két szó közé kifeszíteni a semmid

az első szó mindig olyan mint. mindig valamilyen, sose pont olyan, ezért lesz olyan mint.
az első szó olyan mint mondjuk fakó, régi kép, analóg napfénnyel, ez a gyerekkorod nyaralása, te állsz kisgatyába, bal lábad mindjárt a tóban, az első szó olyan, mint a bal lábszáradon végigkúszó hideg, amikor belelépsz végre a szabadságszagú vízbe, feletted a régi, gyűrött szélű ég, körülötted, néhol látszik, máshol lemaradt, de anya, apa, ártatlanság, öröklét.
az első szó olyan mint egy csónakon elcsókolt csók, mint tornacipőben belépni egy bálterembe, mint bekötött szemmel az ajándék előtt állni, vagy mint a karácsonyfa tetejére nyújtózkodva csúcsot rakni, mint üvegtörés a csöndben, az első szó mint a repülő kő a szomszéd ablaka felé, mint a véletlen, de aztán végighúzott érintés az alkaron, mint amikor nagylevegő után először merted berakni a fejed a víz alá, lesz ami lesz, az első szó olyan mint egy áramszünet családi ebédkor, mint mikor rádlépnek tánc közben, mint amikor visszanéznek keresztül a tömegen, úgy hogy ettől híd épül, íves, hatalmas lehetőség szakadékokon feszülő híd, amelyikről legszívesebben hanyatt ugranál tőle a nagy büdös semmibe.

nem tudom miről akarok írni.
én annyit hazudok magamnak, hogy már magam se hiszem el. hazudok, mondom, nem hiszek neked, mondom magamnak, tehát akkor mit hiszek? hogy ez az igazság?
egy példa magasabb szintű mentalizációra; az ellenség elfogja az ellenséget, vagyis a gonoszok a jókat, a jók a gonoszokat, a pirosak a kékeket, az a oldal a b oldalt, úristen messziről nézve milyen mindegy minden, úristen, ha te mindig messziről nézed, mennyire mindegy lehet neked; szóval elfogják az ellenséget, ki akarják húzni belőle, hol állomásoznak; tudják hogy vagy a hegyen, vagy mondjuk a völgyben. tudják hogy úgyse fogja elmondani. az elfogott ellenség tudja hogy az ellenség tudja hogy ő hazudni fog, azt is tudja hogy az igazság az, hogy a hegyen vannak, és okos mint az állat, ezért, amikor megkérdezik tőle, hogy mondja hogy hol vannak, azt mondja: a hegyen. duplacsavar vagy mi a tök; de ha az ember érti a gondolkozást, elvileg ez egy egyszerű példa, mégis a legtöbb autista megbukik rajta. elképzelni azt, hogy az ellenség elképzeli azt, hogy te elképzeled azt, hajaj.
szóval nem tudom miről akarok írni, mondom magamnak, miután elfogtam magamat, és tudom hogy nem fogom elmondani magamnak, ha megkérdezem magamtól, hogy miért írok.
miattad.
apja faszát már ennek, dehogy. milyen elképesztő luxus lenne például magért az írásért írni; az elmesélés gyönyörűségéért, ami talán a legközelebb van a lebegéshez. a lebegés van a legközelebb a szeretkezéshez. a szeretkezés van a legközelebb a szerelemhez. a szerelem van a legközelebb istenhez.
persze nincs leg, nincs két bé, élet van, analóg, gyűrött szélű, ha elmúlik, be lehet ragasztani valahova, alá lehet írni szép, szomorú mondatokat, számokat. élt két évet, írt négy évet, feleslegesen szenvedett hét évet, vegetált húsz évet, tanult harminc évet.
szeretett - egy jegyű szám. szerették - két jegyű? na ezért már érdemes lenne élni.
de persze nem erről akartam írni.
most először írok djzés közben. egyszer sakkozás közben is szeretnék írni. most ide nem írom le, mennyi minden közben szeretnék írni, és mennyi minden közben nem.
lehetnék szexi; egy író dj. lehetnék még szexibb; egy sakkozó dj, aki épp ír. sakkoztam már djzés közben, de azt hiszem nem voltam közben sajnos szexi.
vannak szavak amiket nem érdemes leírni; ilyen például az hogy szexi. david hasselhoffot képzelem el rá, szőrös hassal, derékig homokban, mögötte ugrálnak a piros fürdőruhás lányok.
de nem erről akartam írni.
a szavaim, basszameg, csak annyit érnének, csak annyit, hogy nem a szívbe, faszt, már elnézést, nem a szívbe, a szívben annyi minden van, hanem mondjuk a testbe, végig a vállad mellett a pánton, a domborulaton, körbesimogatva amibe lehet kapaszkodni, aztán lejjebb, a hason, csíkot hagyva, majd még lejjebb, és ott körbe, mélyre, vissza, körbe, másik irányban, lassan, felgyorsulva, lelassulva, a szélét, aztán megkeresve azt, aztán otthagyva azt, aztán megint megtalálva azt, igen, közhely ez is, közhely szótárban vajon mi lenne a kifejezés erre, szóval hogy igen, csak annyit érnének a szavaim, mint a nyelv, ami kimondja őket, nem feltétlen a magam nyelvére gondolok, legalább annyi megfogható, és sicc, hiszen ez se megfogható, de mégis, annyi m-e-g-f-o-g-h-a-t-ó- haszna lenne a nyelvemnek, hogy egy pillanatra ne gondolj semmire, semmire, még arra se, hogy nem gondolsz semmire, hanem hogy szétnyílj mint egy virág, és egyszerre minden legyél, és semmi, és közben ívbe feszülj, a szád úgy nyíljon szét, mint ami már semmit nem tud mondani; csak annyi haszna lenne a szavaimnak, mint egy szájnak a nyakadon.
arra gondolok minden hajnalon, vajon kinek a szája lesz a nyakadon?
mintha nem is neked írnám, hanem a blogomba. mintha nem is a blogomba írnám, hanem neked.
az első szó olyan mint én.
az első szó olyan mint valami telefonhívás, amit sose vesznek fel; búg, búg, amíg aztán nem kapcsolható. az utolsó szó rohan érte, de késve rántja fel a kagylót; már csak búg, búg, nincs, ami kapcsolható.
ha az első szó vagyok én, akkor te vagy az utolsó.
most jönne az, hogy az utolsó szó olyan, mint. az utolsó szó talán épp olyan. olyan mint, mint mondd meg te milyen.
mondj hasonlatot arra, amikor megszakad a szív. mondj hasonlatot arra, amikor nem szakad meg. mondj hasonlatot arra, amikor történik valami; és mondj arra is, amikor nem. mondd ki azt, ami nincs.

látod, most se írtam a semmiről.
csak nem hiszek el semmit magamnak.