2006. augusztus 25., péntek

itt senkise dohányzik, kérjük legalább ön tegye

thank you for smoking

okos, ügyes, igényes és persze füstös vígjáték, régen nem láttunk már ilyen kifinomult cinizmust, szinte már már üdítően hat, és jót tesz az egészségnek vagy legalábbis a nevetőizmoknak. csak olyankor krákoghatunk zavartan, ha véletlenül letüdőzzük az időnként giccsbe hajló pillanatokat, amikor a film kimondottan kínosba vált; kár volt bele venni olyan morális, erkölcsi, lélektani problémákat, amivel se a film, se a főhős, se a néző nem tud mit kezdeni, ráadásul meg idő sincs rá így, cigiszünetben. gyereknevelés, hazudozás, és az élet értelme, ha ezeket kiöntjük a hamutálba, egészen jól szórakozhatunk, még ha nem is lesz maradandóbb élmény ez a film, mint amilyen egy jókor, jó helyen, jó emberrel elszívott cigi lehet. mondom én aki nem dohányzik.

10/6

2006. augusztus 10., csütörtök

pisztoly smaci

kiss kiss, bang bang

felér egy görbe estével. pontosan tizenhat hulla van, ha jól számoltam, de ez biztos csak véletlen egybeesés. robi, és a meleg val is kurvajó, a lány főleg kurvajó, bár kár hogy az ágyjelenet nem fért bele, egy ilyen filmnél szerintem kimondottan várja a néző. azért is vicces ez a film, mert itt a bizonyíték, hogy nem is olyan nehéz jó filmet csinálni; csak nem szabad annyira véresen komolyan venni a véresen komoly jeleneteket, és a néző máris hálásan szakad a röhögéstől. így az se baj, ha jól összelopkodjuk a történetet innen-onnan, és telepakoljuk néha alpári, de legalább könnyen megjegyezhető poénokkal, és frappáns szövegekkel, pont olyanokkal, amik biztos hogy nem jutnának eszébe a szegény nézőnek, ha véletlenül a film által felvázolt szituációkba keveredne bele, de persze isten óvja ettől. segal bácsinak kéne egy ilyen filmet csinálni, és azt még talán végig is tudnám nézni, még akkor is, ha a végén chuck bácsi fejéhez nyomná a pisztolyt, hogy mindenki boldog legyen.

10/7

2006. július 2., vasárnap

hernyó hatás

pillangó hatás

csúnyán lesarkított, hálivúdisitott feldolgozása annak az elméletnek, miszerint ha a világ egyik felén megölsz egy pillangót, akkor az a másik felén tornádót is okozhat. ez kiváló alkalmat nyújt aston barátunknak, hogy kivariálja a lehető legjobb leosztásra gyermekkori traumáit, és nem utolsó sorban hol vans, hol nike ruhákban nyomuljon, és a haja is hol jobbra, hol balra legyen fésülve, ezzel is jelezve, hogy mennyire máshogy alakul minden. nem csak az analogizált megoldások zavaróak, és szembetűnőek, (nyilván a gonosz, szadista gyilkos gyerekből, ha egy emlékét megváltoztatjuk, csakis hittérítő lehet, és nyilván a szöszi elkényeztetett leányegylet tagból pedig prostituált, minden fekete fehér, hiába színes már a film) hanem az alapvető logikai bukták is, hogy mást ne mondjak, hogy a fenébe olvashatja mindig ugyanazt a naplót szerencsétlen aston barátunk, ha annak mindig meg kellene változnia, ahogy megváltoznak az emlékek, sőt, alapjáraton naplót se kellene írnia már sok esetben, hiszen nincs pszichiáter sem, és trauma sem, hogy az előbbi hatására dolgozza fel naplóírással az utóbbit; de hát minek kukacoskodunk, nyilvánvalóan nem a gondolkozó nézőnek készült eme ragyogó műalkotás. jó kis tini színészkedések, a történet adja a borzalmasan tulzó alakításokat; a jók nagyon jók, a gonoszak nagyon gonoszak, aston barátunk meleg barna szemei ahogy illik, hol fájdalmasak (istenem az a tolókocsis rész, hát mért nem adtak neki egy oscart érte?), hol őrültek, hol boldogok, tizenéves tinilányok nyilván nedves szemekkel teszik fel e film után kutcher posztereiket, akik pedig a káosz elmélet filozófiai oldalát szeretnék boncolgatni, messze kerüljék el ezt a filmet, és inkább olvassák el brandbury marsbéli krónikáiból a mennydörgő robaj-t, úgy legalább nem lesz hiányérzetük. és ha valaki mégis tini filmeken akar filozofálni, azoknak meg inkább még mindig a donnie darko. abban legalább ott a mad world.

2006. január 26., csütörtök

fodrozódó állóvíz

ihajcsuhaj de régen nem írtam...pedig lenne mit. talán épp ezért. egy két új ember, új érzés, fodrozódó állóvíz, ahogy illik, pedig január van. egy novella forog már bennem és még mindig nem írtam ki. előre lassan előre. úgy vagyok ezzel a hüle naplóval mint a takarítással, ahogy gyűlik, annál nehezebb elkezdeni, vagy mi.

pedig valahol el kéne. vágyok megint folyamatosan mindig elgem van belőle. főleg akkor döbbenetes ez a vágy amikor ott van elötted annyira nem tudok mit kezdeni vele. inkább ijesztő. ott van a rozi, majd beledöglök néha annyira jó, néha meg nagyon messze kell gondolni hogy megint annyira jó legyen, de ez is jó. pedig most voltak megint rossz napok, bár fura, hogy akkor alig akartak elmúlni, most meg olyan távoli, hülye, nemisfontos szintre sülyedtek.

2006. január 15., vasárnap

mindig vasárnap

aztakurva rájöttem mivel bántottam meg a rozit.

hogy azt mondtam neki, hogy a lillát felvennék.
mennyire furcsa az élet.

amolyan bóknak szántam neki, meg szidásnak és fikázásnak a lillának meg a színművészetinek; erre megbántottam.

van az a hülye mese a remetéről aki az állataira vigyáz, ezért nem megy emberek közé, és amikor megkérdezik hogy hol vannak az állatai, mondja hogy a keze, lába, szája, füle, gondolatai, meg ilyenek. ha mondjuk néma lennék. de biztos jelelve is meg lehet bántani embereket.

azt mondta egy ismerősöm nagybátya, hogy az a baj a mostani világgal, hogy túl sok benne az információ.

mert én leülök a gép elé, írok 3 mailt, csetelek, sms-ezek, telefonálok mobilról, vezetékesről, mindezt egy nap vagyis 24 alatt. és minden nap megbántok valakit, mégha észrevehetetlenül is. és hogy miért? mert ők a 70-es években levelet írtak. nekik nem volt még telefon, internet meg főleg. ha írtak egy levelet, 1 hétig pofozgatták. ma meg... ha olyanod van felhívsz valakit és 3 mp alatt megbánthatod akaratlanul is. nem gondoljuk át, mit mondunk...és ez végül is kurvára igaz, de az ilyen megbántásokat én szerintem még a középkorban is el tudtam volna követni, ha rosszul vésem fel a falra. egyszerűen hülyén gondolkozok.

és még mindig vasárnap van.

vasárnap

szombat van, de ez most nekem talán vasárnap is.
béke van, most nagyon béke. és írnom kellene, nagyon írnom is kellene. három huszonöt, és betűnként önt el a melankólia. na de nézzük sorjában.

találkoztam geminivel, oda adta az új conjure one albumot, és az jó. meg az új schillert is, addig nem jutottam. persze nem volt nálam fülhallgató, ettől kattogtam, ijedeztem, stb, elkezdtem vágyni. minek vágyok én folyton mindenre? aztán elmentem a crnihez.
ami jó volt mert
a) megint megtanulom, hogy néha azok az emberek a legértékesebbek, akiktől nem változik semmi. pontosan olyan volt minden, mint régen.
b) mert oda adta a schiller meg a massive attack dvd-t ami majd biztosan jó lesz. meg milyen már hogy a crni dvdket ad nekem?
és rossz volt mert
a) az apjának levágták a lábát. elüszkösödött, nagyon öreg már az öreg. egyike azoknak az embereknek, akiket valahogy, valahogyan mégis szeretek, buta dolog ez, semmi közöm hozzá, párszor kezet fogtam vele, meg egyszer talán kártyáztunk is, de biztos nem ezért. milyen furcsa hogy mitől szeret az ember. az anyukáját nem szeretem. tényleg nem? de miért? és levágták a lábát, és ott volt tolókocsiban, és annyira zavarba jöttem ettől, mintha most láttam volna először ilyet, és hírtelen elfelejtettem beállítani az arcomat, és tudtam hogy nem tudnák vele olyan arcal kezet fogni, ahogy régen, és ettől meg is ijedtem, és csak biccentettem neki, és tudom hogy már el is felejtette, meg nem is sértődött meg, de nem tudom hogy fogom megbocsájtani magamnak.
b) vettem fülhallgatót, ami azért bosszantó mert nagyon drága volt, és a nagyon drága dolgoknak lassan már nem is tudok örülni, mert hogy drágák voltak, és annyira sosem jó semmi, mint amennyire drága, és ezt nehéz megbocsájtani magadnak, ha viszont nem olyan drága, de úgyse jó, akkor meg nem tudok nem arra gondolni hogy csak azért nem jó, mert nem dárga, borzasztó ez a helyzet, nagyon, de nagyon szeretnék olyan világban élni, ahol a boltokban is ajándékot kapnak az emberek, mert amit ajándékba kapok, azt mindig könnyebb szeretnem is, hiszen ajándékba kaptam, egy ajándéknak több mindent bocsájt meg az ember, milyen jó is lenne, bemennék a boltba, adnék ajándékot nekik, meg ők is nekem, na mindegy.
(erről jut eszembe oda adtam a rozinak a bankártyámat. kezdek bölcs lenni)
c) ha crni, akkor mindig ott a striky is, és ő még mindig fáj, a fene essen bele, úgy elmennék egyszer, csak megnézni mi van vele, de persze duzzog, meg bánt, meg igaza van, a kurva életbe, mért mennek szét ilyen könnyen barátságok, és mért nem lehet helyrehozni dolgokat?

miért kérdezek ilyen hülyeségeket?
aztán jött rozi, ő is jó volt sőt.

(megnéztük a zsinóront, és jól tettük. az első nagy pozítívum már az elején szembeötlik, miszerint az alkotók még véletlenül sem próbálták meg leplezni, hogy egy konkrét bábfimről van szó, sőt a történet és a rendezés is nagyon ügyesen kihasználja a bábozást, ami szokatlan, de annyira ötletes, hogy megesszük rendesen. az elején még meg lehet rémülni ettől függetlenül, annyira gyűrűk ura nyúlásnak indul a sztori, de később ezzel sem lesz baj, sőt, és az sem vesszük a végén már észre, hogy mennyire furcsa volt még a film elején hogy a bábok hasbeszélőek, és rezzenéstelen arcúak. a látvány pazar, sőt egész egyszerűen kihagyhatatlan, még a sokat látott mozi látogató is megilletődik a csatajelenet láttán, vagy az olyan elsőre ijesztőnek tűnő jelenetektől, mint egy új báb születése, vagy a filmtörténet egyik talán leggyengédebb szeretkezése, összegabalyodó hárfa-fonalakkal. a zene szép, az élmény pedig ravasz; észre se vesszük, hogy egy teljesen egyszerű mesét szurkoltunk végig, és gyerekként kötöződtünk oda úgy a székhez, hogy mi is csak a végfőcímkor szakadunk el a zsinóroktól.)

jó volt gyereknek lenni. azt hiszem nálam a szerelem eszenciája (ezt a szót) amikor nem jó nélküle gyereknek lenni. vagy mi.

erről persze írtam egy verset.

ilyet aszongya:

hogy vagy és mindig is voltál
csoda mint hogy most velem voltál
és nem csodát ma se hagytál
mert megint jó volt veled
átugrani én szörnyeim felett
és érkezni hozzád
önmagam helyett

aztán a szavak nem tetszettek és így lett a hagytálból adtál, miután önállótlan módon megkérdeztem a frín. na mindegy.

hogy vagy és mindig is voltál
csoda mint hogy velem voltál
és nem csodát most se adtál
mert megint jó volt veled
átugrani én szörnyeim felett
és érkezni hozzád
önmagam helyett

és ettünk pizzát. igazából én még mindig eszem. na mindegy.

egész nap a kezdet phiai ment a fejemben, amikor aszongya hogy
a valósággal az a baj hogy nincs hozzá háttérzene / a kérdés az hogy átérzed-e
és tele van a faszom a munka helyemmel. konkrétan azzal hogy nagyon nehéz úgy szeretni az embereket, ha folyamatosan részeg aberrált állatokkal beszélgetsz szombat éjszakánként, olyanokról, hogy ők pedig nőt akarnak, még ha neked fiú hangod van is. miért? annyi szép dolog van a világon, tök jó nők, biztos férfiak is, a niagara vízesés, meg bongó, a sarki fény, vagy a holland sajtok, mi a faszt keresek én itt? nagyobb baj, amitől igazán félek, hogy azt mondta tyler durden (nem a netes-wiwes, hanem az ottani) hogy nem a munkád vagy, ami szép meg igaz, de mégis az életed vagy akármit csinálsz, és az életed a munkád is, akármit csinálsz. szerintem jobb arc lennék ha mondjuk azzal foglalkoznék, hogy nézném a makákók szaporodási szokásait. és persze a szemétség, hogy minden a kezemben van, meg do it free, és lehet belőlem még mindig makákónemiéletspecialista, csak egyszerűen a való világ (nem az dobozos, az itteni) túlságosan elfáraszt ahhoz, hogy elinduljak normális célok felé.

meg abból is hogy jövő parám van. most ez annyira jól esik, dédelgetem is magamban, mert végre egyszer nem személyes, hanem egyetemes. a narancs írja hogy harminc hatban jön egy meteor, de persze azt biztosan túl éljük, legfeljebb egy kicsit belehalunk, de azt se. én attól jobban félek, hogy az előbb nyomoztam olyan guminő irányában, amelyik képes megcsókolni az igentisztelt gazdáját, aminél sajnos már csak az szomorúbb hogy valóban van ilyen, egyenlőre kizárólag a japánoknak forgalmazott modell, amelyik képes vákumot (hülyék ezek, a raketta porszivóról lemaradtak?) képezni a szájával, aminek fokozatai a pille könnyű csóktól egészen a durva férfipumpáig állítható. olyan is lesz (ilyenkor nem is tudom hogy mit szeretnék jobban a jövőtől, hogy legyenek ufók, és vigyenek el innen, vagy hogy legyen valami idő cucc, és én mehessek vissza az inkákhoz) hogy az új telefonokban előre állított szövegformázó funkciót fejlesztenek a nokia emberei, miszerint csak beírod a célt amit a rövid üzeneteddel el akarsz érni, és a kliens nevét, és máris könnyfakasztó betűket küldözget a nevedben a maroktelefonod. tényleg azt sehol nem írták hogy haviszünetes guminő nincs? de miért? és ha valaki realista? hagymaszag, hiszti, hagyjál békén, és a vákum után köp? mi lesz velünk realistákkal? a végén még megtanulunk álmodni? na mindegy.

találtam ilyet a végtelen sikításban, annyira jól jött, mert éppen láttam hogy van egy néni, aki mindig ott van a deák-ferenciek terén, és van kankalinja is, azon gondolkozom ha holnap is kint lesz, akkor majd.

- hát téged meg mi lelet? nagyon fényes kedvedben vagy.
- mondd, félicie mama, milyen virág ez?
- kankalin. mért kérded?
- ma minden szép színes, félicie, a kertek, az utca, a mező, az állatok, az ég. a kankalin nélkül meg olyan szürke volt.
- úgy látom, a hideg elvette az eszedet, te gyerek!
felmászom az ablakpárkányra, félicie magához ölel.
- félicie! én egy csokor kankalin vagyok, napocska van bennem, és mindig virágozni fogok.
(viviane villamont: kisdarázs)

aztán nézegettem gábortól kapott cédét, és kiakadtam rajta a william orbit ravel's pavane pour une infante defunte klipjén. egy temetésről szól. mikor votlam utoljára temetésen...
szoktam nézni akkor az emberek arcát. néha olyan döbbenetes mennyi arc van a világon, ha az emberek elfelejtik takargatni. a bajt. és a legszebb / legborzalmasabb pont az benne hogy nincs baj. csak valami kicsi változás van, egészen kicsi, nevetségesen kicsi, vagy épp az hogy most sem változott semmi.

'túl sok túl mély és nagyon a tiéd, és ettől jó, mert valahogy nekem is túl sok, túl mély, és nagyon az enyém, és ez már így majdnem (sőt, egy kicsit dehogynem) a tiéd is, meg az enyém ami a tiéd, meg a miénk ami az övék, meg ilyenek.'

nagyon mélyen talán minden patak ugyanaz.

pedig fáj a hátam és nem tudok aludni, és borzalmas, most jó is, mert dolgozok, mert írok, mert itt vagyok, mert nem kell aludnom, de szörnyű, és csodálatos is egyben, nagyon fáj az a szar, és nagyon szar fent lenni, egyedül, míg az alvók úsznak valahol mélyen, a roziéknál el látni a szomszédig a csendben, és a lélegzése, aztakurva hogy én mennyire szeretem ahogy ez levegőt vesz, kis gyár a paplan alatt, meg ha ráteszem a kezem, vagy simogatom, akkor egy idő után, gondolom ha épp olyat olvas, kapaszkodik, az jó nagyon jó, az valami ünnep szerűen jó, majd biztos elmúlnak az ilyen dolgok, azért aludni se lenne rossz...és az álmok persze. ha béke van, nagyon béke, akkor nem kell emlékezni az álmaidra. amikor valami jön, akkor meg úgyis úgy álmodsz, hogy fel se tudsz kelni. vagy mi. de azért ehhez se értek, csak úgy mondom.

és még valami így fél ötre; a rozi találkozni fog azzal a duplavés gyerekkel. hát ez fáj. meg majd biztos lesz valami. mindjárt szünetem lesz. meg ilyenek. és sose fogom megszokni, de már holnap van. pedig nekem még azért szombat, még ha vasárnap is.

2006. január 12., csütörtök

én megértelek

hm. pár dolog.

az egyik hogy néztem hogy az ukume felrakta a honlapjára a blogcímet.

a) ez jó dolog, mert mintha lenne értelme (???) ennek az egésznek.
b) ez rossz dolog, mert emiatt visszaolvastam pár valamit és
b/1 szerintem ezek a dolgok tényleg senki másra nem tartoznak igazából csak rám. bár az is igaz,hogy az emberek életének jelentős részét lefoglalja hogy olyan dolgokkal foglalkozzanak, ami nem rájuk tartozik, tehát ezzel semmit nem mondtam, engem meg annyira nem zavar, sőt a kis magányos minek vagyok én a világon elméleteimnek csak jót tesz.
b/2 viszont abszolút nem érthető. ami érthető akkor ha azt nézzük hogy igazából ez csak nekem kellene lennie érthetőnek, és én értem is sőt. szóval ez szerintem így marad.
b/3 ronda, obcén és ijesztő.
(azt mondja fodor ákos valamelyik nyelvi axiómiájában hogy
a kurvákat szóban,
imában az Istent
s gondolatban csaknem
mindenkit tegezünk)
ami szép is meg igaz is, de én viszont magamban, gondolatban, mostanában, így naplóban is sokat káromkodok. nem tudom miért. szerintem direkt. a bennem élő széplelkűséget próbálom kicsit kigyilkolni így, és fel is szabadulok tőle. bután hangzik, de ez olyasmi lehet mint amikor a húsz éve tinglitangli házasságban lévő szelíd amerikai pár az éj sötét leple alatt bőrcuccokban korbácsolja egymást. túl sok nyálas verset írtam, túl sok nyálas dolgot mondtam, túl sok nyálas dologban hiszek még mindig a kurvaéletbe, kell valami a másik oldalnak is. azt hiszem. persze ez csak üres magyarázkodás, de annak jó.

na.

egyébként négy óra, hátha számítani fog ez a világtörténelemben. de ha számítani fog, akkor már azt is illik tudni erről az én négy órámról hogy asszongya

a) szeretem a rozit (haladás, már puszi-ig eljutottunk, és mutatott valami kurvajó (sic, tényleg kurvajó) képet, amit ő rajzolt, persze gyerekes cucc, de nagyon jó, de persze nem jól reagáltam, mert én a csörgőkígyót (összetekeredett csörgőkígyóról van szó) egy rakás szarnak néztem szó szerint, még örültem is hogy az élet értékeit milyen jól kifejező alkotást készített (mert mellette meg egy felakasztott lány van - hiába nekem ilyen lelkivilágú lány kellett világ életemben), ami persze megint csak némi sértődöttséget hozott, de ez a mai átlagban már csak tejszínhab szinten van

b) éhes, fáradt, és egyéb vuk szindrómában szenvedek

c) legalább három órája ki akarok menni wcre, viszont a szüneteimet az itteni hülye írogatásra költöm, ami azért is kellemetlen, mert kezdek megdöbbenni, hogy ha sok pénzem lenne a különböző dédelgetett bajaimra, akkor a netfüggőségemet is kezelni kellene.
mondjuk online, valami üzenő rendszeren keresztül.
vévépontdoktorbácsiponthu vagy ilyenek.
üljön le a kanapéra, várja meg amíg betölt a szerver, és :)-zon.
hm.
alig pár év és biztosan eljutunk idáig is, végülis mért ne.
páciens - doktor úr annyira egyedül vagyok
dr - én megértelek
páciens - félek a haláltól
dr - én megértelek
ráadásul az én megértelek szöveget ha auto message-ba rakja a szemfüles lelkigyógyász, még csak otthon se kell lennie, basszus, ez mekkora ötlet, már tudom miből gazdagszom meg. kéne egy gép, meg egy msn, aztán hirdetni hogy én mekkora probléma oldó vagyok, és mindenre az lenne a válaszom hogy én megértelek, ha meg kérdőjel lenne az üzenetben, akkor meg 'a válasz benned van' hihi, sirály.
ettől függetlenül ki akarok menni szarni.
én megértelek.
hiába értesz meg bazdmeg, attól még nem tudok szarni.
én megértelek.
jó szarok rá.

na. visszajött az életkedvem, milyen szánalmas. gyorsan fel is használom arra hogy kilógjak wcre.