sőt már úton is vagy, mondjuk éppen
a margit híd budai hídfőjénél,
lent a bunkerszerű aluljáróban,
és villamossal szeretnél tovább menni,
mehetsz budára, de ott a lépcsőfeljáróban
egy hétrét görnyedt öregasszony nyútja a kezét,
és ha nem adsz neki egy százast, rossz napod lesz.
viszont ha pestre akarsz menni, semmi akadálya,
mehetsz pestre, de ott a lépcsőfeljáróban
egy hétrét görnyedt öregasszony nyújtja a kezét,
és ha nem adsz neki egy százast, rossz napod lesz.
persze mehetsz gyalog is, az egészséges,
bár épp zuhog az eső, fröcskölnek a kocsik,
úgyhogy feltehetően rossz napod lesz.
ráadásul ha mégis villamossal mész,
és eljutsz baj nélkül a megálllódig,
ott már vár egy hétrét görnyedt öregasszony,
szakasztott mása az előbbieknek,
és ha nem adsz neki egy százast - de ezt már tudod.
csak hogy honnan van ennyi egyforma öregasszony,
ennyi 'szerencséd hogy öreganyádnak szólítottál',
bár nem szólítottad őket sehogyan se,
azt nem tudod. csak azt hogy rossz napod lesz.
(szeretnél továbbmenni)
persze sírni lenne jó megint, bizonyítva, hogy egyáltalán történik valami, hogy mégiscsak valamiféle értelme van, ha másnem a sírás, ha ló nincs, jók a könnyek is, anyámtól el, sírás és ajtóbecsapódás, és elötte majdnem egy órányi csönd, amiben elhangzott minden, megint, amitől sírni lenne jó, és amitől persze megint nem fogok sírni, sőt, írni is egyre kevésbé, valahogy tűnnek el ezek bennem, a tévé közben üvölt, mint akire nem figyel senki, pedig ha mondana valamit, ha mutatna valamit, innen el, persze, de merre, jéghegyeket látok magam elött, talpig behúzott csuhás eszkimókat, 'antarktiszi hósivatagba' persze, és ott mi lenne, ökölbe szorul a jég is, de a tévé csak azt énekelte, hogy ne sírj kislány, mondja, ne sírj kislány, minden május tovaszáll, meg az aranyeső, a jó büdös k*rva anyátokat, persze itt se írhatok nyugodtan, anyám olvassa, pont hát ellene ne, de ha olvassa, akkor már hátha itt, annyira olyan mint egy k*b*szott háború az egész, lövedkékek csapódnak, orvoshoz kellene mennie, orvoshoz kellene mennem, ha lenne orvos, nagy színes bevehető pirulákról álmodom, ami meggyógyít minket; ezek csak szavak, szavak, iszonyatosan fáradt vagyok megint, meghalni lenne jó, de már az se, régen egy ilyen után irány a sínek, hiszen hogy az istenbe viseljem el hogy 'rossz' vagyok, miközben nem is vagyok rossz, vagy hogy ő - anyám, most nem nőkről van szó - rossz, miközben nyilván nem is rossz, régen még a sínek fele, hogy történjen valami, aztán persze sosem semmi, nincs benned elég gerinc b*zdmeg, meghalni sincs erőd, mindig popper jut eszembe, az öngyilkosok hét szabálya, bosszúból ne, talán nem is bosszú lett volna, mindenesetre akkor legalább az irány megvolt, most csak becsapódik az ajtó, utána sötétség és közöny; hatszáz forintért ülök a vonaton, és nem alatta, hatszázért, a kalauz, az a b*zi, az a k*rva, az a f*sz, az, aki nyilván teljes értékű ember, nagyszerű szerető, jó apa, és minta polgár, tehát a kalauz, úgy fogadott, már az ajtóban, hogy van e nálad pénz, különben fel se szállhatsz b*zdmeg, így megy ez, párszor játszottam már ellene, persze muszáj volt, persze ő nem karitatív szervezet, hatszáz forint, hartyántól nyugatiig, kedvezmény nincs, k*rva gyurcsány, nyilván nem ő tehet róla, a kedvezményeim egyébként is mire föl, diákom nincs, öreg nem vagyok, zilált családi állapotra nem jár, az utolsó ezresemből elvettek hatszázat, adjuk meg a mávnak ami a mávé, s cserébe itt ülök ezen a sz*ron, és megy a laptop, persze pénzem nincs, de gizda vagyok, laptoppal a vonaton, csak el tudnék innen menni, hatszáz forint, ezer, kétezer, ötszázezer, vigyenek el valahova, annyira bőgni lenne jó, régen biztos előjött volna, elbasztad az életed, elbasztad anyádat, e l b a s z t a d, úristen hogy mi lett anyámból, mint valami idióta hóhér egy poe novellában, lángoló pallosok feszengenek mindenütt a lakásban, az ember kapkodja a nyakát előlük, szavak csapódnak földbe, mint valami bombázásnál, drezda, így megy ez, oda adtam annak a pankának az album leaf lemezemet, és nem adta vissza a boritóját, nagyon szép lány, megteheti, így megy ez, lógtam vonaton, és a kata fizette a kávét, persze megtehetem, mi, és aztán anyám szavai a levegőben, hogy aki tesz értem valamit, mondja ő, azt baszom ki, és akkor mutat a fruzsira, ő, az én anyám, aki aztán annyit tud rólam, a fruzsiról, és egyébként is, hogy ihaj, de pont az igazságtalanságban fáj a legjobban, a lehetséges igazság, csak el innen, már megint leegyszerűsödik minden, így érezheti magát a fogságba ejtett állat, amikor nyílik a kalitka, nesze neked irodalmi hasonlat, gyerünk, itt mindent lehet, szóval csak el innen, majd jó lesz, beér a vonat - hatszáz forint - immánál alszom, persze majd ott, aztán pécs, hold,vagy lóf*sz, szerbia vagy lóf*sz, erdély, el innen, majd erdélyben, majd valahol jó lesz, nyíljanak szét a tengerek, mózes, igéret földje, isten f*sza, annyira fáradt vagyok, és kicsi, popszámokat hallgattam eddig, amiben ilyeneket énekelt a nő - nicola hichock - hogy annyira kicsinek tűnsz, mondja nekem a fülemben, míg futok a vonat után, na ne mond b*zdmeg, gyere búj bele a szívembe, énekli tovább, a jó büdös k*rva anyád, kijön e még ma más belőled marci, most maradni ember, méltóság, végülis, anyádnak igaza van, ahogy neked is, az igazatokkal ölitek meg egymást, neki kórházba kellene mennie, tényleg, szakemberhez, valakihez, aki mindenféle drogokkal kioldja ezt a csomót, neked meg dolgoznod, tanulnod, élned kellene, előre, elvtársak, n e b a z d e l, lebeg a pallos, előre b*zdmeg, előre, vizsgák, papírok, fizetés emelések, áthelyezések, isten f*sza, kijön e még belőled más marci?; és ha nem, ki fog téged szeretni, na most jön ez, ez egy másik popszám, és ha anyádnak van igaza, és aki szeret, azt baszod ki, és mindez, nézd meg, hatszáz forintért jöttél már öt megállót - veresen vagyunk - teleírtál majd egy képernyőt, és most állj meg és nézd meg; milyen kicsi dolog ez is, régen fújtad volna nagyobbra: a sinek, ugye, a sinek, vagy valami más, mondjuk a drog, valami menekülés persze, jó volt sírni ugye, hogy egyáltalán történt valami, hogy mégiscsak afféle értelme van, most is az lenne jó, milyen kicsi dolog ez, te, anyád, a vonat, a kalauz, a hatszáz forint, egyáltalán, gyűlöljük egymást, pedig, édes istenem milyen érzés lehetett ez, akkor amikor tényleg történt valami, amikor nem szavak, hanem ólmok röpködtek, ki nyugodott ott meg, mennyi igazság lehetett a golyókban, a pusztításban, elment mellettem a kalauz, rámnézett, a laptopra, vicsorba torzult az arca, gyűlöl, ránéztem, megvetően, gyűlölöm, hát ennyi, de b*zdmeg anyámmal is csak ennyi, mondom, értelmesen, a hangom a baja, a hangnem ahogy mondom, én is ezt kértem ki a kalauztól - 'neharagudjon' - mondtam, fölényesen, hiszen tudtam hogy úgyis fizetni fogok - 'neharagudjon, de sűrgősen váltson hangnemet, egy utassal beszél, honnan tudja' - mondtam, a kérdés is hazugság, hiszen pontosan tudtam hogy honnan tudja - 'honnan tudja hogy nincs jegyem, és hogy nincs e nálam pénz megvenni a jegyet, túllépi a hatáskörét' és igazam van persze, hogy a f*szomba beszél velem, kis b*zi kalauz, és igaza van persze, hát ennyi az egész, nem hallok meg semmit, amíg így beszélsz, mondja anyám, és igaza van, nem adsz lehetőséget máshogy beszélni velem, mondom és igazam van; hát ennyi az egész, jobbról golyók, balról golyók, isten ha van, hogy röhöghet rajtunk, persze nyilván nincs ő se, eltalálta valami golyó, ott volt drezdánál, hirosimánál, vagy csak valami kis, már a pillanatban elfelejtett pillanatnál, amikor épp valaki rombolta a másikat, hétszáz forintért vettem a kávét a pankának, hogy végig hallgathassam hogy mi változik meg négy év alatt, két ember között, akik szeretik egymást, popszámok ezek is, négy év b*zdmeg, négy év, az a csávó is jó csávó, az immának tetszik, elkezdtek lőni egymásra, amíg beszélt a panka, hétszáz forintért, az istenit neki, néztem ahogy az alsó ajkán ott a fuvola nyoma, olyan mintha lenne egy belső, eldugott mosolya; milyen lehet ez a száj amikor szeretkezik, erre gondoltam én is persze, mintha ez lenne a férfiasság egyetlen képviselete, meg arra hogy mit láthat mindebből most a barátja, négy év után; már megérkeztek a szekrények, amikor elkezdtek lőni egymásra, annyira banális, tulajdonképpen minden szerelem olyan nevetségesen banális, a kata, istenem a kata, ők három év után, és születni akar, és temetni, mármint szerelmet, minden elmúlás banális, popszámok, 'papír lett a könyvekből / a zenéből meg zaj' mondja a phoeniksz, legalább az nem minősül popnak, te magad sem minősülsz popnak marci, de mire föl; reggel láttam egy fiút, olyan volt, mint ahogy hiún azt képzelem, hogy én lehettem volna; jólöltözött, jómegjelenésű - ! - fiatalember, azafajta, akire az anyukák boldogan néznek, mert nem tudják, hogy ez is a szexre gondol, miközben a lányuk száját nézi, nem a leadandó indexre; annyira átlagos volt ez a fiú, olyan nagyon jól átlagos, semmi baj nem volt vele, mint sting régi számaival, a russiansal, vagy a fields of goldal, jó, kellemes, banális, de a zenéből zaj lett ugye marci, te indusztriális b*zi; és még panaszkodni se, csak csordogál ki belőlem ez a frusztrált kétségbeesés, és még szavaim sincsenek rá; szereztem, ez a legjobb szó rá, ma egy kántor péter kötetet, végülis jó lesz ez is menekülni, lóstaféta, magvető, nem olyan régi, az elejére is beszúrok egyet, és ide a végére:
nem hittem volna, hogy majd ilyen messze elmész.
maradt egy bádogdobozban egy régi zsebkés,
meg az órád, ami már nem jár, meg az a só-
nehéz, hűséges harapófogó,
meg a cserépfalvi-féle csendes don. ez elég.
schubert esz-dúr triója (d.929) k*rva szép!
az andante con moto. lateiner zongorázik,
piatigorsky a csellós, heifetz hegedül:
mint egy 1965-ben készített kád víz,
ami nem folyik el és ki se hűl.
(összeáll)
