felébredek

álmomban fákat látok. beszélnek a fák, mondanak mindent, én ott állok vagy fekszek alattuk, és nem értem, pedig tudom hogy fontos amit mondanak. emlékszem hogy egyszer azt mondta egy öreg bácsi, hogy mindent, amit tudni érdemes, már tudják a fák. muszáj megértenem, kérdezgetem őket, felmászok rájuk, átölelem a törzsüket, és tudom hogy válaszolnak, vissza ölelnek, mondják amit akarnak, de nem értem. aztán rájövök, nem tudom hogyan, hogy a fák a hallottaim. az összes fa valaki, ott a zoli, a nagybátyám, a réka, a korodinéni, akire felmásztam, az a totya. basszus, kiakadok, értem már, de beszélnem kell velük, muszáj, milu, mondj valamit, rázom az águkat, de semmi. és az egyik fa anyám, nem tudom honnan tudom, de az anyám. fáj, de nem fáj annyira, csak nem értem. érzem hogy az is mondani akar valamit, az ágai fognak, ki akarok szabadulni, az egyik ág eltörik, érzem hogy nagyon fáj neki, neharagudj, nem akartam, de akkor már az összes fa jön ellenem, lendül az águk, bántottam az egyiket közülük, nem szabadott volna, tudom, egy ág fejbe ver, felébredek.

álmomban utazunk, te jössz, anyád csomagolt kaját, apád ruhát, nem tudom honnan tudom, és megyünk, fáradt vagy, nem merek hozzád szólni, ott ülsz előttem, olvasni próbálok, nem izgulok, nekem mindegy hova megyünk, tudom hogy neked is, odakint rohan a táj, már jártam itt, és hogy annyira nem jó hely, sőt, nem itt kéne leszállni, azt hiszem mondanám is, de morcos vagy, rám nézel olyan megsemmisítően, és leszállsz, megyek veled, persze, mi mást tehetnék, a csomagot fent hagytad, vissza ugrok érte, te már leszálltál, a vonat elindult, leugrok menet közben, elesem, mire felállok, nem látlak sehol, üres a pályaudvar, a csomag itt van mellettem, rohadt fontos hogy oda adjam neked, pulóver van benne, hideg lesz, tudom, mert már jártam itt, itt mindig rohadt hideg van, hol vagy, már fázom, akkor te mennyire fázhatsz, végigfutok előre, de közben nem tudom hogy nem e a másik irányba mentél e, megyek arra is, félek hogy elbaszom, nem vagy sehol, elkezdek kiabálni, felébredek.

álmomban valami távoli játszóteret néznek, ahova nem jutok be. és nagyon igyekszem, hogy bejussak, kiabálok, magyarázkodom és sírok, hangosan, de nem. nem azért, mert nem engedik, hogy velük játsszak, hanem mert nem hallják a hangom. nagyon fáj. nagyon kéne egy kis játék. egy kis rivotril. nem tudok beszélni. valami katonákkal játszanak. nekem is van olyan katonám, itt van a kezemben. szeretnék velük játszani, rohadt jó katonám van, lehet mozgatni a karját, meg a lábát, mutogatom, oda adom nekik, csak engedjenek be. de nem, nem néznek rám, pedig tudom hogy beengednének, nincs velem semmi baj. körbe van kerítve a játszótér, hülye kapu van rajta, de csak belülről nyílik. aztán hogy észrevegyenek, elkezdek átdobálni kavicsokat a kerítésen, de észre se veszik, ők is valami ilyet játszanak, azt hiszik hogy a másik dobta. akkor kiakadok, átdobom a katonámat is a kerítésen, az egyik megtalálja, körülnéz, de nem vesz észre, és elkezd vele játszani. fáradt vagyok, nekem már mindegy, nem érdekel, elmegyek a kerítéstől, felébredek.

álmomban az ablakomon akarsz bejönni, gyorsan engedjelek be, anyám miatt nem jöttél az ajtón, sáros vagy, csak az ágyamra tudsz lelépni az ablakból, sáros lesz az ágy, szégyelled magad, ne haragudjak, nem haragszom, csinálok neked kávét, hálás vagy, kijössz utánam a konyhába, átölelsz, elkezded harapdálni a fülem, összerezzenek, kiöntöm a kávét, rám ömlik, mondod hogy így se rossz, elkezded lenyalni a kávét rólam, végem van, merev vagyok mint az állat, de nem tudom lerakni a kezemből a cukros dobozt, félek hogy felébrednek anyámék, te kérsz egy kis cukrot hozzá, belenyúlsz újjal a cukros dobozba, a cukrot is elkened rajtam, én teljesen kész vagyok, nem merek még nyögni se, szeretkezni akarok veled, de nem hagysz megmozdulni, viszont a maradék kávét is oda öntöd, és a cukros kezeddel kezdesz simogatni ott, érzem a kristályokat, olyan mint a smirgli, egy kicsit talán fáj is, de elmegyek, nem tudom hogy, csak tudom hogy elmegyek, és még mindig nem ejtettem ki a kezemből semmit, te simogatsz, mondod hogy ügyes vagyok hogy nem ejtettem le, és menjünk fürdeni, meg köszönöd a kávét, jól esett, nem tudom miért, de viszem az ágyneműt is a zuhany alá, becsomagollak vele, nevetsz, tök jó fürdőszobánk van valahogy, nem olyan mint most, beszappanozlak, és elkezdem mosni a lábujjaid közét, azt mondod hogy még soha senki nem mosta meg a lábujjad közét, nevetek, hogy ahhoz képest egész tiszta, az ágyneműt közösen kezdjük mosni, teszek a tenyeredbe mosóport, mondod hogy szúr, mondom hogy akkor képzeld el, hogy milyen volt a cukor, nevetsz, viccelődök hogy milyen szép mosónő vagy, pont a mellednél van a folt, elkezdem dörzsölni, nevetsz, azt mondod hogy én csapnivaló mosó bácsi lennék, nevetek, mondom hogy csak az a lényeg, hogy tiszta legyen, a tisztaság a lényeg, te elkezdesz sírni, hogy soha semmit nem lehet tisztára mosni igazán, nem értem mivel bántottalak meg, ott álsz a lepedőbe burkolva, zuhog rád a víz, dehát tiszta a lepedő, mondom, nem, most már ordítasz, nem, nézzem meg, ez soha nem lesz tisza, és tényleg, véres, nem értem, úristen, mi történt, nyúlok feléd, de felébredek.

álmomban kiskutyák születnek. apám meg fogja ölni őket, tudom. el akarom vinni őket, ezért berakom a táskámba a kiskutyákat, hogy ne vegye észre őket. tele van a táskám kiskutyákkal, nyöszörögnek. kifutok velük az utcára, nem tudom hova vigyem őket, stoppolni kezdek. lerakom a táskát az út szélére, kirakom a kezemet. egy csomó autó jön, de nem vesznek fel, viszont a kiskutyák kiszöknek. elkezdenek bandukolni az autók alá, az egyiket egyből el is üti egy autó, elkezdek üvölteni, de késő, basszus, látom ahogy ugrik a kerék a test miatt. a többi is kimegy, mind ott van az úton. megpróbálom megállítani az autókat, de csak dudálnak, kikerülnek, és mennek tovább. elütik a másik kiskutyát is, meg a harmadikat is. én már sírok. még mindig mind a két oldalról egy csomó autó jön, megpróbálom összeszedni őket, de mire odaérek, megint elütnek egyet. dudálnak, kurvaanyáznak hogy mi a szart keresek az út közepén, már zokogok, egyik elkezd szidni, hogy nem tudok máshol sírni, csak az út közepén? megint elütnek egy kiskutyát, sehogy nem tudom össze szedni őket. az egyiket megfogom végre, de kiugrik a kezemből, elütik, meghal ő is. tele van a beton kiskutya tetemekkel. az egyik kiskutya még él, sír, tudom hogy mindjárt meghal. nem akartam, apám sokkal kíméletesebben ölte volna meg őket, az egyik autó majdnem elüt, nem érdekel, sírok, a másik előttem fékez le, megijedek, felébredek.

álmomban jössz haza, üveg ajtónk van, a fene tudja miért, tudom hogy együtt lakunk, és olyan üveg ajtaja van a házunknak, mint a plázáknak, messziről látlak ahogy jössz fel, szatyor van nálad, boldog vagy, olyan a hajad mint azon a fényképen, amit adtál, mondod hogy hoztál meglepetést, kinyitod a szatyrot, egy levitation lemez van benne, a more than ever people, sajnos megvan, fel is raktam neked a válogatásra, amit nem adtam oda, kérdezem hogy mióta hallgatsz te ilyen jó zenéket, oldalba vágsz, mondod hogy csak megláttad, aztán gondoltad hogy tetszeni fog, nagyon örülök neki, nem merem mondani hogy megvan, aztán mutatod hogy van még meglepetés, kész vannak a fényképek, neki fogunk nézni őket, valami vetítővel, a falra, de nem tudom besötétíteni a szobát rendesen, az üveg ajtó miatt, mondom hogy ki volt az a hülye aki kitalálta ezt a szart, nevetsz, hogy én akartam ennyire, nem értem, én biztos nem, elkezdesz veszekedni, hogy mindig ezt csinálom, az autóval is, minek kellett az a szar, nem értem, kinézek, ott van valami piros kocsi, még mindig buzi vagyok, viccelődök, erre elkezdesz nevetni te is, rohadt boldog vagyok, olyan természetes minden, elkezdjük a képeket nézni, a képen gyerekek vannak, az egyikre mutatsz, hogy milyen eleven, tudom hogy a miénk, kicsit sírok is a boldogságtól, nem merem megkérdezni hogy hívják, valahogy nem is fontos, a képen nyalókával hülyéskedik, mondom hogy tiszta anyja, erre nevetsz, hogy te a nyalókázást nem ilyen korán kezdted, én nem úgy gondoltam, mindig rosszra gondolsz, ezen kicsit összeveszünk, olyan szép ez a gyerek, gondolom, valahogy öregnek érzem magam, hírtelen rosszul is leszek, felébredek.

álmomban kurva sötét van, hülye hosszú folyosó. meleg van, meg gőz, nem tudom merre kell menni. felhívom a barnát, egy régi barátom, két éve nem láttam, de őt hívom fel, azt hiszem hozzá megyek. kérdezi hol vagyok, mondom hogy nem tudom, sötét van, nem látok semmit, biztos hogy jó helyen vagyok? mondja hogy nem hiszi, majd visszahív. várok, nem nagyon tudok várni, megyek előre, nézem hol az istenben lehetek, nem félek, érdekel hol vagyok. valami fényt is találok, elindulok afelé, hívom a barnát, hogy megvan a kijárat, mondja hogy jó mert valahol nagyon szar helyen lehetek, szerinte lent vagyok az alagsorban. megyek a fény felé, de megbotlok a kijárat előtt, bele esek valami szarba, zuhanok egy csomót, nem fáj semmim, de tudom hogy vérzek. megint hívom a barnát, hogy gáz van, hozzon segítséget. hülye buzi vagyok, nem tudok vigyázni magamra, megpróbál megtalálni. ülök a sötétben, és érzem hogy vérzik az arcom. annyi seb volt már azon a kurva arcomon, egyel több, még röhögök is. megjönnek. felhúznak, kérdezik jól vagyok e, mondom hogy igen. a barnát régen láttam, de megváltozott. mondom is neki, erre nem válaszol, de látom az arcán hogy valami nem stimmel. a másik két emberen is látom hogy valami nem stimmel. megkérdezem hogy mi van, mondják hogy majd megtudom. kezdek megijedni. megyünk a barnáékhoz, az anyja is fura, kurva kedves, kérdezi mi történt, a kisöccse is ott van, bezavarják, de látom hogy titokban néz. bemegyek a fürdőszobába, hogy megnézzem magam, de nincs ott tükör. csak a helye. körbe megyek, de sehol nincs tükör. kérdezem hogy hova tűntek a tükrök, de nem mondanak semmit. kezdek megijedni, az ablaknál lehúzom a redőnyt, a tükörbe meglátom magam. az arcom fele le van szakadva, borzalmas. odajön a barna, mondja hogy úgyis mindig rondának tartottam magam, most legalább tényleg úgy van. elküldöm a kurva anyjába. jön az anyja is, az is próbál viccelni vele, hogy azt hallotta, író akarok lenni, az íróknak mindegy hogy nézek ki. megyek ki az utcára, látom hogy megfordulnak utánam az emberek. a lányok is. mindenki szán. ha az arcomhoz nyúlok, érzem a húst, undorító érzés. meg akarok halni, azt gondolom hogy felmegyek egy irodaházban a tetőre, és leugrok. a váci apeh épületében vagyok, nem tudom hogy kerülök oda. lejön a lift, de a liftes nő nem enged be. azt mondja azzal aki így néz ki, azzal nem mer felmenni. kiakadok elkezdem ütni, mindenki körénk gyűlik, borzongnak tőlem, jön valami rendőr, lever, félek, üvöltök, felébredek.

álmomban várlak a munkahelyed előtt, jössz, belekarolva valami fiúba, a fiúnak zöld haja van, azt mondod hogy miattad festette be ilyenre, hát nem aranyos, nem értem mi van, oda jössz, átkarolsz, szájon csókolsz durván és szenvedélyesen, velem jössz haza, vagy dolgod van, kérdezem, kérdezed hogy meg tudlak-e várni, mondom hogy persze, egy csomóan jönnek ki, bemutatsz nekik, mondasz neveket, nem tudom már miket, és mindenkit akit bemutatsz, megcsókolod, egy másikhoz odabújsz, mondod hogy majd akkor amit megbeszéltetek, az simán, majd úgy öltözöl, egy másiknak megigazítod a nadrágját, most már vége a műszaknak, és kacsintasz, egy harmadikkal elkezdesz csókolózni, én elfordulok, nem értem mi van, ott a p.is, azt hiszem, de csak hátulról látom, beszélget valakivel, kérdezem hogy ennyien vannak a munkahelyeden?, mondja hogy mit törődök én ezzel, azt csinálsz amit akarsz, de ha igazán szeretlek, akkor segítsek már neked majd holnap, mert költözöl hozzá, egy csomó cipőd van, a cipőket segítsek már átvinni, kezdek kiakadni, hátba vereget, hogy mi bajom van, én úgyis buzi vagyok, nem?, téged körbevesznek egy csomóan, valaki oda jön hozzám, hogy én honnan ismerlek, mondom hogy az nem számít, ő honnan ismer téged, mondja hogy zenekara van, talán énekelni fogsz benne, aztakurva, most már legalább húszan vannak, bemondják hangosbemondóba, nem tudom hogyan, de bemondják, hogy menned kell, megcsókolsz még valakit, meg egy másiknak a kezét fogod, meg ígérsz neki valamit, aztán jössz, iszonyatosan szép vagy, kalap van a fejeden, és mosolyogsz, ne haragudjak hogy ennyit kellett várnom, ja és képzeljem el, nagyon boldog vagy, megismertél egy fiút, ferenc, jövő héten lesz az esküvőtök, mondtam hogy tudok szerezni zenekart, az még áll, mondom hogy áll, elkezdek sírni, nevetsz, most mért sírsz mondod, egy férfi nem sír, mondom hogy hülyeség, erre elkezdesz még jobban nevetni, hogy honnan tudom, honnan tudok én valamit is egy férfiról, ez már fáj, megállok, te nevetsz, telefonálsz és elmész, én ott állok, oda jön egy koldus, kérdezi hogy mi van, összevesztem a barátnőmmel, nem a barátnőm mondom, pedig egész csinos, nevet, én már nyelni se tudok, fuldoklok, felébredek.

álmomban autóval megyek valamerre. jó autó, jó zene szól benne, valami dub. bólogatok is rá, meg megjegyzem hogy ez monoton lesz így hosszú távra. egy öreg ül hátul, mondja hogy óvatosabban. nem is csodálkozok rajta hogy ott van, jaj már megint egy hülye öreg, nem mindegy neki, csakazért is rátaposok a gázra, mondom, hogy az én koromban még érezni kell a zenét. hegyi út, odalent valami völgy, gőzölög a pára. mondom hogy milyen szép. az öreg nem szól semmit. valahonnan tudom hogy sietni kell, de csakazét se, megállok, gyönyörködök a tájban. kurva jó a zene, élvezem, ez talán a little by little a groove armadától, jejeje, nagyon szeretem. kérdezem a tatától hogy mit tud a zenéről? mondja hogy nem sokat. ezt a számot ismeri? kérdezem. igen mondja, groove armada. beszarok. nem is rossz az öreg. honnan a fenéből ismer maga ilyen zenéket? mondja hogy annak idején sokat hallgatott ilyet. annak idején, kezdek röhögni, kamuzik a tata, ez az album csak tavalyi. mondja hogy nem érdekli, csak menjünk már. nem tudom mért nem akarok sietni, pedig érzem hogy fontos lehet. elindulunk. szép az a völgy. lefordulok valami úton, tudom hogy a másik rövidebb, de látni akarom a völgyet. mondja az öreg hogy ne erre menjünk már, a másik rövidebb. a fenébe is, élvezze a tájat válaszolom. meg elkezdem kérdezgetni az életéről, ahogy szoktam, az elemembe vagyok, riportot csinálok. nem mond semmi érdekeset, tiszta átlagembernek gondolom. mondja hogy sok álma volt, sok nem sikerült, hálás azért ami sikerült végül is, és nagyon szeretne odaérni ahova most megyünk. hova is megyünk?, temetésre válaszolja. oda minek sietni, aki meghalt, annak már mindegy nem? poénkodok, de kezdem szarul érezni magamat. nem tetszik a zene se, bántja a fülemet, ez már túl elvont, tekergetem, de nem tudok váltani rajta, az öreg nevet, mi van nem szeretem jean michel jarre-t, de mondom, azon nőttem fel, de ez valami szar, azt válaszolja hogy minden megváltozik, elkezdek vele veszekedni, hogy ne magyarázzon nekem, ez nem jarre, ez ahhoz túl modern, de nem válaszol. valahogy megérkezünk. temető. elkéstünk mondja. egy temetésről nem lehet elkésni, válaszolom. az öreg kiszáll, kiszállok én is. alig vannak páran. odamegyek a ravatalazóhoz, de nem fekszik rajta senki. oda jön az öreg is, felmászik rá, lefekszik. elkezdek röhögni, mivan tata, magát temetik?, de nem válaszol. látom hogy meghalt. akkor nézem meg a nevet, n.m.. nem értem. elkezdek kegyetlenül félni. nézem az embereket, mindet ismerem. ott a nagyapám. a b.-vel beszélget. hogy milyen durva, hogy sehova se érek oda időben, és hogy mindig csak magammal foglakozok, még a temetésemet is lekéstem, a nagyapám mondja, hogy mindig ilyen voltam, már gyerekként is. ott a kicsi. valami csávóval. úristen. megyek oda hozzá, de nem is vesz észre. futok tovább ott a régi osztályfőnököm. a gy. r-el állnak, gyerekkori nagy szerelmem volt. nem nevelt meg eléggé, mondja, az osztályfőnök, az r. mintha sírna. ott az m. is. meg az anyja. menniük kell lassan, mondja az anyja, eddig vártak, de hát rám nem lehet számítani. m., m., ordítok. ő se hall. itt a szomszédom a d. bácsi is. meg a felesége. a x-ék is, v.vel. csupa régi ember. meg újak. t néni. f. k. b és a barátja. u is itt van és a lánya. már nem is nézek meg mindenkit, csak sírok nagyon. futok az öreghez, de már addigra rácsukják a koporsót. elindul a menet, próbálom kifeszíteni a koporsót, de nem sikerül, és nem is vesznek észre. futok az autóhoz, az sincs már meg. futok vissza, eltűnt a menet is, egyedül vagyok a temetőben. megint itt a pára, gőzölög minden, most már elviselhetetlenül félek. keresem a síromat, de nem találom, alig lehet valamit látni a párában, futok keresztről keresztre, de magamat nem találom, de minden nevet ismerek, jézusom, mi ez, azoknak is itt a nevük, akiket az előbb láttam, megbotlok, ordítok, elkezdek imádkozni, mindegy, fázom, felébredek.