blue valentine
van abban valami, keresem rá a helyes kifejezést, szóval valami, hogy míg évekkel ezelőtt a kerekesszékkel foglalkozó filmekre mondtam azt, hogy egy magamfajta fickónak megmutatni olyasmi, mintha rágyújtanál egy olajos hordón ülve, azaz meglehetősen borítékolható a végeredmény, addig most(anában?) a párkapcsolatok elmúlása az a téma, amire garantáltan robbanni fogok. így változnak az ember félelmei? mára már inkább a kerekesszék, mint egy válás? inkább mozogni ne tudjak, mint az a borzalom, hogy szeretlek, és te is szeretsz, de mégis csak bántalak már, és te is bántasz? legyek inkább nyomorék, (mintha választhatnék) mint hogy kiderüljön, amit mindannyian tudunk már, hogy nem, a szabály nálunk se dől le majd?
és ha már a szkafander és pillangó - bár egyébként sok köze nincs hozzá, de a hatása miatt bennem mégis összekapcsolódik - ennek a filmnek a történetét se nehéz elmondani; két, helyes, a maga nemében mindkét oldalról vonzó fiatal, a maguk fiatalságában összeházasodnak. lesz egy gyerek is, ahogy az ilyenkor lenni szokott, bár nem pont úgy, ahogy annak lennie kellene, de ez is szokott így lenni. jófejek, szeretik egymást, megérdemlik egymást. igen ez a hülye szó, ez, a megérdemlik, mi az istent érdemel meg az ember? azt hogy él? és hogy így él?
na effajta film ez, lehet kérdezni utána. kínosan pontos egyébként, ha a téma nem ez lenne, gyanút is fognék, minden a helyén, elképesztő alakítások, nagyszerű képek - már az elején amikor a lány néz a fiú után az üvegen át, és a leheletétől bepárásodik az ablak, basszameg, hát miért érdemes filmeket csinálni ha nem ezért? - kurvajó zenék (grizzly bear és a smoke gets in your eyes, most mond meg), szóval egyáltalán. az időben ugráló szerkezet levadássza a hatást, működik, a giccsen innen, bár a valóságon azért némileg túl; szóval minden a helyén. a történet is. a fiú jó apa, de hogy lehet jó apa, aki nem végezte el a gimnáziumot? az anya szereti a gyerekét, de nem ezt akarta, hát persze, ki akarja ezt?
de mit? érdekes módon, és számomra nagyon szimpatikusan a film meg se kísérli bemutatni, hogy miként kopik el mindaz, amivel kezdték, amit szerelemnek?, jövőnek? bizalomnak? mi a tökömnek kell hívni, pusztán a két végletet - ahogy kezdték, és ahogy végzik - rakja egymás mellé, ügyesen, okosan, úgy, hogy nagyon fáj. a két véglet egymás mellett mindig nagyon fáj, közte meg ott az élet. tipikusan az az alkotás, amiben nagyon nagyokat lehet alakítani, ez itt meg is történik, bár ha utána néz az ember, egy kicsit túlzónak tűnik az ára; a két főszereplő civilben is összeköltözött, hogy a forgatásra hitelesen tudják majd adni a házasokat, a rendező több mint tíz éven át alakítgatta a forgatókönyvet, saját élményeken alapulva, szóval mindez szép, és jó, de nem akarom tudni, minek, színház legyen a filmvilág, a végén jöjjenek fel a betűk, ne a kulisszák nyűgözzenek le, hanem a végeredmény.
és az persze nyűgöz rendesen, még ha ez nyűg is. a hülye kérdésemnek a másik fele is igaz, vagyis hogy miért érdemes filmet csinálni, ha nem ezért?, nos erre biztosan lenne pár csípőből jövő válasz, hogy mindenért, csak nem ezért; ez a film nem szórakoztat, nem old fel, és az ítélete se kellemes; azt egyre inkább megtanuljuk, ó basszameg így harminc felé még vizsgázunk is belőle, tudjuk már hogy nincs mágia, nincs varázslat, és nem elég a szerelem, de basszameg, mi elég, ha a szerelem nem, és nem elég a szeretet sem, a gyerek sem, és az sem, hogy alapvetően nem akar az egyik fél sem rosszat. nem elég, mi az elég, zorántól a szerelemnek múlnia kell-t hallgatni odavissza százszor, na az elég.
nagyon tetszett a fiú karaktere, nyilván, hiszen én is állva pisilek. ez a csávó sokkal inkább férfi mint mi, a többesszám alatt azt a sarkításos átlagot értem, akik állva pisilők egyáltalán meg fogjuk nézni ezt a filmet, fasza gyerek, titokban a legtöbb lány valami ilyesmit szeretne, lehangolt játékgitárral szerenádot adni, hülyéskedni, tetoválás, jó humor, kétkezi munkából él, erre mondják hogy megáll a lábán. iszonyatosan jó, ahogy a férfi klisék megjelennek a filmben, persze mind ugyanazt akarja - a nőt -, a tipikusan szépfiú első barát, aki persze pornófilmből hozott kultúrával dugja szét a szerelmet, és a végén harmadmagával megy verekedni, vagy a másik véglet, a csíkos inges, az anyu kedvence férfi maradvány, aki elvégezte az egyetemet, doktor is lett, jövője is van, még azt a luxust is megengedheti magának, hogy úgy udvarol, hogy nem udvarol, hanem parancsol, ti. 'ajánlatot tesz', ó bazdmeg. és közte meg az ideális, akiből volt egy darabka belőlem is, a laza srác, aki még tudja hogy nem kell mindent annyira komolyan venni, aztán meg persze mégiscsak komolyan kell, a kurva életbe, és minden lesz, csak nem ideális, elmegy fölötte az idő, nem csinál semmit, elkényelmesedik, csak szereti a lányát, csak, ez persze kevés, aztán már harcolna, de mi ellen, hova, egyre szánalmasabb lesz, és a végén még veszíteni se tud, hát persze, akkor vagy férfi, ha csöndben, nyugodtan veszítesz, vagy ha szétversz mindent magad körül? vagy ha megütöd a nőt? milyen kérdéseket mersz feltenni te kisbuzi? (ó de rég láttalak kábé, te még élsz?)
és a nő karaktere is kurvajó. egy kurva, természetesen, bár lehetne szebben fogalmazni, és igaz lenne az is. nagyon pontosan egyensúlyozza ezt is a film, egyik karakter felé se billen, mindkét karaktert ugyanannyira lehetne utálni, mint szeretni, elítélni mint felmenteni. amikor a nőgyógyásznál megkérdezik tőle hogy mikor volt az első szexuális aktusa, és hogy hány partnere volt, az akkora megoldása mindennek, hogy ihaj, az ilyenekért kellene forgatókönyvi oscárt osztogatni, már ha lenne még bármi értelme annak, hogy ki kapja az oscart. és megoldása a nőnek sincs, persze. a csíkos inges pasi? nem ezt akarta, persze. azt is kínosan pontosan bemutatja ez a film, hogy mennyire két szereplős meccs az ilyen, az, hogy a végén a földön fekszünk, és kiabáljuk a pasinak, hogy üss meg, gyerünk üss meg, az mennyire mind a két félen múlik, még ha kölcsönösen tehetetlenek is.
és ez az utolsó, talán legfájdalmasabban tetsző pont ebben a filmben; hogy nem old fel. pedig azt akarja mindenki, a néző is, a szereplők is. a végét sokféle képen lehet értelmezni, ha nagyon szeretnéd még feloldásnak is; de feketén fehéren nem az. nem ad a szereplők kezébe eszközöket, nincs nagy dráma, nem szakad rájuk az ég, vagy nyerik meg a lottót, vagy bármi olyan, ami kilendíthetne, ami megtenné azt a szívességet, hogy nem kell önmaguk legyenek; és leginkább ez az, ami miatt az ember nem nézné meg még egyszer ezt a filmet szívesen. jó hogy van ilyen, és jó hogy erről beszél valaki, az is jó hogy egy film teszi meg ezt, és az is jó, hogy ennyire jól csinálja; de az ember olyan, hogy másodjára már szívesebben fordul el, ezt is láttam, mit kezdjek vele. nem hiszem hogy ezzel a filmmel bármilyen házasságot vagy kapcsolatot meg lehetne menteni, de azt sem, hogy emiatt félne valaki még jobban a házasságtól; igenis van mellékhatás, még akkor is, ha ez a gyógyszer nem megoldás semmire, és gyógyszerész sincs, akitől lehetne kérdezgetni.
nemes nagy ágnes írja, az is milyen hihetetlen már hogy ilyeneket lehet írni, és az is, hogy ebben bezzeg nem változik az idő, ahogy akkor is, úgy most is elképesztő hogy
– de így? mi van még? nem nyugszom sosem.
szeretsz, szeretlek. mily reménytelen.
az. hinni kéne istenben. a szerelemben. egy csekkfüzetben. a felsőoktatásban. a nyereményjátékokban. az utazásban. a művészetben, na abban főleg. vagy legalább abban, hogy van értelme ilyen bejegyzéseket írni, ahol csak úgy repkednek a basszamegek, basszameg. valamiben. benned. de milyen reménytelen, basszameg. például nézd meg ezt a filmet. és utána? mi van még? nyugodj meg.
van abban valami, keresem rá a helyes kifejezést, szóval valami, hogy míg évekkel ezelőtt a kerekesszékkel foglalkozó filmekre mondtam azt, hogy egy magamfajta fickónak megmutatni olyasmi, mintha rágyújtanál egy olajos hordón ülve, azaz meglehetősen borítékolható a végeredmény, addig most(anában?) a párkapcsolatok elmúlása az a téma, amire garantáltan robbanni fogok. így változnak az ember félelmei? mára már inkább a kerekesszék, mint egy válás? inkább mozogni ne tudjak, mint az a borzalom, hogy szeretlek, és te is szeretsz, de mégis csak bántalak már, és te is bántasz? legyek inkább nyomorék, (mintha választhatnék) mint hogy kiderüljön, amit mindannyian tudunk már, hogy nem, a szabály nálunk se dől le majd?
és ha már a szkafander és pillangó - bár egyébként sok köze nincs hozzá, de a hatása miatt bennem mégis összekapcsolódik - ennek a filmnek a történetét se nehéz elmondani; két, helyes, a maga nemében mindkét oldalról vonzó fiatal, a maguk fiatalságában összeházasodnak. lesz egy gyerek is, ahogy az ilyenkor lenni szokott, bár nem pont úgy, ahogy annak lennie kellene, de ez is szokott így lenni. jófejek, szeretik egymást, megérdemlik egymást. igen ez a hülye szó, ez, a megérdemlik, mi az istent érdemel meg az ember? azt hogy él? és hogy így él?
na effajta film ez, lehet kérdezni utána. kínosan pontos egyébként, ha a téma nem ez lenne, gyanút is fognék, minden a helyén, elképesztő alakítások, nagyszerű képek - már az elején amikor a lány néz a fiú után az üvegen át, és a leheletétől bepárásodik az ablak, basszameg, hát miért érdemes filmeket csinálni ha nem ezért? - kurvajó zenék (grizzly bear és a smoke gets in your eyes, most mond meg), szóval egyáltalán. az időben ugráló szerkezet levadássza a hatást, működik, a giccsen innen, bár a valóságon azért némileg túl; szóval minden a helyén. a történet is. a fiú jó apa, de hogy lehet jó apa, aki nem végezte el a gimnáziumot? az anya szereti a gyerekét, de nem ezt akarta, hát persze, ki akarja ezt?
de mit? érdekes módon, és számomra nagyon szimpatikusan a film meg se kísérli bemutatni, hogy miként kopik el mindaz, amivel kezdték, amit szerelemnek?, jövőnek? bizalomnak? mi a tökömnek kell hívni, pusztán a két végletet - ahogy kezdték, és ahogy végzik - rakja egymás mellé, ügyesen, okosan, úgy, hogy nagyon fáj. a két véglet egymás mellett mindig nagyon fáj, közte meg ott az élet. tipikusan az az alkotás, amiben nagyon nagyokat lehet alakítani, ez itt meg is történik, bár ha utána néz az ember, egy kicsit túlzónak tűnik az ára; a két főszereplő civilben is összeköltözött, hogy a forgatásra hitelesen tudják majd adni a házasokat, a rendező több mint tíz éven át alakítgatta a forgatókönyvet, saját élményeken alapulva, szóval mindez szép, és jó, de nem akarom tudni, minek, színház legyen a filmvilág, a végén jöjjenek fel a betűk, ne a kulisszák nyűgözzenek le, hanem a végeredmény.
és az persze nyűgöz rendesen, még ha ez nyűg is. a hülye kérdésemnek a másik fele is igaz, vagyis hogy miért érdemes filmet csinálni, ha nem ezért?, nos erre biztosan lenne pár csípőből jövő válasz, hogy mindenért, csak nem ezért; ez a film nem szórakoztat, nem old fel, és az ítélete se kellemes; azt egyre inkább megtanuljuk, ó basszameg így harminc felé még vizsgázunk is belőle, tudjuk már hogy nincs mágia, nincs varázslat, és nem elég a szerelem, de basszameg, mi elég, ha a szerelem nem, és nem elég a szeretet sem, a gyerek sem, és az sem, hogy alapvetően nem akar az egyik fél sem rosszat. nem elég, mi az elég, zorántól a szerelemnek múlnia kell-t hallgatni odavissza százszor, na az elég.
nagyon tetszett a fiú karaktere, nyilván, hiszen én is állva pisilek. ez a csávó sokkal inkább férfi mint mi, a többesszám alatt azt a sarkításos átlagot értem, akik állva pisilők egyáltalán meg fogjuk nézni ezt a filmet, fasza gyerek, titokban a legtöbb lány valami ilyesmit szeretne, lehangolt játékgitárral szerenádot adni, hülyéskedni, tetoválás, jó humor, kétkezi munkából él, erre mondják hogy megáll a lábán. iszonyatosan jó, ahogy a férfi klisék megjelennek a filmben, persze mind ugyanazt akarja - a nőt -, a tipikusan szépfiú első barát, aki persze pornófilmből hozott kultúrával dugja szét a szerelmet, és a végén harmadmagával megy verekedni, vagy a másik véglet, a csíkos inges, az anyu kedvence férfi maradvány, aki elvégezte az egyetemet, doktor is lett, jövője is van, még azt a luxust is megengedheti magának, hogy úgy udvarol, hogy nem udvarol, hanem parancsol, ti. 'ajánlatot tesz', ó bazdmeg. és közte meg az ideális, akiből volt egy darabka belőlem is, a laza srác, aki még tudja hogy nem kell mindent annyira komolyan venni, aztán meg persze mégiscsak komolyan kell, a kurva életbe, és minden lesz, csak nem ideális, elmegy fölötte az idő, nem csinál semmit, elkényelmesedik, csak szereti a lányát, csak, ez persze kevés, aztán már harcolna, de mi ellen, hova, egyre szánalmasabb lesz, és a végén még veszíteni se tud, hát persze, akkor vagy férfi, ha csöndben, nyugodtan veszítesz, vagy ha szétversz mindent magad körül? vagy ha megütöd a nőt? milyen kérdéseket mersz feltenni te kisbuzi? (ó de rég láttalak kábé, te még élsz?)
és a nő karaktere is kurvajó. egy kurva, természetesen, bár lehetne szebben fogalmazni, és igaz lenne az is. nagyon pontosan egyensúlyozza ezt is a film, egyik karakter felé se billen, mindkét karaktert ugyanannyira lehetne utálni, mint szeretni, elítélni mint felmenteni. amikor a nőgyógyásznál megkérdezik tőle hogy mikor volt az első szexuális aktusa, és hogy hány partnere volt, az akkora megoldása mindennek, hogy ihaj, az ilyenekért kellene forgatókönyvi oscárt osztogatni, már ha lenne még bármi értelme annak, hogy ki kapja az oscart. és megoldása a nőnek sincs, persze. a csíkos inges pasi? nem ezt akarta, persze. azt is kínosan pontosan bemutatja ez a film, hogy mennyire két szereplős meccs az ilyen, az, hogy a végén a földön fekszünk, és kiabáljuk a pasinak, hogy üss meg, gyerünk üss meg, az mennyire mind a két félen múlik, még ha kölcsönösen tehetetlenek is.
és ez az utolsó, talán legfájdalmasabban tetsző pont ebben a filmben; hogy nem old fel. pedig azt akarja mindenki, a néző is, a szereplők is. a végét sokféle képen lehet értelmezni, ha nagyon szeretnéd még feloldásnak is; de feketén fehéren nem az. nem ad a szereplők kezébe eszközöket, nincs nagy dráma, nem szakad rájuk az ég, vagy nyerik meg a lottót, vagy bármi olyan, ami kilendíthetne, ami megtenné azt a szívességet, hogy nem kell önmaguk legyenek; és leginkább ez az, ami miatt az ember nem nézné meg még egyszer ezt a filmet szívesen. jó hogy van ilyen, és jó hogy erről beszél valaki, az is jó hogy egy film teszi meg ezt, és az is jó, hogy ennyire jól csinálja; de az ember olyan, hogy másodjára már szívesebben fordul el, ezt is láttam, mit kezdjek vele. nem hiszem hogy ezzel a filmmel bármilyen házasságot vagy kapcsolatot meg lehetne menteni, de azt sem, hogy emiatt félne valaki még jobban a házasságtól; igenis van mellékhatás, még akkor is, ha ez a gyógyszer nem megoldás semmire, és gyógyszerész sincs, akitől lehetne kérdezgetni.
nemes nagy ágnes írja, az is milyen hihetetlen már hogy ilyeneket lehet írni, és az is, hogy ebben bezzeg nem változik az idő, ahogy akkor is, úgy most is elképesztő hogy
– de így? mi van még? nem nyugszom sosem.
szeretsz, szeretlek. mily reménytelen.
az. hinni kéne istenben. a szerelemben. egy csekkfüzetben. a felsőoktatásban. a nyereményjátékokban. az utazásban. a művészetben, na abban főleg. vagy legalább abban, hogy van értelme ilyen bejegyzéseket írni, ahol csak úgy repkednek a basszamegek, basszameg. valamiben. benned. de milyen reménytelen, basszameg. például nézd meg ezt a filmet. és utána? mi van még? nyugodj meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése