2009. július 9., csütörtök

dínó menü ajándék jéggel

jégkorszak 3

nem is feltétlenül kívülállóként közeledem a témához, hiszen normálatlanul szocializálódott felnőttként az esti tőzsde hírek helyett szívesebben nézem a naplementét, így mondhatni, akár célcsoport vagyok én is. egyébként egy igazán jó animációs film úgyis ügyesen hátulról támad; a csemeték ritkán mehetnek kísérő nélkül a moziba, és ha az un. idősebb generáció nem unja halálra magát, míg a fiatalabbik szórakozik, nyilván szívesebben nyúl a pénztárcájához is, amikor a kisebbek gyakorolják a fogyasztói társadalomba való beilleszkedést. az effajta nagyágyúknál (disney, pixar) ezt persze bőven van miből megoldani; nekem például nagy álom, hogy egyszer bellevillei randevús pólóban biciklizhessek, de ehhez nem csak biciklit kéne szerezni. jómagam különösen veszélyeztetett vagyok rajzfilm ügyben, az oroszlánkirály első, és még értelmes részén azt hiszem még mindig bőgnék, márcsak nosztalgiából is, a pán péterről nem is beszélve; de én még a csipkerózsikán is képes voltam kibukni, nem bírom az effajta nagy szerelmeket. a mostani klasszikusok közül is megvolt shrek (szerintem poén a második rész is, igaz alig emlékszem rá, a harmadik résztől pedig már okosan távol tartottam magam), és baromira tetszett a némó nyomában is (nem is vagyok beszédhibás bálnául!). a jégkorszak sem volt rossz, az első résznél még szinkron lehetőséget is kaptam (!), a másodikra viszont itt se emlékszem, nyilván rémlik valami mamut szerelem, de a konfliktusok már elolvadtak, akkora melegek voltak azóta.

a harmadik résznek dávidostul álltam neki, és így muszáj dohogjak egy kicsit azon, hogy mekkora szar már, hogy hiába vannak mozgássérülteknek fenntartott helyek, ha se a lépcsőn fel, (corvin mozi - kabos terem) se a teremben a lépcsőn le nem lehet közlekedni 'esélyegyenlőséggel' - a tólószékes helyek egyébként is kábé a legszarabbak a teremben, alig lát valamit szerencsétlen, és csak az egyik fülére fog hallani, mert a másikra megsüketül. a 3d is nagy blöff; kapsz egy szemüveget, így némi térhatást, de ez még mindig csak kettő, meg egy negyed dimenzió, ráadásul hosszútávon a fejed is megfájdul. szőrös a szívem tudom, dehát egy macsó úgyse borotválkozik, meg emiatt jóval drágább a jegy. ha a már emlegetett 'főlnöttek' moziba viszik a kevésbé fölnőtteket, úgyse ússzák meg ilyen egyszerűen; jégkorszakhoz jégkorszakos popcorn és kóla (közepén egy dínóval!) dukál, és persze elég ciki, ha a film után nem ülnek be a mekibe a mozijeggyel, egy stílszerű jégkorszak menüre. ez így, egy társadalmilag átlagosnak tartott családnál (egy elvált anyuka, meg max két gyerek) simán egy tízes. sőt.

de maradjunk a moziban; nincs semmi baj a harmadik résszel, a túlbuzgó mamutapukán, meg a gyereknevelés nehézségein keresztül kikacsingatnak a szülőkre is, akiknek amúgy sincs esélyük elaludni, mert pörög az akció rendesen. ez már régen nem a hófehérke, itt nincs negédes fák között sétálgatás, meg aranyosan pislogó kisállatok; fogak csattannak, jegek szakadnak, dínók tipornak, rohanó világunkban a romantika is átalakul. méghozzá nem is rosszul; részemről a film legjobb részei a mokány, és a mokánylány (arra még várni kell, hogy melegek is legyenek egy rajzfilmben, bár!- itt már van pár effajta poén is) kettőse, főleg a szenvedélyes tangózáson vigyorogtam a legtöbbet, ráadásul zenebuzi fülemnek is élmény a poénos zeneválasztások (sose találsz még egy ekkora szerelmet, mint lou rawlsét!). az új szereplő is teljesen találó; egy rambó utánzat menyét, aki teljesen belehibbant a függetlenségbe (kőmobilon cseveg, és egy nap arra ébred, hogy egy rothadó ananász a párja - azért érzed) és a magányba, tökéletes karikatúra. a fináléra pedig igazi háborús akció filmet kapnak a lurkók, azon nevettem hogy a (valószinűleg) achaeoptreryxes repülős balhé egyszerre idézi meg a csillagok háborúját, a meg a pearl harbourt.

érdekes módon pont azok zavarnak a legkevesebb vizet, akikről az ember azt gondolná, hogy majd elviszik a filmet; az egyik sid, aki ez esetben szinte mellékszereplővé degradál - természetesen bajba kerül, és természetesen mennek megmenteni - de még így is övé a legviccesebb szituáció a filmben (kikölt három dínótojást, mire szegény kisdínók követendő példának hiszik); másrészt pedig maguk a dínók, akik egyre nagyobbak és egyre jobban üvöltenek, de alig hiszem, hogy a csemeték nem láttak volna már ezer ilyet (a kisdínók animációja viszont zseniális, pirospont!) még annyit kukacoskodnék, hogy persze egy mókás rajzfilmtől az ember sehogy ne várjon történelmi hűséget, de az azért még így is meredek, hogy a jég alatt (!) van egy világ, ahol már rég nyomulnak a dínók; utazás a föld középpontja felé, persze, de miért nem lehetett volna ez esetben fordítva, hogy legalább a dínók legyenek fölül, és akkor szegény gyermek nem parázna azon, hogy mivan ha ráolvad a jégkorszak az őskorra.


1 megjegyzés:

Pusztai Dave írta...

...az első résznél még szinkron lehetőséget is kaptam (!),...

Bazz, melyik voltál? :D