váci mihály

a versekben az is jó, hogy ha megszereted őket, úgy viselkednek majd, mint valami ivó cimborák: jönnek, ha kell, és nem zavarnak, ha nem kell. váci mihály is vissza, visszatér hozzám, amióta hol máshol, mint nyíregyházán, egyszer - véletlenül?- belelapoztam a százhuszat verő szívbe, és pont ott nyílt ki, amitől azóta se tudok szabadulni. váci nekem mindig is furcsa volt, hiányzik valami belőle, ami igazán nagy költővé tenné, ami megvolt mondjuk attilában, adyban, vagy ne adj isten radnótiban; de nem tudom pontosan megfogalmazni mi az. talán a reménytelenség, talán az önpusztítás foka, talán a sorsa nem költőnek való, békés, nyugodt polgári élet; se ronda, se szép nem volt, se szerencsés, se szerencsétlen, nem szedték szét elviselhetetlen erők, de megnyugodni sem tudott; isten tudja. népszerű is volt, mégsem lett belőle olyan kultúrbiznisz mint pl attilából. nekem legjobban tetsző verseit így is pont akkor írta, amikor majdnem elhagyta a felesége: és micsoda irodalmi fintor, talán pont a versei miatt nem hagyta el, ha jól tudom. így könnyű, nem illik egy költőhöz. semmi beteljesületlen szerelem. mindenesetre úgy vagyok vele, mint kosztolányival; nem tartom nagy költőnek, de írt nagyon nagy verseket. valami nincs sehol, százezer út, nélküled, de én szerettem a szerelmet is, főleg mert könnyű a prófétáknak / fenn laknak a hegyen / én rájuk is haragszom / üss számra - szerelem. ez ilyen. érdekes, vácit szakításkor, felejtéskor, elmúláskor a legízletesebb olvasni, amikor bánt az, hogy úgy van ahogy van, és nem máshogy; még az olyan verseiben is, mint a minden teérted, van valami szelíd kétségbeesés, a kicsordulsz forrón a szemből-ben meg pláne. egyszerűen, és mégis nagyszerűen (sic!) meri kimondani azt, amit általában férfi mond ki (miért van ez így?), és amit nem nagyon szabad kimondani, ('ne nézz elmenő szekerek után fiam!' mondta volt az öreg) mégis néha ki kell mondani; mint például, hogy semmi az egész, vagy aztán.

két versét cipeltem most ide, mert ősz van, odakint esik, és nekem megint egy kicsit most megszakad a szívem ezektől, ahogy már párszor, míg nem leszek túl idős ahhoz, hogy csak úgy megszakadjon a szívem ilyenektől. az egyiket azért fogom most bepötyögni, mert bár tele van váci versekkel a net, főleg az ilyen giccses (váciban egyébként van valami szelíd giccs), szerelmetes gyűjteményes honlapokon, blogokon, ezt viszont sehol nem találtam, pedig nekem nagyon:

vakvezető

valami szürke köd közeleg,
benne egy varjú károg.
nem látok jól - jöjj közelebb;
vezess, magyarázd, merre járok.

én láttam a csillagokat,
tudtam merre menjek.
hályog ez? mondd, hogy nem igaz,
hazudd, csak kósza felleg.

fehér bottal tapogatok
a körúti csúcsforgalomban.
kezemben gyertya lobog,
kiálts rám valahonnan!

ez a kép, hogy fehér bottal tapogatok a körúti csúcsforgalomban, néha belémsajdul, főleg ilyenkor, amikor valami szürke köd közeleg. a másik, ami bennem járkál állandóan, az persze, te vagy:

előttem jársz a csúcsforgalom
zűrzavarában, vissza-visszaintesz,
s bárhol csavargok, - van egy telefon,
beléd fogózni, s hogy biztass megint.

de szép is ez már-már gyerekes
katonásdi, - szinte nyomkeresés:
- versek után kószálok s te vezetsz,
mint távolról éneklő vízesés.

*

te vagy szemembe hullt hajam,
és minden esti csavargásom,
ha néha rámsípol a rendőr
az úttesten - ott is te vagy.

te nézel oly furcsán szememből,
hogy nem köszönnek a barátok,
s csak rám tekint és máris hozza
a konyakot a szótlan pincér.

*

a csend tükör, s hiába nézem,
nélküled nem látom már önmagam.
szép szomorúságod érett, egészen
tökéletes lett és hiánytalan.

ne hagyj magamra - félek,
attól, mi véled együtt élve - múlt már,
s még jobban attól, ami jönne
tenélküled, ha másfelé indulnál.

egyszerre kétfelől rohan rám
a büntető idő:
- a véled átsírt győzelem,
s a nélküled rideg jövő.

lenne tovább is, de nekem ez. mint távolról éneklő vízesés, és ha megnő, a szemembe hullt hajam. te nézel oly furcsán szememből, hogy csak rám tekint és nem kéri a jegyet a kalauz. márha. vagy ugye, kedvesebben. de leginkább az utolsó része. mert a csend tényleg tükör. és szép szomorúságod lassan érett, egészen tökéletes lesz és hiánytalan.