biztos vicces dolog

ez a hotdog egy rendkívül vicces hely.
persze mindenképpen negatív értelemben.
kezdjük azzal hogy tudok magamra szavazni. véletlen volt, de kit érdekel: nekem is tetszik, mondja marci marciról, és ad egy szavazatot a marcinak. hogyisne. én már csak tudom. ha legalább tényleg tetszene.
de hagyjuk ezt.
ez a hotdog biztos vicces dolog.
például nincs tizenegyes betűméret. eszméletlen. miért pont tizenegyes nincs? mert hogy kilenc, nyolc, és egyéb ínyencségek nincsenek, oké, egyesek megrekedtek a magaslatokon. na de a tizenegy?? mit ártott az a szerencsétlen tizenegyes?
aztán a kulcs. arra gondoltam hogy mindenhova azt adom kulcsnak hogy 'szex'. biztos vicces dolog.
(annak idején terveztük a samuval, amikor újságot árultunk, hogy a pornó újságok címlapját kiszedjük, és belülre szókratész életéből teszünk be részleteket; nép nevelés nem középiskolás fokon, ámbár az ötlet sem eredeti, és nem is lett belőle semmi)
esetleg szopás; szó szerint meg átvitt értelemben is, ha úgy vesszük. tényleg arra is kíváncsi vagyok, hogy az ilyen vulgáris szót, mint a szopás, kicsillagozza e, avagy sem. mert a k*rvaéletet becsillagozza. biztos vicces dolog.
nagyapám mondta ezt az előző rendszerről, hogy akárhova néztek, mindenütt ott voltak azok a k*rva csillagok. naugye.
az is tetszik, hogy van a hotdognak szerkesztősége. éljen. kapom is tőlük a leveleket. biztos vicces dolog.
aztán ami viszont igazán móka (az elején nem értettem miért ilyen bénák a flammyék, hogy nem vették észre, aztán kicsi agyam most fogta fel hogy esetleg direkt) hogy ha egyszínű a háttérrel a szöveg. hihi. meg kéne találjam a neten, állítólag van pár egyiptomi hierográfiának basic kódja; biztos vicces dolog.
arról nem is beszélve, hogy véletlenül majdnem kiemeltem ezt a sz*rt (úgyis becsillagozza, dafke nem vigyázok a számra; arról meg nem is beszélve, hogy ha már a hotdog hotdog, és nem forró kutya, ahogy illene, akkor legalább gondolhattak volna a külföldön rekedt hazánkfiaira, akiknek kimondottan kulturális élvezetet jelent ilyeneket mondogatni mint hogy 'azt a fűzfán fütyülő rézangyalát' ezt bezzeg nem fogja kicsillagozni); vissza nem emelhettem volna, gondolom.
egyébként meg le van sz*rva (csillogjon a blog) a hot dog.
mazzy start (már csak a csillagok miatt is) hallgatok, és meg akarok halni. főleg, mert odakint tavasz van; fájóan, bántóan tavasz, ami most azt jelenti, hogy rajtam kívül senki nem hallgat mazzy start, és nem akar meghalni. ezért rendkívül egyedül vagyok. még úgyis, hogy pont ez a legnagyobb bajom, hogy épp egyedül sem vagyok: a summer tökéletesen leszimulálta a holly baját, így aztán van itt egy valódi beteg gyerek, és egy nem valódi beteg gyerek, valamint egy valódi beteg nem gyerek, aki mazzy start hallgat, és meg akar halni. segítek: ez utóbbi vagyok én. nem engedtek dolgozni menni, itt kellett maradnom a gyerekekkel.
egészen sok okom lenne meghalni; tulajdonképpen majdnem annyi, hogy ne vegyem komolyan. kiderült hogy valóban a bkv az, és egész pontosan száz darab mátyást (katica szövege) szeretnének tőlem. nem ez a baj.
az hogy én mindenképpen laptopot veszek, és sz*rok a bkvra.
de nem ez a baj; hanem hogy ha nem fizetem ki, akkor amikor hazamegyek, még annyit a nyakamba kötnek, gondolom, és legalább elmondhatom majd magamról harmincévesen, hogy a bkv tette tönkre az életem.
de nem ez a baj; anyám valószínűleg nekiáll majd kifizetni; drámaiságát gyakorolandó, plusz az örök mártír szerepében végre anyagilag is tetszeleghet. (ezt a szót soha többet nem írom le).
de nem ez a baj; én viszont valószínűleg örök életemre (ma nagy szavakat hoztam) hallgatni fogom eme tettét, és bár azt nem fogja hagyni hogy vissza fizessem (hogyisne), de minden egyes érzelmi hullámpontkor elő fog kerülni hogy 'még a bkvdat is én fizettem ki', ráadásul tök igaza lesz.
egy kis családi panaszkodást megengedek magamnak: akárhogyan is lesz, látom apám arcát magam elött, hogy ő megmondta. azt hogy éppen mit, az tulajdonképpen tök mindegy; hogy csavargó lesz belőlem, hogy elvisznek az adósok börtönébe, hogy nem lesz semmi baj, hogy anyám ezzel tesz tönkre, hogy mindent megcsinál értem; a helyes rész aláhúzandó.
de nem ez a baj; az hogy pont nem ezt mondta. mert az úgy volt, emlékszem rá, hogy b*ssza meg (erre kapok egy csillagot?) olvastam, mit ad isten, méghozzá tandori dezső összegyűjtött tárcáit, és iszonyatosan tetszett, és ezért éppen nem csináltam semmit, mert észre se vettem hogy ellenőrök vannak. ráadásul pont gyerekekért mentem, és el voltam késve; és annyira nem tudtam hol vagyok, hogy zavaromban simán oda adtam a kötött pénztárca cuccot (vankó kata, mindig eszembe jut róla a k*rva életbe), bizonyítandó anyagi helyzetemet, azt viszont elfelejtettem hogy épp benne van a személyim.
de nem ez a baj: anyám aztán át is vette a csekket; pedig rá pár héttel már semmilyen értelemben nem laktam ott.
de nem ez a baj; az hogy ez se igazán nagy baj. csak most jön a dráma, hogy 'ne menjek haza' mondja apám bölcs tanácsként. éljen. a nagyapámék a csillagok miatt emigráltak, én a bkv miatt. családban marad. de a k*rvaéletbe én tényleg haza akarok menni. bkv ide vagy oda. és le van foglalva a helyem erdélyben. hihetetlen nagy váltás lesz angliából erdélybe menni; annak idején a crinivel csináltuk, amikor még erősebb gyerek voltam, a széchényiben, hogy szaunába be, gőzfürdőbe be, aztán a tízfokos vízbe be, aztán a negyven fokosba be, utána meg úszni egyet a normálban. hát ez is valami olyasmi lesz; talán van akkora szerencsém hogy megáll tőle a szívem. azt viszont megint nem érzem hogy igazán akarom e. igazából annyi mindent akarok, hogy fogalmam sincs, hogy mi az amit igazán akarok, és hogy egyáltalán kell e valamit igazán akarni, és hogy azért nincs e semmi, abból amit akarok, mert nem igazán akarom; vagy épp fordítva, épp azért sikerül néha valami, abból amit akarok, mert nem igazán akarom.
nem írok többet mert megint túlbonyolítom.
igazából egyszerű az élet: mazzy start hallgatok, és meg akarok halni.
odakint meg egyszerűen tavasz van.
és ez biztos vicces dolog.

idéző

írjunk akkor idézős blogot, mert idézni jó. mindjárt az elejére ehe mit találtam:

*̡͌l̡*̡̡ ̴̡ı̴̴̡ ̡̡͡|̲̲̲͡͡͡ ̲▫̲͡ ̲̲̲͡͡π̲̲͡͡ ̲̲͡▫̲̲͡͡ ̲|̡̡̡ ̡ ̴̡ı̴̡̡ *̡͌l̡*

aztán oscar wilde féle sebastian memloth paradoxonjaival játszanék most control cét - control vét:

'csak kétféle tragédia van ezen a világon. az egyik, ha az ember nem éri el azt, amit akar, a másik, ha eléri. ez utóbbi sokkal rosszabb - ez az igazi tragédia'.

naugye. de ehe:

'a lélek öregnek születik, de megfiatalodik. ez az élet komédiája. a test fiatalnak születik, de megöregszik. ez az élet tragédiája'.

nagyue. de van még ilyen is:

'minden nő olyan lesz, mint az anyja: ez az ő tragédiája. a férfi sohasem lesz olyan: ez pedig az ő tragédiája'.

részemről elmehet oscar is, de sebastian is a francba. legfőképpen azonban a hold mehet a francba, mert ilyet mutatott nekem; forgách andrás aki nincsje. ehe:

'tudott hallgatni, de csak ha oka volt rá. ez volt a gyöngéje. tudnillik ok nélkül is szívesen hallgatott volna, de ilyenkor be nem állt a pofája'.
(hallgatás)

erről akkor most végre én is hallgatok. de riasztó; tényleg riasztó, hogy nekem mennyire szükségem van egy olyan emberre, aki mellett hallgatni is tudok. ez a bajom a fruzsival is azt hiszem; nem egymás felé hallgatunk, hanem különböző irányban. a hallgatásával nem mond semmit; és én se mondok neki semmit az enyémmel. furcsa, mert régen épp ezzel nyugtatott meg; hogy annyira semmi közünk nem volt egymáshoz, hogy az nagyon megnyugtató volt. a táncház, amikor ő hegedült, én furulyáztam, ő énekelt én zongoráztam, ilyenek; ilyenkor találkoztunk. érdekes, én még a szeretkezéseinket is úgy éltem meg, még a kezdeti, tétova időszakban is, mintha nem is én lettem volna. ez sokkal inkább volt megnyugtató, mint riasztó. hanem azonban most épp ez a baj talán; nagyon közel akar jönni. kéri hogy magyarázzam el a verseimet. kéri hogy meséljek neki is, mint annak a holdnak. kéri, hogy mondjam el, miért értem meg a flamyt annyira. hát ez az. ezeket hogy lehet elmondani? amikor visszajöttem magyarországról, részint a flamy miatt, részint a katica miatt, de amúgy egészbe véve, egyszer rajta kapott, hogy elsírtam magam zenehallgatás közben. zorántól szólt a majd egyszer.
ezt mondta akkor a fülembe zorán:

talán egy nap, egy hét, talán egy év
amíg változtatni még nem merek
aki most vár, aki riadtan kiszáll
az vissza többé nem talál, az elveszett
látom, hogy mozdulsz felém, érzem a sóhajod
az arcod, mintha megérinteném
de gondolatban még nem itt vagyok

majd egyszer ezen végleg túljutunk
s az álmainkhoz visszafordulunk
s a múltnak úgy felelsz, hogy magadhoz ölelsz
s a világ félreáll
majd egyszer ez az örvény szétszakad
és mindegy lesz, mi volt az áldozat
a próba végetér
s az örök vágyakért
a büntetés lejár

ha minden szívdobbanásnak ára van
élni szegény-boldogan, már nem lehet
lázadunk néha, s összekapaszkodunk még
mintha így ölelkeznénk

s mondjuk, szeretni elég
s még elhiszed
hogy éljek, hogy lépjek jól, esküszöm nem tudom
te nem bántasz, nem haragszol
de látom, ami elvész, fáj nagyon

majd egyszer, ahogy kell, megérkezünk
majd egyszer nagyon boldogok leszünk
majd meglátod mit ér sok végighajtott év
míg nem vigyáztam rád
majd egyszer, tudod, eljön még a nap
csak kérlek sose mondd, hogy elmarad
s ha az átkozott idő
mint hűtlen szerető
addig meg nem csalt
s az életem kitart
jó lesz egyszer majd ...

és megmutattam neki, hogy tessék, emiatt sírok. meghallgatta, és nem értette. én le voltam nyűgözve; láttam rajta hogy tényleg nem érti. és hogy szeret, meg minden, és magyarázzam el. megpróbáltam elmagyarázni egy zorán számot. táncoltunk építészetre. úgy, hogy közben igazából nem beszélhettem neki nevekről; se katicáról, se flamyról. érzésekről beszéltem, nem nevekről. ha nevekről beszéltem volna, azt hiszem értette volna. így megy ez. valaki ebből, valaki abból ért. nevekről viszont soha nem fogok tudni beszélni neki; és azt hiszem igazán magamról se. szeret, már már folytogatóan szeret, de a szeretete viharként változna át gyűlöletté, ahogy az alapvető kis pillérjeit megváltoztatnám. ó csak egyszer látná fényben az elrajzolt terveim; erkölcsi oka lenne a gyűlöletre. de azóta is egyre több problémánk van ebből. és teljesen igaza van. hogy ő úgy képzel el egy párkapcsolatot, hogy akkor mindenünket megosztjuk a másikkal. ez így van. de hogy mondjam el neki, hogy nekem mellette pont úgy és arra van szükségem, mint amilyen egy hajótöröttnek lehet a sziget: el se tudok menni innen egyenlőre. egzotikus sziget, egzotikus ízekkel és betegségekkel. valamennyire őszinte is az ember; de nem beszél arról, hogy honnan jött. én azt hiszem. nekem minden más, amit ő nem ért meg, a szigeten túl van. valami szárazföld féle, ahova vissza kéne menjek, és amitől legalább annyira félek, mint amennyire visszavágyok. ez az egész helyzet számomra ilyen; és igen, honvágyam van. a flamy is belezavart ebbe nagyon; megmutatta hogy mennyire nem ide tartozom. de a hold most már egészen durva vágyakat ébreszt a szárazföld felé. nem is tudom hogy mondjam. meg hogy érdemes e egyáltalán erről beszélni. magamnak, ugye.

'- ha túl közel kerülsz bizonyos emberekhez – mondta chan chu-, készülj fel rá, hogy kérdéseket fognak feltenni. a közelség kérdéseket gerjeszt. minél közelebb jársz hozzájuk, annál több lesz a kérdés. végül egy nagy kérdés lesz az egész együttlét, egy merő kérdés, egy hatalmas kérdőjel'.
(a kérdőjel)

ez is annyira így van. viszont érdekes, én most épp az ellenkezőjét élem meg; kérdezek, de csak megszokásból. felkiáltójeleket gerjeszt a közelsége. lehet hogy minnél közelebb kerülnék hozzá, annál több felkiáltójelem lenne, és a végül egy nagy felkiáltó jel lenne az egész?

'rengeteg minden szól mellette. annyi minden szól mellette, hogy az már riasztó. minden mellette szól. ez kibírhatatlan. csak egyetlen érvet, egyetlen érvet mondjatok ellene, és én örökre, örökre hű maradok hozzá'.
(cím nélkül)

és az a durva hogy egy, és még egy, és egyszer annyi egy érv van ellene, hogy az, megintcsak megnyugtató.

'- ha nem tudom előre, mit fogok mondani – mondta chan chu -, akkor vagyok nyugodt'.
(ha)

tulajdonképpen nyugodt vagyok. érzem ahogy mozognak a csillagok; új korszak jön. már talán itt is van. furcsa ahogy az ember változik. kiskoromban volt egy tök jó távcsövem, olyat akarok most is; ha belenéztél nem a világot láttad, hanem mandala szerű gyöngyök forogtak benne. sosem volt ugyanaz. ahogy forgattad, úgy változott; nem lehetett kétszer ugyanolyan. mégis mindig ugyanaz maradt; kék gyöngy, piros gyöngy, sárga gyöngy. azt hiszem bármennyire is megváltozom, mindig ugyanaz maradok a kurvaéletbe. és ez viszont ijesztő. már csak a fruzsi miatt is; persze hogy szeret, mert nem látja a gyöngyeimből az összeset. sőt. azthiszem egyik gyöngyömet se látja rendesen. de amire vágyok, vajon elérhetem e? hogy valaki úgy szeressen hogy mindenemet egyben? nem azt a képet, amit éppen összerakok magamról; az úgyis megváltozik. elég csak máshogy fordítani, és a virágból máris kereszt lesz, vagy ilyesmi. nem, van e olyan, aki a gyöngyeimet fogja szeretni? nabazdmeg, és ha van, én mit kezdek vele?
elkezdtem álmodozni. vicces. igazi kamaszfiú vagyok; jöhetnek a pattanások.
erről jut eszembe, beteg a hollie. míg ezeket a hülyeségeket írom, itt alszik mellettem. olyan meleg szegény, melegebb mint a laptop. be van gyulladva a torka. persze reggel a summer rögtön elsütötte, ahogy megértette hogy a hollie emiatt nem megy iskolába, hogy neki is, jajdenagyon fáj a torka. azon röhögtem, hogy mi felnőttek ugyanezt csináljuk végülis. a pistinek sikerült az adócsalása, hátha nekünk is. erről meg az jut eszembe, hogy anyám azt mondja, kaptam bírósági papírt. mármint otthon. tényleg csak ez hiányzott. azt hiszem a bkv lehet. anyu kérdezte hogy biztos hogy nem csináltam e mást. és bakker; komolyan, honnan tudjam? én nem tudok róla; de az nem jelent semmit. lehet hogy van valami adóságom, ámbár nem hiszem. a máv, vagy a bkv haragudhat rám, ők már elég morcosak lehetnek; mindegy, majd lesz valami. úgyis kimegyek erdélybe.

'- ha terveket kovácsolsz a jövőre – mondta chan chu -, sose feledd levenni őket az üllőről és a többi terv közé hajítani'.
(a tervekről)

ennyit erdélyről. viszont vettem egy kindertojást. más se kell a fogamnak, de rájöttem, hogy nagyon régen nem mérgeztem magam ilyennel. és tényleg jó volt; éreztem az izgalmát is amikor kiválasztottam, megrázogattam, fogdostam, kicsit el is olvadt, majd a kikötőben felmásztam egy hajóra, és kibontottam. zsírkréta volt benne; eszem áll meg. egy kis aranyos figura, aki igazából zsírkréta. össze semmit nem kellett rakni benne, a fene essen bele, hogy változnak az idők. viszont összefirkáltam vele a hajót egy kicsit, ahol ültem; átok rossz kölyöknek éreztem magam. nem hiszem hogy tudna itt bárki is magyarul; pedig azt írtam oda, hogy figyelhetnének jobban is egy ilyen szép hajóra. tényleg szép; mostanában ez is befészkeli magát a majdan soha el nem érhető, de azért jó hogy van álmok mellé, a nagy család, karosszék, pulikutya után szeretnék egy ilyen hajót is. ezek amolyan lakó hajók vagy mi a márja; vékonyak, és laknak benne emberek. k*rvajó. kiülnek sörözni a tetejére; két ember kényelmesen elfér benne, meg egy kutya; és ha akarnak mennek. a gatyájuk rámegy, kérdeztem egy arcot aki ott piszkálgatott valami kötelet, azt mondta hogy hétszáz font a kikötő bérlés egy hónapra; aztakurva. végülis, mintegy albérlet. ilyen lenne az enyém is kábé, csak reklámok helyett egy viszlát és kössz a halakat felirat lenne az oldalán:

de a hajó amire én másztam fel az ez, ehe, most nézem, ez szerepelt egy filmben is.
nevetséges, hogy senki nem őrzi. sőt.
túl sokat írok már megint; nem beszélek, de nem is hallgatok, és ez megint más dolog.
de ha már megidézgetek itt dolgokat, mint valami druida, akkor a végére ez a legjobb:

'mondj hasonlatot az elmúlásra, és én megmondom, ki volnál'.
(mondj)

megszakadt webkamera. sülyedő hajó egy száraz dokkban. összenyomott kindertojás.
na ebből mondja meg ha tudja chan chau!

fog

kicsiny életem során eddig egyszer írtam blogot, azt úgy kezdtem hogy
'mit keresek én itt?'
nyilván másodszorra nem fogom ezzel kezdeni.
ettől függetlenül mit keresek én itt?
minek csinálom ezt?
mit csinálok?
kinek?
az angolban máshogy van a mondatszerkezet ha az ember kérdez. mindig rámszólnak, hogy kijelentő módban kérdezek. és? hülyék ezek az angolok. minden kijelentésben benne van a kérdés is, nem? nem. nem?
egyszerű ez.
a faszom kivan egyébként. és fáj a fogam. az egyik mégcsak képletes, de az utóbbi kőkemény válsághelyzet.
milyen érdekes, hogy egy olyan nyomorék kis dolog, mint ugye a fog; a testemnek, meg a lelkemnek, meg mindannak, ami elvileg én vagyok (én! én! né, én!) csak egészen kis részét teszi ki, mégis: teljesen átértékel mindent.
magány? piha. lelkibánat? ugyanmár. szerelem? miaz. fogfájás? azigen.
így megy ez.
emlékszem, karácsony előtt valami ilyesmit írtam abba a hülyeségbe, amit annó úgy kezdtem hogy 'mit keresek én itt', hogy béna katalógus vágyaim vannak csak: ipodot akarok, meg laptopot, meg biciklit, meg ilyeneket, és azon is morfondíroztam akkor, hogy akkor mi lesz, ha mindez meglesz?
elmondom mi lett: fogfájás.
mit érek én az ipodommal, a laptopommal, és a teljes katalógusommal (olyan borotva is kéne, amivel lehet zuhany alatt nyomulni, az milyen móka lehet már) amikor fáj a fogam? mielőtt nem fájt, persze másra vágytam; és az konkrétan nem is férne bele egy katalógusba.
néha azt érzem, hogy nem is hús és vér lélegző gép vagyok, mint általában a hozzám hasonló földi lények, akik szaporodásra vannak programozva, hanem vágyó gép vagyok. rendkívülien tudok vágyakozni. ámbár ez is relatív; arra is vágyok, hogy felmenjek a holdra (és ez akár utalás is lehet, muhaha), de erre is vágytak már jópáran; tehát az is lehet hogy baromi átlagos vágyaim vannak.
és talán örülnöm kéne hogy fáj a fogam, mert így legalább leegyszerűsíti a vágyaimat.
játszanom kéne; mi a jó a fogfájásban? nesze egy pont. és pont ez a mese nem tetszett a holdnak. ámbár én is béna vagyok, az is igaz.
ez már csak így megy.
kaptam egy csomó levelet azoktól akik ott voltak a haha bárban; állítólag eredeti volt, meg újszerű, meg izgalmas, meg ilyesmi. a lazyboy meg azt mondta hogy ez volt a legjobb mix amit hallott ebben az évben. kapja be, március van, pedig tőle ez nagy dicséret lenne. de mit érek vele, ha fáj a fogam?
meg az akinek játszottam, nem is hallotta.
'szép ahogy a szemből arcra jut a könnycsepp; bár akiért sírsz az sose érti meg' igazából ki nem szarja le hogy ki érti meg, ha az ember sír, nemigaz? nem a megértés a lényeg.
igazából ki nem szar le mindent, ha fáj a foga, nemigaz?
talán a fogfájás a lényeg.
arról akartam még írni, hogy zavarban vagyok. ja nem, pont erről nem.
na akkor arról, hogy voltam lovagolni. igen, ezaz. és hogy kurvára élveztem, meg minden. meg arra is gondoltam, hogy az élet tényleg baromi rövid; még a gyermekkora se elég. azt hiszem átlag hetven év még arra se elég, hogy az embernek teljes gyermekkora legyen. úgy mindennel. mesékkel, valtdíznivel, kirándulással, babákkal, felnevelt kiskutyákkal, meg ilyenekkel. és lovaglással.
basszus én például szőrős arcú lettem úgy, hogy nem is lovagoltam. csak most. nem is tudtam mit hagyok ki, az is igaz; de ha fiam lesz muszáj lovagolnia. nagyon nagy móka. de lehet hogy csak azért élveztem ennyire, mert hogy akkor még nem fájt a fogam.
arról is akartam írni, hogy írt a vankókata. beszélni szeretne velem. nem is, ezt figyeld: beszélgetni. tavaly majdnem ilyenkor mindent akart velem csinálni. tavaly majdnem ilyenkor, de egy kicsit később, pont beszélgetni nem, de mást igen. tavaly, majdnem ilyenkor, de még később, semmi mást, csak beszélgetni. tavaly, majdnem ilyenkor, de sokkal később már semmit se, nemhogy beszélgetni. így megy ez.
tavaly nyáron azt hiszem nagyon örültem volna neki, ha ír egy ilyet hogy beszélgetni szeretne. tűzijáték meg minden.
most csak valami olyasmit éreztem tőle, hogy sörözni kellene.
annál is inkább, mivel kaptam egy zacskó sört. mi jöhet még? egy zacskó fogat akarok. brr. de tényleg mit is akarok valójában?
és nézd meg, mennyire egyszerű a válasz, itt az élet értelme: hogy ne fájjon a fogam. el fogom veszteni a harmadik fogamat. önértékelési zavarok, kisebbségi érzés, meg ilyenek. az egyik anyuka (mostanában mindent anyukáktól kapok; sört, bort, kaját, piát, bókot, szidást, ami kell) azt mondta, hogy látszik hogy nem angol vagyok, merthogy ilyen vonzó férfiak nincsenek angliában. naja. ő már csak tudja; negyven éves, és ír. szegény becham meg csak rúgja a gólokat. de vajon akkor is ezt mondta volna, ha tudja hogy idestova három fogam is hiányzik?? nemhiszem. lehet hogy ez a legjobb alkalom, hogy feladjam végre az egészet. éljenek a sírfeliratok:
'itt nyugszik n.m. (25), aki három fog hiánya miatt érzett szégyenében elásta magát ide'
nekem tetszene. most azon gondolkozom, hogy a fogak meg a haj megmarad távozás után is, nemigaz? brr hagyjuk már a fogakat. így megy ez.
igazából az a fogas kérdés (á) hogy akkor miről írjak; mert másról nagyon nem tudok.
illetve dehogynem, csak minek. meg miért pont ide. meg miért pont így. meg miért csinálnám. meg kinek. ehe, és visszaértünk az elejére.

tanulmány vázlatok

"szavaink félénken csápolnak emlékeink
és képességeink szerint kötődünk múltunkhoz
e védekezésben magunkra ne maradjunk
és változó természetünk csapdái oly igen
bonyolultak sem minthogy győzhetjük elmével
s miképp magunk irányában hasonlóképp
másokhoz legyünk elnézőek
mivel hát látnivaló a menekvés útjai
s a mögöttük rejtőző szabadság
áldozatot követelnek"
(pálinkás györgy)

a karácsonyfából maradt egy üveggömb, és én a fényképezőgéppel szarakodtam, próbáltam az üveggömbön keresztül látni a világot, és persze leejtettem; de nem tört szét. nem, mert műanyag. már az üveg is műanyag. műanyag szobában, műanyag géppel, műanyag képeket akartam csinálni egy műanyag üveggömbön keresztül egy műanyag országban, magamról, aki szintén műanyag lettem. nem török már össze én se, nem vagyok fából, mondtam egyszer én is, mint annyian; és nem persze. műanyagból. emlékeim és képességeim szerint nyilván; de milyen képesség ez? izzadtan ébredek sokszor. mondatokra döbbenek rá. s szerinted én nem vagyok szánalmas?
(...)

szeretem ha boldog; és ezért, hogy mást ne mondjak, viselkedek. elvittem egy irinyópirinyó tündibündi - juj ez a szó - kávézóba, rossba, mert hogy mégiscsak úgy illik, meg érted. nagyon szeretem azt a helyet, az egész akkora, mint egy kis szoba, az a fajta meleg valami, amiről az jut eszedbe, hogy itt egy kicsit otthon is vagy, még ha nem is. és hozták a kávémat, és teleöntöttem tejjel, és amikor megittam, tejes maradt mindenem, mert amikor én iszok, vagy eszek, állítólag rosszabb vagyok mint egy ötéves kisgyerek. mindjárt gondoltam, mondta erre ő. figyelj: 'mindjárt gondoltam'. ennyi. én ledermedtem; sose hallottam még tőle ezt a mondatot.

nem tőle hallottam ezt a mondatot. mit mondtál? kérdeztem - másodszorra már maga se úgy ismételte meg; biztos véletlen volt. 'gondoltam hogy le fogod magad inni' mondja, és mosolyog. én meg mindjárt elbőgöm magam. 'mi bajod van?' semmi, mindjárt jövök, ki kell menni wcre, és állni a tükör előtt, megint, és nézni ahogy jönnek a könnyek. lassan kíméletlenül, és forróan; olyan könnyek ezek amik égetnek. és felesleges erről egy újabb verset írni. a lány aki elhagyott egy másik lányért; ő mondta ezt mindig. mindjárt gondoltam, szokta volt mondogatni, kicsit cinikus édes rajzfilm hangon. most itt, rossban jöttem rá hogy ezt szerettem benne a legjobban. legjobban? van hogy legjobban? vége már régen; megcsonkított gennyes valami maradt utána. mostanában úgy viselkedik mint egy kurva, mondta róla valaki, akivel utoljára beszéltem róla; és én izomból vágtam rá, hogy mindig is az volt. valóban? mindig is az volt? igen valahol igen. szánalmas lelki sérült ő is. sose szerettem, szeretném magamnak mondani. hogy lehettél ilyennel? mondtam magamnak, amikor egy két dolog kiderült. de mindez mit se számít, ha valaki azt mondja 'mindjárt gondoltam'.

kötődök a múltamhoz? nem vagyok képes túllépni rajta? pedig épp másra vágyok. sőt. nem akarok vele összejönni, nem akarok vele lefeküdni, nem akarok vele beszélni, nem akarok tőle semmi olyat, azt hiszem amit egy férfi egy nőtől akarhat - vagy lehet hogy csak így, ezzel csapom be magam, és ebből egy szó sem igaz, de akkor annyira nem, hogy nem akarok ebbe se belegondolni - mégis, rám dől az egész, mert 'mindjárt gondoltam'. ennyi a szerelem? egy mondat. egy mozdulat. bánom is én, hogy hány nővel, férfival fekszik le, hogy kinek hogyan, mit, mikor, és mi lesz belőle; én emlékeim és képességeim szerint kötődök hozzá. ez vagyok én: a bánom is én? és mondhatok rá kígyót, békát, ez alól nem ment fel az se. és szégyellnem kellene? és nem is ez az első. a manut már több mint egy éve nem láttam, éppen azzal voltam párkapcsolatilag, akiről most beszélek - a lány, aki elhagyott egy másik lányért - és éppen stoppoltam volna vissza pestre a hegyeshalmi határátkelőnél, amikor felhívott, hogy mi az a könyv, amit egyszer adtam neki, mert kellene neki most, és nem tudja a címét. nem gondoltam rá, akkor talán már fél éve, legalább. nem járt a fejemben. a manuartos táskáról se jutott már az eszembe. semmi ilyesmi. de meghallottam a hangját, és lehullott a kezem, le kellett ülnöm az út szélére, mert akkor járt át döbbenetesen a felismerés, hogy még mindig szeretem. ennyi. se több, se kevesebb. talán csak a hangját szeretem, talán őt magát, talán csak a hangját, és épp ezért őt magát; mindegy ez már.

tévedés persze. mint minden. emlékeim és képességeim szerint, nyilván. vagy egy másik, a legképtelenebb, és épp az ezekben a legképtelenebb, hogy nem is csak egyszer történik meg; a kicsi. persze ő is egy lány, alig voltunk valamit 'együtt', az apja tiltotta tőlem, féktelen, vad, semmibe foszló szerelem volt, és annyira értelmetlen, hogy sose fogok kigyógyulni belőle. de erre is csak akkor jöttem rá amikor mentem át a margit hídon, és előttem egy pár összeölelkezve matatott egymáson, amikoris a lány azt mondta a kicsi hangján hogy 'ajaj'. a kicsi hangja volt, és a kicsi szavai: én megböktem a lány hátát, hogy nem lehet igaz, hogy ez ő, és megfordult, és nem is volt igaz, mert nem ő volt; de hírtelen kihúzták a világot a konnektorból, eltűnt minden, az emberek, a margithíd, csak én maradtam, és az a tudat, hogy úristen, két éve élek a kicsi nélkül. és még ötven hátravan. hacsak megnem, ugye. akkor mondta ezt az ajajt a kicsi, amikor olyan helyen értél hozzá, és úgy, hogy felizgult tőle; de éppen olyan helyen voltunk, ahol ez nehezen kivitelezhető vágyakat szült. s olyan volt az a pár hónap, az isten a tudója, vagy a sors, vagy a fene tudja mi, hogy miért volt szükség erre a három hónapra, de olyan volt, hogy sosem voltunk olyan helyen, ahol ez könnyen kivitelezhető lett volna, és valamiért a legtöbbször mégis úgy értünk egymáshoz, hogy ajaj lett belőle. féktelenül, és ijesztően szerelmes voltam akkor, fuldoklottam tőle; és most már mindaz, ami egykor voltam, képtelenül távoli, és messzi, idegen is, meg érthetetlen. mégis, akkor ott a margithídon majdnem beugrottam a dunába tőle, és ki tudja hogy ha legközelebb ilyen történik, kibírom e két lábon, és nem dőlök e össze, mint valami kártyavár. mert lehetek én akárhol, akárkivel, ezeket úgy cipelem magammal, mint valami betegségeket.

és jelent ez valamit? a szerelemnek születnie és halni kell, mint mindennek, aminek értelme van: a nagymamám mondta, és belém égette magát ez a mondat, hogy azért nem szereti a művirágokat, mert 'hogy lehet szeretni egy olyan virágot, ami nem hervad el?' és tényleg. hogy lehet? hogy lehet szeretni, kötődni, ha nem emlékeink, és képességeink szerint? és az én arcom nem ilyen ilyenkor, mint azé a lányé, akinek miattam lesz olyan az arca, amikor szóba kerülök, mint aki messzire lát? 'mindenki itt van, akit hordok az arcomon' lesz ilyen vajon? és ha nem, mégis, mi marad? ki mellett kelek én fel itt? és később? és minek? és főleg; ha mindez megnyugszik, az örvény szétszakad, és meg fogom látni, hogy mit értek ezek a tajtékos évek, és megtalálom a mit keresek, és a világ félre áll; abból mi marad? miért kell hol büszkén, hol nyomorogva magamon viselnem a szívem összes kurva megmozdulását? miért vagyok úgy jó, hogy szükségszerűen akihez jó vagyok, annak gonosznak kell lennie? vagy éppen fordítva? és miért gyűjtöm magamon a stigmákat, miért világít bennem hogy a dolgokat elrontottam, miközben ilyen az élet, nem ronthattam el, ugye mindennek így kellett lennie? mégis, miért látom fájóan pontosan azokat a pontokat, ahol mégiscsak igaz lett/volt/lehetett volna minden? ragozás az élet. képességeim szerint persze, de miért hogy mindig csak a múltban látom igazán azokat a választásokat, amikor önmagam lehettem volna, és csak a múlttal kapcsolatban vagyok épp ezért igazán önmagam, mint ahogy annyit mondtam már - mennyi mindent mondtam már, hát persze hogy nem figyelnek rám, ha ennyi mindent mondok - hogy leginkább önmagam akkor vagyok - tényleg? vagy csak szeretném? - amikor az vagyok, az a hétéves marci, aki még mindig ott ül abban a kurva magyarkúti vízmosásban, ijedten, és épp ezért bölcsen, mint egy kisgyerek?

száradás

üresen állok, mindennek háttal. elöntött egy érzés és épp megvárom míg megszáradok. mert lehet nekem ipodom, lehet nekem jó biciklim, laptopom, meglehet a custom blue so low maxija is, vagy az összes cinematic orchestra remix amit valaha csináltak, s nézhetek ki jól, lehet hogy nem hullik ki a hajam, és szép hullámos lesz, lehetek még jobban izmos, lehet még 501es levis farmerem, durva telefonom amin pénz is van, digitális kamerám, analóg kamerám, fényképezőgépem, terepjáróm, kroszmotorom, túra bakancsom, minden napra más cipőm, nőim, szeretőm, poszterek a falon, lehetek majd annyira ügyes hogy én csinálom a hűtőszekrényt meg, a generálozást is, és a gyerekek szobájara a tapétát, lehet nekem iskolám is, és munka helyem, végzettségem, papírjaim, aktuális almom, politikai meggyőződésem, egészséges nyakam, kiegyensúlyozott nemi életem, pulikutyám, napi elfoglaltságaim, bekeretezett képem valakiről, és sok jó könyvem, idom is rá, nyugalmam, és meg meg is világosodhatok; mire megyek vele. néha elont egy érzés hogy mire megyek vele. nélküled élek. éltem. élni is fogok. nélküled. nélküle. nélkületek. s élhetek én veletek is; néha elont egy érzes. kifeszítem magam száradok.

néha elönt egy érzés;
olyankor
száraz falak közt ázok,
és várok.
hogy ne zúgjanak a fák, hogy száradjanak az esők, ne nyomjon az ágy, és bukjanak az elsők, hogy a szó fogyjon, és ne a szeretők, hogy ne nevessenek akik nem visszaesők!

néha elönt egy érzés.
olyankor
a könnyekkel hadban állok,
és fázok.
mert hidegek a harcok, hidegek az arcok, jegesek bőrömön a karcok, és üresek a teleírt lapok, magamból már magamnak sem adok, nem is kapok, valamit valamiből ha kiharaphatok!

néha elönt egy érzés.
olyankor
kifeszítem magam,
és száradok.

nagyvárosi álom

én álmodok míg a város
marad hidegen idegen
de álmomban fent vagyunk a hegyen
te csak ülsz mellettem
mint a gondok csendesen

s én a bánataid közben
ha ott maradnak a szemeden
mint tóba hullt leveleket
egyenként szelíden kiemelem
és csapzott titkaim közé préselem

tajtékos napok

mindazonképpen látható,
hogy a szerelem nem
s az emlékezet sem,
a testek szaga, vagy
parkban maradt falevelek
színe sem az
amit keresünk.
félrecsúszott szavakon
vágódunk az ég felé,
s arccal egymásnak
magunkra ismerünk.

bár minden túlélésnek
szüksége van válaszra;
mi mégsem kérdezünk.
s úgy szeretnénk
szabadnak látszani!
de csak magyarázzuk az
emlékezetünk.

-

(van hogy ajtók vannak a falakon
de van hogy falak vannak az ajtókon,
s van hogy ha semmi nincs is,
mi azért mégis a tetőn mászunk ki)