újrakezdés

először persze petri volt, már ezerkilencszáznegyvenhárom óta.
és a büszkélkedés:
nézz szét ezeken a.
ezt mind én hagytam abba.
amikor a legkevésbé szerettek volna abbamaradni.

aztán még tavaly, ilyen tájban, az a krusovkszy kötet, ami nem volt se jó, se rossz, de a hátára pont azt a mondatot írták, ami amúgy is megmaradt az egészből, hogy:
mégis ők múlnak el hamarabb, nem a délután.

aztán az ősz, már idén. meg a csönd. meg minden napra ötven mondat: ötven perc megírni, öt másodperc kitörölni. és pár csomag százas zsebkendő. a sarki boltban egy időben csak egyben lehetett kapni, százat, de tízes csomagolásban. abból tudtam, hogy egyre hidegebb van, hogy két csomag is kellett már, ha messzire mentem. húsz darabnyi távolság.

aztán begyújtani a konvektort.
régen elégett a papír, ma kék zsákokba rakom, és leviszem, hogy ne lássam, hogy nem múlik.
aztán elmúlik; aztán nem múlik, ez például nem:

még benned vagyok, de már szavakat írok
mire letörlöd magad, kitörlöm én is
egy összegyűrt zsebkendőnyi marad
itt is, ott is
az elmúlt hetek, hónapok.
aztán úgy szokott lenni, hogy
te mész, én maradok
és a zsebemben matatok, mim maradt,
valami apró után
összegyűrt nők, korszakok, rohanások
zsebkendő méretű állomások
sorba rakom a szőnyeg rojtján
kiegyengetem őket, de
mégis ők múlnak el hamarabb
nem a délután.

aztán meg jött ez a bejegyzés. és most;
most nem tudom, mi van.