a bliss aligha találhatott volna jobb nevet magának: valóban tömör gyönyör, amit a zenével művelnek, 'a legjobb dolog ami történhet a hallójáratunkkal', mondhatnám, ha én is pofátlanul sok pénzt kapnék az ilyen könnyen megjegyezhető mondatokért valami kereskedelmi csatornától, de hát ez sajnos nincs így.
az történt, hogy egy dán (steffen aaskoven) és egy norvég, (marc-george andersen), két 'hideges' ember összefutott egy melegből jött afrikaival (tchando), kerestek még egy selymes hangú, melegséget hozó sudár lányt (alexandra hammnede), és elkezdtek hangzó anyagokat gyártani. mindenki hozta magával ami tud: a lágy női simogató hang, a jazzes-sanzonos-drámai hangszerelés, az elektronikus-dubbos hangzás, az afrikai ének és ritmusok, ebből valami olyan egyveleg jött ki, amitől az arra fogékony lelkek elkezdtek repülni, de legalábbis 'blissesedni'. a real ibiza 3 néven mozgó válogatáson figyelhetett fel rájuk a nagyérdemű, és kenneth bager is, aki a negyedik résztől vitte tovább a vállán a sorozatot, felesleges pénzét pedig egy elég figyelemre méltó labelre, a szintén nagyon találó 'music for dreams'-ra költötte, a megjelöléshez illő, álom zenék kiadására. náluk ért földet a bliss, mindjárt egy debütáló lemezzel, az afterlife-vel, amit aztán később töröltek, és második lemezként adták ki újra.
quiet letters. (music for dreams 03)
a bliss második, vagyis az első lemeze, megint zseniális, 'quiet letters' (csendes levelek, ha nem beszélsz újbeszélül) címmel jelent meg, most már bizony jó két éve, a buddhától nagyon messze lévő, de üzletileg nagyon ügyes ravin szerint mindjárt az év lemezeként. itt az történt, hogy találkoztak a kiadójuk másik nagy üdvöskéjével, a banzai republical, akik elkezdtek belepofátlankodni az afterlife számaiba, és ez annyira jól esett mindenkinek, hogy pár új számmal karöltve kiadták lemezként. az eredmény zseniális.
már rögtön az elején vagy szerelmes lesz a tisztelt hallgató, vagy egész más lelkiállapot miatt kiveszi a lemezt: éteri, fájdalmas szépségű a 'sleep will come', szívszakadós hegedűkkel, amit aztán jellegzetes banzais ritmus fejel meg, ringatózás, szeretkezés, amit akarsz. a filmzene hangulat végig megmarad, mint ahogy a tangóharmonika is, és a republicos dub-cinek. három új vokálos számot kap a zero 7-es énekesnő, sophie barker, a filozófikus 'breathe'-t, a szomorú downtempós 'right here', vagy a személyes kedvenc, a 'don't look back' (ilyet duruzsol a fülünkbe, azt mondja ne kérdőjelezd meg azt amit érzel, azért érzed hogy ne értsd meg, és ne nézz vissza rá, ha már nem érzed, de megérted, várd azt amikor újra érzed..'). itt vannak a régi számok új köntösben is; a bliss igazán megismételhetetlent az ilyenekben ad, mint a real ibizás 'song for olabi' fuvolás-kongás álmodását, a 'dunia' visszafogott, mégis dinamikus ritmusát, vagy
a 'manvantara' harmonika szólóját, ami több mint figyelemre méltó, annál is inkább, mert alatta iszonyatosan jó, akár deep house-nek is nevezhető alap dobog. az eredeti énekesnőnek adott két gyönyörűség, a kissing, és a wish you were here pedig az, amitől könnyezve mosolyoghatunk; pillanatra sem giccses, mégis szívszorítóan szép, nagyívű dallamvezetés, harmonika, cselló, szaxofon, és ezek mellé pedig egy pontosan olyan ritmus, amitől elmúlnak a gondok és kisimulnak a ráncok. szerintem kötelező.
afterlife (music for dreams 05)
az első, vagyis a második lemezt idén adták ki. maradt a kicsit félreérthető 'afterlife' cím, amit a borítón meg is magyaráznak, hogy az afrikai sámánok nevezik így azt az állapotot, amikor csúnyán betépve öreg isteneikkel tivornyáznak. az eredeti afterlife fennmaradó számaiba ezúttal nem nyúltak bele; a herbert és bonobo remixekkel is turbózott 'long life', a vigasztaló, erosen word beütésű 'if heaven closes', vagy a gyönyörű szerelmes dal, a 'remember my name', és a két
énektelen, amiben angolul nem, afrikaiul annál jobban magyaráznak; a dunia testvére a 'suns of afterlife' és a ritmustalan altató, az 'arapapa'. vannak új számok is, a nyitó 'lento' a sleep will come
hangulatát hozza kicsit halványabban vissza, aztán az album szerintem legjobb száma, a 'lost soul - new mix', aminek programozásán a főnök keneth és a banzai republic dolgoztak, meg is látszik rajta. eve dowell feldolgozás ez, az eredeti olyasmi mint a vodafone zenéjeként megismert aidemus cucca volt, mindez gyönyörű, szétszabdalt, okos dub- break ritmussal. próbálkoznak itt is uptempoval, a 'moon of langa' már igazi, kicsit minimálos deep house, a szokott afrikai jódlizással.
kicsit érződik az afterlife-n, hogy nincs benne annyi törődés, mint a quiet lettersen, az új számok nem viszik el hátukon a lemezt, viszont aki nem ismeri az eredeti afterlife-t (és van olyan aki ismeri?) annak legalább akkora élmény lesz, mint a csendes levelek.
a bliss gyógyszer. az a fajta chill out, ami tényleg out, kimegyünk bőven a szobából, hol a norvég fjordokon szánkózunk, hol afrikában rezeg a levegő, hol párizs fényeiben csókolózunk. és az a fajta downtempo, amitől nem feltétlen alszunk el; pont az a kellemes tempójú (a dán tempó ugye) és hangulatú számokat kapunk, amik legalább annyira izgalmasak, mint amennyire nyugtatóak. támpontoknak a gotan projectet lehetne mondani, de csak a visszatérő harmonika miatt, meg még a ghostland neve ugrik be, ők csináltak hasonló hangulatú zenét, de lehetne mondani persze a zero 7-et, vagy akár morriconét is.
mindannyiunknak van élet-filmje, mindenkinél mozog a kép; és ehhez mindenkinek van kísérő zene is, ami meghatározó, ami jelen van, még azoknál is, azt mondják, akiknél egyébként hang nincs. szerintem most a téli jelenetekhez aligha találhatnánk jobbat mint a bliss zenéje; szállingózó hóesésben, friss fehérben taposva közben bliss-et hallgatni, higgyetek nekem, ez tényleg az egyik legjobb dolog ami történhet velünk ezen a télen.
az történt, hogy egy dán (steffen aaskoven) és egy norvég, (marc-george andersen), két 'hideges' ember összefutott egy melegből jött afrikaival (tchando), kerestek még egy selymes hangú, melegséget hozó sudár lányt (alexandra hammnede), és elkezdtek hangzó anyagokat gyártani. mindenki hozta magával ami tud: a lágy női simogató hang, a jazzes-sanzonos-drámai hangszerelés, az elektronikus-dubbos hangzás, az afrikai ének és ritmusok, ebből valami olyan egyveleg jött ki, amitől az arra fogékony lelkek elkezdtek repülni, de legalábbis 'blissesedni'. a real ibiza 3 néven mozgó válogatáson figyelhetett fel rájuk a nagyérdemű, és kenneth bager is, aki a negyedik résztől vitte tovább a vállán a sorozatot, felesleges pénzét pedig egy elég figyelemre méltó labelre, a szintén nagyon találó 'music for dreams'-ra költötte, a megjelöléshez illő, álom zenék kiadására. náluk ért földet a bliss, mindjárt egy debütáló lemezzel, az afterlife-vel, amit aztán később töröltek, és második lemezként adták ki újra.
quiet letters. (music for dreams 03)
a bliss második, vagyis az első lemeze, megint zseniális, 'quiet letters' (csendes levelek, ha nem beszélsz újbeszélül) címmel jelent meg, most már bizony jó két éve, a buddhától nagyon messze lévő, de üzletileg nagyon ügyes ravin szerint mindjárt az év lemezeként. itt az történt, hogy találkoztak a kiadójuk másik nagy üdvöskéjével, a banzai republical, akik elkezdtek belepofátlankodni az afterlife számaiba, és ez annyira jól esett mindenkinek, hogy pár új számmal karöltve kiadták lemezként. az eredmény zseniális.
már rögtön az elején vagy szerelmes lesz a tisztelt hallgató, vagy egész más lelkiállapot miatt kiveszi a lemezt: éteri, fájdalmas szépségű a 'sleep will come', szívszakadós hegedűkkel, amit aztán jellegzetes banzais ritmus fejel meg, ringatózás, szeretkezés, amit akarsz. a filmzene hangulat végig megmarad, mint ahogy a tangóharmonika is, és a republicos dub-cinek. három új vokálos számot kap a zero 7-es énekesnő, sophie barker, a filozófikus 'breathe'-t, a szomorú downtempós 'right here', vagy a személyes kedvenc, a 'don't look back' (ilyet duruzsol a fülünkbe, azt mondja ne kérdőjelezd meg azt amit érzel, azért érzed hogy ne értsd meg, és ne nézz vissza rá, ha már nem érzed, de megérted, várd azt amikor újra érzed..'). itt vannak a régi számok új köntösben is; a bliss igazán megismételhetetlent az ilyenekben ad, mint a real ibizás 'song for olabi' fuvolás-kongás álmodását, a 'dunia' visszafogott, mégis dinamikus ritmusát, vagy
a 'manvantara' harmonika szólóját, ami több mint figyelemre méltó, annál is inkább, mert alatta iszonyatosan jó, akár deep house-nek is nevezhető alap dobog. az eredeti énekesnőnek adott két gyönyörűség, a kissing, és a wish you were here pedig az, amitől könnyezve mosolyoghatunk; pillanatra sem giccses, mégis szívszorítóan szép, nagyívű dallamvezetés, harmonika, cselló, szaxofon, és ezek mellé pedig egy pontosan olyan ritmus, amitől elmúlnak a gondok és kisimulnak a ráncok. szerintem kötelező.
afterlife (music for dreams 05)
az első, vagyis a második lemezt idén adták ki. maradt a kicsit félreérthető 'afterlife' cím, amit a borítón meg is magyaráznak, hogy az afrikai sámánok nevezik így azt az állapotot, amikor csúnyán betépve öreg isteneikkel tivornyáznak. az eredeti afterlife fennmaradó számaiba ezúttal nem nyúltak bele; a herbert és bonobo remixekkel is turbózott 'long life', a vigasztaló, erosen word beütésű 'if heaven closes', vagy a gyönyörű szerelmes dal, a 'remember my name', és a két
énektelen, amiben angolul nem, afrikaiul annál jobban magyaráznak; a dunia testvére a 'suns of afterlife' és a ritmustalan altató, az 'arapapa'. vannak új számok is, a nyitó 'lento' a sleep will come
hangulatát hozza kicsit halványabban vissza, aztán az album szerintem legjobb száma, a 'lost soul - new mix', aminek programozásán a főnök keneth és a banzai republic dolgoztak, meg is látszik rajta. eve dowell feldolgozás ez, az eredeti olyasmi mint a vodafone zenéjeként megismert aidemus cucca volt, mindez gyönyörű, szétszabdalt, okos dub- break ritmussal. próbálkoznak itt is uptempoval, a 'moon of langa' már igazi, kicsit minimálos deep house, a szokott afrikai jódlizással.
kicsit érződik az afterlife-n, hogy nincs benne annyi törődés, mint a quiet lettersen, az új számok nem viszik el hátukon a lemezt, viszont aki nem ismeri az eredeti afterlife-t (és van olyan aki ismeri?) annak legalább akkora élmény lesz, mint a csendes levelek.
a bliss gyógyszer. az a fajta chill out, ami tényleg out, kimegyünk bőven a szobából, hol a norvég fjordokon szánkózunk, hol afrikában rezeg a levegő, hol párizs fényeiben csókolózunk. és az a fajta downtempo, amitől nem feltétlen alszunk el; pont az a kellemes tempójú (a dán tempó ugye) és hangulatú számokat kapunk, amik legalább annyira izgalmasak, mint amennyire nyugtatóak. támpontoknak a gotan projectet lehetne mondani, de csak a visszatérő harmonika miatt, meg még a ghostland neve ugrik be, ők csináltak hasonló hangulatú zenét, de lehetne mondani persze a zero 7-et, vagy akár morriconét is.
mindannyiunknak van élet-filmje, mindenkinél mozog a kép; és ehhez mindenkinek van kísérő zene is, ami meghatározó, ami jelen van, még azoknál is, azt mondják, akiknél egyébként hang nincs. szerintem most a téli jelenetekhez aligha találhatnánk jobbat mint a bliss zenéje; szállingózó hóesésben, friss fehérben taposva közben bliss-et hallgatni, higgyetek nekem, ez tényleg az egyik legjobb dolog ami történhet velünk ezen a télen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése