gesztenyefa

amikor leszállt a vonatról, és meglátta azt, akiről azt hitte, hogy ismeri, és miközben jobban megnézte, döbbent rá, hogy voltaképpen nem ismeri, sőt, most látja előszőr, közben, - mert elfordított fejével épp előre nem nézett - arccal nekiment annak az öreg gesztenyefa ágainak, amit jól ismert, ami mindig is ott állt az állomáson, ottfelejtetten és kérlelhetetlenül, mint valami szemrehányás, a folyton elmenők felé.

az ágak végigvágták a nyakát, föl egészen az arcáig, és a szeme előtt búcsúztak el tőle. a fájdalom gyengéden öntötte el, mint egy ölelés.

akkor, ott az állomáson, - míg az, akit nem ismert, és nem is ismert meg soha, nevetve nézte, ahogy arcáról folyik a vér-, pár dolgot megértett önmagáról.