? nálam inkább az üres vagonok, rajta átlátszón utaznak a hazugságok, pózok, testrészek, szagok, mondatok. tényleg ez mind én voltam egykor? fenéket.

egyébként is, sűrű, és nehéz vérzés kíséretében szakad ki belőlem. egy szerelem. meg egy fog. az egyik így fáj, a másik úgy fáj. az egyik darabja így van meg; fent az ínyben, rohad. a másik darabja úgy van meg; bent a szívben, rohad. valahogy biztos ki lehet műteni mind a kettőt. addig is, mániákusan mosni, minden reggel, minden este, hogy tiszta legyen az ünnepekre.

azt kéne még tudni, hogy ha az ember azt írja alcímnek a blogjába hogy 'hová mehetnék, ha folyton megérkezem', akkor mégis, mi a fenét vár, tényleg, hova mehetne?

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

időhöz türelem

Rita írta...

az a sírás várjon. várnia kell.
sokáig, akármeddig, nem tudom.
az isten verje meg lépteid
nyomát. lábaidra,
lábaidra vigyázzon.
/F.Á./