nagyvárosi álom

én álmodok míg a város
marad hidegen idegen
de álmomban fent vagyunk a hegyen
te csak ülsz mellettem
mint a gondok csendesen

s én a bánataid közben
ha ott maradnak a szemeden
mint tóba hullt leveleket
egyenként szelíden kiemelem
és csapzott titkaim közé préselem

tajtékos napok

mindazonképpen látható,
hogy a szerelem nem
s az emlékezet sem,
a testek szaga, vagy
parkban maradt falevelek
színe sem az
amit keresünk.
félrecsúszott szavakon
vágódunk az ég felé,
s arccal egymásnak
magunkra ismerünk.

bár minden túlélésnek
szüksége van válaszra;
mi mégsem kérdezünk.
s úgy szeretnénk
szabadnak látszani!
de csak magyarázzuk az
emlékezetünk.

-

(van hogy ajtók vannak a falakon
de van hogy falak vannak az ajtókon,
s van hogy ha semmi nincs is,
mi azért mégis a tetőn mászunk ki)