hegedülő kínaiak

sin city

azt hiszem anno, marco póló emlékcuccaiban lehet róla olvasni, hogy a jó öreg marco teljesen kész van a kínaiak azon tulajdonságuktól, hogy képesek művészetet csinálni a brutalitásból. ott elmélkedik szépen, hogy a keresztény világ milyen jó, és hogy ez a fajta felfogás mennyire az ördögé. a sin city zseniális, ha a képi hatásokat nézzük. és közben nagy szemétség is. az ember ugyanis olyan fokú brutalitásban tocsog a moziban, amivel nem tud már mit kezdeni, pont a naturalista, és ennek ellenére művészi, kifinomult ábrázolás miatt, kénytelen úgy kezelni, mintha ez valóban valami teljesen oda illő dolog lenne. így aztán, amikor végignézi, - igaz hogy csak utalásfélképpen - azt, ahogy egy megcsonkított embert élve megesz egy farkas, ráadásul utána még több jeleneten keresztül is szembesül az áldozat meglehetősen nyugodt fejével, akkor azon már fel se háborodik, sőt a tudatalattija is megnyugszik az első sok hatására, és úgy jön ki a moziból, hogy ez tulajdonképpen rendben lévő dolog, és egyébként is, ez csak egy film, de milyen kibaszott jó képek voltak benne, hát ez nagyon 'cool'. itt jegyezném meg, hogy akkor éljen a média, mert ilyen hatással meg tudjuk etetni az emberekkel bármit, szénné lőtt hullák, értelmetlen áldozatok, agyonszúrt kurvák, vávává, zabáljuk emberek, ez nem a való világ, ilyen nincs, ez a sin city, hihi, megvettük a jegyet, sirály. én is filmet akarok csinálni az éhező indiaiakról, éljen a showbusines, végülis mindent lehet. ennek az írásomnak se füle se egyéb testrésze, hiába, engem is megcsonkítottak, az a durva, amitől tényleg megijedtem, hogy mindezek ellenére én is, ugyan úgy, mint az összes többi kedvezményeskuponosolcsóértvan megúgyiskúlaszomszédisláttaezértmegnézeménis emberke mellettem, szóval én is élveztem a sin cityit, megzabáltam szó nélkül a film végén lévő meglehetősen sablonos csattanót és alig mélyenszántó tanulságot, mi több, ha valaki mert volna belém kötni a filmről kifele jövet, forgóból lerúgtam volna, ilyenkor adok hálát istennek hogy anno nem kaptam szamurájkardot születésnapomra, hanem inkább egy hegedűt, így legfeljebb egy kicsit erősebben nyomom rá a vonót a húrra.

rajzfilmben az osztálytársam

belleville randevú

nagyon jó, olyan mint egy olyan álom, amivel nem tudsz mit kezdeni, de mégis benned marad, és nem tudod elfelejteni, milyen zenéje van már bakker, meg az a durva, hogy volt egy osztálytársam, ekte ugyan úgy nézett ki, mint a biciklis gyerek, de durván, ugyan az az álmatag tekintet, iszony izom lábak, és semmi derék, az se szólt, még ha kérdezték se, meg az öreglányok mekkora arcok már, szeretnék én is ilyen öregember lenni, és gránáttal halászni, salala, jó kis film az, viszont előtte az a hülye somlói galuska, az gáz, vagy én nem fogtam a fílinget, jó volt végre kamarást szerencsétlen szerepben látni, de szerencsétlenül volt szerencsétlen, és az nem jó, meg olyan mesterkélt hülyeségnek tűnt az egész, nemtudom mitől olyan nagy cucc az, tényleg azon gondolkoztam, hogy mihez adják a díjakat, milyen alapon, vagy ilyesmi, mert néha nagyon fura díjas cuccok jönnek ki, bár a bellevillenek a zenéjét spec aláírom, nna, szóval jó móka volt.