a csönd karcsú vizein hajóztam épp, amikor elkezdted mondani hogy volt valami osztálytársad, akinek van egy bátyja, huszonhárom éves, de már megházasodott, elvett egy tizenkilenc éves lányt, nem igazán figyeltem, tudod, engem nem érdekel más boldogsága, csak a sajátom, bár azt is tudod, hogy máskor a sajátom sem érdekel, viszont másén szívesen elidőzöm, például amikor szárítod a hajad, olyankor szívesen nézem a hullámokat, amikkel betöltöd a fürdőszobát, olyankor bárki lehetnél, tudod nincs arcod, csak hajad, olyankor bárki lehetnék, aki ott ül, ringatózik a csend vizein, figyeli azt az ősi mozdulatot, ahogy a törülközőt csavarod a hajad köré, és közben magyarázol valamiről, tulajdonképpen teljesen mindegy hogy miről, kényszeresen mondasz el mindig dolgokat, én pedig messziről figyelek rájuk, ahonnét nem is igazán az számít hogy miről beszélsz, talán csak a hangod, ami ilyenkor olyan mint a hajad, betölti a fürdőszobát, és bárki hangja lehetne, bárkié, aki épp arról beszél, hogy
valami osztálytársának a bátyja már huszonhárom évesen megházasodott, azon mosolygok magamban, hogy mit akarsz ezzel, a lány tizenkilenc éves, mindig fiúkról és lányokról mesélsz nekem, azt hiszed már itt elkezdődik mások boldogsága, ugye, egy fiú, meg egy lány, mintha belőlünk pont ez hiányozna, akikről mesélsz, már milyen fiatalon házasok, nahát, mit akarsz ezzel, aztán arról beszélsz hogy képzeljem, a lány a fürdőkádban filmet nézett, hülye ötlet, de ez tetszik, a kép, szép, karcsú testet képzelek, fürdőhabbal, a kádon keresztbe ilyen kis asztal, azon a laptop, valami vígjáték, sorozat, lányregény, laptop reklám, tuti apple, fehér laptop, a fehér fürdőszobában, fehér habbal, fehér bőrrel, lustán képzelődöm amíg beszélsz, a lány kiszól a fiúnak meséled, hogy le fog merülni a laptop, hozza be az aksit, nahát, akkor nem lehet apple, tudod az sose merül le, elmosolygok magamon, melletted megtanultam úgy egyedül lenni, ahogy nélküled nem tudnék sose, nem is tudom hogy szeretem e ezt, vagy szabadulnék tőle, vagy inkább annyira valós, hogy nem is tudok vele mit kezdeni, mint ahogy veled se, a fürdőszobában szétfolyó hajaddal és hangoddal se, mindenütt ott vannak, hányszor rád akartam szólni hogy ne hagyd ott a hajad mindenhol,
hányszor rád akartam szólni, hogy ne beszélj már ilyenkor mindig, ha véletlenül egy légtérben vagyunk a fürdőszobában, nyugodtan szeretnék wczni, vagy csak öregedni a tükör előtt, teljesen mindegy, de máris elindul a hajad és a hangod felém, mint ahogy most is, és mi a fenét kezdjek ezzel, valami lány, akinek már férje van, aki behozza neki a laptop aksiját a fürdőszobába, micsoda luxus, fürdőkádban filmet nézni, nekünk még kádunk sincs, bezzeg laptopunk, az embereknek hamarabb van laptopjuk mint fürdőkádjuk, ilyenekre gondolok, meg ahogy lustán belenyújtózik a fantáziám abba, amit mondasz, mások fürdőhabos boldogságába, ahogy mellé képzelem, hogy mennyire szerethetik egymást, hogy még a házasságuk is működik, tuti az összes iskolát rendesen fogják elvégezni, jó munkájuk és szép gyerekük lesz, és mire annyi idősek lesznek mint én, már sokkal többet fognak a bölcsen és okosan szeretésről tudni mint én, tulajdonképpen nem is érdekel ez az egész, valami osztálytársad bátyja, mit kezdjek én ezzel, most lusta vagyok mindarra, ami rajtam túl van, mert ami rajtam túl van, talán az vagyok én, talán az vagyok én, ahogy szárítod a hajad, turbánként felcsavarva a törölközőt ahogy nekem még sose sikerült, az arcodat matatod a tükör előtt, nézem ahogy öregszel, és már csak a hólyagomra akarok gondolni, meg arra, hogy menj már ki, had wczek nyugodtan, elképesztő hogy ennyire nem ismerjük egymást, hogy ennyi idő után még azt sem tudod, hogy szeretek egyedül pisilni,
ha ezt elmondanám, talán bizalom kérdést csinálnál belőle, vagy presztízst , mint ahogy abból is, ha kimondanám amire gondolok, hogy nem érdekel az osztálytársad bátyjának a házassága, pedig már mondod is tovább, hogy a fiú behozza a laptop aksiját, bedugja az áramba, itt gondolok először arra, hogy lehet hogy nem a mások boldogságáról beszélsz most, mert a töltő vége beesik a vízbe, a lányt elkezdi rázni az áram, a fiú segíteni akar, ki akarja húzni, de a feszültség a csempéhez vágja, úristen mi a szarról beszélsz, a csend lassú vizei felkavarodnak, hánykolódni kezdek, hányingerem van, a fiút hozzávágja a feszültség a csempéhez, elveszti az eszméletét, nem lehet tudni hogy pontosan mennyi ideig nem tud magáról, addig a lányt rázza a kádban az áram, a fantáziám menekülne abból amit mondasz, de túl gyorsan jött a fordulat, képtelen vagyok elfordulni a látványtól, ahogy az a fehér test, a fehér kádban, a fehér, de hát látod te is, azt hiszem, látod te is a habokat, azokat a szemérmetlen, lehetetlen mozdulatokat, ahogy tehetetlenül vonaglik valakinek a boldogsága a habokban, aztán a fiú visszanyeri az eszméletét, addigra már persze késő, ennél a résznél az arcomat nézed a tükörben, mégis, mire vagy kíváncsi, hogy megvisel e más borzalma, hogy erre bezzeg figyelek e, hogy így érdekel e már a történeted,
mintha tudnád hogy amit most mesélsz, abban benne van mindaz, ami rajtam túl van, mindaz ami én vagyok, én vagyok az a fiú, félájultan a fürdőszoba kövén, aki feláll, megpróbálja újraéleszteni a lányt, meséled, és egy pillanatra sikerül, egy pillanatra, a lány ránéz, és azt mondja, hogy minden rendben lesz, igen, hallom ahogy mondja, mi mást mondhatna, minden rendben lesz, de ő most meg fog halni, viszont nagyon szereti, egy pillanatra visszajön minden, amivel ilyeneket lehet mondani, a szív, az agy, a házasság, a boldogság, úristen, semmit nem tudok az életről, én csak wczni szerettem volna, de ő most meg fog halni, és meghal, és ott tartja a fiú a kezében, a fürdőszoba kövén, a nedves sötétben, én úgy képzelem, hogy a bús picsába lehet megőrizni a józan észt ilyenkor, egyáltalán bármit, és meg kell e őrizni bármit is ilyenkor, a pillanatot, a szívet, az agyat, a házasságot, a boldogságot, egy pillanatnyi huszonhárom éves öröklétet a fürdőszoba kövön, úristen, ezt hangosan mondom, ahányszor magamon túl találom magam, mindig istent emlegetem, pedig ilyenkor tudom is hogy mit beszélek, erre te elhallgatsz, nézel a tükörből, mint aki vár valamit, mi az istent akarsz, eltorzult arccal nézek rád, te elfordulsz, pedig
hirtelen borzasztóan érdekelsz, hogy mire gondolhatsz most, miért mondtad el, pont most, itt a fürdőszobában, miben láthatod bennük magunkat, hogy hova tenném a józan eszem, ha kiderülne, minden elképesztő borzalomból kilépve, a fürdőszoba kövén, hogy tényleg van olyan hogy nincsen semmi baj, és hogy szeretsz, aztán ennyi, ahol nem lenne senki más, csak mi, ahova nem férne be annyi ember boldogsága, vagy nyomorúsága, mint most a miénkbe, ahogy elhallgatsz, kimész az ajtón, és én ott maradok egyedül, képzeletben még félig ott az áramtalan sötét fürdőszobában, ölemben egy pillanattal, valaki más pillanatával, aki rajtam túl van, aki most én vagyok, akibe örökre beleégette az áram azt, amire én innen vágyok, azt, amin keresztül onnan pontosan látnám, hogy minden egyes mozdulatban mennyire benne van a halál, és én mégis mennyiszer nem figyeltem rád, úristen, milyen kibaszott sokszor nem figyeltem rád, ahogy betöltötted a hangoddal a fürdőszobát, ezért, és nem az összes többiért üvöltenék, ott a hideg fekete kövön, üvöltenék, míg a józan ész a csenddel együtt forogna párat, aztán eltűnne a lefolyóban.
valami osztálytársának a bátyja már huszonhárom évesen megházasodott, azon mosolygok magamban, hogy mit akarsz ezzel, a lány tizenkilenc éves, mindig fiúkról és lányokról mesélsz nekem, azt hiszed már itt elkezdődik mások boldogsága, ugye, egy fiú, meg egy lány, mintha belőlünk pont ez hiányozna, akikről mesélsz, már milyen fiatalon házasok, nahát, mit akarsz ezzel, aztán arról beszélsz hogy képzeljem, a lány a fürdőkádban filmet nézett, hülye ötlet, de ez tetszik, a kép, szép, karcsú testet képzelek, fürdőhabbal, a kádon keresztbe ilyen kis asztal, azon a laptop, valami vígjáték, sorozat, lányregény, laptop reklám, tuti apple, fehér laptop, a fehér fürdőszobában, fehér habbal, fehér bőrrel, lustán képzelődöm amíg beszélsz, a lány kiszól a fiúnak meséled, hogy le fog merülni a laptop, hozza be az aksit, nahát, akkor nem lehet apple, tudod az sose merül le, elmosolygok magamon, melletted megtanultam úgy egyedül lenni, ahogy nélküled nem tudnék sose, nem is tudom hogy szeretem e ezt, vagy szabadulnék tőle, vagy inkább annyira valós, hogy nem is tudok vele mit kezdeni, mint ahogy veled se, a fürdőszobában szétfolyó hajaddal és hangoddal se, mindenütt ott vannak, hányszor rád akartam szólni hogy ne hagyd ott a hajad mindenhol,
hányszor rád akartam szólni, hogy ne beszélj már ilyenkor mindig, ha véletlenül egy légtérben vagyunk a fürdőszobában, nyugodtan szeretnék wczni, vagy csak öregedni a tükör előtt, teljesen mindegy, de máris elindul a hajad és a hangod felém, mint ahogy most is, és mi a fenét kezdjek ezzel, valami lány, akinek már férje van, aki behozza neki a laptop aksiját a fürdőszobába, micsoda luxus, fürdőkádban filmet nézni, nekünk még kádunk sincs, bezzeg laptopunk, az embereknek hamarabb van laptopjuk mint fürdőkádjuk, ilyenekre gondolok, meg ahogy lustán belenyújtózik a fantáziám abba, amit mondasz, mások fürdőhabos boldogságába, ahogy mellé képzelem, hogy mennyire szerethetik egymást, hogy még a házasságuk is működik, tuti az összes iskolát rendesen fogják elvégezni, jó munkájuk és szép gyerekük lesz, és mire annyi idősek lesznek mint én, már sokkal többet fognak a bölcsen és okosan szeretésről tudni mint én, tulajdonképpen nem is érdekel ez az egész, valami osztálytársad bátyja, mit kezdjek én ezzel, most lusta vagyok mindarra, ami rajtam túl van, mert ami rajtam túl van, talán az vagyok én, talán az vagyok én, ahogy szárítod a hajad, turbánként felcsavarva a törölközőt ahogy nekem még sose sikerült, az arcodat matatod a tükör előtt, nézem ahogy öregszel, és már csak a hólyagomra akarok gondolni, meg arra, hogy menj már ki, had wczek nyugodtan, elképesztő hogy ennyire nem ismerjük egymást, hogy ennyi idő után még azt sem tudod, hogy szeretek egyedül pisilni,
ha ezt elmondanám, talán bizalom kérdést csinálnál belőle, vagy presztízst , mint ahogy abból is, ha kimondanám amire gondolok, hogy nem érdekel az osztálytársad bátyjának a házassága, pedig már mondod is tovább, hogy a fiú behozza a laptop aksiját, bedugja az áramba, itt gondolok először arra, hogy lehet hogy nem a mások boldogságáról beszélsz most, mert a töltő vége beesik a vízbe, a lányt elkezdi rázni az áram, a fiú segíteni akar, ki akarja húzni, de a feszültség a csempéhez vágja, úristen mi a szarról beszélsz, a csend lassú vizei felkavarodnak, hánykolódni kezdek, hányingerem van, a fiút hozzávágja a feszültség a csempéhez, elveszti az eszméletét, nem lehet tudni hogy pontosan mennyi ideig nem tud magáról, addig a lányt rázza a kádban az áram, a fantáziám menekülne abból amit mondasz, de túl gyorsan jött a fordulat, képtelen vagyok elfordulni a látványtól, ahogy az a fehér test, a fehér kádban, a fehér, de hát látod te is, azt hiszem, látod te is a habokat, azokat a szemérmetlen, lehetetlen mozdulatokat, ahogy tehetetlenül vonaglik valakinek a boldogsága a habokban, aztán a fiú visszanyeri az eszméletét, addigra már persze késő, ennél a résznél az arcomat nézed a tükörben, mégis, mire vagy kíváncsi, hogy megvisel e más borzalma, hogy erre bezzeg figyelek e, hogy így érdekel e már a történeted,
mintha tudnád hogy amit most mesélsz, abban benne van mindaz, ami rajtam túl van, mindaz ami én vagyok, én vagyok az a fiú, félájultan a fürdőszoba kövén, aki feláll, megpróbálja újraéleszteni a lányt, meséled, és egy pillanatra sikerül, egy pillanatra, a lány ránéz, és azt mondja, hogy minden rendben lesz, igen, hallom ahogy mondja, mi mást mondhatna, minden rendben lesz, de ő most meg fog halni, viszont nagyon szereti, egy pillanatra visszajön minden, amivel ilyeneket lehet mondani, a szív, az agy, a házasság, a boldogság, úristen, semmit nem tudok az életről, én csak wczni szerettem volna, de ő most meg fog halni, és meghal, és ott tartja a fiú a kezében, a fürdőszoba kövén, a nedves sötétben, én úgy képzelem, hogy a bús picsába lehet megőrizni a józan észt ilyenkor, egyáltalán bármit, és meg kell e őrizni bármit is ilyenkor, a pillanatot, a szívet, az agyat, a házasságot, a boldogságot, egy pillanatnyi huszonhárom éves öröklétet a fürdőszoba kövön, úristen, ezt hangosan mondom, ahányszor magamon túl találom magam, mindig istent emlegetem, pedig ilyenkor tudom is hogy mit beszélek, erre te elhallgatsz, nézel a tükörből, mint aki vár valamit, mi az istent akarsz, eltorzult arccal nézek rád, te elfordulsz, pedig
hirtelen borzasztóan érdekelsz, hogy mire gondolhatsz most, miért mondtad el, pont most, itt a fürdőszobában, miben láthatod bennük magunkat, hogy hova tenném a józan eszem, ha kiderülne, minden elképesztő borzalomból kilépve, a fürdőszoba kövén, hogy tényleg van olyan hogy nincsen semmi baj, és hogy szeretsz, aztán ennyi, ahol nem lenne senki más, csak mi, ahova nem férne be annyi ember boldogsága, vagy nyomorúsága, mint most a miénkbe, ahogy elhallgatsz, kimész az ajtón, és én ott maradok egyedül, képzeletben még félig ott az áramtalan sötét fürdőszobában, ölemben egy pillanattal, valaki más pillanatával, aki rajtam túl van, aki most én vagyok, akibe örökre beleégette az áram azt, amire én innen vágyok, azt, amin keresztül onnan pontosan látnám, hogy minden egyes mozdulatban mennyire benne van a halál, és én mégis mennyiszer nem figyeltem rád, úristen, milyen kibaszott sokszor nem figyeltem rád, ahogy betöltötted a hangoddal a fürdőszobát, ezért, és nem az összes többiért üvöltenék, ott a hideg fekete kövön, üvöltenék, míg a józan ész a csenddel együtt forogna párat, aztán eltűnne a lefolyóban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése