sztorizok, zenélek, aztán megyek. jó lenne már igazi nagymenőnek lenni, izomból, érzéketlenül csinálni, ha esik, ha fúj, jó sztorikat, jó zenéket nyomni, aztán műsoridő végével lelépni. london, szitáló eső, de a frizura még mindig tart; budapest, őrület, nyitott szemű, hétköznapi őrület, vérző szívű csönd, félálomban lebegő játszóterek, de a frizura tökéletes. egyébként se poénkodok ezzel, kopaszodok, basszameg. cserébe sztorizok. hogyan kezdjünk egy hetet, avagy marcibácsi újabb ne csináld ezt az oviban rovata. most öt perccel a hivatalos munkaidő kezdete előtt pattanok nyeregbe, ezerrel végig a deákon, bajcsy, a szó szoros értelmében két visszapillantó tükörbe kapaszkodok, dudálnak, az autósok meg akarnak bahajjaj, teljesen szétcseszett első felnivel berobbanok az oviba. lépcsőház a bejáró előtt ugye, olyan régóta járok már ide, hogy változtak a dolgok; régen enyém volt az egyetlen bicikli lezárva a lépcsőfordulóba, most már valamelyik lakó is egésségeskedik, leszorultam a pincelejáró elé, oda zárom le. izzadt vagyok, kapkodok, fülemben banzájozik a zene, amit majd mindjárt, a kezem viszont reszket, meg egyébként is, lehetnél e még ennél szerencsétlenebb marci; mint hogy kiejted a kezedből a kulcsot, a pincelejáró lépcsője és a fal között kürtő, azt gerendák takarják, a kulcs végigcsúszik a gerendákon. te röhögsz, egy darabig mindenen röhögsz persze, hogy lehetnék ennél szerencsétlenebb, röhögsz, aztán már meg is látod a választ, a kulcs csúszik, a gerendák között rés, az egyik résbe mintha pont beférne, naná hogy arra csúszik, jézusom, ugranál utána, de már hiába, azt hallod ahogy leér. nincs sok mindened, de amid van, azt az a kulcs nyitja, zárja. megpróbálod felfeszíteni, visszapattan, üti a kezed, vérzik; a por meg pont az arcodba, a pólódra. úgy mész be véresen, porosan, koszosan, mintha kitört volna valamilyen háború. külön poén hogy a honvédség volt épületében vagyunk. aztán gondnok nénit megkeresni, gondnok nénivel odamenni, és kiderül hogy oda persze nem lehet bemenni. de van egy óvópince, ahol ő még életében nem volt, mert oda sose kellett bemenni, ott nézzük meg, elemlámpa nincs, az ovinak sincs, mi a fenének lenne egy ovinak elemlápája, az elsőn lakó jófej öregbácsinak bezzeg van, ami, mint a filmeken, pont akkor merül le, amikor belépsz. marci bácsi óvópince országban, patkányok a lábam alatt, legalábbis remélem hogy azok voltak, aztán lehasalva partvisnyéllel elkezdeni szenvedni, de nem sikerül az istennek se; míg végül az elsőn lakó jófej öregbácsinak volt egy hűtőmágnese (!), amit partvisnyélre celluxozva (cellux bezzeg minden óvodában van) adja a helyes megoldást; olyan kurva erős volt az a hülye hűtőmágnes (valami orosz szöveg volt rajta, a bácsi szerint az oroszok csinálják a legjobb hűtőmágneseket) hogy ki lehetett húzni vele a kulcsot. hogyan késsünk munkaidőn belül egy órát, hogyan legyünk tök koszosak (persze amikor talpig izésen jövök kifele, és reménykedek hogy nem vesz észre senki, míg találok valami másik pólót, naná hogy egy raklap anyuka jön éppen ki, ma volt a befizetés), és hogyan nézessük teljesen hülyének magunkat a munkatársainkkal; amennyiben ilyen területen való felkészülést igényelsz, keresd meg marcibácsit, lehengerlő referenciái vannak. a picsába is.
na és akkor mindenhez tegyünk be zenét. pedronak hívják, pedig james rutledge az igazi neve. mindent csinál egy csomó néven, filmzenél, remixel, ambient úszásokat tart, de a pedro ruhában four tetet játszik. ha szeretted a négytet rounds című lemezét, esetleg a minden elasztikust, de főleg a pause-t, akkor tetszeni fog ez is; ellenben ha a four tet rosszalkodása már feszegette a füled határait, akkor ne próbálkozz ezzel se. egy csintalan rossz kölyök ül a doboknál, fújja a szaxofont, tekergeti a potikat, nyomkodja a szintit, amennyiben éppen égnek álló hajjal, a kormányra ragadva ezerrel vágsz bele a szembejövő forgalomba, akkor kitűnő választás aláfestő zenének ez, vagy ha éppen kulcsokat ásnál ki mindenféle mélységekből, azonban nehéz nap utáni ellazuláshoz nem biztos hogy a legjobb ötlet. pedig szép is tud lenni, ha akar, ezen a lemezen főleg a záró lassan, ami hű marad a címéhez, vagy a beszédes című hope is happines, de inkább táncol, kavarog, és ütöget, és úgy szétszedi a gondolataidat, hogy olyanokra is tudsz gondolni, amire nem is gondolnál. nekem nagy kedvencem a második i am keeping up, (amint mentés máskéntel ki is tudsz próbálni) ami megint csak pont olyan mint a címe, a gurgulázó szintifutamokra meg kell őrülni, a ritmusképet meg valami haragosod fején ledobolni. rossz, neveletlen gyerek tehát ez a pedro, pedig ha viselkedne, azt lehetne rá mondani hogy folktronica, ami annyira gyönyörű egybemixelt szó, hogy öröm leírni, így azonban inkább a fejet lehet csóválni, hogy hát ez, ez, meg talán lehet egy kicsit neheztelni, hogy ennyit talán nem kellett volna a másik rosszfiútól, a four tettől lopni, meg egyébként is, de egy bolond százat csinál, én meg amúgy se vagyok normális. nem csak a four tet mutatott rossz (jó) példát ennek a pedrónak, az egyik szám tiszta múm, (nothing but pebbles) van itt a prefuse 73 széteséséből is, a tunng tábortüzes őrületéből, de hangulatra még a lemon jellyt is meghívhatná a szülinapi bulijába. a fenébe is, úgyis itt az ősz, ősszel meg mindig ott van a fák között a bármi megtörténhet melankóliájából; na valahol ez is az, csak közben a füled ketté áll, a lábad meg keresztbe. az ovival is voltunk almát szedni, tanúsíthatom hogy tényleg olyan különbség van piros és zöld alma között, mint ahogy azt itt hallhatod. tessék egy kicsit megőrülni, ha meg most nem megy, tedd el akkora, amikor összesöprik majd a leveleket, és nagy kupacokba rakják; berakod ezt az albumot a füledbe, nekiindulsz ugrálni, és rohanni az utcaseprő bácsik elől. az ovi előtti részt viszont hagyd ki, a gondnoknéninek így is jövök eggyel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése