képzeld el, hogy egy dj vagy, ez a két betűs kulthős, az egyéniség a tömegből, az irigyelt faszagyerek, egyedül vagy legény a gáton, kivont lemezekkel kéne ott állj vitézen, előtted a tömeg, nekik táncolniuk kell, vagy legalább hallgatni valamit, neked kell eltüntetni belőlük a csöndet, válladon hanyagul az audiotechnika fejhallgatód, a bal oldal persze megragasztva, de oda hajtod a fejed, hogy ne látszódjon, úgy csinálsz mintha baromira kevernél, tök fölöslegesen tekergeted a potikat, kicsit le, aztán kicsit vissza, mert igazából pont úgy jó ahogy van, de valamit csinálnod kell, ez a szereped, közben forog az utolsó lemez, amit utoljára föltettél, már a végénél jár, pár barázda csak, ez már az un. 'senkiföldje', ilyenkor már illik rákeverni a másikat, de a másik tányéron még nincs semmi, mert képzeld el
hogy nincs több lemezed. pedig még játszanod kell, még figyelnek, még tart a műsoridőd, eddig fene tudja milyen voltál, de legalább szólt valami; az elején, meg néhol a közepén egy kis vidámkodás, infantilis gyerekzenék, mintha ez lennél te, meg a szélsőséges őrültségek, addig a kevés ideig amíg boldog voltál, azt hitted hogy mindent megtehetsz, mint a nagyok, billie jean felgyorsítva, rá zámbó jimmy visszafelé, meg ilyenek, hogy ők mennyire élvezték, azt persze nem tudod, de te röhögtél, óriásra nőtt kisgyerek, hogy aztán beverd a fejed, és megtanulj sírni, így a végére, hogy ők sírtak e veled, vagy csak szántak, vagy unták már, azt persze nem tudod, kesergős, bőgős meghalósból volt úgyis a legnagyobb gyűjteményed, de legalább szólt valami, legalább hallottak valamit, akinek nem tetszett, úgyis elment már, vagy majd legközelebb nem jön el, mit neked,
de most nincs több lemezed. pár barázda már, és vége, jön a sistergés meg a csönd, képzeld el milyen lesz ez; eddig nem rád figyeltek; jobb esetben talán arra amit játszottál, vagy még arra se, valakinek háttérzene voltál, valakinek még annyi se, valaki talán mégis rád figyelt, arra mozdult amerre mutattad, de nem fontos már ez se, képzeld el milyen szégyen az, ahogy hirtelen leesik a tű, és te ott állsz, tulajdonképpen 'meztelenül', legalábbis újabb lemezek nélkül, minden szem egy pillanatra tényleg rád figyel, 15 másodperc kétes hírnév, köhécselsz, a selypítős hangodon talán mondasz valamit, amit úgyse értenek, talán lehajolsz a pult alá, mintha keresnél valamit, mintha nem rajtad múlna, valami műszaki dolog, széttárod hazudósan a kezed, ez a kurva hangrendszer, semmire nincs pénz magyarországon, vagy talán csak túl lenni minél gyorsabban rajta, fejedbe húzod a sapkád és kimész közöttük, közben úgyis hallod ahogy röhögnek, a megjegyzések, a tömeg, a tömeg az mindig kíméletlen, tudod, a tömeg az mindig kegyetlen, a tömegnek nem magyarázkodhatsz, a tömeget nem hívhatod meg kávéra, nem ülhetsz vele szemben, boci szemeiddel magyarázkodva,
megértést várva. pedig hiába; zenélned kellett volna, és most csönd van, kínos ez neked, kínos ez nekik, kínos a tulajnak, abban is elbuktál, amiben szükségszerűen jónak hitted magad, ráadásul annyi éven keresztül gyűjtögetted a lemezeket, költötted rá a kis pénzedet, titokban mindig baromi nagy tehetségnek hitted magad, majd meglátják, ha egyszer kiállsz, ugye, ha mást hallgattál, tüntetően a sarokban állva, fölényesen, mint valami műértő, ha nem is mondtad ki, de ott volt a tartásodban, az arckifejezésedben, hogy ilyet te is tudsz, ez semmi, ha te lennél ott, úgy megmutatnád, hát tessék, ennyit tudtál, eddig ment, és most nincs több lemezed, a tű átlép a határon, mindjárt pattogni fog, forognak a másodpercek, igazán
csinálnod kéne már valamit. a lejátszott lemezeket kell feltenned újra, nincs más, a már lejátszottakat, amiket nem hisz már el senki, magad se, ezek nem slágerek, nem fogják a refrént veled fütyülni, a szenvedéseket, a kilátástalanságot, a csalódást, a meg nem értést, a sértettséget, ó igen, vagy próbáld meg megint a parti részt, portisheadra keverj szambát, arra meg orosz népzenét, ó igen, őrülködj, mint a nagyok, próbáld megtáncoltatni őket, hátha elhiszik, hátha nem fújjognak ki, csak tudod ezeket már mind ismerik, baromi unalmas, neked igényes közönséged van úgy látszik, nem azok a partipalánták, akik egy órában háromszor is elpörögnek ugyanarra a számra, ami bömböl a roxyból, ezeket szórakoztatni kell, ezeknek ez kevés, szállingóznak kifelé, egy kettő marad csak táncikálni, azt persze nem tudod hogy tényleg élvezi, vagy csak szánalomból, vagy unalomból, mert nincs jobb dolga, de akik neked kellenek, kellenének
azok ott mennek ki az ajtón. mindezt hallották már, nem akarják hallani megint, valami új kéne, jobb djre számítottak, izgalmasabbra, te pedig túl hiú voltál látod, azt hitted hogy ők a te közönséged, azt hitted hogy ki tudod tölteni a műsoridőt, huszonhétnyolc évet, hogy zenei utazásra fogod invitálni a megjelenteket, akik majd hálásan visszatapsolnak, a lányok megadják a telefonszámukat, a fiúk elkérik a lemezek címét, igen, valami ilyesmire számítottál, hogy a háttérbe húzódva majd megmutatod a frankót, ott fent a hídon, mi a fenének álltál oda, minek kezdtél bele, képzeld el milyen érzés, hogy mindjárt vége, hogy ők még nem tudják, amit te nem tudsz nem tudni, amin nem tudod hogy röhögjél, sírjál, őrjöngjél, vagy csak leszarva vonogasd a vállad, amit mindjárt megtud mindenki, képzeld el hogy mit fognak hozzá szólni, hogy mi lesz pár másodperc múlva, amikor kiderül, hogy hiába várják, hiába tartana még a buli, képzeld el, hogy neked már
nincsen több lemezed.
