visszatapsolni

so what's up?
elegem van a szavakból. szart se jelentenek. és hogy bele lehet baszni a másikba vele...ha nem tetszik ne olvasd. ha nem tetszik ne halld meg.
anyád.
lássuk.
újságot árulok 50 pennis szennylap. egy kereszteződésnél a pirosban állok, föl s alá járok, attól függ, hogy épp hol piros a lámpa. a kreativitás akkor kezdődik, ha valamelyik barom mégiscsak venne tőlem újságot, mert oda kell érni, oda kell adni, vissza is kell adni az aprót, és meg el is kell menekülni a kocsik elől, amikor elindulnak, és meg a maradék újság is legyen a kezedben. izgalmas meló. naponta annyi gazt szívok be (kamionok és buszok mennek, de azok legalább vesznek is) mintha tizenéves korom óta dohányoznék.
miért nem dohányzok inkább?
van egy titka az életnek, írta a rozi. ja. lófaszt, kicsi, lófaszt. kurva sok titka van.
pl. az alázat. nigger (végre leírhatom ezt a szót, ide, anélkül hogy konkrétan megbasznának miatta) kezembe teszi a pénzt, aztán kipattintja. jump white rabbit, mondja és röhög. valahol igaza van. fuck black bear mondom én, de ha meghallana valaki, kibasznának rasszizmusért. fehér idióta white rabbit, nagy fogakkal, sportautóban, megkérdezi mennyibe kerül az újság. sose lesz sport autóm, szarok rá, ez 50 penni. nincs annyim sajnos, mondja röhögve, kezében a köteg húsz fontos, és tőgázzal kihajt a zöldnél. egyszer úgyis megbasz valamelyik isten, nézek utána, de nem, mert engem basz el majdnem a 149es.
alázat. alázat kell. nagyon. rozi, katica, fruzsi, lófasz, alázat kell.
márta. nyitogatja a bicskát a kezemben. belefér. ha a fruzsi talál munkát, nekem is mennem kell. nofene. not the first time; not the last time. mar néztem helyet squatban. belefér. karácsonykor mégse megyek haza; nincs pénz, viszont itt van munka, a jegy drága, ennyire meg én is értem a matekot.
s nézd az eletet. nézd meg magad. pillanatok. tegnap este tíz körül felálló farokkal beszélgettem a katicával, arról hogy dugni akar velem. haza akartam menni.
ma ötkor a felbasztam magam a hülyeségen, hogy én mindent negatívan látok, mert lefikáztam egy ismerőse fotó albumát, ami tényleg, nincs mese, ritka szar volt, erre előjött azzal hogy a timivel amikor filmet néztem (a tigris a fehér hóbant - baromi szar) azt is lefikáztam. je. logikus. erre én - s mily szánalmas alak vagy te is marci! - előjöttem a hülye félbuzi, féldrogos barátiaval a matávban, amire persze vérig sértve elkezdett vagdalkozni, hogy o sose fikázta le az én barátaimat, és aztán a végszó hogy tiszteletet kéne tanuljak, mert az anyját is letegeztem. itt kileptem. gyáva menekülő fasz alak vagyok. egyébként teljesen igaz; az anyját letegeztem, kérte hogy ne, aztán megint. nem ismer, azt se tudja ki vagyok, és mégis, teljesen igaz amit mond. borzalmas. nem tudom miért tettem egyébként. nálam nagyon presztis kérdés az udvariasság, és álltalában pont fordítva szokott történni, sehogy se tudok ráállni a tegezésre, nem tudom nála miért így jött ki. de most egy magyar nőt megint letegeztem egyből itt londonban. öregszem? közvetlenkedem? nem tudom. tiszteletlen vagyok. és most épp kicsit hányok a katicától. ebben az a furcsa, hogy tegnap éjszaka meg fetrengtem hogy mennyire hiányzik. huszonnégy óra is mennyit jelent. szeretem, tudtam tegnap hogy szeretem, elaludt a kamera előtt, én meg néztem ahogy alszik. de most nem, most hülyét kapok tőle. a barátjával veszekedett a kamera előtt, és megint sose hittem volna hogy megélek ilyet; azzal, aki miatt otthagyott, veszekszik az, akit előtte én hagytam ott, és aki miatt most otthagynám azt, akiért otthagytam őt; és én nézem ahogy beszélget, írja hogy nem bírja az emberi butaságot mar, és most meg itt ülök, és írom ezeket a sorokat.
nem lehet igazi néző az ember a saját sorsának, tehát hülyeség felesketni arra, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat mondja, mondja ancsel éva. jó. és a másikénak? rozi. asszociáció a másikra.
és nézd a másik szót, ami tokon rúgott, és aki tokon rúgott: márta. hogy nem tudna elképzelni engem a gyerekekkel, mert túl ideges vagyok. s ez igaz, nézd meg. mit tud ő mondom, és ettől a szótól is legszívesebben szaltóból rúgtam volna fejbe, lassított felvételen. de igaza van. tényleg ideges vagyok. kurvára. és nincs igaza; mit tud ő, hol látott engem ő gyerekekkel, játszani, és megnyugodni, végtelenül megnyugodni, mint néhány délután májusban?
fruzsival egyre szemetebb vagyok, valami hihetetlen, apuci agresszív maró farka vagyok, és mar megint a rozi jut eszembe, mert nála láttam ezt, hogy fél attól amit csinál, de persze csinálja (nem is tud talán mást csinálni?) és nem azért fel, mert a másikat félti, hanem igazából magát, mert fel attól hogy ezt egyszer visszakapja. és amikor persze visszakapja, akkor lehet olyanokat írni, hogy nem kiván túl sok időt ezen a bolygón eltölteni. nana.
részemről szeretnék még sok időt ezen a bolygón tölteni, és minnél több nőt...úristen, ez szánalmas. de rímelt volna. jó akkor látni a világ hét csodáját. ez meg közhelyes. megvilágosodni. egy svájci bankszámlát. mit tudom én. azért szeretnek élni, hogy a törvények, amik megdőlnek, lássam újra felállni őket; és ha elég idős leszek hozza, lássam megint ledőlni.
ma egész nap esett; szerezni akarok egy i love england feliratú pólót. vizet fogok szárítani vele. viszont esőben is fotóztunk, kölcsönkértem a miráék kurva szar digitális cuccát, és jól eláztattam. annyira megdöbbentő, hogy a képeken is, ha ott van a fruzsi, olyan vagyok mint valami elkúrt gentleman. hideg, tartózkodó, merev. hordom az arcomon?
azt írja márquez és mar megint miket ír ez a márquez, hogy
- a múlt hazugság, az emlékezet nem ismer visszautat, minden régi tavasz visszahozhatatlanul elveszett, s végső soron a legőrjöngőbb és legmakacsabb szerelem sem egyéb, mint tűnő hazugság -
és persze megint kurvára igaza van.

beszélgettem a babszival; es mit ad isten, egy iskolába járt a fruzsival. a rozi meg a katicával. a reni a babszi utcájában lakik; de nem ismerik egymást. nem fogok csodálkozni azon, hogyha a végen kiderül, hogy mindenki mindenkivel, minden baromira összefügg, logikus szálakon jöttek be a történetembe, és mentek ki, aztán jöttek be újra, és ha meghalok, a függöny lemegy, és mindenki szépen meghajol.
remélem fogok tudni majd tapsolni.

vissza. valahova.

counting down

azt kérdezik a massive attack honlapján hogy

'how are you feel today?
please sign 1 - 10.'

na menjünk visszafelé.

10) a hídnál jó volt, mert minden közhelyes volt, én is az voltam, nem zavart, kézenfogva a temze parton, borzalmas kávé a helyes angol kocsmában, tátott szájjal bámulni azt a kurva nagy hadihajót, két fontos mogyorót majszolni, majd kiönteni az egészet a sirályoknak, turistaként ott lenni mindenhol, röhögni az uborkán, ami inkább szerintem egy tampon, az angolok szerint viszont irodaépület, és nem érezni semmit, se többet, se kevesebbet, minthogy itt vagyok, fuck, ez cool.

9) eltévedni a buszon is jó volt, de mégjobb volt a vonaton, elaludtam, a végállomasnal kötöttem ki (kingston?), nem volt jo az oysterem oda, büntetés para, pont látott a controller, átugrani a kapun, aztán ráparázni hogy nem találok vissza, visszaugrani, ellenőr para megint, és bámulni, bámulni az egyforma házakat és gyárakat, és fákat, mint valami idióta rajzfilm szereplő lennek, ahol a hátteret is lusták megrajzolni, és két fajta objektum ismétlődik mindig, és azt erezni hogy talán ilyen minden, két három fajta objektum ismétlődik bennem is, és szabadnak, bölcsnek, és kicsit boldognak is erezni magamat, főleg, hogy közben szolt a sneaker pimpstől a six underground, még a hetedik megállónál is.

8) nem esett, de nem is volt hideg, nem sütött a nap, de nem is borult be, átlagos nagyvárosi vasárnap, álmos vasárnap, és nem értem rá más vasárnapokra gondolni, jó volt a parkban is, és jó volt sétálni is, elmentem csokigyár mellett, és játszóházak mellett, elmentem annyi ember mellett, elmentem annyi lehetőség mellett, meg egy job center mellett is, lesz itt munka, pénz, boldogság, hejehuja, dinomdánom, mert pont nekem ne lenne itt hely, s ettől nevetségesen boldog voltam, tó mellett is elmentem, és fekák mellett is, akik nem is támadtak meg kivételesen, olyan volt, mintha valaki levett volna a vállamról valamit, de annyit kattogtam azon, hogy pontosan mit is, hogy mire visszaértem ide, mar nem ereztem semmit, csak hogy fáradt vagyok, de nagyon.

7) rádasul ettem is, kétszer is, mindkettő kurvajó volt a maga nevében végre, úgy hiányzott mar, mint valami szeretkezés, csirkét egy arabnál, nevetséges zöld műanyag székek voltak, mint otthon a rendszerváltás előtt, a csirke sótlan volt, és jól átsült, sültkrumplival, amire viszont végre annyi sőt tehettem, amennyit akartam, izé volt végre, régi, jó íz, a márta meg kínait csinált este, és - what a surprise - az is jó volt, döbbenetesen jó, és utána meg döbbenetesen szar piát is ittam, és az is rendben volt, minden a helyen, a gyomrom is megtelt, és mar megint, csak egy pillanatra, rozi, de - what a surprise - inkább az apja, hogy mekkora igazság mar az, hogy az ember jóllakottan mennyire másképp latja a világot.

6) lídia. hogy röhögtem amikor mesélte az edit a rozit (bazdmeg, bazdmeg, mindegy) hogy beleszeret valakibe úgy hogy nem is latja, és hogy szerinte ez mekkora baromság, és mar megint mennyire hasonlítok a rozira (bazdmeg, bazdmeg, mindegy) (ukume mondta amikor meglátta a rozit, meg amikor elkezdte olvasni, hogy nem hiszi el hogy nekem tényleg van női megfelelőm, és én se hiszem el, azóta se) (minden ami ebben a könyvben van lehet tévedés is?) én is ugyanezt csinálom, persze nem a szerelemhez van ennek köze, inkább ez mar az az állapot, amiben a profi piás az üveg látvanyától, vagy az üres pohártól, vagy pusztán az ivás gondolatától is képés berúgni, ugyanazt játszom, mint mar ezerszer, de ezt most valahogy, meg, már, elvezem, majd elmulik persze, és attól ennyire jó, hogy ennél nevetségesebb már nem is lehetne. kérdezte hogy vannak e elvárásaim. pont ez a lényeg. hogyne lennének. csak amikor vele beszelek, szart se érnek. de persze minden lehet tévedés is.

5) elmentünk az 57es magyar cserkész csapat szüvetségének kultúrházába, ahol a magyar angliai katolikus ifjúsági egyesület működik, és ez önmagában is iszonyú vicces volt, hát még ott, a 'mi a szart keresek itt' effektus annyira jól működött, hogy úgy éreztem magam, mint ha valami annyira szar filmben lennek, amit kar átkapcsolni, kérdeztek hogy mivel foglalkoztam otthon, mondtam hogy gombatenyésztő voltam, és csak a szemek csillantak fel, egyik se értette, hozott isten, sajnáltam hogy nincs nálam meszkalin, hogy mutassak nekik más istent is, itt az angliai istenek hazájában, segítenek mindenben, van hírlevelük is, vesznek egy iskolát, ahol majd kéthetenként összegyűlnek, és ott majd teniszezni is lehet (isten segedelmével gondolom), egyébként is szégyelik, hogy meg egy nyomorult kápolnájuk sincsen, de a házat ápolni kell (kápolna nélkül is), táncházakat is szerveznek, volt iszonyú szar magyar bor, és győri keksz (amire büszkék voltak, nyilván isten áldása volt rajta) buták voltak, és persze (mit ad isten) pénzéhesek, isten és a haza mellett a legfontosabb azért mégiscsak hogy ki mennyit, hogyan, miből, miért, meddig keres (isten elveszett báranykái ne halljanak éhen) egyszóval is, megért egy misét.

4) márta mintha nyalna a seggemet, amióta beállitottam neki a faxot, most mar a számitógépéhez is oda enged, sőt, tanácsot kér, és egészen tiszteségesen beszél velem, a gépén sincsenek ékezetek, szóval a siker nem sokat ér, de azért mégis, azért nem hiszem hogy be lennék ide fészkelve, de ez így türhető, zenét is kért, könyvet, munkát is ajánlott, kapkodtam a fejemet, és egyre jobban kezdem megérteni a férjét elvesztő nő tragédiáját, aki itt áll félbeszakadt nőiességével, félbeszakadt szerelemmel, félbeszakadt hazával, és annyira ijesztően egyedül van, hogy meg mindig nem bírta feldolgozni rendesen, és épp azon gondolkoztam, hogy vajon tényleg (mar megint rozi) valakinek a birtoklásánál nem épp az elvesztés e a legfontosabb, hiszen azt hiszem, hogy mindaz amiben most a christ latja, amivel, és ahogyan elrakta magában, csak így működik, hogy a chris meghalt. cinikusan fogalmazva, így mar tökéletes a házasságuk.

3) találkoztunk pár magyarral, és mind hülye volt, esküszöm, és tényleg sokan vannak. az egyik a towerről hazafelé viszont misztikus és furcsa is volt legalább, fent az emeleten ultunk, beszélgettünk, amikor hozzánkszólt, hogy ő is magyar, adott pizzát is, az antóniára nagyon veszelyésen rákattant, színházat akar nyitni magyarországon, azért viszi a pizzát, de a nevet nem mondja meg, mert inkognitóban van itt, olyan volt a stílusa, mint az egri csillagok filmben a huszár statisztáknak, volt valami vonzó, és valami felháboritó is a fickóban, érdekes volt, visszataszító, de lehet hogy segít majd munkában, és legalább nem felejtettem el, ami, ebben a kurva nagyvárosban nagy dolog.

2) ha látni lehetne a menekvés útjait, ha valamit látni lehetne egyáltalán, de mindig sötétben menekülünk, én legalábbis, s itt, itt sem latom meg se szabadságot, se az áldozatot, nem hallgat meg senki, angolul meg nem tudok szenvedni, kiengedtem a hajam, és megyek előre, utálom-szeretem londont, lenyügözően borzalmas, mindig az az érzésem, mintha valami kövér nő lenne, irtózatosan kövér nő, depresziós, ronda, szörnyű kövér nő, akin mégis valahogy megakad a szemed, és mosolyogsz vele, és vidám leszel tőle, és még talán boldog is, a szaga, - illata? -, a mosolya, az elnagyolt parfümje, az egész végletessége szörnyű, de rabul ejt, az eletet érzed benne, csak vonatból van vagy húsz, istenem ha ki tudnám fejezni, mit érzek, miközben mennek ezek a vágányok, és magamat latom az ablakban, és a velem rohanó holdat, ahol minden és mindenki idegen, és hogy hányszor menekültem mar, és hoztam áldozatot a mögötte rejtőző szabadság miatt, és hogy mennyire azt érzem közben, mint a nyúl, egyszer láttam ilyet élőben is, fantasztikus élmény volt, a nyúl ahogy átmegy a hurkon, és a hurokban meg annyi sincs hogy összeszoruljon, csak visszarántja, de ugyanott lenne a kijárat, ahol bejött, és ezt nem ismeri, az agya ezt a parancsot nem képes kiadni hogy visszafelé, és elkezd ugrálni, megrémül, pánik, félelem, és akkor mar fogoly a nyúl, és minnél inkább menekül annál jobban szorul rá, így voltam a rozival, és így vagyok a katicával is, így volt mással is, így lesz mással is, s így lesz ez velem is.

1) no alarms. no surprises.

be bizony

fél nyarak és fél telek
az idõvel eltelek
mégha félre is
de ismertelek

kifordul a szemgolyó
lezuhan a felvonó
nem imádkozom
így se úgy se jó

mégha meg is csaltalak
én vagyok a csalt alak
már nem létezel?
bebizonyítalak!